Bűvöletben

 A Világhódítás Kardja

By: Mido

Sesshoumaru és Seyako az utolsó pillanatokig némán álltak, figyelték az eseményeket. A lány lassan a férfira emelte tekintetét, szemeiben könnyek csillogtak. A démon ránézett, mire a nő megszólalt: - Azt hiszem apád, most büszke lenne rád. És én is az vagyok! A taiyoukai bólintott, majd könnyedén egy kézzel felkapta a lányt, de az tiltakozott. - Várj! Seya mély levegőt vett, lehunyta szemeit és kezeit ökölbe szorította. Testét halványkék fény járta át, majd a lány elmotyogott pár halk szót, mire az aura már nem csak őt hanem a még mindig pusztító támadást, a magasban lebegő Sou'ungát és Sesshoumarut is körül ölelte. Ahogy felpillantott ismét, minden megállt körülöttük. - Mit csinál? – kérdezte Sango a többiektől. - Talán megállítja az időt. – vélte Saya. - Seyako-san uralja az időt… - kotyogott közbe Jaken, mire minden szem elkerekedett. - Mit csináltál? – nézett rá a youkai értetlenül. - Ha jól emlékszem azért jöttünk, mert te a Sou'ungát akartad? – nézett fel rá a lány. - Igen… az egyik részem valóban ezért van itt… - Sesshoumaru zavartnak tűnt – a másik viszont el akarja pusztítani… - Neked kell döntened, nekem pedig figyelmeztetnem kell téged; ha rosszul döntesz, mindketten meghallhatunk! - Nem tudom, mit akarok… - a férfi félre nézett – Két eleme gondolataival van tele a fejem! - Pár percet tudok neked adni, aztán az idő újra el fog indulni. Sesshoumaru a távolba meredt, miközben próbált döntésre jutni. A fejében uralkodó káosz ellenére, megpróbált saját szívébe látni, mire is vágyik tulajdon képen. Bizonytalanság fogta el, nem volt benn biztos, hogy még mindig szüksége van arra a kardra. Ugyan akkor dühítették a múlt és jelen fájó tényei; hogy ő csak haszontalan kacatot örökölt apjától, hogy Inuyasha megszerezte az orra elől a Tetsusaigát, hogy neki egy halandó lány erejére kellett támaszkodnia mikor megjelent az az idegen démon, azzal a különös pusztító karddal. - Nem akarlak megzavarni, de lassan el kell engednem… - szólalt meg Seya, mire a férfi összerezzent. A démon ránézett, zavaros aranybarna szemeivel, majd a levegőbe lendült, és magasan fent a csillagként tündöklő Sou'unga mellett állt csak meg. - Az istenekre mondom… - rázta a fejét a lány, majd elrúgta magát a földtől. Saját maga is meglepődött, ahogy hamarosan a nagyszellem oldalán lebegett. - Atya világ! Én… én!?! Én mióta tudom levitálni magam!?! – nézett le a lábai alatti mélységbe. Álmélkodó megrökönyödéséből az inuyoukai hangja ébresztette fel. - Nem tudom mi lenne a helyes… A lány ránézett, és lassacskán már sajnálta a kutyaszellemet. Sesshoumaru arcára volt írva a döntésképtelenség, és tudta ez az miatt van, hogy a máskor oly karakán és vezér egyéniség férfi két lelkét összeolvasztotta. - Ne a helyes utat keresd mindenben… Hallgass a szívedre! Az a halandóknak mindig bejön. – próbált tanácsot adni Seyako. - De én nem vagyok ningen – a lány elhúzta a száját „Azért maradt valami a konokságából!” - Szíved azért csak van! A férfi meglepetten pislogott egyet. Erre még sosem gondolt. A halandók annyit beszélnek ezekről a dolgokról, a lelki ismeret, a szeretet, a szívből való gyűlölet és ilyesmikről. Nem emlékezett rá, hogy valaha is érzett volna ilyen dolgokat. Ha gyűlölt gyűlölt, lelkiismerete eddig még szinte sosem jelentkezett. Akkor is inkább gyermek korában. De az már régen volt. Fizikai értelemben persze hogy volt szíve, ott dobogott a mellkasában, de hogy az a kis lüktető szerv megmondja mit tegyen. Nagyon morbidnak vélte. Lenézett a mellette várakozó lányra, kinek arcán kíváncsiság ült. Aztán sóhajtva félre fordította tekintetét: - Nem is tudom… - Ugyan már, ne bolondozz! Ha arra gondolsz – itt Seya fáradtan elvigyorodott – megsúgom, a démonoknak is van szívük. Csak szeretik elnyomni, hogy véletlenül se tegyenek jó dolgokat. - Te meg ezt honnan tudnád… - a kék fény lassan halványulni kezdett, a lány hadarva válaszolt. - Elég sok démont ismertem meg már rövidke életem során, és ha konkrét példát kérsz ott van Aya Hime. De ha ez nem elég, akkor már te is bizonyítottad! - Én? – a szellem továbbra is a kardot fixírozta. - Te. Például, hány