3. rész

Mégis lehet

A mezőn megjelent a tündér. Sírt. “Velük akarok maradni…

miért kell egyedül cipelnem ezt a terhet? Sesshoumaru

segítene…”

-Lám csak, lám. Egy fagytündér… Ő őrzi az örök élet titkát.-a

fák között állt valaki.

-Miből gondolod, hogy én vagyok az?-kapta fel a fejét Sarah.

-A kinézeted… a legtöbb démon tudja, hogy nézel ki… most

meghalsz… én örökké fogok élni…-a titokzatos személy-egy

démon- kilépett az erdőből. Zöld haja és vörös szeme volt,

öltözéke fekete és csupa vérfolt. Kezében hosszú kard.

Megindult Sarah felé. A lány elővarázsolta fagydárdáját, és a

támadóra dobta.

-Ez kevés lesz hozzám, kislány! Vesd be a

fagykardot!-kiáltotta oda neki a szellem, miközben

szétmorzsolta a dárdát. Sarah erre megidézte az ezüstkardot,

a fehér tűzzel. “Ez a szellem nagyon erős… legtöbbször a dárda

is elég, ő pedig egyszerűen szétmorzsolta…” A démon

lecsapott, de a tündér ezt a támadást könnyedén kivédte.

Elmosolyodott. “Végre egy erősebb ellenfél… Most megtudom,

mire képes a fagykardom.” Támadott, félkört leírva a

kardjával, megsebezve így ellenfele mellkasát. Hátraugrott.

-Áruld el a nevedet. Még senki nem tudott

megsebezni.-mondta a szellem. Sarah elhúzta a száját.

-Csak ha te is megmondod a tiedet.

-Dain. A nevem Dain.

-Sarah. Ez lesz az utolsó szó, amit ma hallottál tőlem. A

nevem Sarah.

-Nem tudsz legyőzni! Ostoba lány!-ordította őrült

hangnemben Dain. A lány felé csapott, de az hátralépett bal

lábával, és megtámasztotta magát, így állta a sarat. Lába

csúszni kezdett hátrafelé. A két kard markolata egymásnak

feszült. Sarah ekkor hirtelen előrelépett, ellökve magától

ellenfelét. Visszalépett alapállásba. Dain előrelendült, de

megcsúszott, így a kardja csak a levegőt hasította Sarah

mellett. Nem esett el, hanem újra támadott. A tündér ezt

már nem tudta kivédeni. Érezte, ahogy a hideg penge

átszúrja testét. Meglepetten nézett fel. Ajkairól vérpatak

csordult le. Köhögni kezdett. A kard a tüdejét is elérte. Utolsó

erejével beledöfte fegyverét a démon szívébe, majd ellökte

magától. Dain-kezében a kardjával-hátraesett. Sarah ájultan

esett össze. Az elméjét elborító sötétségen át még hallotta,

hogy valaki a nevét kiálltja, de azután már semmire.

í í í

Sesshoumaru hirtelen felkapta a fejét. Követték a tündér

nyomait. A kutyaszellem megérezte a tündér vérének szagát.

Felugrott a levegőbe, így még pont látta, ahogy Dain leszúrja

a lányt, és azt is, hogy Sarah megöli, majd összeesik. Egy

pillanat alatt a mezőn termett, a tündér teste mellett.

-Sarah!-kiáltotta. Letérdelt a lány mellé. Ekkor látta meg a

sebet. A szíve alatt volt, még vérzett. “Te jó ég… Amikor

legutóbb így sérült meg, alig élte túl. Akkor meg tudtam

menteni, mert egy papnő segített. De most nem tudok rajta

segíteni. Ha meghal, az a szellem, akit megölt, feltámad és

örökké fog élni. Ezt nem hagyhatom.” Sesshoumaru felemelte

a lány testét és elvitte. A közelben talált egy patakot.

Lefektette Saraht a fűbe, és nekiállt, hogy ellássa a sebét.

Óvatosan kimosta, majd bekötötte. Megfogta Sarah bal kezét.

