2. fejezet

Óriási vihar tombolt. Eső verte a szántóföldet, és szél

korbácsolta a fákat. Aztán hirtelen vége lett a viharnak, és

csendes eső kezdett hullani az égből. Sora gyakorolt. Már

lassan egy hónapja volt a középkori világban. Mindez idő

alatt haza se ment. Egy csendes kis faluban egy Kaede

nevű öreg papnőnél húzta meg magát. Ő tanítgatta arra,

hogy hogyan használja az erejét. A lány pedig egyre

erősödött. Ugyan maga nem tudott vihart létrehozni, de le

tudta csendesíteni azt. A teste is egyre strapabíróbb lett, a

sebei nagyon hamar begyógyultak. De hiszen ez

természetes, a szellemvér segítette.

Sora elindult haza a hegytetőről, ahol eddig ácsorgott. Az

erdőn át ment, és mint mindig, most is megállt egy hatalmas

fánál, és merőn nézte azt. A fa törzséhez egy fiú volt

szegezve, aki az élet és a halál határmezsgyéjén lebegett.

Félszellem volt, akár csak Sora maga. Ezért s nézte annyit

őt a lány. Bár a fiú kómában volt, Sora mégis sokkal

közelebb érezte magához minden itt élőnél. És különben is,

tetszett neki a fiú hosszú fehér haja, és a cuki kutyafülei.

Egyszer mesélt is róla Kaede anyó. Azt mondta, hogy ő

egy gonosz félszellem, aki mindenkit megölne, ha

elszabadulna. A neve Inuyasha. Sora viszont nem hitt az

anyónak. Nem tudta volna kinézni Inuyashából, hogy egy

hidegvérű gyilkos…

Ebben a pillanatban Sora felkapta a fejét - vérszagot

érzett! Elkezdett futni a falu felé. Mikor kiért az erdőből az

egyik ház mellett, elállt a lélegzete. Egy hatalmas szellem

nézett vele farkasszemet! De még mielőtt a lény lesújthatott

volna a lányra, Kaede anyó belelőtt a démon kezébe egy

nyílvesszőt, és rákiáltott Sorára:

- Fuss! Hozz segítséget!

- Segítséget? De honnan?

- Az mindegy, csak menj már!

Sorának végigsuhant az agyán egy gondolat. Talán

Inuyasha segíthetne! És már futott is, hogy megpróbálja

leszedni a fiút a fáról. Sora hamar odaért Inuyashához,

majd feljebb mászott az indákon, hogy egy magasságban

legyen a fiúval. Megfogta az Inuyasha mellkasából kiálló

nyílvesszőt, és megpróbálta kihúzni, de sehogy sem

sikerült. Végül minden erejét összeszedve rákoncentrált a

nyílvesszőre, és egy hatalmas rántás után a nyíl atomjaira

esett szét a kezében, ő pedig legurult a földre, de

szerencsére a talpán állt meg. Közben Inuyasha magához

tért. Meglepődve nézett Sorára, aztán gonoszan

elvigyorodott.

- Kiszabadítottál - mondta. - Remélem tisztában vagy a

következményekkel.

- Ö… következményekkel? - nézett rá döbbenten Sora.

- Igen. Mégpedig azzal, hogy el fogom pusztítani a falut,

méghozzá azért, hogy megbosszuljam, amit Kikyou tette

velem - és Inuyasha elkezdte letépni magáról a köréje

tekeredett növényeket.

- De hisz az már 50 éve volt! - kiáltott fel Sora. Ismerte a

történetet, Kaede anyó mindent elmesélt róla.

Inuyasha a földre huppant, és hitetlen szemekkel nézett a

lányra.

- Hogy mondtad? 50 évvel ezelőtt? - kérdezte a fiú.

- Igen. Pontosan - bólintott rá Sora.

- De… akkor már… Nem is élnek itt azok, akiket

ismertem…

- Egy részük még itt él, de mind vén már - mondta a lány.

- És… Kikyou?

- Meghalt. Közvetlenül azután, hogy téged felszögezett a

fára. De erre most nincs idő! Kaede anyó segítségért

küldött, én pedig érted jöttem. Egy óriási szellem támadta

meg a falut.

- Te is félszellem vagy, mint én. Miért nem cselekedsz te? -

kérdezte Inuyasha.