éjszaka takartál be suttyomban amikor fáztam? Azt ne mond, hogy ezt merő számításból csináltad! Vagy például pár perccel ezelőtt; „nem hagyom, hogy még egyszer meghalj!” Sesshoumaru, te nem vagy olyan rossz, mint amilyennek látszani akarsz, ez pedig azt jelenti, hogy igen is van szíved és sokszor vezet téged… - Ti halandók nagyon bonyolultak vagytok… - sóhajtott nagyot a férfi, majd a nőre pillantott – Te mit mondasz, mit tegyek? Az idő akadály újra gyengülni kezdett, ettől mindketten idegesebbek lettek. - Én ebbe nem szólhatok bele. Csupán felhívnám a figyelmed, arra hogy egy komoly indok ebben a korban már nem létezik! - És pedig? - Már van egy olyan kardod, ami nagyon is elégségesnek bizonyul, ahhoz hogy ölni tudj vele! Sesshoumaru az övében függő Toukijinre nézett, miközben a kék kis buborékok keletkeztek körülöttük. - Döntsél, most! – emelte fel a hangját Seyako. A kutya szellem még egyszer körbe nézett, figyelte ahogy az apró gömbök szétszakadnak, összemennek majd elhalványulnak ahogy lassan a tompa időntúli monoton zaj erősödni kezd. „Hallgass a szívedre!” – gondolta összefutó szemöldökökkel – „Hogy a fene ebbe az egészbe!” Hírtelen mozdult meg, elkapta a mellette lebegő lányt, egy villanás, és eltűnt. Alig hagyták el azt a helyet, az idő ismét elindult, és a Sou'ungát körülölelő támadások már ott cikáztak ahol ők álltak pillanatokkal előbb. Inuyasha és kis csapata furcsállva figyelte az eseményeket, nem is észlelve, hogy fölöttük megáll egy kicsit az idő. Mindannyian összerezzentek, amikor a tomboló fényességből, kis szellemgömb csapott ki, majd beröppent közéjük. A gömb villant egyet, és megjelent az idősebb testvér alakja. Sesshoumaru talpra állította a lányt, kit magával hozott, majd felemelte tekintetét hogy figyelje a nagy előadást, a Sou'unga megsemmisülését. - Sesshoumaru-sama! – szaladtak mellé kis kísérői, ám a kislány megtorpant, ahogy az ura mellett álló lányra nézett. - Seyako-san… - rebegte Jaken miközben ügyetlenül meghajolt. - Örülök, hogy újra látlak, Jaken! – biccentett a varangy felé a lány. Ekkor hatalmas robbanással dőlni kezdett előttük a hegy, ropogva gurultak lefelé a tonnás sziklák, miközben a két örvénylő támadás a holtak utolsó morzsáit is felemésztette, azzal dolgát bevégezvén elhalt. Ahogy egy pillanatra csend és világosság lett a magasban megjelent a Sou'unga, markolatán egy levágott méregcsíkos karral. Lassan lebegve süllyedtek alá, aztán ahogy az első sziklákat elérték vakító félgömb alakú energia robbant ki belőlük. Nem lehetett nézni. Miroku, Sango és a többiek elfordultak, Seya egyet oldalra lépett hogy a taiyoukai árnyékába kerüljön, Inuyasha karját emelte szemei elé. Sesshoumaru elfordította fejét, aztán valami ideges borzongás járta be egész testét. Egy pillanatra megmerevedett, majd egyenesen a fény felé kapta pillantását. Inuyasha furcsállva tekintett bátyára hunyorgó szemeivel, ahogy a nagyszellem vonásai hírtelen döbbent hitetlenkedő kifejezéssé álltak össze. - Chichi-ue! (apám) – suttogta tágra meredt szemekkel a démon. A fényesség közepén hatalmas alak állt. Súlyos, erős páncélzatot viselet, vállán prémpalást lebegett. Haját összekötve sodorta a szél, ahogy lehajtott fejjel állt a fények tengerében. Lassan felpillantott, majd acélos, aranyszín szemeivel az előtte állókra tekintett. - Uram! – hangzott Totosai, Miyouga és Saya döbbent kiáltása, miközben majdhogynem vigyázzba vágták magukat. - Az apám! Az ő? - meredt a fényesség felé Inuyasha is, hangja kissé remegett. Csodálkozás moraja futott végig mindenkin, lélegzet visszafojtva figyelték a gyönyörű előttük lebegő alakot. - Sesshoumaru. Inuyasha. – zengte be a démon öblös, kellemes hangja a teret – Ti ketten végül megtaláltátok a választ. Most a Sou'unga örökre lepecsételődött a túlvilágon. Szavai után pillanatnyi némaság maradt, csak Seya suttogta mosolyogva: - Inutaisho… A szellem ráemelte a tekintetét, mi ugyanolyan kemény maradt. - Halandó Istennő. Reméltem hogy még viszont látlak. - Nagyuram… - hajtott fejet a lány, miközben a Nagy Kutyaszellem még egyszer végig jártatta tekintetét rajtuk. - Nincs más amit még el kellene mondanom nektek… - Apa! – kiáltott