: Az első szerelem

Folytattuk utunkat az ékkőszilánk keresésével. Az egész úton, az aznapi eseményeken gondolkodtam, majd a szellemen, akit Sesshomarunak hívnak, és az ő utolsó mondatán merengtem. Sétálás közben felpillantottam és láttam, hogy Kagome aggódó arccal figyel engem. Én rámosolyogtam, majd kiszaladt a számon a kérdés:

-         Ki volt az a fiú?- kérdeztem mire Inuyasha megállt és rám nézett.

-         Miért érdekel az téged?- kérdezte élesen, látszott rajta, hogy nem akar róla beszélni.

-         Ő, Sesshomaru volt, Inuyasha bátyja.- válaszolta Kagome.

-         Csak félig vagyunk testvérek,- szólt közbe Inuyasha- míg én félig szellem vagyok, ő teljesen az! De én sokkal erősebb vagyok.

Láttam a többiek arcán, hogy jobb lesz, ha itt abbahagyjuk, így nem folytattam, pedig nagyon érdekelt volna, hogy milyen is ő valójában.

Nem sokat gyalogoltunk és elkezdett besötétedni. Miroku felajánlotta, hogy szálljunk meg a közeli faluban.

-         Hát persze, -szólalt meg Sango,- hogy megint megpróbálj rászedni egy pár csinos lányt!

-         Ugyan, már Sango, nem úgy gondoltam, valahol aludnunk kell az éjjel, nem tölthetjük kint az éjszakát!

-         Rendben van, de szem előtt foglak tartani!- vágott vissza Sango.

A falu szélén egy kedves idős párnál sikerült menedéket találnunk, Sango örömére.

-         Na, jól van. Most mindenki menjen aludni, reggel napfelkeltekor indulunk!- mondta Inuyasha és már el is aludt.

#

Az éjszaka nem tudtam elaludni. Ismét eszembe jutott Sesshomaru és a szavai: ”Még találkozunk. Legalább is remélem!”. Mit akar ez jelenteni?. Órákig elmélkedtem ezen. Végül is nem néz ki rosszul, igaz ő egy szellem, és akkor? Apám is szellem volt.- ilyen gondolatok jártak a fejemben.

-         Huh… álmodozni de szép!- mondtam nagyon halkan.

Egyszer csak egy különös szag ütötte meg az orromat. Hirtelen megfájdult a fejem. Felkeltem és elindultam a szag irányába, közbe a fejfájásom el is múlt. Legalább 20 perce gyalogoltam, mikor a tisztáson, amit én már érkezésünkkor megnéztem, egy nagy udvar állt. Biztos voltam abban, hogy amikor odamentünk az még nem volt ott. Közelebb mentem, hiszen érdekelt a dolog. Egy pár lépés után egy nagy kapu állt előttem, ami egyből kinyílt. Beléptem a kapun, arra számítottam, hogy valaki biztos fogadni fog, de tévedtem. Az udvar ki volt halva. Megálltam az udvar közepén és körbenéztem. Mikor szembefordultam a kapuval, a hátam mögött ismét éreztem ezt a különös szagot, hirtelen megfordultam magam körül és a főépület előtt egy férfi állt.

Elkezdem hátrálni, ugyanis rájöttem, hogy az a férfi egy szellem. Mikor a szellem észrevette, hogy menekülni próbálok, ő gyorsan odajött hozzám és megszorította a karomat, arcára egyszerre ült ki a düh, a kíváncsiság és az izgatottság.

-         Hogy tudtál bejönni az udvaromba?

-         Miért jöttél ide?

-         És, miért reszketsz ennyire? Csak nem félsz?

-         Nem félek!- hazudtam az arcába.

-         Ki vagy te?- kérdeztem a férfitól.

-         A nevem Naraku.- a név hallatára kirázott a hideg, hiszen ez az a férfi, akiről Kagome is mesélt nekem. –Úgy látom, ismersz, hiszen összerezzentél a nevem hallatán!

-         És te ki vagy, félszellem leány?

-         Én nem vagyok félszellem!- kiáltottam az arcába,- a nevem pedig, Karin.

-         Szóval Karin, te úgy gondolod, hogy nem vagy félig szellem? Rosszul gondolod, ugyanis érezni lehet rajtad a szellemek különleges szagát, tudod, hisz téged is ez vonzott ide.

Nem hittem neki, az nem lehet. Hiszen Inuyasha azt mondta, hogy nem vagyok félszellem, ő pedig ezt észre tudja venni.

