3.fejezet

Az idilli környezetből, egy hatalmas palota magasodott ki, aminek a környékén, kihalt növények tömege mutatta, hogy valamilyen pusztító erő van a közelben. Az épületen belül, egy sötét szobában, egy férfit lehetett látni. Háttal állt az ajtónak, mert az ablakon tekintett ki. Két személy lépett be a helységbe.

- Elhoztátok a lányt? – érdeklődött a fekete hajú férfi, aztán megfordult, hogy az érkezőkre tekintsen.

- Igen Naraku. – válaszolt Sakuya és lerakta a mikot padlóra.

- Jó, akkor most menjetek. Sakuya, Kagura majd megmutatja a szobádat. – utasította a démonokat, mire kimentek a helységből és találkoztak a szélboszorkánnyal.

Kiyoshi elment a dolgára, míg a démonnő bevezette a férfi melletti szobába, az új játékát Narakunak. Kagura elment és fél perc múlva belépett az ajtón, a kék hajú fiú. Bezárta az ajtót és csillogó szemekkel nézett a lányra.

- Mit szeretnél? – kérdezte közömbösen a lány, de választ csak akkor kapott, amikor a férfi előtte állt.

- Téged. – felelte a démon és magához rántotta a démonlányt, majd erőszakosan megcsókolta.

Sakuya próbálta magától eltolni a fiút, nem nagy sikerrel. Kiyoshi a démonnővel az ágy felé kezdtek haladni, de a lány ezt észrevéve, eltaszította magától a fiút.

- Ha még egyszer ezt megpróbálod, megöllek! – mondta sziszegve és felpofozta a vízdémont. Kiviharzott a szobából, de majdnem nekiment Kagurának.

- Naraku hivat. – közölte, és kissé lepődötten tekintett az előtte állóra.

- Ha, Kiyoshit keresed, bent van. – válaszolta dühösen és bement Narakuhoz. – Mit szeretnél?

- Megvárjuk a többieket. – közölte vele, és ekkor jöttek be Kaguráék. – Sakuya, te elveszed Inuyashától az ékkőszilánkokat, mert ha nincs a halandónál, akkor nála van. Kiyoshi és Kagura, ti pedig keress a sasdémonoknál szilánkokat. Induljatok. – mondta, és mindenki ment a saját dolgára.

A kis csapat kereste Naraku kastélyát, hogy kiszabadítsa Kagomét. Délután volt, amikor Inuyasha megérezte Sakuya illatát.

- Annak a lánynak az illatát érzem, aki elvitte Kagomét. – mondta Inuyasha és elindultak a szag irányába.

Amikor megtalálták a lányt, éppen egy vízesés előtt állt. Mintha megérezte volna jelenlétüket, elmosolyodott és kisétált a partra. A ruhája és a haja csurom víz volt. Nem volt rajta cipő, így mezítláb állt a kis csapat előtt.

- Már vártalak Inuyasha. – szólalt meg mosolyogva és kedves hangon. A testéből néhány centis lángok csaptak ki. A tűz visszaszállt ahonnan jött, és a lány már meg volt száradva. Még a csizmája is rajta volt.

- Mit tettetek Kagoméval? – kérdezte dühösen a lánytól és előhúzta a kardját a féldémon.

- Én semmit, de Naraku fogva tartja. – felelte, és felnézett az égre.

- Mit akarsz? – kérdezte Miroku, mert rosszat sejtett, a túlzott kedvességgel.

- El kell vennem tőled az ékköveket. Naraku ezt parancsolta nekem. – bökött a féldémon felé.

- De nincs is nálam. – mondta Inuyasha értetlenül. Sakuya elmosolyodott és a fiú előtt termett, egy kisebb ugrással.

- Mostmár nálad vannak. – súgta a fiú fülébe, és a testéből lángok lettek, majd eltűnt. Mindez egy szempillantás alatt történt.

- Mit mondott? – érdeklődött a szerzetes, és a fiú mellé lépett.

- Azt, hogy mostmár nálam vannak az ékkövek. – felelte, még mindig értetlenkedve.

- Akkor, nézd meg. – utasította Sango. A fiú átvizsgálta a zsebét és egy kis csomagot lelt benne. Vörös szalag díszelgett rajta, és nem lehetett nagyobb öt centinél.

