/A két kardhüvely kifaragója, avagy a Tensaiga

 és a Tetsusaiga úrnője/

 A Shikon-no-Tama sorsa:

 … Lilás derengés világította meg a tájat, fénye átvilágított a legapróbb fűszál levélerein, és átfestette az alkonyodni készülő mennybolt eredeti színét… A derengés abbamaradt. A Szent Ékkő, immáron teljes egészében tündökölt egy fiatal, tizenéves lány kezében… - Ez… el sem hiszem… nem lehet… - Miroku mindössze csak ennyit tudott hozzáfűzni az eseményekhez. - Döbbenetes – fűzte tovább Sango az előző gondolatmenetét. - Ka… KAGOME… - motyogta elképedve Inuyasha, majd ekkor hirtelen irtózatos rengeni kezdett a talaj, Inuyasha még idejében a földre rántotta a még mindig a kezét bámuló Kagomét, amelyben még mindig ott csillogott a Shikon no Tama, teljesen, és mindenki szerint tisztán. Azonban ezt rosszul gondolták… Senki sem tudta pontosan mennyi időt töltöttek a földön fekve, Inuyasha még egy oldalpillantással látta, miközben Kagoméval a karjaiban zuhant, hogy Miroku Sangóval ugyanezt teszi, megragadja a derekát, és a földre rántja magával. Kirara most lehuppant melléjük. Ő repülő képességeinek köszönhetően a levegőben várta meg, míg a talajon Elül a vész. Shippou most könnyedén leszökkent Kirara hátáról, s a többieket kezdte el szólongatni. - I-Inuyasha… Kagome, Sango, Miroku? Jól érzitek magatokat? A kis rókakölyök a felsorolás alatt mindenes egyes név gazdájához odaugrált, és aggódó arccal mérte fel a földrengés okozta állapotukat. - Inuyasha! – a szólongatottak hamarosan, többé-kevésbé egy időben ébredezni kezdtek. - Mi volt ez? Mi történt, - kérdezte Kagome, majd kezeire meredt – OH! Az ékkő! Eltűnt!!! - Micsoda? – ugrott fel fektéből Inuyasha. Ezt nem akarta elhinni… az olyannyira áhított szent ékkő, ami minden gond és baj okozója volt, mégis keservesen gyűjtögetve sikerült összeállítani és most egy pillanat műve alatt minden szertefoszlik. „Ez nem lehet… nem lehetséges… miért? Miért történt ez így?” Inuyasha nem folytathatta tovább az efféle önmarcangolást, mert ekkor Kagome elhaló hangjára lett figyelmes. - Inu… yasha… - a lány egy apró, homokszemnél alig nagyobb rózsaszín követ, jobban mondva kavicskát tartott a tenyerében, de a hirtelen támadt szél azt is kiragadta onnan, és magával sodorta. A társaság döbbent-borzadó pillantása kísérte végig a homokszemnyi nagyságú megmaradt ékkövet, ahogy az immár színét visszanyert horizont felé viszi a szél, mintha csak a végső tisztességet adná meg a hajdanán akkora szellemi erővel bíró ereklyének. Mindenki megsemmisülten meredt maga elé, ezt egyszerűen képtelenek voltak felfogni. Az előzőleg feltámadt szél egyre erősödött, de nem ez volt a legaggasztóbb, hanem a felhőkből időnként előtörő mennydörgő hang és ideiglenes villámlás. Inuyasha még mindig megtörten bámulta azt a pontot, ahol a szent ékkő örökre kilépett az életéből… Bosszús szavak hagyták volna el ajkait, ha marad most erre ideje, de egy erőteljes villámcsapás útja elől kellett kitérnie. Kagome riadtan összerezzent. Ismerős volt neki a villámcsapás… de ez... lehetetlen… Egy a légtérben komótosan lebegő fellegen állt egy igen szép férfi, hosszú, dús, copfba font haját lazán dobálta a szél, mely egyre erősebb lett. Mellette a felleg förgetegéből egy kevésbé szép, kopasz alak bontakozott ki. - ÁÁÁÁÁÁ! A villámfivérek – ordította Shippou. - Úgy van – húzta el a száját Hiten, a mindenki által szebbnek tartott villámfivér – És most eljöttünk bosszút állni a halálunkért. Megöltél