A Sors �tjai

17. r�sz: Hazafel�

B�tyja �tmutat�sa alapj�n Kazaru Nyugat fel� vette az ir�nyt. Sejtette, hol lel r� arra, akit keres �s mivel l�gvonalban r�videbb volt az �t, el�sz�r mad�r alakban utazott. Viszont ahogy egyre m�lt az id� �s k�zelebb �rt c�lj�hoz, megijedt. Azt sem tudta, mit fog mondani Kurod�nak ennyi �v ut�n, de legink�bb att�l tartott, hogyan fogja �t fogadni.

A m�sodik nap v�g�re nagyon elf�radt �s m�r az �t k�tharmad�t meg is tette. A t�j itt erd�s k�pet festett �s a legk�zelebbi falu is m�rf�ldekre volt innen, Kazaru pedig m�r kimer�lt volt. �gy nem volt m�s h�tra, minthogy a term�szetben keressen valamilyen �jszakai sz�ll�st. Szerencs�j�re a k�zelben egy v�zes�s z�dult le egy szikl�s magaslatr�l �s a zuhatag m�g�tt egy barlangra tal�lt r�. Ez ide�lis helynek bizonyult az �jszaka elt�lt�s�re. Beh�z�dott h�t oda �s hamarosan �lom j�tt a szem�re.

Egy gy�ny�r� ny�ri nap, amikor kettesben s�t�ltak kedves�vel... remek�lt telt a d�lut�njuk, azt�n visszaindultak a faluba, ahol �ltek. Boldogan haladtak hazafel�. Azt�n a f�rfi meg�rzett valamit a leveg�ben... gyorsabbra vett�k l�pteiket, v�g�l m�r rohantak, minden erej�ket beleadva.

Borzalmas l�tv�ny t�rult a szem�k el�, mikor oda�rtek: mindenhol a puszt�t�s nyomai uralkodtak, v�rbe fagyott holttestek hevertek szanasz�t, mintha csak �gy eldob�lt�k volna �ket... megd�bbenve �s f�ldbe gy�kerezett l�bbal �lltak a falu sz�l�n. Teljesen letagl�zta �ket a l�tv�ny, �gy �rezt�k, az agyuk is megb�nult... azt�n megsz�lalt egy v�szharang a n� fej�ben: „A gyermekem!” megint fut�snak indult, nem n�zve, hov� l�p, egyenesen arrafel�, ahol reggel m�g az a kunyh� �llt, ahol a nagysz�leivel hagyt�k a kicsit.

B�r el�gg� megviselt �llapotban volt, a h�z m�g �llt... ez n�mi rem�nnyel t�lt�tte el a n�t �s azonnal berontott az �p�letbe. Ekkor szerzett f�j� bizonys�got afel�l, hogy legels� meg�rz�se nem csalt... leroskadt a padl�ra, de k�ptelen volt egyetlen k�nnycseppet is ejteni... ann�l sokkal jobban f�jt neki...

Kazaru a saj�t sikoly�ra riadt fel. Az arca falfeh�r volt �s hideg verejt�k gy�ngy�z�tt rajta. Fel�lt �s m�lyeket l�legzett, h�tha egy kicsit siker�l lenyugtatnia a lelk�ben d�l� f�j� vihart. Az egyenletesen zubog� v�z hangja �s a barlang id�k�zben visszanyert csendje v�g�l megtette hat�s�t �s a n�nek v�gre siker�lt kicsit megnyugodnia �s �gy elgondolkodhatott.

�vek �ta most k�s�rtette �t el�sz�r ez a rettenetes �lom... pontosabban eml�k. Miut�n megt�rt�nt, m�g sok�ig szenvedett minden �jszaka ett�l �s f�lt elaludni, de azt�n... azt�n t�rt�nt valami, ami mindent megv�ltoztatott. A sz�rny� �lmok m�r nem k�nozt�k t�bb�, de ez�rt nagy �rat kellett fizetnie: a szerelm�t.

Nyugtalanul fek�dt vissza a hideg k�padl�ra. Holnap neh�z napja lesz, nem engedheti meg mag�nak, hogy f�radtan keljen �tra. De ezeket az �lmokat egyszer s mindenkorra el akarta felejteni.

A Nap els� sugaraival kelt, amik szikr�z� f�nyeket csaltak a v�zf�gg�nyre, mely m�g�tt Kazaru pihent... illetve csak pr�b�lkozott pihenni, az �jszakai r�ms�gek ut�n. Hi�ba hunyta le a szem�t, nem tudott elaludni az�ta. �gy f�radtan, de �beren folytatta �tj�t a rengetegben. Tudta, egyre k�zelebb �r c�lj�hoz.