- Ez mi lehet? – kérdezte Inuyasha, és az ajándékot nézegette.

- Bontsd ki és megtudod. – felelte a szerzetes.

- Jól van na, Miroku! – mondta ingerülten a féldémon.

Kibontotta az ajándékot és egy kicsire összehajtogatott levél volt benne, meg Kagome ékkőszilánkjai.

– Nem értem, hogy mit akar ezzel az a lány. – mondta ki Inuyasha azt, amit mindenki akart.

- Mi sem, de mi áll a levélben? – kíváncsiskodott a démonirtó.

- Nem tudom. Olvasd el. – dobta oda Mirokunak.

- Ez áll benne: „Sziasztok! Ha azt akarjátok, hogy Kagome életben maradjon, szövetkezzetek Sesshoumaruval és visszakapjátok. Csak együtt győzhetitek le Narakut. Én kiszabadítom Kagomét. Bízzatok bennem, Naraku már nem irányít. Sesshoumarunak mutassátok meg ezt a levelet, és bele fog egyezni. Sakuya.’’

- Nem hiszek neki. – jelentette ki Inuyasha.

- Én igen. Különben, akkor miért adta vissza Kagome ékkőszilánkjait? – szólalt meg a papír mögül a szerzetes, miközben még egyszer végigolvasta.

- Igazad van Miroku. Induljunk és keressük meg Sesshoumarut. – értett egyed Sango.

- Igen, és hol? – kérdezte cinikusan a hanyou.

- Szerintem, ő is megérezte Sakuya illatát és elindul megkeresni. – szólalt meg végre Shippou, mert eddig Kirarán üldögélt.

- Akkor menjünk.– mondta Miroku.

- Rendben, gyertek. – adta be a derekát a kutyafülű fiú. Elindultak Északra a nyomokat követve.

Egy másik csapat is a poros földutat rótta, amikor az ezüsthajú férfi megtorpant. A levegőbe szagolt, és megérzett valamit, amit keresett.

- Érzem Sakuya illatát. – jelentette ki a kutyadémon. Rin szeme felcsillant.

- Nagyuram, szerintem kövessük és megtaláljuk Narakut. – vetette fel az ötletet Jaken félve.

- Most az egyszer igazad van. Indulunk. – mondta és ők is elindultak Észak felé.

- Sajnálom Naraku, de nem tudtam megszerezni tőlük az ékkövek, mert nem volt náluk. – mondta Sakuya lehajtott fejjel.

- Az hogy lehet? – kérdezte mérgesen a férfi, és dühében a szemei vörösen villogtak.

- Nem tudom. – válaszolta, de Naraku mérgében úgy arcon vágta, hogy a falnak esett. A lány szája szélén vékony vércsík folyt végig. Letörülte, majd felállt. – Sajnálom Naraku.

- Most menj. – utasította és a lány kisietett a szobából. Kagura mellett ment el, aki urához ment. A szélboszorkány belépett a helységbe. – Mit tudtál meg a lányról?

- Csak azt, hogy régebben te irtottad ki a fajtáját, de ő valahogy túlélte. Meg volt egy bátyja és egy húga. – számolt be a démonnő.

- Á, már emlékszem. Ő és a húga volt a fajtája egyik legerősebb harcosa, csak az apja féltette őket, mert nem akarta, hogy meghaljanak. – gondolkodott el, és gonosz mosoly jelent meg az ajkain. - Meg azt csiripelték a madarak, hogy a tisztavérű bátyja ölte meg az anyjukat. Amikor, felnőttek bosszúból a testvérükkel végeztek, de négyen bírtak csak vele.

- Ha, ez igaz, a bátyja biztosan erős volt, hogy csak négyen tudták megölni. – Naraku gonoszan elmosolyodott, mert támadt egy ötlete.

- Most menj. – a boszorka kiment és elnyelte a sötétség. – Kiyoshi, nem a legjobb lányt választotta, mert biztosan meg fog halni, ha így kezeli Sakuyát. Egy gonddal kevesebb.

A sötét teremben, csak fémláncok zörgését lehetett hallani, és egy lány kiáltásait.

