A föld felett viharfelhők kavarogtak, ádáz, véráztatta csatatérre nézve le. Villámok szelték az eget, mennydörgés robaja hallatszott szüntelen, ahogy Fujin és Raijin élvezni kezdték isteni hatalmukat a mennyekben . A hegy melyen egykor dicső palota állott most holtak tanyájává vált, visszataszítva minden elő pillantását mely rá hullik.. A föld remegett, miközben halandókból és démonokból álló kis csapat próbált biztos távolba érni a morajló szerpentines úton. Mindannyian holt fáradtak voltak, ám nem maradat választásuk. A palota hírtelen nekilódult és emelkedni kezdett, miközben a körülötte fekvő föld süllyedni kezdett. Mély repedés keletkezett és a baljós sötétségbe hírtelen lila fényfolt csapott be. Magasba röppent, majd vöröslő vértől áztatva alakot öltött. Két láb egy törzs, egy kar, melyben a Pokol Kardja villant meg. - Itt megnyitom az utat a másvilágra! – kiáltott egy mély durva hang, s éles fény villant, végig repesztve a talajt. A két földdarab, az egykori hegy s az azt körülölelő síkság még jobban eltávolodott egymástól. Két halandó lány egy pillanatra megállt, hátra pillantott majd követték menekülő társaikat. A vágat melyet a Sou'unga hasított a földbe egyre szélesedett majd hol zölden, hol lilán villódzó fény bukott ki belőle. A kis csapat immáron távol az égbenyúló magaslattól megállt és rettegve figyelte a jelenséget. - Ez nem jó! A Sou'unga utat nyit a másvilágra! – szólalt meg egy vén lassan átlátszó démonforma alak az egyik fiatal lány vállán. - Mi történik, amikor megnyílik? – kérdezte a mellettük álló, csontbumerángját tartó szellemirtó lány, Sango. - A távolság az élők s a holtak világa között megszűnik. Mindenki meghal! – összegezte a hófehér apró youkai. - Micsoda? – kérdezték kórusban az összegyűltek. - Ez a Pokol Kardja, és amíg a Tetsusaiga és a Tenseiga harcolnak, addig a Sou'unga megkísérti másvilággá alakítani ezt a világot. – összegezte Saya az öreg szellem, miközben a lány vállán ülő szellem bolha hevesen bólogatott. Kagome hitetlenkedve elfordult, majd futásnak eredt, hogy lenézzen a tőlük pár méterre tátongó mélységbe. Odalent alakok mozogtak, millióan, a vörös előgomolygó pára takarásában. - Mi az? – kérdezte a szintén futva érkező Sango. - A túlvilág zombijai. Az élők lelkeit szólítják. Ha nem mentek el ti is hamarosan erről a helyről, a ti lelketeket is megszerzik! – figyelmeztette őket Saya. - De hát Sesshoumaru és Inuyasha még mindig… - Kagome nem tudta befejezni, hírtelen szélörvény támadt a hegy körül. Az örvény jeges volt, és szippantva vonzotta testüket a szakadék felé. Shippout azonnal felemelte, ki Jaken botjába próbált kapaszkodni. Ám így már együtt sodorta tovább mindkettőjüket, s csak Totosainak, az öreg fegyverkovácsnak köszönhették életüket, aki még pont időben elkapta őket. - Milyen bosszantó! – nézett rájuk a vén youkai kidülledt fehér szemivel. Kagome térdre rogyott, miközben érezte csontjait borzongás, járja át. - Mi ez az érzés, amely belülről jön… - suttogta akadozva, remegő tagokkal. Közben mellett a szellemirtó akadozó léptekkel megindult, üres tekintetét a messzeségbe fúrta. Miroku, a szerzetes még éppen idejében állította meg, hogy le ne vesse magát a mélybe. - Erősítsd meg az elméd Sango! Ne hagyd, hogy a szívedben lévő sötétség