-         Kár!- mondta Naraku.

-         Mi kár?- kérdeztem vissza.

-         Most meg kellene ölnöm téged, de teszek neked egy ajánlatot. Dolgozz nekem és öld meg Inuyashát és a barátait, így meghagyom az életedet.

-         Nem, sose bántanám Kagomét és a többieket!- itt szóltam el magam, el is felejtettem, hogy Naraku nem tudja, hogy legnagyobb ellensége, Inuyasha útitársa vagyok.

-         Szóval ismered Inuyashát. Kezd érdekes lenni a dolog! És mond csak, Karin, Inuyasha aggódni fog érted, ha reggel nem leszel ott a kunyhóba?

-         Honnan tudjam, bár ahogy ismerem ő biztos nem, sőt talán örülne is, ha eltűnnék! Nem vagyunk puszipajtások!

-         De a miko, Kagome, ő biztos aggódik majd miattad!

Naraku mélyen a szemembe nézett és elgondolkodott. Én tartottam a pillantását, nem mutattam félelmet, mert igaza volt Narakunak, ha Kagome aggódik értem, úgyis megkeresnek majd.

Egy kicsit elgondolkodtam, és hirtelen Naraku a földhöz lökött, és előrántott egy kardot.

-         Ez most egy kicsit fájni fog, de ez garantálja számomra azt, hogy Inuyasha és a barátai megtalálnak téged!

Mihelyst befejezte mondatát a vállamba szúrta a kardot. A fájdalomtól könnyezni kezdett a szemem, sírni azonban nem tudtam. A düh öntötte el a szívemet, és ekkor egy különös érzés vett hatalmába. A fájdalmat már szinte nem is éreztem, viszont a fejem nagyon fájt. Hallottam, ahogy Naraku nevetett a szenvedésemen. Nehezen, de sikerült felkelnem a földről és ekkor Naraku elcsendesült. Ránéztem az arcára, és láttam, hogy örül valaminek. Rámnézett és így szólt:

-         Inuyashát nem tudtam ide vonzani, de helyette egy sokkal erősebb ellenfelet csalogatott ide a véred szaga.

Felnéztem, a könnyeimtől csak elmosódottan láttam, megtöröltem a szememet és Narakuval szemben Sesshomaru állt.

Sesshomarura néztem, aki engem nézett. Megpróbáltam mosolyogni, de láttam az arcán, hogy ezt inkább hanyagolnom kellene. Mélyen a szemembe nézett, majd hirtelen Narakuhoz intézte szavait.

-         Egy lányt használsz csalinak, hogy idevonzd az öcsémet! Istenem Naraku, azt hittem ennél több dolog van a tarsolyodba.

-         És téged mi vonzott ide? Csak nem a lány vérének a szaga? Netán ismered?

-         Ez egyáltalán nem tartozik rád, Naraku, de ha ennyire érdekel, Inuyasháékkal láttam együtt. Mikor megéreztem a vérének szagát, azt hittem Inuyashát találom itt, de úgy látszik tévedtem. Bár ami azt illeti, talán így jobban jártam!

-         És? Most meg akarsz ölni azért, amit a te kis útitársnőddel tettem?

Ezek a szavak vízhangzottak a fejembe. Nem azért jött, hogy segítsen nekem, hanem, mert meg akarja bosszulni a „barátnőjét”!

Naraku nagy sebességgel indult el felém, hirtelen megragadta a karomat és magaelé tarott.

-         Na, most támadj meg Sesshomaru! Ha téged nem érdekel a halandó emberek sorsa, akkor ezt a lányt meg kell ölnöd, ha engem is meg akarsz ölni!

Meglepődve láttam, hogy a szellem még azon vívódik magában, mit is tegyen. Naraku ezt ugyanúgy látta, mit én és elnevette magát, és Sesshomaru karjaiba lökött.

-         Hahaha… a nagy kutyaszellem Sesshomaru, nem képes megölni egy halandót! Vagy talán csak ezt a lányt nem akarod megölni? Nos, végül is mindegy, nem akartam a lányt egyelőre megölni, de végül veled együtt hal meg!

Kötélként csavarodott ránk valami különleges anyag, Sesshomaru nem védekezett ellene, csak szorosan magához ölelt! Egy perc múlva már csak egy nagy gubó lehetett ott látni, ahol álltunk.

-         Háháhá… Legyőztem a Nagy kutyaszellemet, és hamarosan az ereje is az enyém lesz!

