2. fejezet

By:Kinuye

Kiyoshi Naraku palotájába ment.

Kagura bevezette ura szobájába.

A fiú, amikor belépett, megpillantotta a férfit a sötétben ülni a falnak dőlve.

- Mit akarsz Kiyoshi? – kérdezte a gonosz hanyou, és szeme vörösen megvillant, jelezve kilétét.

- A segítségedet kérem, mert azt a lányt akarom, aki Sesshoumaru mellett van. – felelte magabiztosan, és közelebb lépett.

- Mit akarsz egy gyerektől?

– lepődött meg a férfi.

- Nem a halandó kell, hanem aki védelmezi. – mondta és nekidőlt a falnak.

- És ha segítek, mit kapok cserébe? – kérdezte ravaszul Naraku.

- Ami, a lánynál van ékköveket és a szolgálatomat. – mondta, de tudta, hogy a férfi lehet, hogy átvágja majd.

- Rendben. Most menj és Kagura megmutatja a szobádat. Ma meglátogatjuk őket. – a fiú kiment és a szélboszorka megmutatta neki a folyosó másik végén lévő helységet.

- Kanna! – szólalt meg félhangosan Naraku, mire a kislány belépett az ajtón és ura elé sétált. – Mutasd meg nekem Sesshoumarut és csapatát.

A lány elfordította tükrét és megjelent benne a lassan menő inuyoukai. Aztán a kép megváltozott és Rint látta benne, meg egy fekete hajú démonnőt, akik alszanak. Naraku végigmérte a lányt és gonoszan elmosolyodott. – Hát ő lenne az.

Sakuya felébredt, és pont ekkor lépett be a démon is. Felállt és kinyújtóztatta végtagjait, majd a férfira nézett.

- Jó reggelt. – köszönt kedvesen.

- Indulunk. – felelte hidegen. Fel akarta kelteni Rint, de a lány a vállára tette a kezét.

- Ne ébrezd fel. Majd én viszem. – mondta a nő. Ölbe vette a kislányt és elindultak.

Már mehettek jó ideje, amikor felébredt Rin és Sakuya felvette a kimonóját, miután a gyermeket lerakta a földre.

- Hová megyünk nagyuram? –kérdezte Jaken.

- Megkeressük Narakut. – jött az egyszerű válasz, de megtorpant és beleszagolt a levegőbe. Hirtelen eltűnt, de még ezt hátrahagyta. – Az öcsém szaga, maradjatok itt.

A kis csapat kissé lepődötten pislogott, aztán a féldémont valami nem hagyta nyugodni.

- Rin, Jaken kapaszkodjatok. – szólalt meg Sakuya és felkapta az egyik kezébe a kislányt a másikba a gnómot. Elkezdett rohanni Sesshoumaru illatát követve.

- Inuyasha ékkőszilánkok közelednek hihetetlen sebességgel. – kiáltott fel Kagome.

- Biztos az a büdös ordas. – mondta két csapás között a kutyafülű fiú.

- Nem ez nála legalább kétszer gyorsabb. – válaszolt a miko.

Az inuyoukai felkapta a fejét, mert tudta, hogy ki az. Érezte az illatát, de támadott tovább, nem hagyva egyetlen másodperc szünetet sem hagyva testvérének.

- Mondtam neki, hogy maradjon ott. – mondta a kutyadémon, de az öccse meghallotta. Pont ekkor érkezett meg Sakuya, és az erdő szélén megállt. Lerakta társait, aztán a csatázókra pillantott.

- Bújjatok el. – szólalt meg, mire elrejtőztek az egyik bokorba.

Meglátta Sesshoumaru öccsét és a barátait. Felismerte őket, mert a démon mesélt róluk, bár nem volt benne teljesen biztos, hogy ők azok e. A nő elindult a párbajozók felé, hogy jobban megfigyelhesse az eseményeket.

- Inuyasha, annál a lánynál 15 darab ékkőszilánk van. – kiáltott fel a miko és Sakuyára mutatott. A csatázók leálltak és a lányra pillantottak.

