A titokzatos sárkány

„A draco americanus incognito minden más sárkánynál titokzatosabb. Az Amazonas menti esőerdőkben él, külsejéről és szokásairól rendkívül keveset tudunk.”

-Jól hangzik. Szerinted, Thorfax?- kérdezte az asztalnál ülő lány, miután felolvasta a szöveget. Az asztal a nyitott ablak alatt állt. Az ablakpárkányon pedig egy 14 méter hosszú és 5 méter magas sárkány feje nyugodott. Thorfax, az olajzöld európai sárkány a maga megszokott, mély, kissé rekedtes hangján válaszolt. 

-Jól hangzik, igen. Még mi, a többi sárkány se tudunk róluk semmit. Talán az inka sárkánykígyók tudnak valamit, de ők meg senkinek nem mondanak el semmit… Pedig érdekelne, milyenek az Amazonas sárkányai…

-Engem is. De Amerika messze van, odáig soha nem jutok el. Amúgy megtudtál már valamit Fáklyáról?

-Igen. Úgy tudom, jobban van. Erről jut eszembe! Salazaar üzeni, hogy amint tud, meglátogat. Nem tudom, mit fog szólni a többi itteni sárkány, ha felbukkan egy wyvern…

-Majd kiderül. Nos, jó éjt, Thorfax! Ne feledd, azt ígérted, hogy holnap elviszel repülni!

-Tudom. Viszlát holnap hajnalban!

A hatalmas sárkány felrúgta magát a levegőbe. Néhány perc múlva már csak egy apró pont volt az égen. A lány lekapcsolta az asztali lámpát, ami addig megvilágította a szobát. A földszinten volt, ablaka a tágas kertre nézett. Thorfax majdnem minden este nála járt. Az öreg hím sárkány volt a legjobb barátja. A lány rengeteget tudott a sárkányokról. Volt néhányuk, akikhez kimondottan sok szál fűzte. Ezek egyike volt Thorfax és Salazaar. Salazaar -t egy egyiptomi nyaralás során ismerte meg, Thorfax -ot pedig… hát inkább Thorfax találta meg őt, évekkel korábban. Azóta rengeteget tanult. Mosolyogva bebújt az ágyába. Néhány perc múlva már aludt is.

í

Reggel arra ébredt, hogy nagyon melege van. Résnyire nyitotta a szemét. A következő pillanatban már ült, és morogva nézte a sárkányt. Thorfax a nyitott ablaknál állt, hosszú nyaka az egész szobán átért, így feje a lány mellett nyugodott az ágyon. A nagy meleget pedig a lehelete okozta. A lány kicsit arrébb tolta a sárkány fejét.

-Muszáj volt így ébresztened?

-Máshogy nem ébredtél fel. Úgyhogy ez volt az egyetlen megoldás.

-Jól van, jól van… De most kifelé a szobámból!

-Nyugalom! Öreg sárkány nem gyorsvonat! Már kint is vagyok… -felete Thorfax, s valóban; kihúzta hosszú nyakát a szobából. Persze nem ment el. Fejét most már az ablakpárkányon pihentette. Egy darabig csak nézte a lányt, aki nem mozdult. Csak ült az ágyon.

-Nienor! Ha repülni akarsz, öltözz!

-Rendben… hideg van?

-Nincs, de öltözz rétegesen. Ugyanis úgy döntöttem, hogy elmegyünk az Amazonashoz. Megkeressük azt a titokzatos sárkányt!

Nienor csak értelmetlenül pislogott.

-Jó tudni. Engedelmeddel, elmennék reggelizni.

