4.fejezet

Inuyasháék mentek egy ideje, amikor Sesshoumaru megérezte a lányok illatát. Még egyszer beleszagolt a levegőbe, hogy biztos legyen benne, aztán úgy gondolta, hogy szól a kis társaságnak, mivel testvére nem érezte meg.

- Érzem Sakuya illatát és a barátnődét. – mondta közömbösen a démon az öccsének.

- Akkor siessünk. – kiáltott fel Inuyasha és elindultak az illatok irányába.

- Érzem Sesshoumaru és Inuyasha illatát. – torpant meg Sakuya és elmosolyodott magában.

- Mindkettőt? – döbbent le a miko, és nagyokat pislogott a mellette állóra.

- Igen. – bólintott. Ekkor látták meg a fiúkat, és Sangoékat. A démonirtó lány leugrott Kirara hátáról és megölelte barátnőjét.

- Már hiányoztál Kagome. – szólalt meg a barna hajú lány, miután elengedte a jövőből érkezettet.

- Ti is nekem. Sesshoumaru mit keres itt? – pillantott a démonra, aki unottan álldogált nem messze tőlük.

- Talán nem tetszik valami? – kérdezte a démon, gyilkos pillantást küldve a lány felé.

- Csak kérdeztem. – mentegetőzött Kagome.

Elindultak Narakut megkeresni. Beesteledett és már mindenki fáradt volt. Inuyasha odaadta Kagomének az ékkövet még délután.

- Pihenjünk egy kicsit. – vetette fel Miroku.

- Rendben. – mondták egyszerre. Letáboroztak, és tűzet gyújtottak.

Mindenki elaludt, csak Sakuya és Sesshoumaru volt ébren. A lány felállt és a démonhoz fordult.

- Sesshoumaru gyere velem. – a démon kis gondolkodás után elindult a nő után, aki eközben eltűnt a fák között.

A férfi, amikor megtalálta a lányt egy gyönyörű tó partján állt. A hold fénye megvilágította a démonnő alakját. Megállt a lány előtt nem sokkal.

- Miért hívtál? – kérdezte jeges hangján.

- Szeretnéd visszakapni a karodat? – érdekelődött a hanyou, és hangja komoly volt.

- Persze. – biccentett.

- Van egy lehetőség, hogy visszakapd. – kezdte halkan a lány.

- Mi lenne az? Bármit megteszek érte. – vágta a rá a férfi.

- Bármit? – kérdezte kíváncsian Sakuya, és egyik szemöldökét felhúzta.

- Igen bármit. Mond el, hogy mit kell megtennem! – mondta és egyet lépett a lány felé.

- Add a kezedet! Visszakapod a karodat, meg az erőm egy részét is. – Sesshoumaru odanyújtotta a jobb karját.

Sakuya egy mély és hosszú vágást ejtett a fiú tenyerén és utána a sajátján is. Megfogta a démon kezét és mondott valamit, más nyelven, majd megcsókolta a meglepett férfit. Sesshoumaru azt érezte, hogy a hanyou vére átáramlik a sajátjába és ez egyre jobban fájt neki. A két test fehéren kezdett világítani. Mindkettőjüknek elviselhetetlen fájdalmuk volt, majd egy perc után szétváltak és mindketten eszméletlenül hulltak a földre.

Hajnalban a lány ébredt először és az ébenfekete haja mindkettőjüket betakarta. Azt vette észre, hogy a férfin fekszik, ezért lemászott róla. Sakuya felállt és élénk lila szemével megvizsgálta a kezét, de azon semmi nem volt. A fekete kimonójából, most lila lett és a virágok nem vörösek, hanem fehérek és ezüstök voltak. A haja most egyenes volt és a térdéig ért. A frufruja néhol a szemébe lógott. Egy-egy vastag tincset lehetett látni elől, ami a derekáig érhetett. A lágy szellő játszott a selymes hajszálakkal, miközben a férfi visszanőtt karjára pillantott. Megfordult és visszament a táborba, majd leült egy fa tövébe és elaludt. Reggel Kagome ébresztette fel, ahogy megrázta a karját.

