Viharos szerelem

by hanyou-Arisa

1. fejezet.

Egy belvárosi gimnázium tornatermében nagy csata folyt.

Focimeccs: fiúk a lányok ellen. A lányok kapujában egy

nagyjából 16 éves, átlagos testalkatú, hosszú aranybarna

hajú lány állt. Pólójára festve a neve: Sora. Vele szemben

egy fiú megindult a labdával, de még mielőtt elért volna a

kapuhoz, elvették tőle. Sorát közben könnyű szédülés

kapta el. Szokott ez így lenni vele, ha felizgatja valamin

magát. Nem is törődött vele túlságosan. Közben a fiú

visszaszerezte a labdát, és őrült sebességgel kezdett el

rohanni vele a kapu felé. Sora már készen állt, hogy

kivédje a labdát, ám ekkor meglódult vele a világ. Mire

elmúlt a szédülése, már nem tehetett semmit, a labda

egyenesen a gyomrába vágódott, ő pedig nekizuhant a

kapu mögött lévő kemény kőfalnak. Aztán már csak annyit

látott, hogy a tanár meglódul felé, aztán se kép, se hang.

Sora szinte azonnal magához is tért.

- Tanár úr, mi történt? - kérdezte, miközben felült.

- Eltalálta a labda és beverted a fejed a falba. De jól érzed

magad?

- Ö… igen… Azthiszem.

- Tessék, itt az öltöző kulcsa. Menj ki, és hozd rendbe

magad - utasította a lányt a tanára.

Sora ki is sietett az öltözőbe, bár közben többször is

nekitántorodott a falnak. Igazából szörnyen érezte magát.

Fájt a feje, és a hátában is furcsa lüktetést érzett, bár nem

tudta miért. Az öltözőben megállt a csapnál, és megmosta

az arcát. Egyre jobban szédült. Ekkor vette észre, hogy

valami végigfolyik a hátán. Lenézett a földre és vért látott.

Sok vért. Az ő vérét. Amikor a falhoz vágta őt a labda,

részben beleállt a hátába az a vasdarab, amihez a hálót

szokták hátul fogatni. Nem látták, hogy vérzik, mivel

vérvörös pólót hordott, és amúgy is csak akkor indult meg

a vér, amikor kifutott a teremből. Nyilván a mozgástól és a

további ütközésektől. Közben Sora érezte, hogy megint

közeledik a pillanat, mikor el fog ájulni. A kérdés csak az,

hogy magához tér-e majd, hiszen sok vért vesztett. Már a

saját vérében állt. Lerogyott a földre, már alig látott

valamit. Aztán hirtelen kicsapódott az öltöző ajtaja, vége

lett az órának. Az első jövevény mikor meglátta Sorát

sikoltozni kezdett. Erre a lány felkapta a fejét. Új erő

töltötte el testét. Már nem szédült. Viszont a többiek:

- Nézzétek a szemét! - kiáltott az egyik lány. - Vérvörös!

- És az arcán… azok a csíkok… - szólt egy másik.

Sora lassan felállt, és egyenként társai szemébe nézett.

Aztán megszólalt:

- Tűnjetek el előlem! - és megvillant a szeme.

- De hát…

- Tűnés! Különben miszlikbe szaggatlak!

A lányok erre elrohantak vissza a terem felé, hogy

szóljanak a tanárnak. Sora pedig utánuk. Hirtelen átugrott

a lánycsapat felett, és egyenesen az éppen kiérkező tanár

előtt ért földet. Azonnal elkapta a tanárt a nyakánál, és

felkente a falra.

- Maga nem törődött velem - morogta Sora a szokásos

hangjánál sokkal mélyebben. - Hagyta volna, hogy

meghaljak.

- Mi- miről beszélsz te?

- Az igazságról, ostoba fajankó! - és ezzel bevágta a férfit

a testnevelői leghátsó sarkába. Aztán visszament az

öltözőbe. Megint elkapta a szédülés, Leült egy padra,

lehajtotta a fejét, és pár perc múlva, mikor újra felnézett

már ismét önmaga volt. Begyógyultak a sebei. Már nem

volt szüksége a benne lakozó szellem erejére.

Sora arcán végigfolytak a könnyei, nem tudta, mi történik

vele. Hiszen előbb még a halálán volt, aztán meg ő ölt meg

majdnem valakit. És mi történt a sebeivel? És miért nem

mernek bejönni az öltözőbe az osztálytársai? Hát persze,

azért mert rátámadt a tanárra. De hát akkor miért mondták

azt is, hogy vörös a szeme és csíkok vannak az arcán?