-Menj csak. De igyekezz… Hosszú az út Amerikáig, még sárkányháton is! És hozz magaddal valami innivalót az útra. Más nem kell. Úgyis vegetáriánus vagy…

Nienor felvonta a szemöldökét, és eltűnt az ajtóban. Néhány perc múlva visszatért. A szekrényéhez lépett. Bő, sokzsebes, katonamintás nadrágot húzott, fekete spagettipántos felsővel, rá egy olajzöld széldzsekit. Végül megkereste a túrázásokkor hordott övét. Egy egyszerű fekete bőröv volt, rajta két lelógó bőrpánttal. Mindkettő baloldalon. Nienor a bőrszalagok segítségével rögzített az övre két kis üveg innivalót- nevezetesen limonádét. Thorfax csak csendben figyelte. Nienor még írt egy üzenetet szüleinek, amit az asztalán hagyott. Egyetlen szó volt az egész: sárkány. Végül kiült az ablakpárkányra, és kimászott a házból. Thorfax elégedetten nyújtóztatta ki hatalmas szárnyait. Nienor könnyedén felugrott hatalmas barátja hátára. Szárnyai tövében helyezkedett el. Thorfax még meggyőződött róla, hogy Nienor készen áll az utazásra, majd felrúgta magát a levegőbe. Ezzel kezdetét vette a kaland, az út az Amazonas medencéjébe.

í

Néhány óra múlva megpihentek. Afrika partjainál jártak, a Zöld-foknál. Thorfax egy kellemes síkságon szállt le. Miután Nienor leugrott a hátáról, végignyúlt az oldalán.  A lány lehuppant mellé, hátát a sárkány hasának támasztva. Reggel nyolc óra lehetett, a nap melegen sütött.

Nienor már épp elaludt volna, amikor megjelent egy árny az égen, eltakarva a napot.  Ahogy közeledett, alakját sejtelmes fénybe burkolták a háta mögött a napsugarak.  Hatalmas szárnyai voltak, hosszú, tüskés farka és nyaka, viszonylag kicsi feje, és két erős hátsó lába volt. Alig fél perc múlva leszállt a mezőn, tisztes távolságra Thorfaxtól és Nienortól. A lány felugrott, ahogy megismerte a jövevényt. Thorfax erre lustán felemelte a fejét. A hatalmas lény leginkább egy gyík és egy madár keverékére hasonlított, fakózöld pikkelyekkel, kissé túlméretezve. 18 méter hosszú, 6 méter magas sárkány volt. Pontosabban egy wyvern, ami a legnagyobb sárkányfaj. Nienor lassan elindult felé. A háta mögött Thorfax is felállt, és lassan követte. A másik sárkány nem mozdult.

A következő pillanatban a lány futni kezdett. A wyvern lehajtotta a fejét. Így amikor Nienor odaért, épp felérte a nyakát, hogy átölelhesse.

-Salazaar! Annyira örülök, hogy látlak!

-Én is örülök… -felelt a wyvern. Kissé rekedtes hangja volt, csakúgy, mint Thorfaxnak.

-Amúgy hogy kerülsz ide? Thorfax mondta, hogy meg fogsz látogatni, de azt nem mondta, hogy ilyen hamar…

-Tegnap találkoztam vele –intett fejével a másik sárkány felé Salazaar- és említette, hogy érdekel téged az Amazonas sárkánya. Én javasoltam, hogy menjetek el megkeresni. Ő mondta, hogy én is tartsak veletek, és hogy itt találkozunk.

- Ezek szerint te is velünk jössz?

-Igen, már ha Thorfax azóta nem változtatta meg a véleményét.

Az említett sárkány csak megfordult, és visszament oda, ahonnan felkelt.

-Gyere, Salazaar. De a következő pihenőig Nienor a te hátadon utazik. Most pedig pihenjünk egy keveset…

Két társa is követte példáját, leheveredtek mellé a földre.

Egy óra pihenő után ismét útra keltek. Nienor ezúttal Salazaar hátán.

í

Néhány óra múlva megérkeztek az Amazonas torkolatához. A folyótorkolat egyik nagyobb szigetén éjszakáztak. Thorfax –művelt sárkány lévén- szerzett a sárkánykígyóktól vacsorát. A sárkánykígyók meggyőzéséhez azonban nem kellett sok: azok mindig is segítőkészek voltak, ha fajtársaikról volt szó. Így hát bőségesen megvacsoráztak, majd aludni tértek.