- Pontosabban 16. – javította ki a mikot és elővette a nyakából az ékkőszilánkokat. Egy fehér gömbbe volt bezárva az összes. Megnézte, azután visszarakta a nyakába.

- Add ide a szent ékkő szilánkokat. – szólította fel a lányt a féldémon. Hogy meggyőzőbbre sikerüljön az alakítása, a Tetsaigát meglóbálta maga előtt.

- És ha nem? – kérdezte karba tett kézzel, furcsa mosollyal a szája szélén.

- Akkor elveszem. – megindult hanyou lány felé, de eléállt a bátyja.

- Rólam megfeledkeztél? – kérdezte dühösen az ezüsthajú fiú, és ujjait megropogtatta.

- Sesshoumaru hagyd békén, majd én. Úgy is régen harcoltam egy jót. – mosolygott a démonra.

Megfogta a kutyadémon csuklóját, és arrébb húzta két méterrel, hogy ne legyen útban. Inuyasháéknak leesett az álla. „Egy lány le tudja állítani Sesshoumarut?’’ a féldémon, akkor tért vissza a valóságba, amikor Sakuya ott állt előtte.

– Akkor, most el akarod venni, vagy sem az ékköveket? – érdeklődött egy ásítást elnyomva. Még mindig álmos volt, egy kicsit a reggeli gyógyítása miatt.

- Persze, hogy el akarom. – megtámadta a lányt a Tetsaigával, de az egyszerűen elugrált előle. Inuyasha már teljesen begurult, amikor már negyed órája nem tudta megsebezni a nőt. – Maradj már nyugton!

- Ahogy akarod. – válaszolta a lány. Hátraugrott és egyhelyben várta a féldémont. Inuyasha csak erre várt. Mindenki kíváncsian szemlélte az eseményeket.

- Szélborda!! – kiáltotta és a démonnő felé csapott.

A lány egy kicsit meglepődött, hogy ilyen erős a kard. Az öt fénysugár, már majdnem elérte, de egy nagy ugrással kitért előle. A csapás tovább ment az erdő fele, pontosabban a társai felé.

- Rin!! – kiáltott fel a lány ijedten és Sesshoumaru is felkapta a fejét.

Sakuya rohanni kezdett, de olyan gyorsan, hogy a kutyadémon is alig látta. Amikor már csak egy méter volt hátra, hogy elérje Rinéket a csapás Sakuya felkapta őket és elugrott velük. Lerakta őket a földre és elindult volna, de térdre esett. Most lehetett látni, hogy a hátán egy mély seb díszelgett, ami az egész felsőtestét átérte keresztbe. A lány vére befestette a finom anyagból szőtt kimonót, de a földet is eláztatta, ahogy a talajra csepegett a vörös nedv.

Rin odaszaladt és megölelte a lányt. Mindenki teljesen ledöbbent. Inuyasha nem tudta felfogni, hogy majdnem megölt egy ártatlan gyereket. Sesshoumaru is meglepődött, hogy Sakuya az élete árán is megmentette Rint és Jakent.

- Ugye nem lesz semmi bajod? – kérdezte a kislány sírva.

- Nem, megnyugodhatsz. – válaszolta mosolyogva és megsimogatta a gyermek fejét.

Nagy nehezen felállt és elindult Inuyasha felé. Hirtelen megjelent Naraku és egy szennyezett ékkőszilánkot helyezett a lány sebébe. A vágás, szinte azonnal begyógyult. Gonoszan felkacagott a férfi és hátrébb ugrott, hogy megcsodálja tökéletes teve eredményét.

A hanyou szeme vörössé vált és több méteres lángok csaptak ki a törékeny testéből. Nem lehetett semmit sem látni, csak azután, hogy a tűz lassan visszaszállt a lányba. Mindenki megijedt, mert nem a kedves feketehajú nőt látták, hanem egy vörös hajú tisztavérű démont.

A haja hullámos volt és a bokájáig ért. Elől a frufrujából néhány tincs a sárga szemébe lógott. Vörösek lettek az ajkai és a körmei. A ruha is a bokályáig ért és nem volt pántja. A derekán két vörös selyemszalag volt tekerve és hátul meg volt kötve, ezért a végeivel, a kellemes szál játszadozott. A szoknya bő volt és fel voltak vágva a lány térdéig. Sötétpiros térdígérő csizmát lehetett látni. A nyaklánca vörösen izzott. Az övéhez volt csatolva a kardja.