Azonban d�lben fura, de ismer�s �rz�s fogta el; beletelt n�h�ny m�sodpercbe, mire r�j�tt, mi is ez. �rezte, hogy Kuroda a k�zelben van. Hi�ba, a sok viszontags�g �s a nagy t�vols�g ellen�re is megmaradt k�zt�k a kapcsolat. Kazaru megtorpant. M�g mindig nem tudja, mit mondjon neki, amikor tal�lkozik vele. Pr�b�lta elk�pzelni, de nem ment neki.

V�g�l tartania kellett egy kis pihen�t... annyira megr�m�lt most, az utols� pillanatban, hogy megremegett a l�ba, �gy jobbnak l�tta, ha le�l egy kis id�re. Fontolgatta a lehet�s�geit: m�g visszafordulhat, ak�r meg�rezte Kuroda, ak�r nem. De ha m�r id�ig eljutott, k�rba menne az a sok id�, am�g utazott, r�ad�sul akkor hi�ba volt minden: hi�ba kereste fel a b�tyj�t, hogy seg�tsen neki �s hi�ba j�rta be azt a furcsa vil�got az �lm�ban. Hi�ba d�nt�tt �gy, visszat�rt a f�ny �tj�hoz, ha egyszer ezt most nem k�pes v�ghezvinni �s lez�rni. Addig nem fog tudni t�nylegesen tov�bbl�pni.

Er�t vett mag�n �s folytatta �tj�t. K�s� d�lut�nra el�rkezett az erd� sz�l�re. Egy tiszt�s alkotta a rengeteg �s egy rizsf�ld hat�r�t. A tiszt�son pedig gyerekek j�tszottak. A k�zelben �desanyjuk figyelte, hogyan d�ntenek le a l�b�r�l egy n�lunk k�tszer akkora feln�ttet. Egy�tt nevettek a j�t�k k�zben. Kazaru arc�n n�ma mosoly futott �t, mikor megl�tta �ket... de azt�n ism�t elkomorult.

Ekkor megfordult a sz�l �s most a h�ta m�g�l f�jt. Az k�vetkezett, amire sz�m�tott: a f�rfi, akit a gyerekek „legy�ztek” nyugtalanul egyenesedett fel �s gyanakodva f�rk�szte a k�rny�ket m�lybarna szemeivel. Kazaru vett egy m�ly leveg�t, mintha att�l v�rn� a b�tor�t�st, majd kil�pett a f�k ny�jtotta fedez�kb�l. N�h�ny l�p�snyit ment csup�n el�re, azt�n meg�llt �s r�n�zett a f�rfire.

Az �vek alatt nagyon keveset v�ltozott, legfeljebb annyit, hogy von�sai kicsit megkomolyodtak. De fekete haj�ban m�g mindig ott csillogott az a j�l ismert, kedves ez�st tincs �s ahogyan a sz�l megborzolta, l�ttatni engedte a hegyes f�leket is. Azonban a tekintete... amint megl�tta a var�zsl�n�t, megkem�nyedett �s nem �rult el semmif�le �rzelmet. Hideg volt, ak�r a decemberi fagyos sz�l, ami a h�f�dte hegycs�csokr�l z�dul le a falvakra.

– Mit akarsz? – k�rdezte ugyanolyan h�v�sen.

Kazaru azonban m�g mindig nem tudta, mit feleljen neki. Annyi minden t�rt�nt vele... v�gre visszatal�lt elvesztett �tj�ra �s most... most fogalma sem volt, mihez kezdjen. V�g�l a f�lelmei er�sebbnek bizonyultak elhat�roz�s�n�l; les�t�tte a szem�t:

– Bocs�ss meg, m�gse kellett volna idej�nn�m – v�laszolta l�gyan, azzal megfordult �s remeg� t�rdeit leplezni igyekezve, visszament az erd�be.

A tiszt�son l�v�k n�m�n figyelt�k, ahogyan t�vozik. A f�rfi tekintet�vel k�vette, am�g el nem t�nt a f�k k�zt, azt�n unokatestv�r�re n�zett, akihez ekkorra m�r odasereglettek gyermekei. A n� visszan�zett r� �s b�lintott, mintha egy ki nem mondott k�rd�sre v�laszolna.

– Menj csak...

A f�rfi m�g egy sz�vdobban�snyi ideig rokona szem�be tekintett, azt�n egy ugr�ssal elt�nt � is a mez�r�l.

