9. fejezet

Két hét múlva megtudták annak a szentélynek a pontos

helyét. Ez alatt a két hét alatt nem nagyon beszélgettek,

amit Rin meg is jegyzett, de ők elutasították kérdését,

mondván: csupán arról van szó, hogy most nincsenek

beszélgetős hangulatban. Reggeli után Hikari felállt:

- A falusiak szerint a szentély, amit kerestem, ott van a

hegyek közt, az út oda-vissza négy nap. Azthiszem, most

mindjárt el is indulok, hogy holnapra odaérjek.

- Egyedül akarsz menni? - kérdezte Sesshoumaru.

- Igen.

- De akkor hogy foglak tudni megvédeni? A hegyekben

sok veszély leselkedik az utazókra.

- Sesshoumaru… - Hikari meglepődött, hogy a férfi így

meg akarja őt védeni.

- Én is veled megyek. Rin, Yaken, Aun, titeket addig

elhelyezünk itt, a mellettünk lévő faluban - mondta

ellentmondást nem tűrő hangon a szellem.

- De…- kezdte volna Hikari.

- Nincs de - mondta nyugodtan a szellem. - Ketten megyünk.

- Hát jó - mondta a lány.

A csapat három másig tagját lepakolták egy kedves

öregasszonynál, és elindultak. Egész nap megállás nélkül,

szótlanul mentek. Délután volt, mikor találtak egy hűs vizű

forrást, ahol megálltak inni egyet. Már indultak volna

tovább, amikor egy nagyra nőtt farkasszellem rájuk

támadott. A lány állta a sarat, de egyszer úgy alakult a

helyzet, hogy földre került, és a farkas már emelte is a

lábát, hogy eltiporja őt, amikor Sesshoumarut újdonsült erő

töltötte el, és elintézte a farkasszellemet.

- Ezekben a hegyekben sokkal nagyobbak, és erősebbek

a szellemek - mondta Sesshoumaru, miközben odaugrott a

lány mellé, és felsegítette.

- Már harmadszorra mented meg az életem… -

mosolyodott el bocsánatkérőn Hikari. - Miért teszed?

Ezután olyan dolog történt, hogy a lány még pislogni is

elfelejtett. Sesshoumaru a szemébe nézett, majd lehajolt és

megcsókolta őt. Utána szorosan magához ölelte, és a

fülébe suttogta:

- Mert szeretlek. És nem akarlak elveszíteni…

Hikari olyan boldog volt, mint még soha. Átölelte ő is a

férfit, utána kicsit eltolta magától, majd lábujjhegyre állt, és

viszonozta a csókot. Hosszú percekig önfeledten

csókolóztak, aztán pedig csak néztek mélyen a másik

szemébe. Sesshoumaru egy idő után kézen fogta a lányt, és

elkezdte húzni a helyek felé.

- Na gyere! Keressük meg azt a szentélyt!

Éjszakára egy tisztáson vertek ideiglenes tábort.

Sesshoumaru levette a páncélját, és nekidőlt egy fának,

Hikari pedig leült eléje, és a szellem hátulról átkarolta.

- Nem hitted volna, hogy egyszer egy halandó nővel fogsz így ücsörögni, mi? - kérdezte mosolyogva a lány.

- Most, hogy így mondod, nem. Viszont benned van

valami… Nem vagy egészen halandó… vagyis hát… a

lelked egy része démoni lélek.

- Igen… azt hiszem, talán így van.

Úgy aludtak el, és másnap reggel ugyanúgy ébredtek.

Aznap már elérték a szentélyt, ahol rövid kérdezősködés

és magyarázkodás után megtalálták azt a négy papnőt,

akik átváltoztatták Hikari édesanyját szellemből halandó

emberré. Leültek beszélgetni a szentély kertjében, és

nagyon sok mindent megtudtak a lány anyjának régi

énjéről. Ott maradtak éjszakára, és másnap reggel

visszaindultak. Egész úton kézen fogva sétáltak, És Hikari

az édesanyjáról hallottakról gondolkodott. És kezdett

benne megfogalmazódni egy érzés…

Megint azon a tisztáson maradtak éjszakára, és megint úgy

ültek ott, mint legutóbb. Hikari egész délután ezen

gondolkodott, és most megszólalt:

- Sesshoumaru?

- Igen?

- Emlékszel még, hogy miket meséltek anyámról?

- Hát persze.

- Kérdeznék valamit. Te szeretnél engem, bármilyen

formában is lennék?

- Mire akarsz kilyukadni? - ráncolta a homlokát a szellem.

- Igen, vagy nem?

- Igen. Tudod, mennyire szeretlek.

- Jó. Csak mert úgy gondoltam, hogy… ha meglesz az

egész Szent Ékkő, én… én szeretnék szellemmé változni…

Sesshoumaru ezen nagyon meglepődött.

- Hikari… te képes lennél ilyesmire… értem?

- Ez csekélység…

- De… nem kell ekkora áldozatot hoznod miattam…

- Nem, Sesshoumaru. Ez nem áldozat. Nagyon szeretlek

téged, és ha ez az ára annak, hogy sokáig boldogan

élhessünk egymás mellett, én ezer örömmel vállalom ezt a

kihívást! Na meg, azt is tudom, hogy milyen fontos neked a

tiszta szellemvéred… Kegyetlenség lenne, ha azt kívánnám,

hogy te változz halandóvá. Soha nem tennék ilyet veled…

És… úgy érzem, mióta rendesen megtanultam bánni az

erőmmel, több hasznos dolgot tehetnék szellemként.

Szabad akaratomból választom ezt az utat. Elfogadsz úgy

is, ha szellem leszek?

A férfi magához szorította a lányt.

- Hikari… ember vagy, vagy szellem, nekem mindegy!

Mert az a lényeg, hogy TE vagy! Ha át szeretnél változni,

nem bánom. Tedd meg nyugodtan.

- Ó, Sesshoumaru… - mondta Hikari, és még jobban

hozzábújt.

- Hikari… - suttogta a lány fülébe Sesshoumaru, és még

jobban magához ölelte… Ismét így aludtak el.