elnyeljen! – húzta vissza a lányt. Saya reszketve kuporodott a Sou'unga hüvelyén, majd felszólította a társaságot: - Mindenki, gyűljetek körém! Kagome a földbe döfte a hüvelyt, mire az fehéren világítani kezdett, s körülötte világoskék védőmező alakult ki. Vacogva rogyott földre odabent mindenki, miközben szemüket a hegy tetején dúló csatára emelték. - Mozgás! – kiáltotta Inuyasha miközben bátyja és a Sou'unga közé vetette magát. - Útban vagy! – lökte el őt Sesshoumaru, majd újabb csapást mért ellenfelükre. A Sou'unga hátrált, védve a Toukijin minden támadását, miközben reszelős hangján az inuyoukaihoz beszélt. - Csalódtam benned Sesshoumaru. - Egy leszakított kar tökéletesen illik egy magányos kardhoz! – feleselt a démon, s fegyveréből kék villámok csaptak ki. - Te sem tudod uralni a Sou'ungát! – válaszolta a pokol démon. - Mozgás! – ordította közbe Inuyasha, kezében a Tetsusaigát magasra emelve –Elpusztítalak! Odalent az akadály védelmében figyelő kis csapat reménykedve figyelt a küzdelmet. Csak Saya bosszankodott hangosan: - Ez nem jó! Ő nem olyasvalaki, aki ellen saját magad mehetsz! Erre Kagome összevonta szemöldökeit, majd felpattant és kiszaladt a védőburok mögül, már nem hallhatta, ahogy Shippou kétségbe esetten utána kiált: - Kagome! Hova mész? A lány botladozva futásnak eredt, majd felkapott egy nyílveszőt, s egy elejtett íjat. Megpróbálta minél jobban megközelíteni a csatateret, majd mikor már nem mehetett tovább az árok miatt, kiabálni kezdett: - Inuyasha! Harcolj Sesshoumaruval, kérlek! – próbálta túlharsogni a süvöltő szelet. - Mert meg is tudom tenni. – kiabálta vissza dühösen a fiú. - Sesshoumaru, kérlek, segíts Inuyashának! – folytatta kitartóan a lány. - Micsoda? – hökkent meg a hanyou, de Kagome csak nem hagyta. - Hallasz, Sesshoumaru? Ahogy szavait elnyelte az orkán üvöltése, valami furcsa jelenség vette kezdetét. Kagométől távol, a csatatér egyik pontjában hírtelen fény támadt, hófehér, tiszta, időntúli fény. Minden szem arra fordult, még a csatázó felek is arra pillantottak. Az apró kavicsok azon a ponton a levegőbe emelkedtek, miközben fénygyűrű rajzolódott ki a talajon. A vakítás pillanatról pillanatra egyre jobban nőtt, majd a közepén apró kék villódzó gömbök jelentek meg. Egyre több és több. Hírtelen szakadtak ketté és lassan két alakot kezdtek kirajzolni. Először két fej tűnt fel, majd két test s hamarosan két hús és vér lény állt a fénykörben. Szemeik csukva voltak, várták hogy a világosság alább hagyjon, de e helyett hatalmas kupolaszerű dolog nőt ki a fénygyűrűből, bele foglalva Saya védelme alatt kuporgó kis csapatot és a két harcolót de a Sou’ungát kívül hagyva, valamit a bámulva figyelő Kagomét és körül ölelte. Ahogy a kupola beteljesedett hírtelen lett síri csend, mindenkinek kihagyott egy dobbanást a szíve. Aztán a fény elült, s látni engedte a két alakot. Hitetlenkedő, döbbent, meghökkent moraj futott végig a néma hegyoldalon. Seya mosolyogva kinyitotta kék szemeit, és felnézett a mellette álló démonra. Még mindig fogták egymás kezét, mire a lány zavarba jött, s elhátrált. Immáron teljesen önmaga volt, a nyoma sem volt rajta az előbbi átalakulásnak. A két alak lassan körbe pillantott, miközben az őket bámulókon is tovasiklott pillantásuk. Aztán egyszerre törte meg