minket, Inuyasha. Ennek fejében… most törlesztünk… Egy hirtelen mozdulattal Inuyashának rontott, miközben az öccse, Manten is egy újabb monológba kezdett. - Te, félszellem, képes voltál megölni engem és a bátyámat. De most, hogy előtörhettünk a pokolból, semmi perc alatt végetvetünk az életednek. Hm… ahogy elnézem, két gyönyörű hajadon is van a közeledben. Remek alapanyag lesz a hajszeszemhez, mindkettő. - Felejtsd el! – kelt a lányok védelmére Shippou, de mikor Manten toronymagas alakja föléemelkedett fontolóra vette, hogy Kagome mögé menekül. Kirara fenyegetően előlépett pár lépést, Sango támadóállásba helyezkedett és keményen megmarkolta bumerángja fülét. Miroku védelmezően a lányok mellé lépett, és a szellemre szegezte botját. Manten erre gúnyos kacajt hallatott. - Szánalmas, azt hiszitek, nem végzek veletek így is? – Manten torkából egy hatalmas fénycsóva, morajjal együtt készült föltörni, azonban Shippou felismerte a támadást. - Meneküljetek! Az apámat is így ölte meg! Kagome felkapta Shippou-t és vele együtt próbált meg kitérni a mennydörgés útjából. Sango és Miroku Kirara hátára pattantak fel, s a magasból készültek lecsapni rá. Ők ugyan nem nagyon értették mi folyik itt, de a lényeget felfogták. Manten, miután befejezte a támadást döbbenten nézett körbe. - Hol vagytok? – nézett jobbra és balra, de későn vette észre a feléje száguldó Kirarát, s látva Manten döbbenetét, Miroku botjával erőset vágott Manten kopasz fejére. A szellem szédülni kezdett, a csapás váratlanul érte. Eközben Inuyasha és Hiten heves csatát vívtak. - Látom, megváltozott a kardod, mióta utoljára csatáztunk. Most vörös lett… - Jó szemed van – jegyezte meg gúnyosan Inuyasha, miközben Hiten kitért a Tetsusaiga egy csapása elől. „Nem tűnik erősebbnek…” – motyogta Hiten félhangosan. - Szeretnéd kipróbálni? – kérdezte indulatosan Inuyasha, miközben ismét egy csapást mért rá. Azonban Hiten ezúttal résen volt, s egy pillanat alatt hárított villámokat szóró buzogányával. Inuyasha tisztes távolságba ugrott a veszélyt jelentő fegyvertől, s várta Hiten támadását. Manten eközben támolyogni kezdett. Dühös lett. A közelben álló Kagome felé vette az irányt, de nem érte el a lányt. Ekkor egy vékony penge hasított, vájt bele a halálból visszatért testbe. Egy apró, szemmel alig érezhető fehér villanás kíséretében Manten egyszerűen köddé vált. Kagome előtt egy fiatal, női alak bontakozott ki. Testén furcsa ruhákat viselt, mintha papnő lett volna, de látszódott kezén és ujjain a földművelés nyoma, a takarítás és mosás. Fekete kimonót viselt, derekán a kard hüvelye csillogott, melybe most óvatosan visszacsúsztatta az imént használt pengét. Szép színe volt a szemének, egészen melegbarna, a haja, pedig laza tincsekben omlott alá. A nő szép arcára szomorúság ült ki. A fekete kimonóban fehér csík húzódott, amely fel volt hasítva, így kicsit be lehetett látni a nő mellkasán levő sérülésbe. A vér már-már kezdett megalvadni a seb körül, de a sérülés nem forrt be, mert egy sárgás-zöldes színű enyhén méregszagot kipárologtató folyadék nem engedte. A jövevény nem nézett rá Kagoméra, és a kicsivel mellette álló Shippoura. Egyedül a párbajozó Inuyashát és Hitent figyelte. Mindenki más követte példáját. - Nézd, mi mindent tanultam a halálod óta! Ban…! – Inuyasha Hiten démoni energiáját készült célba venni, de a démon egyszerűen csak nekiugrott, egyenesen a támadás közepébe. - Inuyasha! – sikoltott fel Kagome, mikor Inuyashát egy erős villámcsapás telibe