4. fejezet
2006.08.12. 19:58
4.fejezet
,,Ki alkut köt a gonosszal egy másik életért,
Az a jövőtől nem fél, hanem mindig remél."
Sesshoumaru és Kagome elindult Kaede anyó kunyhója felé. Útközben egy szót se szóltak. Kagome ment elől, és mögötte Sesshoumaru, aki olyan halkan járt, hogy a lánynak többször is hátra kellett néznie, hogy vajon jön-e még. Végül elérték a kunyhót.
- Várj egy kicsit idekint. - mondta Kagome. - Nem akarom, halálra rémüljenek.
Ezzel bement az ajtón. Bent néma csend fogadta, csak Shippou sírdogált a sarokban, aki csak nemrég ért vissza az apja sírjánál tett látogatásból.Kagome halkan megszólalt:
- Kaede anyó. Vedd le a varázsigét Inuyasháról. - mondta.
- De lányom, akkor... - kezdte az anyó.
- Vedd csak le. - szakította félbe Kagome. - Van velem valaki, aki segít. Most be fogom hívni, de lehetőleg ne essetek neki. Jó?
A többiek csak bólintotak. Kagome kinyitotta az ajtót, és behívta Sesshoumarut. Odabent mindenki ledöbbent, mikor meglátták, de ő csak ennyit kérdezett:
- Hol van az öcsém?
Miroku és Sango elugrottak Inuyasha elől, hiszen tudták, hogy a bátyja valóban segíthet. Sesshoumaru elővette a Tenseigát, és amint meglátta a pokol küldötteit, elsuhintott vele a halott testvére fölött. Pár pillanat múlva Inuyasha megmozdult, majd kinyitott a szemét, és lassan felült.
- Inuyasha! - kiáltott fel Shippou, és azonnal a nyakába ugrott. De Inuyasha ekkor meglátta testvérét.
- Sesshoumaru! Te segítettél rajtam?
Sesshoumaru bólintott.
- Akkor köszönöm. - szólt Inuyasha.
- Addig ne köszönd, amíg nem tudsz mindent, öcsikém.- Miről van szó? - nézett körbe a fiú.
- Semmi, semmi. Ne törődj vele most. - mondta Kagome és átölelte őt. - Ugye megmondtam, hogy élni fogsz? Én nem hazudok neked. De mondd, amit a halálod előtt mondtál nekem, az igaz volt?
- Mi? Hogy szeretlek?
- Igen.
- Persze, hogy igaz volt! - csattant fel Inuyasha. - még mindig nem hiszed?
- Dehogynem hiszem. - csitította a lány. - Éppen azért kérdeztem. Nos, ha így van, akkor nekem is mondanom kell valamit. Én is szeretlek.
Inuyaha elősször nem hitt a fülének, de aztán hirtelen elkapta Kagomét, és olyan erővel ölelte magához, hogy a lánynak már ropogtak a csontjai. Sesshoumaru pedig csak állt, és unott arccal figyelte az eseményeket. Végül megszólalt:
- Te lány ! Gyere! Nekünk még dolgunk van.
- Mi? - kiáltott Inuyasha. - Neked meg mi dolgod van ővele? - kérdezte a lányt.
- Tudod, egy alkut kötöttem vele. A te életedért cserébe megkapja az enyémet.
- Hogy? Nem engedem, hogy elvigyen. - és Inuyasha már húzta is ki a hüvelyéből a kardját. De Kagome megállította:
- Hagyd őt. Elmegyek vele. Ez így tisztességes.
- De...
- Semmi de. - Kagome elfordult. Mikor a fiú megpróbált utána menni, elkiáltotta magát: - Fekszik! - de közben könnyek csillogtak a szemében.
- Gyerünk! - szólt oda a lány Sesshoumarunak.
Elindultak. Sesshoumaru mutatta az utat, át a sötét éjszakán. Végül egy kis tisztásra értek. Sesshoumaru megszólalt:
- Kezdhetjük.
Kagome megállt, és csak annyit látott, hogy a szellem meglódul felé, mert utánna becsukta a szemét, és állt moccanás nélkül. ,,Képes lenne föláldozni magát az öcsémért. Milyen szomorú... Csak ezt érzem rajta." És végigtekintett a lányon, kinek testét sebek borították. Véres volt, és mocskos. De még ilyen elgyöngült állapotban sem félt. Aztán Kagome kinyitotta a szemét. Sesshoumaru csak állt és nézte őt, de nem bántotta. Végül megszólalt:
- Tényleg enyire szereted az öcsémet?
- Igen. - válaszolt halkan Kagome.
Sesshoumaru sokáig csak hallgatott. Aztán ezt mondta:
Nem öllek meg. Így túl egyszerű lenne. Majd ha az egész csapatotok együtt lesz. Most pedig menj eredj innen.
- Mi? Elengedsz?
- Most el. De ez nem jelent békét. Egy nap majd megölöm mindannyiótokat. De addig élvezd ki az életet a testvéremmel. Most menj, mielőtt meggondolom magam.
Kagome futásnak eredt, de a tisztás széléről még visszafordult.
- Sesshoumaru! - kezdte.
- Mi az?
- Nagyon köszönöm!
A szellem azonban válasz helyett csak eltűnt a sötétségben.
Mikor Kagome visszaért a kunyhóhoz, hallotta, hogy bent veszekednek.
- Utánna kell mennünk! Hát nem értitek? Meg fogja őt ölni a bátyám! - ordította Inuyasha. -Engedjetek már el! Azonnal vedd le rólam ezt a kötelet, Miroku!
- Idefigyelj! - kezdte Sango. -Ha odamész, csak azt éred el, hogy újra meg fogsz halni.
- Nem érdekel! Meg kell mentenem Kagomét!
- Őneki mostanra már vége van. - szólt halkan Miroku.
Erre aztán Kagome belépett az ajtón. Mindenki csodálkozva nézett rá.
- Ilyen könnyen nem ráztok le. - mondta a lány.
Mindenki egyszerre ugrott oda hozzá, kivéve Inuyashát, aki még mindig a varázskötéllel küszködött.
- Eloldozna végre valaki!?! - kiabálta.
Végül Kagome ment oda hozzá, és ő bogozta ki a kötelet. Közben a többiek kérdezgették őt.
- Hogy tudtál elszökni tőle? - kérdezte Sango. - Utánnad fog jönni?
- Nem szöktem meg. Sesshoumaru egyszerűen elengedett. Azt mondta, hogy túl egyszerű lenne, ha egymagamban ölne meg. Majd inkább akkor teszi meg, ha csapatban leszünk. És azt mondta, hogy élvezzem ki az életet addig az öccsével. - és furcsa mosollyal nézett Inuyashára.
- Igen? - kérdezte a fiú. - Hát tegyük azt.
Odahajolt a lányhoz, és megcsókolta.
VÉGE
|