-         Naraku! Gondolhattam volna!- kiálltott Inuyasha.

-         Hol van Karin, Naraku?- kérdezte Kagome. Ebből a bszélgetésből én már semmit se hallottam.

-         A barátnőtök hamarosan a részemmé fog válni, ahogy Sesshomaru is!

-         Miiii?! Sesshomaru itt van?- kérdezte Inuyasha.

-         Nézzétek, ott az a gubó!- szólt Sango, aki épp most érkezett meg Kirara hátán.

-         Biztos ott vannak benne!- szólt Miroku,- majd a Fekete lyukkal beszippantom!

-         NEEEM! Ha ezt megteszed lehet, hogy Karint is beszippantod! -mondta Kagome.

-         Máshogyan kell kiszednünk őt onnan, de már nincs túl sok időnk.- szólalt meg Sango, aki aggódó arccal nézett Kagoméra, majd Inuyashára.

Kint dúltak az események, míg bent, a gubóba egyre szorosabb lett a helyzet, a szó szoros értelmében.

A gubó egyre szorosabb lett és én már alig tudtam megmozdulni. Felnéztem Sesshomarura, aki nagyon nyugodtnak tűnt. Észrevette, hogy őt nézem és az arcát felém fordította, azaz lefelé, ugyanis én már nem bírtam állni, csak térdelni. A mérgező gőz, amit a gubó bocsátott ki, teljesen lebénította a testemet.  Ezek után az történt, amire nem számítottam, Sesshomaru a vállamra nézett és megkérdezte:

-         Nagyon fáj?

-         Kibírom, végül is félszellem vagyok, vagy mi!- nevettem az arcába, de ő nem mosolyodott el. Látta az arcomon, hogy fájdalmaim vannak, majd így folytatta:

-         Most szét fogom rombolni ezt a gubót, azonban, mikor a gubó megsérül a mérgező gáz mident el fog lepni.- mondta, az arcomon a rémület jelei mutatkoztak, majd ezt látván folytatta,- úgyhogy, kapaszkodj bele a prémembe, mikor szólok, megértetted?

-         Igen!- miközben ezt kimondtam a fejemet én hevesen ráztam, hirtelen még azonban eszem bejutott valami:

-         Ki az a lány, aki miatt bosszút akarsz állni Narakun?

Sesshomaru fürkésző szemekkel nézett rám, aztán elfordult és nagy meglepetésemre elmondta a történteket. Körülbelül 10 perc múlva befejezte mondókáját.

-         Sose gondoltam volna, hogy ilyen szemét alak ez a Naraku! Elrabol egy kislányt, hogy el tudjon menekülni, ha szorosra fordulnak a dolgok!

Sesshomaru hirtelen megszólalt:

-         Készülj fel!

Belekapaszkodtam a prémjébe, és vártam a következményeket. Ekkor vettem észre, hogy az egyik karja hiányzik.

-         Mi történt a karoddal?- kérdeztem.

-         Ezt inkább majd máskor mondom el. Az idő most nem alkalmas erre!

Egy nagyot suhintott a kardjával, és a gubó egy szempillantás alatt eltűnt. Felnéztem az udvarra, ami idő közben csatatérré változott.

-         Karin! Nem esett bajod?- kérdezte Kagome, aki elkezdett sírni.

-         Nem! Jól vagyok!- feleltem, és még mindig Sesshomaru mellett álltam szorosan.

-         Most menj és bújj el! Nem akarom, hogy bajod essen!

-         Sess-ho-maru Nagy Úr!- kiáltotta egy varangy kinézetű szellem. -Hála Istennek, hogy megtaláltalak, már aggódtam érted, Nagyuram!

-         Jaken, vidd ezt a lányt egy biztonságos helyre és vigyázz rá! Megértetted?

-         I-i-i-gen Nagyuram! Na, gyere, szedd a lábaidat,- szólt hozzám Jaken.

-         Sesshomaru, egyedül akarsz harcolni? Ez nagyon veszélyes!

-         Ugyan, eddig még senki nem tudta legyőzni a Nagyuramat! Azt hiszed, hogy majd Narakunak sikerülni fog? –szólt közbe dühösen Jaken.

-         Induljatok!- szólt Sesshomaru.

Elindultam a varangy után, hirtelen még visszafordultam és a szellemhez intéztem szavaimat:

-         Legyél nagyon óvatos!- és már szaladtam is a varangy után.