találta. Az újonnan érkezett halandó lány szemrebbenés nélkül figyelte, hogy Inuyasha miképp hadakozik a megmaradt villámfivérrel. A nő, most mélyet sóhajtott és Inuyashára szegezte szemét. Meredten nézte, hogy a Szélvágó is haszontalan, vagy csak Inuyasha volna gyenge? - Ostoba – sóhajtotta, majd egy pillanat alatt Inuyasha és Hiten közé ugrott. Inuyasha nem örült annyira a jövevénynek, hát még Hiten! Megpróbálta megőrizni méltóságát, de azért ösztönösen hátrált három lépést. - Látom, te is megérkeztél, Pokolőrzője! - Jó szemed van – jegyezte meg a nő, ugyanazzal a hangsúllyal, mint nem sokkal ezelőtt Inuyasha. - Elég sokáig tartott, amíg idejutottál – vonta ki fegyverét Hiten. A nő előhúzta a kardhüvelyből fegyverét és közben válaszolt Hitennek. - Dolgom volt néhány jelentéktelen féreggel, nevezetesen egy idefelé tartó százlábúval. - Egy százlábú… könnyedén elintézhetted… de velem nehezebb dolgod lesz. Hiten a nőnek rontott villámló buzogányával. Az könnyűszerrel áthatolt a testén. Kagome nézte a bizarr látványt, ahogy a még mozgó nő egy pillanat alatt átdöfi Hitenen a kardját. - Fárasztasz – jegyezte meg, s a többiek is megcsodálhatták az apró hófehér fénycsóvát, ami Hiten testéből tört elő. A nő egy laza mozdulattal, és mindenki csodálatától övezve kirántotta magából Hiten villámokat szóró dárdáját és a földre hajította. - Sajnálom, hogy elrontottam a szórakozásodat, Inuyasha . Mindenki döbbenten meredt Inuyashára. - Ki vagy te… Ismersz engem? - Keveset tudok rólad – fordult feléjük – Mindössze annyit, hogy az anyád tehet róla, hogy meghaltam… - Az anyám… - Inuyashában forrni kezdett a düh. - Halandó volt, igaz? – húzta el a száját a nő – Oh, igen. Izayoi hercegnő… - Ismerted az anyámat? - Miatta haltál meg? – kérdezett Miroku is – Akkor hogy lehet, hogy itt vagy? - Látom nem figyeltetek… a Pokolőrzője vagyok. Halálom után lettem az. Zavartan körbenézett, majd tekintete megállapodott egy bokron. A bokorból Sesshoumaru sétált ki, arcán villanásnyi ideig átfutott a meglepettség, majd egyenként végignézett a többieken. A nő most térdre rogyott, és oda kapott, ahol Kagome az előbb a sérülést látta a mellkasán. Apró csíkban kezdett el csordogálni a méreg. Sesshoumaru szemmel láthatólag elképedt, majd csendben mosolyra húzta a száját. - Látom, élsz. A nő tüntetően nem nézett föl a beszélőhöz, de fájdalmát legyőzte, s a Sesshoumaru mögött levő hatalmas alakra nézett. - Ah és Un! – futott oda hozzá Sesshoumarut szólásra sem méltatva. A kétfejű sárkányló fejét a nő vállára hajtotta, élvezte a simogatást. A rajta utazó Rinre ügyet sem vetett. Yaken dühösen ráemelte tekintetét. - Hogy merészeled semmibe venni a gazdámat?! A nő most ráemelte szemeit. - Ő az én gazdám is… ugyanúgy, mint neked. Ez már mindenkinek kicsit sok volt. Sesshoumaru úgy intézte megnyilvánulását, hogy ne kelljen a nőre néznie. - Ő is itt van? Az mélyet sóhajtott, és keze megállt Ah és Unon. -Majd jön – jegyezte meg bosszúsan. - Vagy úgy – villant meg Sesshoumaru szeme, s egy pillanaton belül a Tokijinhez kapott. - Inuyasha! Add át nekem a Tetsusaigát. Apánknak látnia kell, hogy az én birtokomban van. A nő Sesshoumarura nézett. Tekintete üres volt, érzelmeknek nyoma sem volt benne. - Hmm… ez érdekes lesz – jegyezte meg magának, majd letelepedett Ah és Un mellé a fűbe. A sárkány nyergéből Rin játszva lecsusszant. Sesshoumaru Inuyasha döbbent arcát figyelte, s azt, hogy öccse bizonytalanul szorítani kezdi a Tetsusaiga markolatát.