Másnap reggel újra útra keltek. Immár a földön, hogy megkeressék a titokzatos sárkányt. Az esőerdőben füllesztő volt az idő. Meleg, ráadásul párás. Meg persze épp szakadni kezdett az eső. Salazaar prüszkölt.

-Hogy én mennyire utálom az esőt! –azzal kutyamód megrázta magát. A szintén elázott Thorfax egy szót se szólt. Nienor csak nevetett. Ő csont száraz volt: könnyedén elfért sárkány barátai alatt, így azok esernyőként védték őt az esőtől. Csak a lába volt kissé sáros, de ezt ő nem vette figyelembe.

-Nagyon szép látvány, mondhatom… két ázott sárkány menetel az dzsungelben…

-Meg egy pimasz kislány, aki ha nem fogja be a száját, hamar az említett sárkányok gyomrában végzi!

-Ugyan már! Úgyse tennéd meg!

-Kipróbálod?

-Köszi, de inkább nem…

Salazaar az égre emelte tekintetét. Helyesebben a fák koronájára.

-Már kezdtem azt hinni, hogy Thorfax komolyabb, mint én… ezek szerint tévedtem. –mondta aztán, az előtte haladó vitatkozó párosra tekintve.

Hirtelen mindhárman megálltak. Valami furcsa zaj volt az, ami felkeltette az érdeklődésüket. Valami követte őket. Az a valami igencsak méretes lehetett, abból ítélve, hogy mekkora zajt csapott. Mindhárman mozdulatlanul álltak, levegőt is alig vettek. Végül a zaj okozóját is megpillantották. Egy kisebb sárkánykígyó volt az, aki-mivel lába nem volt- csúszva haladt előre, szájában egy áttetsző pikkellyel, mely emberi tenyér nagyságú volt. Látszólag észre se vette a három különös „látogatót”, csak ment a maga dolgára.

Nienor szó nélkül követni kezdte. A két sárkány a háta mögött összenézett, majd elindultak utána. A kis sárkány egyszer csak eltűnt a szemük elől, látszólag nyomtalanul. Nienor tanácstalanul nézett társaira. Láthatóan azoknak sem volt ötlete, hogy hová lett a kis sárkány.

Végül rátaláltak egy aprócska nyomra: egy barlang bejáratára. Salazaar kételkedve nézte a kis rést. Még Nienor számára is kicsi lett volna, aki kisebb volt a sárkánynál. A lány eltökélten letérdelt a barlang szájához. Látta a nedves földben a friss lábnyomokat. Felnézett társaira.

-Ha az a sárkány lejutott ide, mi is le fogunk.

-De mégis hogyan? Mint látod, még neked is kicsi a nyílás. –felelte Thorfax. Nienor vállat vont, majd folytatta a szűk járat tanulmányozását. Ahogy megfogott egy követ, érdekes felfedezést tett: mintha hologram lett volna, át tudott nyúlni rajta. Újabb és újabb álköveket talált. Salazaar és Thorfax csatlakoztak hozzá, így a hologramok végül teljesen eltűntek. Immár teljes valójában látszott a barlang bejárata. Kétszer olyan magas, mint Salazaar, és olyan széles, hogy Thorfax kinyújtott szárnyai is kényelmesen elfértek benne. A három utazó elindult befelé.

A járatok szebbek voltak, mint hitték. A falak nem voltak nyirkosak, élesek és sárosak, mint egy átlagos barlangban, hanem simák, szárazok és tiszták. Néhol egy drágakő kandikált ki a kőzetből. A folyosó nem szűkült. Sőt! Inkább egyre tágasabb lett. Ahogy haladtak befelé, egyre több gyémánttal, zafírral, ametiszttel, smaragddal és egyéb ékkövekkel találkoztak. Élőlényeknek nyomuk sem volt.

Ahogy a csodálatos barlangban lépkedtek, teljesen elveszítették az időérzéküket. Talán a kristálytiszta levegő volt az oka, talán valami más. Mindenesetre az az idő, ami számukra csupán perceknek tűnt, valójában két-három óra volt. A barlangot egy helyen csillogó patakocska szelte át. Hangja leginkább csengettyűszóra hasonlított. A három útitárs megállt a partján, hogy szomjukat oltsák. Utána továbbindultak.

