A Sors �tjai

16. r�sz: Naraku egy unalmas napja

– A fen�be! Megint elmenek�lt! – pattant fel Inuyasha, s az �gre emelte tekintet�t, de Narakub�l m�r csak egy apr� fekete p�tty l�tszott. – Gy�va f�reg vagy, hallod?!

– �gyse hallja... – morogta Shippou.

– �! – Inuyasha d�h�sen v�gta vissza a tokj�ba kardj�t. – Sz�rny� egy alak!

– Legal�bb most egy �kk�szil�nkot se vitt el – mutatott r� Kagome. – �s nem is s�r�lt�nk meg annyira, mint m�skor.

– Akkor is h�tr�nyban vagyunk! – magyar�zta a f�lszellem. – Ha nem lenne az az er�s, �j pajzsa...

– Igen, ez nem valami j� dolog – kapcsol�dott be a besz�lget�sbe Miroku.

– De majd megoldjuk, ahogy szoktuk – sz�lt b�k�t�en Sango. – Szerintem most egy darabig nyugtunk lesz t�le... �n r�szemr�l most legsz�vesebben pihenn�k egyet, az�rt el�gg� kimer�t� volt ez a csata.

– Egyet�rtek, Sango, menj�nk – biccentett Miroku.

– Szerzetes! – pattant fel a szellemirt� l�ny. – Miket gondolsz m�r megint?!

– Jaj, �n nem �gy...

– Szerintem is pihenn�nk k�ne – sz�lt k�zbe gyorsan Kagome.

V�g�l siker�lt megegyezni�k �s a harc sz�nter�t�l egy kicsit t�volabb h�z�dtak, hogy nyugodtan lepihenhessenek. Kagome t�sztalevest f�z�tt �s miut�n mindenki elfogyasztotta saj�t adagj�t (vagy esetleg m�s�t is, p�ld�nak ok��rt l�sd Inuyash�t; de szerencs�re Kagome t�bb adagot is hozott, �gyhogy senki sem maradt �hen), a csapat elter�lt a f�v�n �s �lvezte a kora d�lut�ni, l�gy naps�t�st.

*

Naraku unottan tartott kast�lya fel�, s jobb dolga nem l�v�n, a f�ldet f�rk�szte mad�rt�vlatb�l. Egysz�n� t�jak, ugyanolyan emberek, Jap�n tipikus falusi figur�i... de azt�n v�gre megl�tott valamit, ami felkeltette az �rdekl�d�s�t.

„Ez a haland� l�ny... � az, aki Sesshoumaruval tart” ismerte fel a tiszt�s k�zep�n b�kl�sz� Rint. Remek lehet�s�gnek �g�rkezett a dolog, ugyanis a szellemet sehol sem �rezte Naraku. Tal�n ez az utols� es�lye, hogy meg tudja zsarolni Sesshoumarut...

Lejjebb ereszkedett, hogy megbizonyosodjon afel�l, t�nyleg senki sincs a kisl�ny k�zel�ben. El�gedett mosolyra h�zta a sz�j�t, mikor r�j�tt, m�g Sesshoumaru talpnyal�ja, Jyaken sincs Rin k�zel�ben. V�ratlanul vill�mgyorsan megindult a f�ld fel�, a kisl�nyt v�ve c�lba.

– Mi ez? – torpant meg Kayou, mikor Jyakennel el�rt�k az erd�t sz�l�t. Azt�n r�j�tt. – Egy d�mon!

– Ez Naraku! – szimatolt bele a leveg�ben Jyaken. – Sosem felejtem el annak a b�z�s szag�t, aki el�rulta nagyuramat!

Kayou azonnal elrugaszkodott a f�ldr�l �s egy hatalmas ugr�ssal megtette a f�lutat a Rinnel k�zt�k l�v� t�vols�gnak. L�tta, hogy a szellem lecsapni k�sz�l �s mindj�rt el�ri a kisl�nyt. Ism�t felugrott a leveg�be, k�zben pedig egy lend�letes mozdulattal levette nyakl�nc�t �s �tv�ltoztatta a fegyver�v�.

Meg�rkezett Rin mell�, de m�r nem volt ideje elugrania vele Naraku el�l. V�delmez�en �t�lelte a kisl�nyt. Kayou botja pulz�lni kezdett, s alig egy szempillant�s alatt egy pajzsot alak�tott ki k�r�l�tt�k, aminek Naraku sikeresen neki is �tk�z�tt.