Odament a tükörhöz, és belenézett.

- Szentséges szellemek! - kiáltott fel, mikor meglátta

arcképét. Közelebb lépett a tükörhöz, és újra belenézett.

A szeme most nem volt ugyan piros, de… sárgán

ragyogott!

Sora összekapkodta a cuccait. és sűrű könnyek között

elfutott hazafelé. Nem volt jobb ötlete… Az anyja talán

tudja, mi folyik itt.

10 perc múlva haza is ért. Kivágta az ajtót, és berontott a

konyhába, ahol az anyja éppen az ebédet főzte.

- Mi történt kicsim? Mi a baj? Hogyhogy már haza is

jöttél? - kérdezte Akio, Sora anyja.

- Ezt nézd meg! - és a lány anyja szemébe nézett.

Akio nem lepődött meg. Karon fogta lányát, és bevezette a

nappaliba.

- Tudtam jól, hogy ez egyszer elő fog fordulni - mondta

Akio. - Meséld el, hogy mi történt!

Sora pontról pontra elmondott mindent, de közbe

kétségek gyötörték. Mi lehet az amit az anyja tudott?

Mikor Sora végzett a mondókájával Akio vette át a szót:

- Tudod kislányom, az apád… Nos, hogy is

fogalmazzak… Nem volt átlagos. Nem ebből a világból

származott.

- Hogy mi?!?

- Ő egy szellem volt, 500 évvel ezelőttről. Akkor

találkoztam vele, mikor egy szerencsétlen baleset folytán

átkerültem az ő idejébe. Megszerettük egymást, aztán

jöttél te. Úgy döntöttünk, neked jobb lesz itt.

- Várj! Akkor én most nem is vagyok ember?

- Te félszellem vagy.

Sorával megfordult a szoba. Oké, azt tudta eddig is, hogy

más, mint a többiek, hiszen folyton ő volt minden rossz

cselekedet célja, de hogy félszellem legyen, az egy kicsit

sok volt neki. Végül aztán túltette magát rajta, és inkább

megkérdezte az anyját, hogy hogyan is került át az apja

világába.

- Tudod, az úgy volt, hogy egy reggel, mikor belenéztem az

édesanyám tükrébe, valami furcsát vettem észre - kezdte

mesélni Akio. - Valami örvénylett a közepén.

Megpróbáltam megérinteni, de erre magával rántott, és

hirtelen ott találtam magam egy sziklafalnak háttal, a

középkorban. Később egy papnő segítségével jutottam

vissza, aki írt egy oda-vissza varázsigét, amivel tudtam

használni a tükröt. Persze én soha sem vettem

régiségkereskedőnél semmit, nem úgy, mint anyám. Nem

akartam megint bajba keveredni - kezdett el idegesen

nevetgélni Sora anyja.

- És aztán?

- Egy darabig ingáztam, aztán jöttél te. Hamarosan pedig a

hír, hogy apádat megölték. Ezt már ebbe a világba hozta

utánunk egy szolga.

- Tehát félig szellem vagyok. Akkor mire vagyok képes? -

kérdezte Sora. Az anya gondolkodott egy ideig, mielőtt

válaszolt volna. Aztán csak elkezdte:

- Hát… nem vagyok egészen biztos benne. Csak azt

tudom, hogy a neved jelentése nem véletlenül ég. Az ég

erőit tudod bizonyos mértékben irányítani. A szelet, az

esőt… ilyeneket.

- És az mi volt, ami a suliban történt? - kérdezte a lány.

- Szellemmé változtál. Az életed veszélyben volt, ezért

történt. De vigyáznod kell! Többször már ne forduljon elő,

mert nem biztos, hogy magadtól vissza tudsz változni,

akkor pedig gyilkolni fogsz. Legyél óvatos! - magyarázta

Akio.

- És a szemem színe? Miért lett sárga?

- Apád szeme is sárga volt. És az által, hogy szellemmé

változtál, már nem tudsz visszatérni az egyszerű halandó

létre. Egyre több változást fogsz magadon érezni, meg fog

nőni az erőd.

Sora végiggondolta helyzetét. Nem volt egyszerű. Az

iskolába vissza már nem mehetett, hiszen szörnynek

gondolták őt a többiek. Még többet bántanák, mint eddig.

Igazából ebben a világban sem akart maradni. Végül

elhatározta magát.

- Anyu, megvan még az a varázsige? - kérdezte.

- Igen, de miért kérded?

Sora az anyja szemébe nézett és úgy válaszolt:

- Meg akarom ismerni apám világát. Átmegyek a

középkorba!