a csendet két döbbent kiáltás. A csatatéren a két inuyoukai egymásra meredt. Egymásnak szakasztott másai voltak, ezüst haj, méregcsíkok, félhold, páncélzat. Ruhájukban volt kisebb eltérés, de ez alig számított vértezetük is ugyan olyan volt. Csupán egyiknek a bal karja hiányzott. Végül az idősebbik, ehhez a korhoz tartozó Sesshoumaru szemei elkerekedtek, kezében remegni kezdett a kard: - Seyako!?! Minden szem a tétován álldogáló, idegen, szőke lányra szegeződött, mint egy tőle kérve választ. A nő mély levegőt vett majd a mellette álló Sesshoumaruhoz fordult. - Maradj itt és ne csinálj semmit. – indult meg, de azért a biztonság kedvéért hátra szólt még egyszer – Ne feledd a kezemben van az életed! A lány könnyed gyors léptekkel haladt át a megrökönyödve álló Inuyasha és a döbbenten álló Sesshoumaru között, majd a youkai felé fordult. Képtelen volt megállni, elmosolyodott és szemei könnyel teltek meg. Ahogy közeledett felé, a szellem ritkán látható rémülettel szameiben hátrálni kezdett. - Mit keresel itt? – kiabálta, miközben maga elé tartott kardját. - Sesshoumaru… - suttogta a lány. - Seya, mit keresel itt? Hiszen te meghaltál! – kiabálta a férfi, látszott rajta hogy teljesen összezavarodott. Hol a felé közeledő nőre, hol a távolban álldogáló hasonmásra nézett, miközben kitartóan hátrált. A hasonmás viszont meglepetten felhördült az utolsó szavakra, és elképedésével a társaság többi tagja is osztozott. - Bíz bennem, kérlek… - suttogta a lány, édesen mosolyogva, de közben könnyek csorogtak végig az arcán. A démon megállt, még mindig remegett kardot tartó keze, de bevárta a lányt. - Én sajnálom. Ne haragudj rám. Mindent meg fogsz érteni, csak bízz bennem! – nézett rá könyörgőn a lány, majd meg sem várva a választ a démon nyakába borult. Néma csend lett, mindenki őket figyelte, Inuyasha még a Tetsusaigát és leeresztette annyira belefeledkezett a történtekbe. Csak Jaken motyogott maga elé elképedve. - Seyako-san. Az nem lehet! Hiszen… Nagyuram! – nézett fel döbbenten, nem is törődve a mellette fülelő emberekkel. Seya legszívesebben zokogott volna, de nem tette. Összeszorította szemeit, majd elengedte a férfit, de csak annyira hogy a füléhez tudjon hajolni, és hosszan súgott neki valamit. Mindenki feszülten hallgatózott. A múltbéli Sesshoumaru megunva a dolgot, összefűzte karjait, majd hangosan köhintett egyet, mire a lány befejezte. Egy pillanatra hátra nézett rá, majd eltávolodott a már nyugodtan álló kutyaszellem mellől, de közben alig észrevehetően apró csókot lehelt a férfi szája sarkába. Ezt tisztán csak a nem messze álló másik Sesshoumaru, és a szintén közelben lévő Inuyasha láthatta, mire a félszellem döbbenten felnyögött. Seyako egyet hátra lépett, majd felemelte balját, és előre nyújtotta. A démon övébe fűzte a Toukijint, majd éles villanással szellemgömbé alakult, és lány intésére zsugorodni kezdett amennyire bírt. Ezután fellebegett a nő kezére, és a tenyerén helyet foglalt. - Ha megtennéd…? – fordult az eddig unottan bámészkodó másik Sesshoumaru felé a lány, mire az a következő pillanatban mellette volt. - Előbb magyarázatot várok. – jelentette be tárgyilagos hangon. - Ahhoz hogy letudd győzni, és meg tudd szerezni a Sou'ungát egyesítenem kell a múltad és a jövőd. - Vakarimasu. (értem) – bólintott