M�terekkel arr�bb �rt f�ldet �s a v�ratlan esem�ny miatti meglepetts�gt�l el�sz�r sz�hoz sem jutott. Mire felt�p�szkodott, m�r Kayou is talpon volt, h�ta m�g�tt Rin �llt, de a v�d�burok m�g nem sz�nt meg. A n� t�mad��ll�st vett f�l, de egyel�re nem mozdult.

Naraku m�rgesen pillantott r�; csal�dott volt, ami�rt nem siker�lt ilyen k�nnyen elkapnia Rint.

– Te meg ki vagy? – vetette oda. – M�g nem l�ttalak...

– El�g annyit tudnod r�lam, hogy nem hagyom, hogy baja essen Rinnek – felelte Kayou.

– �rdekes... – h�zta �ssze a szemeit a d�mon, azt�n hirtelen t�mad�sba lend�lt.

Kayou kez�ben ez�st�s f�ny vette k�r�l a botot �s � sem volt rest, kiv�dte a csap�st, s�t, meg is f�szerezte egy ellent�mad�ssal; Naraku pajzsa azonban kiv�dte azt. A szellem g�nyosan kacagott.

– Ostoba! Azt hiszed, csak neked van ilyen v�delmed? Az eny�m sokkal er�sebb!

– Majd megl�tjuk! – sz�lt a n�, azzal ism�t t�madott, de megint csak nem �rt c�lba. Egyre t�relmetlenebb lett.

– Ezt nevezed te t�mad�snak? – j�tszott Kayou idegeivel a d�mon. – Hadd jav�tsalak ki!

Azzal egy er�s rohamba kezdett. A n� kezdetben sikeresen h�r�totta a t�mad�sokat, de hamarosan elf�radt. Rin ek�zben m�r elfutott, s most Jyakennel figyelt�k az esem�nyeket egy bokor fedez�k�b�l.

Kayou �gy �rezte, m�r nem b�rja sok�ig. A t�mad�sok olyan gyorsan k�vett�k egym�st, hogy m�g arra sem volt ideje, hogy v�giggondolja a lehet�s�geit, nemhogy arra, hogy �tv�ltozzon. Amikor �gy �rezte, ereje hat�r�n van, elrugaszkodott a f�lt�l �s m�terekkel h�tr�bb �rt talajt, f�l t�rdre ereszkedve.

Naraku arc�n g�nyos f�lmosoly jelent meg:

– Csak nem kif�radt�l?

Kayou dacosan tekintett bele a par�zsl� d�moni szemekbe, melyek semmi j�t sem �g�rtek sz�m�ra. Azt�n felh�zta a bot v�d�pajzs�t �s v�rta, mi fog t�rt�nni. Val�ban nem maradt m�r sok ereje. „Hol lehetsz most Sesshoumaru?” k�rdezte mag�ban, azt�n alig �szrevehet�en megr�zta a fej�t. „Nem. Most a harcra kell koncentr�lnom. Most itt vagyok.”

Naraku magabiztos l�ptekkel megindult fel�je. Kayou �sszeszedte marad�k erej�t, felk�sz�lve a v�gs� csap�sra. Azt�n a szellem felgyorsult, s egy pillanat t�red�ke alatt el�rte a n� pajzs�nak hat�r�t.

– Ez ellenem kev�s... – suttogta v�rfagyaszt� hangon. – Most pedig... meghalsz!

Egyik kez�vel k�zel�tett a v�d�pajzs fel�... azt�n el�rte... �s egy kisebb akad�lyk�nt �rz�kelte, amin sikeresen �t is jutott. Kayou szemei kikerekedtek a f�lelemt�l. Utolj�ra akkor rettegett ennyire, mikor tal�lkozott nagyb�tyj�val... a sz�lei gyilkos�val. Agya teljesen leblokkolt, mozdulni sem tudott a f�lelemt�l; ez az �rz�s �tj�rta teste minden porcik�j�t.

Dermedten n�zte Naraku arc�t �s a fel� k�zel�t� kezet, de nem tett semmit. K�ptelen volt megmozdulni.

– V�ged! – hallotta Naraku hangj�t, azt�n a f�rfi lecsapott.

K�rmeivel megkarmolta Kayou arc�t �s t�volabb l�pett.

– A m�rget, amit a szervezetedbe juttattam, nem fogod tudni legy�zni, f�lv�r... t�l gyenge vagy.