„M�gis mit gondoltam? Hogy lehettem ilyen bolond?” k�rdezte mag�t�l keser�en Kazaru. „Tal�n azt hittem, ha megl�t, a nyakamba ugrik �s mindent megbocs�t... semmisnek tekint?!... Na persze, j� lett volna, csak az apr� hib�ja az lett volna, hogy abszol�t nem re�lis elv�r�s...” A var�zsl�n� lehajtott fejjel ballagott visszafel�, nagyon lassan. �gy �rezte, alig van �let benne, nemhogy er� a l�baiban. B�nattal vegy�lt neh�z leveg�v�tele. Most t�nyleg tan�cstalan volt �s nagyon gy�moltalannak �rezte mag�t. Tudta, hogy elsz�rt mindent �s ezt csak mag�nak k�sz�nheti.

Annyira lek�t�tt�k borong�s gondolatai, hogy �szre sem vette, hogy ek�zben Kuroda megel�zte �s most vele szemben �llt, figyelmesen v�rakozva... ennek az lett az eredm�nye, hogy a f�ldet b�mul� Kazaru nekiment. Ijedten h�k�lt h�tra, mikor �szrevette, mi t�rt�nt. N�h�ny l�p�st h�tr�lt, de tov�bbra sem mert a f�rfi szem�be n�zni.

– Kazaru... – kezdte amaz – mi t�rt�nt veled? Megv�ltozt�l.

Erre �nk�ntelen�l is felkapta a fej�t a n� �s m�lyen a szem�be n�zett. „Annyi minden van, amit el szeretn�k neked mondani, de... azt sem tudom, hol kezdjem el.”

Kuroda l�tta a szomor�s�got �s a f�jdalmat is a n� szem�ben, de ugyanakkor �szrevette azt a pici rem�nyt is, melyr�l �vekkel azel�tt azt hitte, m�r sosem l�tja viszont. �gy �rezte, v�gre ism�t r�gi kedves�t l�tja maga el�tt. K�zelebb l�pett hozz�. A n� m�g mindig n�m�n n�zett r�, de nem mozdult. Kuroda m�g k�zelebb ment, azt�n �t�lelte:

– Tudtam, hogy egyszer vissza fogsz t�rni... – mondta halkan, mire egy k�nnycsepp g�rd�lt le Kazaru arc�n.

*

– Inuyasha, mi bajod? – k�rdezte Miroku, mikor megl�tta, hogy a f�lszellem nyugtalankodva megtorpant. – Mit �rzel?

Inuyasha m�g nem v�laszolt, hanem tov�bb szimatolt a leveg�ben.

– Madarak... – felelte t�tov�zva v�g�l. – Nem is... ez Kazaru! A m�sik pedig...

– Mi van a m�sikkal, Inuyasha? – faggatta Kagome is.

– Nem is tudom... van valami fura benne...

Egy pillanat m�lva val�ban k�t fekete mad�r t�nt fel az �gen, egym�s mellett. Az egyik teljesen fekete volt, a m�siknak a jobb sz�rnya alatt viszont egy ez�st�s toll csillant meg. K�rberep�ltek egyszer a t�rsas�g f�l�tt, azt�n k�nyelmesen leereszkedtek.

Amint hozz��rt a talajhoz a l�buk, �tv�ltoztak. Egyik�k t�nyleg a var�zsl�n� volt, de a m�sikat m�g nem ismert�k. Kin�zete ellen�re, Inuyasha tudta, hogy nem egy szellemmel van dolguk.

– Te nem vagy d�mon – jelentette ki tud�l�kosan.

– T�nyleg nem vagyok teljesen az, de ha j�l l�tom, te sem – mondta erre j�ghideg nyugalommal a f�rfi.

Inuyash�ban egy pillanat alatt felment a pumpa. Ezzel b�szkes�ge igen �rz�keny pontj�ra tapintott az idegen. Megropogtatta kezeit.

– L�ssuk, mire vagy k�pes...

– Mindig ilyen? – n�zett a var�zsl�n�re Kuroda.

Kazaru gondterhelten s�hajtott �s n�m�n b�logatott a k�rd�sre.

– Na gyer�nk... vagy tal�n beijedt�l? – heccelte Inuyasha.

– Inuyasha...

– I-igen, Kagome...?

– Hagyd ezt abba.

– Na de...

– Fekszik! – ki�ltotta a l�ny, mire a f�lszellem a f�ldbe csap�dott.

– ���, Kagome! – m�rgel�d�tt Inuyasha, mik�zben nagy nehezen felt�p�szkodott, de a l�ny m�r nem figyelt r�.