- Ki vagy te lány? Olyan illatod van, mint Sakuyának! –kérdezte gorombán Inuyasha.

- Mert, az is te ostoba. – lépett ki a fák közül Sesshoumaru.

- Mi? Az, hogy lehet? – kérdezte Sango döbbenten.

- Én is egy féldémon vagyok, és mivelhogy az édesanyám papnő volt, emiatt, akkor változok démonná, amikor csak akarok. – mondta el dióhéjban a lány.

- Értem. És most miért nem démon vagy? – kíváncsiskodott a miko.

- Tudod Kagome, tegnap túl sok erőmet elhasználtam és egy ideig ember maradok. –nézett Sesshoumarura a lila szemű lány, de senki nem vette észre ezt.

- És mire? – kérdezte kíváncsian Inuyasha.

- Az nem rád tartozik. – felelte ingerülten. Felállt és elindult az erdőbe.

Közben elment Sesshoumaru mellett, de nem néztek egymásra. Kagome felpattant és a lány után futott.

- Várj meg. – kiáltott utána, és a nő megállt. – Mi a baj Sakuya?

- Semmi, miért? – nézett a mellette állóra, semmit sem mutató szempárral.

- Csak kicsit szomorúnak látlak. - válaszolta

- Tudod, Naraku ölte meg az apámat és a húgomat, engem is beleértve. Megesküdtem, hogy megbosszulom őket. – mondta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Most emberként az érzésem elhatalmasodnak, rajta és minden ki akar belőle törni, amit eddig elfojtott.

- Sajnálom. Hogy érted azt, hogy téged is beleértve? – érdeklődött, miközben elindultak.

- Megölt és új testben éledtem újjá. Most hagyjuk ezt a témát. – erőltetett mosolyt az arcára.

- Rendben. – egyezett bele Kagome és megölelte a lányt.

Visszamentek és elindultak Naraku felé. Késő délután volt és most kezdett lemenni a nap. A semmiből előtűnt Kiyoshi Kagurával.

- Mit akartok? – kérdezte Inuyasha és előhúzta a kardját.

- Az ékkőszilánkokért jöttünk. – mondta a démonnő. – Pengetánc! – mindenki próbálta kikerülni a támadást, de Kagome megsérült a lábán.

- Jól vagy? – kérdezte Sakuya.

- Persze, csak egy karcolás. – felelte.

- Sakuya, menjetek innen! – kiáltotta hátra Inuyasha.

Kaguráék meglepődtek, hogy a régi társuk, most csak egy gyenge halandó. A hanyou lány felemelte a mikot és Kirara segítségével elmentek.

- Kagura tartsd fel őket, amíg én elveszem a szilánkokat. – szólt hátra Kiyoshi és elindult a lányok után.

Sesshoumaru ezt látva utána akart menni, de Kagura egy Sárkánytánccal megakadályozta. Mindenki harcolt a boszorkánnyal, de nem bírtak vele.

Eközben a lányok egy réten pihentek meg. Sakuya leszakított egy darabot a ruhájából és bekötözte a lány sebét.

- Köszönöm. – hálálkodott a miko.

- Nincs mit. – mosolygott Kagoméra.

- Ha, mosolyogsz sokkal szebb vagy. – hallatszott Kiyoshi hangja a fák közül.

- Mit akarsz? – kérdezte a lila szemű lány és felállt a földről, majd a hang irányába fordult.

- Az ékkőszilánkokat. – válaszolta.

A lány előtt termett és megcsókolta, közben végighasította a hanyou hátát a körmeivel, hogy fájdalmat okozzon neki. Sakuya érezte, hogy végigfolyik a hátán a vér, de nem foglalkozott vele. Kirántotta a kardját és teljes erejéből hasba szúrta a fiút. Az a földre rogyott és vér csordult ki a száján.

- Megmondtam, hogy, ha még egyszer meg mersz csókolni, megöllek. – sziszegte és kihúzta a fegyvert a férfiból. Kiyoshi felnézett a lányra, majd kilehelte a lelkét és Sakuya Kagoméra nézett. - Jól vagy?

- Igen. – a miko nem vette észre, hogy barátnője megsérült, így nem is foglalkoztak vele többet.