Kayou arca egyre feh�rebb lett, de m�g mindig dermedten t�rdelt a d�mon el�tt. Naraku v�rt; egy ilyen sz�rakoztat� m�sort nem �llt sz�nd�k�ban kihagyni, f�leg, hogy Sesshoumaru orra al� is borsot t�rhet, hiszen nyilv�nval� volt, a n� az � t�rsas�g�ba tartozik. A d�mon jelenl�t�re pedig m�g semmi sem utalt.

„Meglep�dik majd, mikor vissza�r... de addig is... sz�rakoztat� lesz.” h�zta �rd�gi vigyorra a sz�j�t Naraku.

Kayou �rezte, hogy test�ben egyre terjed a m�reg �s a k�vetkez� pillanatban meg is ingott; a f�ldre zuhant. A f�l�ben hallotta Naraku kacaj�t. Kayounak m�r alig maradt ereje b�rmire is, �gy elvesztette az uralmat teste f�l�tt: felvette val�di alakj�t, ezt m�r nem tudta megakad�lyozni. S�t, �gy tal�n m�g es�lye is lehet az �letben marad�sra. Tal�n...

Naraku elhallgatott �s �rdekl�d�ssel figyelte, hogyan v�ltozik meg Kayou alakja.

– Nah�t, ez �rdekes... m�gsem hanyou vagy – �llap�totta meg a d�mon. – Ett�l f�ggetlen�l m�r semmi sem menthet meg... mit mondasz? – hajolt k�zelebb hozz� Naraku. – Nem hallom.

– Sesshoumaru... – pr�selte ki alig hallhat�an ajkain a sz�t Kayou.

– Hmm... – Naraku elgondolkozott. „Vajon mi lehet a kapcsolat k�zte �s Sesshoumaru k�z�tt?” azonban alig gondolta v�gig, m�ris meg�rezte a szellem k�zeledt�t.

– Sajn�lom – fordult szomor� tekintettel a n� fel� –, de v�g�l m�gis ki kell hagynom hal�ltus�d utols� pillanatait... pedig igen sz�rakoztat� lett volna... – fejezte be, azzal felemelkedett a leveg�be, s egy sz�vdobban�snyi id�vel k�s�bb m�r a horizonton sem l�tszott.

Sesshoumaru az erd� sz�l�re �rt. �rezte annak az ideges�t� Narakunak a szag�t, �gy visszasietett �tit�rsaihoz. Rinre �s Jyakenre �s bokor m�g�tt bukkant r�.

– Hol van Kayou? – k�rdezte.

Szolg�ja a tiszt�s fel� mutatott. Naraku �ppen elrugaszkodott a f�ldt�l, s mikor feljebb volt m�r, Sesshoumaru csak akkor l�tta meg Kayou mozdulatlan test�t.

– Ne – mondta halkan, s szemei ijedten kerekre t�gultak. R�miszt� gondolat futott �t az agy�n.

Egy ez�st�s villan�st �rz�kelt a k�lvil�gb�l. Arrafel� n�zett �s megl�tta Sesshoumaru agg�d� arckifejez�s�t. Elmosolyodott: amikor el�sz�r tal�lkoztak, nem gondolta volna, hogy valaha is �gy fog n�zni r�.

– Kayou... mit tett? – k�rdezte a f�rfi.

– M�rgezettek voltak... a karmai – felelte szaggatottan a k�rdezett, s arc�t teljesen a szellem fel� ford�totta.

– Te nem vagy immunis r�... �n viszont igen – n�zett a n�re a d�mon �s kimeresztette karmait.

– Ne... – kapta el a kez�t Kayou.

Sesshoumaru �rtetlenkedve n�zett r�.

– Mi�rt...?

– V�rj... valami... – Kayou nem tudta �rtelmesebben elmagyar�zni.

Valami furcs�t �rzett bel�lr�l. Lehunyta a szem�t, hogy koncentr�lni tudjon r�, de nem engedte el Sesshoumaru csukl�j�t. Eddig �gy �rezte, mindj�rt megfagy, hiszen a m�reg m�r szinte mindenhol sz�tterjedt a test�ben. De most... valami melegs�get �rzett �ramlani a bel�l.

– Kayou... – hallotta Sesshoumaru t�tova hangj�t, de nem figyelt r�.

A melegs�g egyre er�s�d�tt benne, v�g�l v�gigterjedt minden porcik�j�n. Ekkor azonban egy er�s, de tompra f�jdalmat �rzett a has�ban.

– ���! – felki�ltott �s megszor�totta Sesshoumaru csukl�j�t.