“Ha jól emlékszem, a fagytündérek képesek meggyógyítani

önmagukat, ha felébred az elméjük. Valahogy fel kell

ébresztenem. De hogyan? Ha jól emlékszem, reggel a prémem

érintése miatt riadt fel. Mi lenne, ha…” A gondolatot már

nem tudta befejezni, mert Sarah megmozdult. Épp csak a bal

keze rándult meg, majd rákulcsolódott Sesshoumaruéra. A

tündér körül halvány kék fény jelent meg, ami lassan

átkúszott a mellette térdelő démonra is. A fény felerősödött,

már-már fájdalmasan vakító lett. Aztán egy villanás

kíséretében eltűnt. Sarah kinyitotta a szemét. Fáradtan

nézett fel.

-Sesshoumaru? Te követtél engem. Most megérdemelnéd,

hogy lefagyasszalak… De sajnos ahhoz is alig van erőm, hogy

beszéljek. A gyógyítás kiszívta az összes erőmet. Mi

történt?-suttogta Sarah. lassan becsukta a szemeit.

-Ne beszélj. Elájultál, miután megölted azt a szellemet, és én

idehoztalak. Bekötöttem a sebedet, és épp azon gondolkodtam,

hogyan ébreszthetném fel az elmédet, amikor megjelent

körülötted a gyógyító fény. A többit tudod, nem?

-Igen, tudom. Miért segítesz mindig?

-Azt hittem, tudod. Olyan vagy nekem, mintha a húgom

lennél. Sarah… Nem akarom, hogy bajod essen. Még egyszer

megkérlek, hogy tarts velünk.

-Te is tudod, hogy nem lehet. Csak bajt hoznék rátok.

Rengetegen üldöznek. Nem várhatom el, hogy mindig

megvédj.

-Éppen azért akarom, hogy velem tarts, mert üldöznek.

Gondold meg.

-Addig nem engedsz el, amíg igent nem mondok, ugye? Jól

van, nyertél… veled megyek.Most pedig engedj végre

felállni!!!-mondta Sarah, miközben kinyitotta a szemét.

-Nem fogod megerőltetni magad. Nem engedem, hogy

felkelj.-vigyorgott Sesshoumaru. Felvette a lányt a földről, és

elindult vele vissza. Sarah nem hagyta magát, mindenáron

a saját lábán akart menni.

-Jól van, leteszlek.

-Na végre… -sóhajtott fel a tündér. Tett egy lépést, de egyből

elvesztette az egyensúlyát. Épp, hogy nem esett el. Lassan

lépett még egyet. Ezúttal tényleg elesett. Azaz elesett volna,

ha Sesshoumaru nem kapja el.

-Még mindig nem akarod, hogy vigyelek?

-Egyedül megyek, és kész!

-Hogy te milyen makacs vagy! Rosszabb, mint egy öszvér!

-Te sem vagy jobb!-sziszegte a fogai között Sarah, miközben

igyekezett állva maradni. “Megszokhattam volna már, hogy

ilyen. Valahogy meg kell győznöm.”

-Jól van. Akkor nem viszlek, de rám fogsz támaszkodni. Nem

szeretném, ha elesnél.-mondta ellentmondást nem tűrő

hangon. Sarah felsóhajtott. Belátta, hogy a szellem nem fogja

hagyni, hogy egyedül járjon. Belekarolt, és lassan elindult.

-Akkor mégis lehet.-szólalt meg Sesshoumaru.

-Igen. Mégis lehet. Mégis lehetséges az, hogy veletek tartsak.

c í d

A kastély legsötétebb termében egy férfi ült. Vele szemben

egy kislány, tükörrel a kezében. A férfi a tükörben lejátszódó

jelenetet nézte. Látta Sarah harcát Dainnel. “Az a lány… övé

az örök élet titka. Meg kell szereznem tőle… De ahhoz előbb el

kell rabolnom…”

-Kanna! Hozd el nekem azt a lányt! Élve, és sértetlenül!

-Igenis, Naraku nagyúr.-felelt a lány, majd felállt és

távozott. Naraku visszatért sötét terveihez. Mint mindenki

más, ő is örök életet akart. És örök fiatalságot is. Mivel eléggé

gőgös és nagyképű volt. Naraku, a leggonoszabb szellem. Azaz

félszellem.

Folytatása következik…