Lement a nap és a többiek, még mindig Kagurával harcoltak. Sango és Miroku megsérült és lepihentek. Inuyasha is szerzett egy-két sebet, de nem adta fel. Sesshoumaru meg sem sérült, csak ugrált a támadások elől és néha lecsapott. Egyszer csak megérezte Sakuya vérének illatát.

- „Biztosan megsebesült.’’ – gondolta magában a démon és egy másodpercre lankadt a figyelme, amit Kagura ki is használt.

- Pengetánc! – kiáltotta a boszorkány, és a pengék végighasították a démon bőrét. A lábain és a kezein csak kisebb sérülés volt, de egy mély és hosszú vágás volt a mellkasán. A bal karjáról leszakadt a ruha és most vették észre, hogy meg van mind a két karja. A fiú eddig nem használta azt a kezét, mert még nem volt a régi.

- Ez, hogy lehetséges? – kérdezte döbbenten a szélboszorkány. Meglepettségében, hátrébb lépett néhányat.

- Valaki visszaadta a karomat, de ez nem lényeges. Most meghalsz!! – kiáltotta Sesshoumaru és a Toukijinnel lecsapott a boszorkára, de nem egy átlagos támadás volt.

A kék villámokat, lángok fonták körbe és így találták el Kagurát. A csapás több méter átmérőjű volt. A démonnő testét elnyelte a támadás és száz méterrel arrébb semmivé foszlott. A nyomában kicsavart és hamuvá égett fákat lehetett látni. Mindenkinek leesett az álla.

- „Ekkor erőt adott volna át Sakuya, és érzem, hogy ez az ereje negyede volt, amit elhasználtam. Milyen erős lehet igazából? Még sohasem láttam rajta, hogy elfáradt. Amikor velem harcolt megjátszotta, az elgyengültet, de utána kétszer, akkora erővel támadt.’’ – kavarogtak a gondolatok Sesshoumaru fejében, de Inuyasha a vállára tette a kezét és visszatért a valóságba. – Mit akarsz?

- Csak gratulálok, hogy legyőzted. – mondta elismerően az öccse és elindult a társai felé segíteni. A démont meglepték testvére szavai. Néhány másodperc múlva megérezte Kiyoshinak vérének a szagát és elkezdett rohanni a lányok felé.

- Ebbe meg mi ütött? – kérdezte Miroku.

- Ki tudja. – válaszolt Sango és feltápászkodott a földről a szerzetessel együtt.

- Érzem Sakuyának a vérének az illatát, és egy másik erős démonét. – szólalt meg Inuyasha.

- Akkor menjünk. – mondták egyszerre a többiek és elindultak ők is arra, amerre Sesshoumaru ment.

A férfi kiugrott a fák közül és Sakuyáék előtt ért földet. A lányok annyira megijedtek, hogy hátrébb ugrottak egyet. A tűzdémon semleges arckifejezéssel végignézett a férfin és megakadt a szeme a bal karján, amit nem fedett ruha. Kagome is ezt tette.

- Sess… Sesshoumaru… a karod! – dadogta a miko és a visszanőtt testrészre mutatott.

- Újra a régi. – válaszolta és belenézett a lila szempárba, amelyek most mintha világítottak volna a sötétben. Sakuya elfordította a tekintetét.

- Éreztem az előbb a felszabaduló erőt. Ugye tudod, hogy ez csak egy kis része, amit kaptál? – kérdezte az emberré voltozott démonnő és leült egy fa tövébe, de nem nézett a fiúra.

- Tudom. Éreztem. – válaszolta fagyosan és a csillagokat fürkészte.

- Kagome! - kiáltott fel Sango és a barátnője nyakába ugrott.

- Sango! Jól vagytok? – aggódott a miko.

- Túl éljük. – válaszolt a fák közül előlépő Inuyasha. Mögötte Miroku sétált.

- Táborozzunk le. Az előbb láttam egy megfelelő helyet. – mondta csukott szemmel Sakuya.

- Rendben. Mutasd az utat. – mondta Inuyasha és hátára, vette a sérült Kagomét, mert nem tudott lábra állni. A lány felállt és bementek az erdőbe.

Folytatása következik…