Kerestek egy naps�t�st�l v�dett helyet �s lepihentek, hogy azt�n a t�rsas�g el�rassza k�rd�seivel Kazarut. De mindenekel�tt a var�zsl�n� bemutatta Kurod�t.

– Azt mondtad, tiszt�znod kell magadban n�h�ny dolgot... – kezdett bele Kagome. – Ezek szerint sikerrel j�rt�l?

– Igen – biccentett a n�. – V�gre tudom most m�r, hol a helyem.

– Hol? – k�rdezte Shippou.

– Megkerestem Kurod�t, �s elmes�ltem neki mindent... �gy d�nt�tt�nk, hogy veletek tartunk a Naraku elleni harcban, ha nem b�nj�tok.

– Persze hogy nem! – mondta Kagome. – Naraku ellen minden er�nkre sz�ks�g�nk van.

– Igen, �gy nagyobb es�llyel sz�llhatunk szembe vele – tette hozz� Sango.

– Egy�bk�nt is Inuyasha azt mondta, hogy gyere vissza, mert eg�sz j�l harcolsz – kotyogott k�zbe Shippou, de hozz�sz�l�s�nak egy p�p lett az �ra.

– Au! Kagome, megint b�ntott! – �rulkodott a r�kak�ly�k �s odaugrott a l�ny �l�be.

– Inuyasha, hagyd b�k�n Shippout! M�g csak egy gyerek!

Inuyasha elfordult Kagom�t�l �s felh�zta az orr�t.

– Huh! – adott hangot �rz�seinek.

– Kuroda is j�l harcol – jegyezte meg Kazaru.

– Akkor �dv a csapatban – mondta Miroku.

Alighogy a szerzetes kimondta ezeket a szavakat, Kagom�nak furcsa �rz�se t�madt.

– Egy �kk�szil�nk k�zel�t...

– Nagyon gyorsan – fejezte be helyette a var�zsl�n�.

– Nah�t, nem is tudtuk, hogy te is �rzed �ket – n�zett r� csod�lkozva Sango.

– Hmm... eddig �n sem – felelte elgondolkozva Kazaru.

Inuyasha felpattant a hely�r�l.

– M�r megint azt az undor�t� farkasb�zt �rzem... – morogta.

– Kouga! – �llt fel Kagome is, amint megjelent a k�zel�kben a forg�sz�l.

– Szervusz, Kagome! – l�pett oda hozz� a farkasszellem �s megfogta a l�ny kez�t.

– Nah�t, mi sz�l hozott? – k�rdezte zavar�ban a l�ny.

– Errefel� volt dolgom �s meg�reztem Naraku szag�t... de m�r nem tal�ltam meg – magyar�zta Kouga. – Viszont a te illatod is a leveg�ben volt, �gy idej�ttem megn�zni, j�l vagy-e.

– Nagyon kedves t�led – felelte Kagome pironkodva. – J�l vagyok, k�sz�n�m.

Ez alatt a n�h�ny mondat alatt Inuyasha tehetetlen d�hvel b�multa �ket, a kezei �k�lbe szorultak. De v�gre sz�hoz juthatott:

– H�t, ha Narakut kerested, azzal elk�st�l... – mondta neki bosszant�an nagyk�p�en. – N�h�ny napja j�rt erre, de j�l ell�ttam a baj�t... egy ideig biztos nem ker�l el�...

– Inuyasha, de hisz elmenek�lt �s alig tudtad megsebezni az �j pajzsa miatt – n�zett r� Sango.

– �! – a f�lszellem m�rgesen n�zett Sang�ra, de m�g miel�tt kimagyar�zhatta volna mag�t, Kouga megsz�lalt:

– Ilyen b�na vagy? M�g csak meg sem tudtad karcolni, te palotapincsi?

– Fogd be a sz�d, te tetves ordas! – n�zett vele farkasszemet Inuyasha. – Nagyon er�s pajzsra tett szert.

– K�v�ncsi lenn�k, honnan van neki – jegyezte meg t�n�dve Miroku.

– Nem mondtad el nekik? – n�zett a var�zsl�n�re Kuroda, mire minden szem �rdekl�dve fordult fel�j�k.

– �hm... h�t... iz�... – dadogott Kazaru. – H�t nem.

– Mit nem mondt�l el? – k�rdezte fenyeget� �llel a hangj�ban Inuyasha.

– H�t... sz�val... az �gy volt...

– Csak nem azt akarod mondani, hogy te seg�tett�l neki? – kelt ki mag�b�l a f�lszellem.

– H���t...

– Ostoba!