- Naraku eressz el! – kiabált Kagome és a láncok fogságából próbált szabadulni. Nem sok sikerrel, mert azok felsértették a bőrét.

- Semmi értelme, mert azokat nem tudod leszedni. – mondta a most belépő vörös ruhás lány.

- Mit akartok tőlem? – tekintett a nőre, aki közelebb lépett hozzá.

- Azt, csak Naraku tudja. Holnapra Inuyasháék ideérnek. – felelte, és végignézett a meggyötört mikon.

- Honnan tudod? – lepődött meg.

- Azt nem mondom el, de bízz bennem. – mondta és elment.

Sesshoumaru és Inuyasha megérezték egymás illatát. Egy tisztáson találkoznak, ahol minden gyönyörű smaragdzöldben pompázott. Rinék elbújtak egy bokorban és, így figyelték a testvérpárt.

- Most nem csatázni jöttem, hanem valamit oda kell adnom. – mondta Inuyasha és odadobta Sesshoumarunak a levelet. Az elolvasta és öccsére nézett.

- Ha csak így győzhetjük le Narakut rendben, veletek tartok egy ideig, de azután úgy is el fogom venni a Tetsaigát. – Rinék ekkor kijöttek a bokorból és a kutyadémon mellé álltak.

A többiek ledöbbentek, hogy ilyen könnyen ment, de örültek neki. Elindultak és estére letáboroztak az erdőben. Rint, Shippout és Jakent visszaküldték Kaelde anyóhoz, hogy ne essen bajuk.

Már mindenki aludt, csak egy valaki nem, Sakuya. A lány mindvégig egy dolgon gondolkodott, hogy jól megszervezze a tervét.

Kiment a szobájából és halkan elindult Naraku felé. Benyitott és meglátta az alvó férfit. Becsukta az ajtót, majd odaosont az ágy mellé, hogy elvegye a hanyoutól az ékkőszilánkokat. Naraku nyakában fénylettek, így elég nehéznek ígérkezett a terv megvalósítása. A démonnő a nyaklánc felé nyúlt, de a fiú mocorogni kezdett. A lány gyorsan kiment a szobából, mielőtt felébredt volna. Lefutott Kagoméhoz és eloldozta a láncokat. A miko, most ébredt fel. Kíváncsian és ijedten nézte, ahogy Sakuya szorgoskodik.

- Mit csinálsz? – pislogott laposakat.

- Elmegyünk! Szállj fel a hátamra. – a lány megkapaszkodott és a tűzdémon elkezdett rohanni.

Fél perc múlva kiértek a palotából és megálltak az erdőben. Kagome leszállt a lány hátáról, aztán körbenézett. Tekintete a démonnőn állapodott meg.

- Miért segítesz nekem? – értetlenkedett.

- Naraku mostmár nem uralkodik felettem. Amúgy, ártatlanok nem szoktam megölni. – felelte.

- Értem. Miért gyűjtöd az ékkőszilánkokat? – kíváncsiskodott a miko.

- Hogy magamhoz csalogassam azt a férget. – mondta dühösen. – Megkérhetnélek arra, hogy vedd ki a hátamból a szilánkot?

- Persze. De mivel vágjam meg a bőröd? – kérdezte, és körbenézett, hátha talál valami éles tárgyat.

- Tessék. – a miko kezébe nyomott egy íjat és nyilakat, amiket egy bokorból vett elő.

Azokat délután készítette oda, amikor Inuyasháékhoz ment. Kagome a nyilat beleszúrt a lány hátába és az ékkőszilánk leesett a földre. Sakuya visszaváltozott eredeti alakjába. Felvette a földről a szilánkot, és a nyakláncába rakta.

– Ha megtaláljuk Sesshoumaruékat odaadom neked az összes darabot, de addig itt biztonságban van. – szólalt meg. A lányra nézett, miközben a medált forgatta a kezében.

- Rendben. – bólintott.

Elindultak Dél felé. Az estét végigbeszélgették és kezdtek összebarátkozni. Mielőtt hajnalodott, letáboroztak, hogy pihenjenek egy kicsit. Hét órakor felkeltek és továbbindultak. Egy gyenge kígyódémonon kívül semmi nem tartotta fel őket.

Folytatása következik…