a múlni kezdő fény felé Inuyasha kétségbe esetten. Sesshoumaru rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy apjának emlékképe elhalványul, miközben szemei összehúzódtak: - Apám… Idegen volt a csend, mely beállt az immáron megtisztult síkságra. Az egykori hegy helyén mély kráter állt, bele patakok folytak, lassan töltve fel vizükkel. Szivárvány csillogott az aláeső vízen miközben lassan madarak jelentek meg énekelve a kék égen. Inuyasháék egy emberként rogytak össze a zöld füvön, csak Sesshoumaru fordított hátat mindenkinek, majd könnyű léptekkel elindult. Seyako nagyon belefeledkezett gondolataiba, sok méter után szaladt csak a youkai után, kinek nyomában már ott baktatott Aun, Rin és Jaken. - Sesshoumaru várj! Még nem végeztünk! – kiáltott a férfi után, miközben kísérletet tett a futásra, de úgy tűnt alig bír állva maradni. A démon megállt, hátra nézett, és végig nézte ahogy a lány oda botorkál hozzá. - Még valamiben döntened kell! - Éspedig? - Megyünk vagy maradunk? – nyögte a lány, aztán feladta, lehuppant a fűbe. - Hogy érted? - Akarod-e hogy visszavigyem a múltbéli részed, oda ahova tartozik. - Akkor megszűnik ez káosz a fejemben? - Meg, habár szerintem még nagyobb marad utána. A démon felhúzta bal szemöldökét. - Külön-külön nem biztos, hogy egykönnyen megemésztik majd ezt az időutazásos dolgot. Gondold meg jól, hogy mit választasz. Napnyugtáig van idő. Csend lett. Seyako egyszer csak azon kapta magát, hogy némán fohászkodik. Ő már akkor átlátta a helyzetet, amikor a szellem után szólt. Fülében a Goshinboku szavai csengtek: „menj, és ne gyere többet vissza!” És tudta ez mit jelent, ha vissza megy a sorsa beteljesedik, az idő hurok bezárul, és ő ismét saját végzetének foglya lesz. És ismét meg fog halni. - Ha nem megyünk vissza, akkor is elmúlik, ez a…? – fáradtan pillantott fel a mellette álló alakra elszakadva gondolataitól. - El. Mindent el fogok magyarázni, és ha helyére tetted az emlékeid, minden érthető, sőt egyszerű lesz. - És a múltban mi történik ha vissza megyünk? - Ezt nehéz lenne neked elmagyaráznom. Egy paradoxont idéztem elő, egy olyan hullámot mely ellentétesen folyik az idővel. Ha vissza megyünk ez a hullám elhal, és mi onnan folytatjuk ahol abba hagytuk. Vagyis állunk majd a Csontok Kútja mellett és bambán nézünk ki a fejünkből. - És ha nem megyünk vissza? - Ez a hullám felerősödik, megbontja az időt, majd elveszik benne, úgy ahogy mi is. Szabadúszók leszünk, akiket nem köt a kor. Neked nehéz lesz, de párhuzamosítanod kell az emlékeid, én viszont könnyen megoldom, hiszen ebben a korban nincsenek emlékeim… Hírtelen néztek egymásra, talán annak hatására, ahogy Seya saját halottságára utalt. Végül a szellem hosszas töprengés után – ami alatt kis csapata tábort vert pár lépésnyire – feltette a számára oly fontos kérdést: - Ha itt maradunk, Te életben maradsz? Seyako nem bírta ki, elmosolyodott. - Ha itt maradunk igen. Ha visszamegyünk ugyan az meg fog történni, a múltat nem fogjuk tudni megváltoztatni. Újabb szünet állt be a beszélgetésükbe. A nő körbe pillantott. Tőlük nem messze Inuyasháék beszélgettek halkan, miközben hallgatták miről beszélnek ők. Másik csoportba ült le Totosai, a tehene, Saya és Miyouga, ők nagyon elmélyedtek valamiben. Rettentő sok idő telt el, mire Sesshoumaru megszólalt. - Döntöttem. Seya már alig bírta nyitva tartani szemeit, jobb karját egyáltalán nem érezte már. - Hai? – suttogta. - Maradunk. Valami iszonyatosan nagy kő esett le a lány szívéről. Hírtelen szakadt ki tüdejéből egy megfáradt, még is boldog sóhaj. Balját esetlenül maga elé nyújtotta, tenyerében lassan átlátszó, hullámzó dolog jelent meg. Ekkor már Inuyasháék is feszülten figyeltek. A lány erőtlenül feléjük mosolygott, majd hírtelen összezárta ujjait. Az eddig átlátszó anyag fehéren sziporkázva szétrobbant, majd pernye módjára szitálva hullott vissza a földre. - Arigatou… Soha nem térek oda vissza… - suttogta a nő, majd felnyögött és eldőlt a fűben. Elméjében a zavart átvette a mindent elsöprő fekete semmi, megnyugvást és új életet titkát rejtve magában. Vége a második résznek. Folytatás következik: Bűvöletben – Halandó Istennő