a taiyoukai, majd összehúzta a szemeit – És te? - Nekem nincs szükségem ilyesmire. Te is hallottad, én ebben a korban már halott vagyok… - De hát…? – a múltbéli Sesshoumaru tovább akart akadékoskodni. - Mindent a maga idejében! Most pedig! – nézett rá a lány, mire ő is felvette testetlen alakját – Nem garantálom, hogy kellemes lesz. Mindkettőtökben emlékek élnek, amik meg fognak kavarodni. Pár percig eszméletlen leszel, de ne félj, addig vigyázok rád. A gömbből halk morgás szűrődött ki, jelezve a bent lévő elégedetlenségét, majd az is összezsugorodott és helyet foglalt a lány másik kezén. Seya a két kis ezüst gömböt egymásmellé rakta a levegőben, majd könnyed mozdulattal elkezdte összenyomni őket. Ahogy a két felület összeért villámocskák keletkeztek, de aztán lassan még is egybe olvadtak. A lány közben hátra fordult. - Inuyasha készülj, ha ennek vége megszűnik a varázslat. Foglald le a Sou'ungát! – kiabálta oda a félszellemnek, mire az meglepetten bólintott. Ahogy a két gömb egybe olvadt hírtelen öltöttek testet, de immáron csak egyet. Seya felnyögött, ahogy megpróbálta megtartani az eszméletlen démont, ám épp hogy csak meg tudta akadályozni, hogy Sesshoumaru ne essen keményen a földre. Ahogy jósolta az időblokád megszűnt, az eddig kívül rekedt Sou'unga azonnal támadásba lendült, de őt már Inuyasha felkészülten fogadta. - Gokuryuuha! – kiáltotta a Sou'unga mire Inu előre lendült és kardját a rátörő támadásra feszítette. De gyengének bizonyult, a Pokolsárkány elsodorta, és Kagome mellé lökte. A lány rémülten futott hozzá, de a hanyou megállította. Az örvénylő támadás közeledett, a félszellem ismét neki feszült, majd felkiáltott. - Bakeryuuha! – kardjából kicsaptak az Örvényhullámok, és eltérítette velük a Pokolsárkányt. - Nem rossz. Milyen szórakoztató! – szólalt meg a Sou'unga - De vajon mi van az idősebbik kutyával? A kard megfordult, és a még mindig eszméletlen Sesshoumaru és a mellette térdelő lányt vette célba. A Pokolsárkány süvöltve csapott a levegőbe. Inuyasha messze volt hogy közbe avatkozzon, mindenki elkönyvelte, a dolog menthetetlen. - Oh. A fene… - szitkozódott Seya, majd könnyedén, egy pillanat alatt talpon volt. Karjait maga elé nyújtotta, lehunyta szemeit, s mire feltekintett aurája örvényelve ölelte körbe testét, majd megjelent a kék kis fénygömbök, és még mielőtt a támadás elérte volna őket, feltartóztatták azt. A Pokolsárkány dacolt az idézettel, hol a pajzs hajlott meg, hol ő hátrált meg ám úgy tűnt a fiatal nő nem fárad. Hírtelen történt minden, a lány visszarántotta karjait, kezeit a mellkasa elé emelte, miközben hallotta a Sou'unga gúnyos hangját. - Ennyi volt, most már átadod a Tenseigát? - Soha! – ordított vissza Seyako, mire alakját világoskék tiszta fényű aura ölelte körül, de szemei még mindig csukva voltak, összefogott haja táncolva szállt a levegőben, ruhája ujja, és szélei is felemelkedtek. Seya lassan feje fölé emelte kezeit, miket eddig mellkasa előtt tartott, érezvén az ujjai között finoman égetve összegyűlő yakit. Nem nézett fel, minden erejét megfeszítve koncentrált egy pillanatra. Egy felkavaró pillanatra. Minden idegszálával át akarta élni, hogy az idézés teljessé váljon. „Odafutok hozzá, miközben a dobókorongok elindulnak. Megállítom, pár pillanat