De az �rz�s, amilyen hirtelen j�tt, olyan hamar el is m�lt. Kinyitotta a szem�t �s olyan eg�szs�gesnek �rezte mag�t, mint m�g soha. Fel�lt �s Sesshoumarura n�zett. Kayou arca m�r nem volt falfeh�r, a d�mon kez�vel ellent�tben. Gyorsan elengedte a csukl�j�t.

– Bocs�nat... – szabadkozott.

Sesshoumaru meglepetten n�zett r�, de egyel�re nem kereste az ok�t Kayou csod�val hat�ros fel�p�l�s�nek, hanem �t�lelte �t.

– Teh�t azt mondod, a baba volt? – tette fel ism�t a k�rd�st Sesshoumaru, hogy tiszt�zza a dolgokat.

– Biztosan – biccentett Kayou. – Hiszen j�l mondtad: kett�nk k�z�l csak te vagy immunis a m�rgekre... �s m�g azt sem mondtam, hogy...

– Micsod�t?

Kayou felemelte az egyik kez�t, s az n�h�ny m�sodperc m�lva z�ldes f�nyben �szott. Sesshoumaru meglepetten h�trah�k�lt.

– Ez... ez az �n...

– Bizony, a m�rgez� karmok – b�lintott a n�, azt�n elt�ntette kez�r�l a jelens�get. – Elvileg erre sem vagyok k�pes...

– Nah�t! – �muldozott Jyaken, aki eddig cs�ndben figyelte az esem�nyeket, Rinnel egy�tt.

– H�t ez j�! – mosolyodott el Rin, majd m�g t�tov�n hozz�tette:

– Vagy nem...?

– Nagyobb v�delmet ny�jt neked, az biztos – n�zett a n�re Sesshoumaru. – De m�skor nem megyek ilyen messzire... nem akarom, hogy bajotok essen...

Kayou sz�m�ra m�g mindig furcsa volt Sesshoumaru ut�bbi id�ben v�ratlanul megn�vekedett �szintes�ge vele szemben, de nagyon �r�lt neki.

– Ne agg�dj, a fiad megv�d – mosolygott r� Kayou. – Ki tudja m�g, milyen ereje van...

*

– Hmm... ez nagyon �rdekes... – Naraku agy�ban l�zasan k�vett�k egym�st egy �rd�gi terv kialakul� r�szletei. – K�sz�n�m, hogy megmutattad ezt, Kanna.

– Gondoltam, hogy �rdekelni fog... – v�laszolta a l�ny, azzal kiment a szob�b�l.

Naraku el�, amint visszat�rt a kast�lyba, Kanna rohant, s megmutatta a t�k�rben, mi t�rt�nt Kayouval a d�mon t�voz�sa ut�n. Naraku odas�t�lt az ablakhoz �s kin�zett az �t k�r�lvev� pusztas�gra.

– Nah�t-nah�t, Sesshoumaru... ezt nem gondoltam volna r�lad... ezt kis hib�t m�g nagyon meg fogod b�nni – �g�rte meg a m�rgez� g�zt�l fulladoz� kast�lynak.

*

Kagura t�prengve utazott mad�rtoll�n, a szell�k h�t�n. Az a bolond �regember mindent elmondott neki, amire k�v�ncsi volt. De olyan r�buszokban besz�lt, hogy beletelt egy kis id�be, mire siker�lt valami haszn�lhat�t kih�moznia szavaib�l. R�ad�sul mire egy�ltal�n siker�lt r�bukkannia a f�rfira...

Rengeteg idej�be ker�lt mindez, m�gsem mondhatta, hogy hi�baval� volt az �tja. Most m�r csup�n annyi a dolga, hogy megtal�lja azt a barlangot �s el�k�sz�tsen mindent a visszat�r�sre. Cs�ppet sem lesz k�nny� dolga, de kider�lt, m�gsem lehetetlen v�llalkoz�sba fogott. Tartozik ennyivel Saur�nak... hiszen a n� megmentette az �let�t...

A sz�lboszork�ny �szak fel� haladt, vissza, a vesz�lyes t�jakra, ahol b�rmikor �sszefuthat Naraku teremtm�nyeivel. De tudta, kock�ztatnia kell, ha v�ghez akarja vinni terv�t... �s csak rem�lni merte, hogy id�k�zben a d�mon nem hozott l�tre valami �jabb, r�ms�ges inkarn�ci�t...

Folytat�sa k�vetkezik...