3. fejezet

Inuyasha nem volt jó tanár, de a módszerei mégis

eredményesek voltak. Az alatt a két hónap alatt, ami eltelt

azóta, hogy Sora kihúzta a fiú mellkasából a nyilat, a lány

lassanként megtanult harcolni. Kardforgatásban remekelt

igazán. Mivel a teste már nagyon megerősödött, a nagyon

erős csapásokat is vissza tudta verni. Sajnos azonban a

mágikus erői fejlesztésére már nem maradt ideje, ezért még

mindig nem tudta elérni azt a célját, hogy vihart tudjon

támasztani.

Most is éppen Inuyashával gyakoroltak.

- Emeld magasabbra a kardod, így nem jó! - kiáltotta

Inuyasha. - Most vágj oldalra!

- Feltétlenül azt akarod elérni, hogy lekaszaboljalak?!? -

kiabált vissza Sora.

- Nem. Én csak azt akarom, hogyha megtámad téged

valaki, akkor esélye se legyen!

A két hónap alatt Sora és Inuyasha egészen jó barátok

lettek. Vagyis… nem is igazán barátok. Valamivel több

annál. Kölcsönösen tetszettek egymásnak, de ezt egyikük

sem mondta volna meg a másiknak. Ennek ellenére

megbíztak egymásban, és már szinte mindent tudtak

egymás régebbi életéről. Ahogy teltek a napok, egyre több

időt töltöttek együtt, és rendszerint Sora látta el Inuyasha

sebeit, ha az megsérült valami kósza szellem elleni

támadásban, mint például nemrég is, amikor Inuyasha

bátyjától szerezték meg nagy keservesen a Tetsusaigát.

Inuyasha most nagyot lendített a kardján, és ha nem állítja

meg időben, elvágta volna Sora torkát.

- Te nem is figyelsz rám! - csattant fel a fiú. - Mondtam,

hogy emeld magasabbra a kardod!

- Bocsáss meg - nézett rá Sora. - Elfáradtam. Hagyjuk

abba mára.

- Na jó, legyen - egyezett bele a fiú, és elrakta a kardját. -

Gyerünk enni! - indítványozta aztán.

- Rendben.

És elindultak Kaede anyó kunyhója felé, ahol már finom

étel várta őket. Éppen végeztek az evéssel, amikor két

parasztember rontott be a kunyhóba. Amint meglátták a

vén papnőt, belekezdtek a mondókájukba. Történetük

szerint a közeli települést egy Naraku nevű szellem és

annak csatlósai tartották rettegésben. Most segítséget kérni

jöttek.

- Hamarosan megérkezik hozzátok a segítség - mondta

nekik Kaede anyó. - Addig is térjetek vissza a falutokba.

Amint a két ember távozott, az anyó Inuyasháékra nézett.

- Elvállalnátok, hogy szétnéztek náluk? - kérdezte.

- Persze - mondta Inuyasha. - Induljunk most rögtön?

- Jó lenne - bólintott az anyó.

- Akkor hát gyerünk! - szólt Sora.

Nem siették el a dolgot. Mindig néhány száz méterrel a két

paraszt mögött haladtak, de így is hamar odaértek a másik

faluba. Már messziről megérezték a gonosz jelenlétét.

Végül aztán megálltak a falu közepén, és vártak.

- Biztos, hogy ide fog jönni az a Naraku? - kérdezte Sora.

- Biztos bizony. Megérzi majd, hogy két félszellem van itt,

és nem tud majd ellenállni a lehetséges csatának - válaszolt

Inuyasha.

Ebben a pillanatban már meg is jelent előttük egy hosszú,

hullámos, fekete hajú szellem. Ő volt Naraku.

- Ó, Inuyasha! Milyen öröm, hogy újra láthatlak! - kiáltott

fel az tettetett örömmel a hangjában.

- Mi? Te ismersz engem? - nézett rá meglepődve Inuyasha

.
- Hát persze - vigyorgott gonoszan Naraku. - Annak

idején én intéztem el, hogy Kikyou meghaljon, te pedig a

fára szögezve végezd.

- Te voltál?!?

- Igen, én. Ez volt eddigi életem egyik legnagyobb húzása.

Kár, hogy ez a csitri kiszabadított - nézett Naraku

undorodva Sorára.

- Te alávaló gazfickó! - kiáltott Inuyasha. - Most mindenért

meglakolsz! - és előkapta a Tetsusaigát.

Inuyasha nekirontott Narakunak, Sora pedig tehetetlenül

nézte. Nem tudott közbelépni, vagy segíteni Inuyashának,

mert akkor ő is garantáltan megsebesült volna a fiú

vagdalkozásától.

Iszonyú harc volt. Inuyasha magát nem kímélve támadott,

Naraku pedig élő gyökérkupaccá változva védte magát. A

földhöz vágta Inuyashát az indákkal, majd miután mérges

gőzt lehelt rá, fellökte magát a levegőbe. Inuyasha utána

eredt. Egyetlen suhintással levágott 3-4 indát, de Naraku

azonnal újranövesztette azokat. Elkapta velük a fiú nyakát,

és szorítani kezdte. Inuyasha kezéből kiesett a kard, amit

azonnal föl is kapott. Mivel Inuyasha megtanította neki,

hogy hogyan kell használni a Szélbordát, úgy döntött, ha

végzetesre fordulna a helyzet, használni fogja azt.

Inuyasha közben küzdött az életéért, és nagy nehezen

kiszabadította magát. Vetett körbe ez pillantást, és

meglátta, hogy Soránál van a kardja. Úgy döntött,

megpróbál valamit. Hirtelen mozdulattal Naraku mögé

került, és lefogta a szellemet. Tekintete összekapcsolódott

Soráéval, és a lány azonnal megértette, hogy mit akar a fiú.

Így hát hamar támadóállásba helyezkedett, majd elkiáltotta

magát, és lecsapott:

- Szélborda!!!
A támadás telibe találta Narakut és mögötte Inuyashát. A

gonosz szellem, amint áthatott rajta a Szélborda, az utolsó

erejét összeszedve elmenekült, Inuyasha viszont ott maradt

a földön fekve. Szerencsére nem esett túl nagy baja, hiszen

Naraku fogta föl a támadást, de azért néhány sebet így is

beszerzett. Sora odarohant hozzá és felsegítette.

- Ügyes voltál - mondta neki Inuyasha.

- Nem. Te voltál ügyes. Remekül harcoltál - válaszolt Sora.

- De gyere, menjünk innen. Keressünk egy helyet, ahol

elláthatom a sebeid.

- Újra fog támadni. Naraku nem halt meg.

- Tudom. Ezért is kell hamar meggyógyulnod.

És elindultak.