és már az ölében vagyok, igen, odasúgom neki, hogy meg fogom védeni. Átölelem és megcsókolom. Milyen puhák voltak az ajkai. Akkor sikerült, akkor, amikor visszacsókolt megidéztem a Pokol igazi Szelét. Most is megfogom, megcsinálom! Megígértem neki és Yokosenonak is, hogy vigyázok rá… ” Ha nem is látta érezte, az idézés erősödik, az idő pár pillanatra megáll, s most már csak a finálé volt vissza. Ahogy elengedte, tudta hogy sikerült. Elrobbanó energia süvített el fülei mellett, majd kék sugarak röppentek ki tenyerei közé szorított fénylabdából. A nő felnyitotta kéken égő szemeit és a messzeségbe kiáltotta: - Goku no Kaze! A Sou'unga meglepetten próbált védekezni, rettentően meglepődött hogy ő ellene, a Pokol egyik idézetét használják, ráadásul egy közönséges halandó lány. - Azt a! – adott hangot véleményének Shippou. - Ki ez a nő? – suttogta Miroku is meglepetten. - Feltartotta és visszaverte a Gokuryuuhát! – ámuldozott a csapattal Sango is. - Én már csak azt szeretném tudni, mi köze van ennek a halandónak Sesshoumaruhoz. – vakarta meg kopaszodó feje búbját Totosai, miközben jelentőség teljesen összenézett Sayával. - Ha engem kérdeztek szerintem az az Északi oniwabai aki meghalt a Második Nagy Démon háborúba! Aki miatt Sesshoumaru nagyúr lerombolt az egész Kvantót, és a földel tette egyenlővé Jedót! - Hogy mit csinált? – mindenki Miyogára meredt, de a bolha nem fejezhette be a történetet. Inuyasha meg sem várta hogy elüljön a kék, süvöltő, földöntúli fény, azonnal belevetette magát, és lecsapott a Sou'ungára. Ám a kard kitartónak bizonyult védte a fiú támadását, sőt egy erős csapással újra hátra küldte. De nem jutott ideje fellélegezni. Árnyék vált ki a Tetsusaiga csapta porfelhőből, s amint alakot öltött már tisztán kivehető volt Seyako sziluettje. A lány hihetetlenül gyorsan mozgott egy halandóhoz képest, mélyen előre hajolt, miközben jobbja már az oldalán függő katana markolatán nyugodott. Csak közvetlenül a Sou'unga előtt rántotta ki, fehér fény csapott ki a pengéből, ám a kard ezt is védte, ellökte magától a lányt. Seya a levegőbe emelkedett, zártlábakkal teljesen megfordult a tengelye körül, és még mielőtt újra talajt ért volna lesújtott. A Sou'unga ezt is védte, a két test összefeszült, ám hamarosan kiderült, a halandó lány sokkal gyengébb fizikailag. A következő támadás messze elsodorta a nőt, de Inuyasha még éppen időben szedte össze magát ahhoz, hogy megakadályozza egy újabb Pokolsárkány elszabadulást. - Pusztulj! – kiabálta a hanyou a kardnak, miközben a Testusaigából arany szelek csaptak ki. - Inuyasha ne fáraszd magad. Nem én vagyok a partnered ebben a harcban. Várd meg, amíg Sesshoumaru összeszedi magát! – kiabált rá a félszellemre a nő, miközben kezének egy könnyed mozdulatával félre söpörte, s a Sou'unga elé állt. Tanult az előbbi összecsapásból, nem engedte, hogy test-test elleni csata bontakozzon ki köztük, inkább fárasztani próbálta. Gyorsaságára és kisebb termetére alapozott, miközben sűrűn használta telekinézisének képességét, sziklákat, a palota maradványait küldte a kard felé. - Nincs szükségem arra a beképzelt démonra. Engedj! – lökte félre a lányt hírtelem Inuyasha, majd fegyverét a szelekbe vágta. - Kaze no Kizu! – kiáltotta, ám a Szélborda még csak meg sem tudta