Ablakban
Esett az eső… a ruhám a testemre tapadt, ami teljesen átfagyott. Már órák óta gyalogoltam, amikor egy házféleséget láttam. Sietve elindultam felé. Mikor beléptem láttam, hogy egy 2 szobás szerény ház. Az egyik szoba konyha volt a másik egy hálószoba. Levettem a ruhámat és lecseréltem egy másikra, amit a szekrényben találtam. Vékony ruha volt de nem fáztam, mert tüzet gyújtottam. Az eső még mindig esett, bementem a hálószobába. Éppen az ágyon ültem, amikor a tekintetem az ablakra esett. Jobban mondva az ablak előtt elterülő tájra. Felálltam és közelebb léptem. A táj megbabonázott. Muszáj volt odamennem… kinéztem… hirtelen egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába… egy érzés….amely ezeket a gondolatokat csalta a fejembe:
-Vajon az életemnek milyen célja van… és ha van mi az… leszek én igazán ember?? Nem hiszem…. már meghaltam egyszer…hiába állok és lélegzek…az érzéseim sem ugyanazok már, mint régen……Ha egy pillanatra elfelejtenék ott fönn, hogy csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékoznának meg, azt alaposan kihasználnám….vagy ahogy még régen édesanyám mondta: Egyszer élsz.....tedd meg azokat a dolgokat, amiket igazán fontosnak tartasz....és mutasd ki az érzéseidet azok felé akik szerinted megérdemlik....minden egyes elvesztegetett pillanatot meg fogsz bánni egyszer.......akkor még nem hittem neki…..most már látom mennyire igaza volt….
Kényszeríteni akartam magam, hogy legyen vége a szörnyű gondolatmenetnek, ami ráébresztett arra, hogy létezésem értéke egyenlő a semmivel….mivel nem ment ezért újra belegabalyodtam a múltba és az érzésbe ami már rég mardos….most jöttem rá, hogy ez az igazi élni akarás…hogy ne csak egy bábú egy jelentéktelen lélekfoszlány legyek….de ez az érzés nem tudott előtörni, mert lehetetlen, hogy éljek igazán éljek……ha már az agyam föladta ezt a múló ábrándot a lelkem miért nem?? Miért gyötör ezzel az érzéssel???
Sikerült levennem a szemem a tájról és elfordultam…..úgy éreztem, hogy a maró érzéseknek is hátat fordítottam….fölvettem a ruhámat, ami időközben megszáradt. Kiléptem a frisslevegőre…. az eső is elállt…..elindultam új érzésekkel…..
Hallottam, hogy a távolban egy ismerős hang kiabálja azt, hogy talált egy házat… azt a házat, amiben ezek az új érzések találtak meg…. az a hang a lelkem másik fele volt….Kagome…..az, akivel együtt utazik Inuyasha…..az akit életemben az igazi életemben szerettem….remélem érzed majd ott a jelenlétem és eszedbe fog jutni az együtt töltött idő….mert nekem eszembe jutott….most így csak annyit tudok mondani, hogy Viszlát……..
Eközben..
-Nézd Inuyasha valaki előttünk járt itt-szólt Kagome, miközben a friss hamura mutatott.
-Valóban..és én tudom ki volt az…..-nézett üveges szemmel a semmibe a félszellem.
-Ki?? - kérdezték egyszerre a többiek, vagyis:Sango, Miroku,Shippo.
-Kikyo……
-Valóban?? Nos én úgy vélem, hogy enni kellene-szólt Kagome figyelemelterelésként.
-Rendben- ujjongott Shippo.
-Inuyasha jössz??- kérdezte félve a választól a miko.
-Persze…..megyek…-Inuyasha levette a szemét arról a tájról amit nem olyan régen még a hanyou szerelme nézett………az első igazi szerelme nézett……
|