Kazarun�l itt betelt a poh�r. Egy�bk�nt is lelkiismeret-furdal�sa volt, t�bb dolog miatt is �s ez csak az egyik kisebb volt. Nem hi�nyzott neki, hogy m�g m�sok is kioktass�k.

– Ide figyelj, Inuyasha – �llt oda el�. – Naraku meg�lt volna, ha nem seg�tek neki �s nem �llt sz�nd�komban meghalni, meg�rtetted?!

– J�l van na, nem kell leharapni a fejem –h�z�dott h�tr�bb a fi�. – De az�rt... igaz�n meggondolhattad volna...

– Ott voltam a hal�l k�sz�b�n! M�gis min gondolkodjak akkor?! – emelte fel a hangj�t a var�zsl�n�.

– H�t...���... – Inuyasha erre nem tudott mit felelni. – Tal�n... el kellett volna menek�ln�d.

– Ez volt az egyetlen es�lyem, te bolond! – kelt ki mag�b�l Kazaru. – Gondolod, ha lett volna m�s �t, akkor nem azt v�lasztom?! Annyira az�rt m�g �n sem �r�ltem meg, hogy magam alatt v�gjam a f�t, ha van m�g m�s megold�s is!

– J�l van... nem kell �gy felkapni a vizet... – mondta megijedve Inuyasha.

Kazaru szemei szikr�kat sz�rtak. Azt�n nagy nehezen siker�lt lenyugodnia.

– Hidd el, �n sem �r�l�k neki... – mondta csendesen v�g�l. – �s m�r ezerszer megb�ntam, hogy megtettem...

– Ne mondj ilyet – �lelte �t a var�zsl�n�t Kuroda.

– T�nyleg az �n hib�m... nem kellett volna...

– Csss! – mondta szel�den Kuroda.

– Kagome, most el kell mennem – fogta meg �jb�l a l�ny kez�t Kouga. – Tal�n m�g nincs k�s�, hogy k�vessem Naraku nyomait...

– Rendben van, de vigy�zz magadra! – k�sz�nt el t�le Kagome.

– Szervusz, Kagome – mondta a farkasszellem, azzal egy forg�sz�l k�s�ret�ben elt�nt.

– Huh! �gyse tal�lja meg! – h�zta fel az orr�t Inuyasha.

– � legal�bb megpr�b�lja...

– Ezzel meg mire akarsz kilyukadni, Kagome? – n�zett a l�nyra a f�lszellem.

– Semmire... csak � vesz�lybe sodorja mag�t, am�g mi itt b�k�sen �ld�g�l�nk... – tapogatta a f�ldet cip�je orr�val Kagome.

– H�t ide figyelj! – fogott bele Inuyasha. – Kouga nem �rez semmit! Ha �n �rezn�m a szag�t, szerinted nem sietn�k ut�na? Egy�bk�nt sem engedem, hogy az az ordas el�ttem tal�ljon r�!

– Inuyasha... csak nem f�lt�keny vagy? – pislogott r� �rtatlan szemekkel Kagome.

– Mi?! M�g hogy �n? Ugyan m�r! Az a bolhaf�szek nem jut semmire, megl�tod!

– Ne s�rtegesd Koug�t! – m�r Kagome is kiab�lt.

– Mi�rt ne? Csak idej�n, sz�l n�h�ny sz�t hozz�d �s te m�ris od�ig vagy �rte!

– Sz�val m�giscsak f�lt�keny vagy...

– Nem! Hanem bolond, hogy m�g ezek ut�n is mindig kih�zlak a bajb�l!

– �, val�ban?! – k�rdezte v�szj�sl�an higgadtan Kagome. – Sango, k�lcs�nadod megint Kirar�t?

– Persze...

– �! Csak nem Kouga ut�n akarsz menni?!

– Nem! – ki�ltott Kagome. – Ha �ppens�ggel tudni akarod, hazamegyek!

– Nyugodtan! Senki sem fog visszatartani! NEM �RDEKEL!

– J�l van – s�rt�d�tt meg Kagome �s m�r fel is pattant a macskad�mon h�t�ra.

– S�r�n csin�lj�k ezt? – pislogott Kazaru, aki �gy �rezte, egy forg�sz�l kapta volna fel �s kilom�terekkel od�bb haj�totta volna.

– Sajnos igen – s�hajtott Shippou �s v�ll�ra �lt. – Mindig ez van... most egy darabig nem is fogjuk l�tni Kagom�t... am�g vissza nem j�n vagy Inuyasha ut�na nem megy...

– Mi�rt, hol lakik Kagome? – k�rdezte Kuroda.

V�ge (egyel�re)

Ugyeb�r, Narakuval m�g mindig nem sz�moltak le...