Újabb peceknek tűnő órák teltek el. Már mindhárman fáradtak voltak, amikor elérték a barlang utolsó termét. Egy azúrszín gyémántfal állta el a bejáratot. Ahogy közelebb értek, a kapu feltárult. Nienor elámult. A terem nagyobb volt, mint amit el lehetne képzelni. Odabent pedig a legkülönbözőbb sárkányok színei fénylettek: az algakék kínai sárkánykígyók, a gyémántfehér jégsárkányok, fakózöld wyvernek, aranyszín és fekete európai sárkányok, zöldes opálszín pikkelyű, tollas szárnyú mexikói sárkányok, japán és kínai lungok, a maguk tűzvörös ragyogásukkal, az ausztráliai erszényes sárkányok.

Nienor önkéntelenül is közelebb húzódott barátaihoz. Még soha nem látott ennyi sárkányt egyszerre. Thorfax óvatosan megbökte a lányt, aki erre felugrott a hátára. Salazaar szorosan a nyomukban volt, amikor elindultak a terem belseje felé. A túloldalon érte őket a legnagyobb meglepetés.

í

A zafírkék fal előtt egy ezüsttrón állt. Egy csodás teremtés ült benne: egy fiatal lány, akinek haja aranybarna volt, mint egy arany európai sárkány pikkelyei, ajkai, mint a lungok, bőre gyémántfehér, mint a jégsárkányok, öltözéke pedig opálkék, akár egy sárkánykígyó tolla. Fejdísze egy egyszerű ezüstdiadém, min elöl az a sárkánypikkely csillogott, amit a fiatal sárkánykígyó hozott. Tekintete azt a mély tudást tükrözte, mint minden más sárkányé – csupán nem viharszürke volt az átható írisz, hanem mély zöld. Lassan felemelkedett ültéből, és Nienorék elé lépett. Finoman meghajolt. Nienor leugrott Thorfax hátáról, és viszonozta a gesztust. Két társa szintén lehajtotta fejét. A teremben néma csend honolt. A fiatal, gyönyörű lány halkan megszólalt. Hangja mézédes volt.

-Üdv néktek, idegenek! Mi szél hozott erre?

-A titokzatos sárkányt keressük. Úgy gondoljuk, hogy itt megtalálhatjuk. Remélem, ön kisegít. –Nienor hangja kissé remegett. A sárkánylány felnevetett.

-A titokzatos sárkány! Már nem kell keresnetek, én vagyok az. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Rie, a Sárkányangyal. Én vagyok a faj védelmezője, a titokzatos sárkány, akit a tudósok keresnek. De mivel felfedtétek titkomat, kénytelen vagyok megosztani veletek feladatomat. Óvjátok földrészetek sárkányait, és őrizzétek titkomat!

-Ahogy óhajtja, Rie.

-Megbízom bennetek, mert az, aki eljut hozzám, csak tiszta lelkű ember lehet. Most menjetek haza. –a mézédes hang eltűnt, helyét egy sárkány rekedtes hangja vette át. Rie arcán, szeme alatt láthatóvá vált néhány fekete pikkely. Fény ölelte körül alakját. Nienor és két társa a következő pillanatban már otthon találta magát, a ház kertjében. Fáradtan nyúltak végig az ápolt füvön.

í

Jó néhány héttel később Nienor és Thorfax elmélyülten tanulmányozott egy levelet. Rie írta nekik. Elmesélte, hogy az embereket sikerült újra megtévesztenie: továbbra se jött rá senki, hogy a „draco americanus incognito” nem egy sárkány, hanem egy angyal. Thorfax és Nienor nevettek.

-Az, hogy nem egy sárkányt keresnek, hanem egy embert, örökre a mi titkunknak kell, hogy maradjon.

-Igen, ez örökre a mi titkunk marad. A tied, Salazaaré és az enyém.

Nienor nevetve felugrott Thorfax hátára, és elindultak, hogy elvezessenek mindenkit a sárkányok barlangjába, a béke birodalmába.

Vége