- Azért, mert nincs elég erőm! De gyere már!

- Hát… jó. Végülis mit veszíthetek. És amúgy is

elmacskásodtak a tagjaim - állt fel a fiú a földről, majd

elindult a falu felé. Sora követte őt, és közben egyre

sürgette. Végül odaértek a falu széléhez és meglátták a

szörnyet, aki éppen az emberekkel harcolt. Inuyasha

megállt egy pillanatra.

- Úh, ez aztán a jól megtermett szellem! Na, lássuk csak,

mit tehetünk! - és belevetette magát a küzdelem sűrűjébe.

Az emberek megriadva futottak szerteszét. A démon miatt

érzett félelmükön már túltették magukat, de az túl sok volt

nekik, hogy egyszercsak megjelent közöttük a “titokzatos

erdei félszellem”. Inuyasha egyenesen nekirontott a

hatalmas szellemnek. Az lomha agyával meglepődve vette

tudomásul, hogy méltó ellenfele akadt. Megpróbálta hát

eltalálni Inuyashát egy szarufával, amit az egyik beszakadt

tetőből ragadott ki. Persze a fiú könnyedén tért ki az ütés

elől. Megkerülte a szellemet, és hátulról elkapva letépte az

egyik karját. Az felüvöltött a fájdalomtól, és sugárban ömlő

vére elborította a földet. Tehetetlen dühében össze-vissza

kezdett csapkodni, hatalmas pusztítást okozva ezzel maga

körül. Egy ilyen kósza ütés váratlanul eltalálta Inuyashát a

hasán, aki ennek következtében gyönyörű ívet repült, majd

hangos becsapódás kíséretében landolt a földön. Egy

pillanatra elvesztette az eszméletét, de mihelyst magához

tért felpattant és nekirontott a szellemnek. Mostmár tényleg

dühös volt. Egy óvatlan pillanatban kikapta a démon

szemeit, majd felkiáltott:

- Vasromboló Lélekrabló! - és darabokra szaggatta a

szellemet. Aztán odasétált Sorához.

- Elintéztem, ahogy kérted - mondta Inuyasha és megállt a

lány mellet, várva a további fejleményeket. Kaede anyó

ment oda hozzájuk először.

- Sora. Ugyan segítségért küldtelek, de hogy gondoltad,

hogy pont Inuyashát hoztad ide?!? - kérdezte az anyó.

- Jó ötletnek tűnt - vonta meg a vállát a lány. - És hát nem

ölt meg senkit a ki a falusiakhoz tartozik, nem? Nem értem

miért nem lehetett őt előbb leszedni arról a fáról!

- Mert egy gyilkos - válaszolta a vén papnő.

- Miért? Csak mert félszellem? Magam is az vagyok,

akkor én is gyilkos lennék? - kiabálta Sora. - Engem mégis

miért nem szögeztetek hát melléje?!?

- Ő sok embert megölt itt, és…

- Ismerem a történetet! De tudod mit, anyó? Szerintem

csak félreértés volt az egész, egy fatális véletlen, és

Inuyasha csak önvédelemből tette, amit tett!

- Nem kell megvédened! - vágott közbe Inuyasha. - Nem

érdekel az egész. Csak azért segítettem most, mert te

kérted. Te szedtél le a fáról, hát ennyivel tartoztam neked.

Ö… mi is a neved?

- Sora.

- Tehát Sora, mostmár ki vagyunk egyenlítve.

- Akkor most mi lesz? - kérdezte a lány.

- Szerintem - kezdte Kaede anyó - ha már egyszer úgyis

így jött ki a lépés, akkor Inuyasha itt maradhatna

mindaddig, amíg jól viseli magát. Úgy gondolom, hogy

taníthatna téged.

- Keh! Én ugyan nem fogok oktatósdit játszani! - fordult el

Inuyasha.

- Gondolj bele fiam - mondta az anyó. - Fedél lenne a

fejed fölött. Kapnál enni. Lenne egy biztos pont az

életedben. Mindezekért pedig csupán néhány órát kéne

gyakorolnod Sorával. Nos, hogy döntesz?

- Előre szólok, ha nem elég ügyes, itt hagyom őt. De…

amúgy rendben - válaszolt Inuyasha, és ezzel befejezettnek

tekintette a beszélgetést.