Legalább 5 perce szaladtam a varangy után, közbe hallottam, hogy miket mond rólam. Mindenféle nyavalyás halandónak elmondott. Hamarosan egy folyóhoz értünk, ahol egy kétfejű sárkány pihent. A folyó partján pedig egy kislány játszott. Mikor meghallotta Jaken hangját, odaszaladt hozzá és boldog arccal köszöntötte:

-         Oh… Jaken, hát már vissza is jöttél. Úgy örülök neked, Sesshomaru nagyúr hol van?- kérdezte a kislány.

-         Rin, tudod, hogy milyen elfoglalt, és most is egy nagyon erős ellenfelével harcol! -mondta Jaken.

-         És te ki vagy?- kérdezte Rin érdeklődve.

-         A nevem Karin. Örülök, hogy megismerhetlek.

-         Én is.- válaszolta a kislány.

Szóval ő Rin, Sesshomaru kis útitársa. Ki gondolta volna, hogy egy szellem képes egy kislányt maga mellett tartani. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, de hamarosan más terelte el a figyelmemet. Szörnyű hangokat hallottam a kastély irányából. Gondolkodás nélkül elindultam a hangok irányába. Jaken és Rin próbáltak megállítani, de nem sikerült nekik. Annyira siettem, hogy hamarabb odaértem, mint, előbb ahogy eljutottam onnan a folyópartra. A harc még mindig folyt. Láttam Inuyasháékat, de Sesshomarut sehol se láttam. Közelebb mentem és akkor megláttam őt és Narakut.

Segíteni akartam, de nem tudtam semmilyen fegyverrel bánni. Már megbántam, hogy nem tanultam meg az íjászatot, amikor nagyapám meg akarta tanítani nekem.

-         Karin, vigyázz!- kiáltotta Kagome. Felé fordultam és egy szellem jött felém. Megpróbáltam elmenekülni, de az gyorsabb volt nálam.

A szellem úgy nekem jött, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. Ekkor olyasmi történt, amire senkise számított, a nyakláncom, amit kaptam az ékkőszilánkkal eggyé vált és a szellem a vakító fény hatására semmivé lett. Rájöttem, hogy ez valamiféle fegyver lehet, amit régen apám is használt, csak most egybeforrt az ékkőszilánkkal.

Mire felkeltem a földről láttam, hogy Narakunak sikerült elmenekülnie, ismét. Szétnéztem a téren: egy sivár teret láttam, ahonnan a palota már eltűnt. Kagome Inuyashához szaladt, hogy megnézze, hogy van, Sango Mirokunak  segített felkelni, Kirara pedig Shippout ásta ki egy kunyhó alól. A harc mindenki megviselt. Mindenkin látszódtak a harc nyomai, csak rajtam nem, én elmenekültem akkor, mikor szükség lett volna rám. Sírva a földre zuhantam és zokogni kezdtem. Egyszer csak léptek közeledtét hallottam. Azt hittem, hogy Kagome az, de tévedtem, Sesshomaru jött oda hozzám, ugyanúgy, mint az első találkozásunkon.

Lehajolt hozzám, felsegített, letörölte a könnyeket az arcomról. Mélyen a szemembe nézett, majd közelebb húzott magához és gyöngéden megcsókolt, és magához ölelt. Egyszerűen nem tudtam felfogni, mi is történik valójában. Ismét sírni kezdtem, egyszerűen nem tudtam megállni, boldog is voltam, de egyben szomorú. Sesshomaru eltolt magától, de a karomat még mindig fogta. Elengedett, letörölte ismét a könnyeimet, a szemembe nézett és elindult hű szolgája, Jaken irányába, aki közben odaérkezett hozzánk. Még egy percig néztem a távozó szellemet, majd megfordultam és Kagoméékhez siettem segíteni.

Boldog voltam, hogy megismerhettem Sesshomarut és biztos voltam abban, hogy nem utoljára láttuk egymást.

Nos, egyelőre csak tervezem a folytatást! Szeretném, ha azok, akik elolvassák a művemet, elmondanák, hogy tetszett-e, mit kellene javítani rajta, mik a hibái. Ha szeretnétek a folytatást olvasni, írjátok meg E-mailba.

Ja, és tippeket a folytatásra nem fogadok el, ugyanis ez az én történetem, de elküldhetitek, hogy ti mit írnátok. Ki tudja, talán néhány rázós részre ötletet is adnátok!

És KÖSZÖNÖM, HOGY ELOLVASTÁTOK! Rin18

Címem: katy_rin@citromail.hu