közelíteni a Sou'ungát, az csírájában elfojtotta a támadást. - Gyerünk Inuyasha, állj ki ellenem! Mutasd meg, hogy te is le tudsz győzni! – heccelte a hanyout a kard, mire Seya bosszúsa rá kiabált. - Mi van csak nem rájöttél, hogy kettejük ellen semmit nem tudsz tenni? A pokol démon úgy tűnt Inuyashára támad rá újból, de nem így lett. Váratlanul, gyengébb Gokuryuuhát küldött a fiú felé, mit az könnyen védett kardjával. Csak hogy az Agyarról lehulló támadás pár méternyire Kagome feje fölött csapódott be, megomlasztva a sziklát. - Kagome! – ordította a hanyou, és azonnal a lány segítségére sietett. A Sou'unga kajánul elnevette magát, majd a Kagome Inuyasha párost figyelő Seyako mellett termett, s még mielőtt a lány bármit tehetett volna a kard markolatával keményen lesújtott rá. Seya megtántorodott, de azért sikeresen védte a következő pengével érkező támadást, és az azutánit is, de ahogy hátrált, egyre jobban eltávolodott a még mindig eszméletlen kutya szellemtől. Rémülten próbálta bemérni merre hagyta Sesshoumarut, ezt a pokol démon kihasználta. Kiütötte a nő kezéből a fegyvert, és az megtántorodva az erős ütéstől elvesztette egyensúlyát, és elesett. Gurulva tért ki a kard következő támadása elől, folytonos menekülésre kényszerülve. Szemei Inuyashát keresték, aki éppen akkor adta át kardjának hüvelyét a fiatal halandó lánynak, ám még mielőtt még bármit tehetett volna Sou'unga észre vette, mit figyel. - Ne reménykedj ningen… - könnyedén fekete méreg dárdácskákat küldött a félszellem felé. Újra lesújtott a nőre, Seyako jobb híján a rejtett pengével védte a támadást. A Sou'unga rá nehezedett, miközben pengéje lila fénnyel égni kezdett. „Vége!” – gondolta a lány, szinte már látta maga előtt a szétpattanó szilánkokat, ahogy az ő pengéje megsemmisül. Rettentően meglepődött, amikor nem így lett, hanem a karcsú, kék penge is izzani kezdet. A lány szinte hallotta, ahogy fegyvere sír, nem tudván vetekedni az Alvilág Kardjával. A pokol démon cselhez folyamodott, hátra ugrott és úgy vágott a lány felé, hogy az ne tudja azt ültében védeni. Jobb karját vette célba, a támadás lecsúszott a lány vállvértjéről, de alkarja és válla közötti védtelen helyen aztán a penge keményen húsába mart. Nem bírta ki, felordított az égető fájdalomtól. Már sokszor kóstoltatták meg testével az acél keserű ízét, de ehhez fogható fájdalommal még nem találkozott. Izmai mintha felgyulladtak volna, pokolivá téve minden mozdulatot. Másik karját használva megpróbált hátrébb araszolni, míg nem már képtelen volt akár egy centit is haladni, a démon beérte. - Idegesítő egy nőszemély vagy, majdnem keresztül húztad a terveim. – nézett le rá – Ráadásul, hogy a saját erőim idézed meg ellenem, egyenesen vérlázító. Most pedig itt az ideje, hogy még egyszer meghallj! - Meg fogja ölni! – sírt fel Rin rémülten, és eltakarta könnyező szemeit. - Sesshoumaru nagyúr! – Jaken teljesen transzban volt, úgy nézett ki azon a tényen kívül, hogy ura eszméletlen semmi mással nem tud foglalkozni. - Tennünk kell valamit. Sango! Miroku! – nézett barátaira Shippou, mire ők csak gyűlölködve tehetetlenségükben elfordították fejüket. - Itt mi semmit sem tehetünk. A Sou'ungának mi nem vagyunk ellenfelek… - válaszolt a fiatal róka szellemnek Miyouga. Folytatás következik…