- Hát nem gyönyörű? – kérdezte Naraku és a lány mellé lépett, rejtekhelyéről előjőve.

- Te átkozott! Mit tettél vele? – kérdezte ordítva Inuyasha.

- Csak előhoztam belőle az igazi erejét. Mostmár engem fog szolgálni. – nevetett fel sátánian. – Öld meg őket!

Sakuya elindult Inuyasháék felé. Először Sangót célozta meg, de a démonirtó felé dobta a csonttörőt. A nő megfogta a levegőben és visszadobta azt, úgy ahogy Sango, csak nagyobb erővel. A lányt eltalálta a fegyver, mert nem tudott kitérni előle. Nekiszállt egy fának, és elvesztette az eszméletét.

- Sango! – kiáltott fel Miroku, aztán egy mozdulattal lerántotta a gyöngyfűzért jobb kézéről. – Indulj szél!!

- Ezzel engem nem tudsz legyőzni. – szólalt meg Sakuya kellemes hangján, de érződött rajta a ravaszság, és a gonoszság.

Kinyújtotta a szerzetes felé a jobb kezét és a szél hirtelen eltűnt. A fiú felordított fájdalmában és visszarakta a gyöngysort a kezére, aztán térdre rogyott.

Egy nyílvessző suhant el a démonnő feje mellett és eltalálta Narakut. A férfiból, egy fából készült bábu maradt, amin egy hosszú fekete hajszál fénylett.

Sakuya Kagoméra nézett szúrós tekintettel. Lassan elindult a miko felé. Inuyasha hátba akarta támadni, de a kardja megállt, mert egy másik pengébe ütközött. Kiyoshi kelt a lány védelmére. A vörös hajú nő megállt, és kérőn nézett a fiúra.

- Nem hagyom, hogy bántódása essen. – mondta dühösen Inuyashának.

Mindenki meglepődött, még Sesshoumaru is, aki csak figyelte az egészet egy fa árnyékából. Egy újabb nyílvesszőt lőtt ki Kagome, csak most a fiúra. Mielőtt eltalálta volna, Sakuya kettévágta a fegyvert, egy egyszerű mozdulattal. Ezen a miko, annyira meglepődött, hogy nem vette észre a mögötte lévő lányt, aki leütötte. Kagome ájultan esett Sakuya karjaiba, aki erősen tartotta. Kiyoshi, ezt észrevéve abbahagyta a csatát, és elrakta a fegyverét.

- Itt már nincs több dolgunk. – mondta és a démonlány mellett termett, majd eltűntek.

- Gyertek vissza ti átkozottak! – kiáltott fel Inuyasha.

- Már nem hallják. Nem hiányzik valami? – kérdezte hidegen Sesshoumaru, mert látta, hogy elvitték Kagomét. A féldémon szétnézett és észrevette, hogy eltűnt a lány.

- Kagome! – kiáltott fel kétségbeesetten, és szemével a mikot kereste.

- Szerintem ez volt a céljuk. Most mennem kell öcsi. – közölte testvérével, aztán elhúzta a csíkot Rinékkel.

- Most megyek és megölöm azt az ostobát. – dühöngött a féldémon.

- Inuyasha, szerintem az a lány nem akart minket bántani. – mondta Miroku és barátja mellé lépett, bár még elég instabil lábakon állt.

- Ezt honnan veszed? – kíváncsiskodott a hanyou, bár hangjában düh hallatszott.

- Sango nem sérült meg, csak elájult. Semmi baja sincs. Szerencsére úgy találta el a Csonttörő, hogy csak néhány karcolása lett. – felelte és a Kirara hátán fekvő démonirtóra mutatott.

- Nem érdekel, hogy bántotta-e vagy sem. Majd akkor indulunk, amikor felébredt. – mondta és leült a földre keresztbetett karokkal.

Folytatása következik…