6.fejezet

By Kinuye

Kis idő múlva egy réten találták magukat, ahol a két fél, démonok ezrével csatázott. Mind a ketten ki voltak fáradva, de nem adták fel. A kutyadémon megérezte öccse és barátai illatát és feléjük fordult. Az ellenség ezt kihasználta, és hátba támadták a fiút. Az egyik megsértette a jobb karját és emiatt nem tudott a kardjával harcolni.

Egy erősebb sáskadémon halálos kimenetelű csapást indított. Sesshoumaru nem tudott kitérni előle, mert a lába is megsérült, de ideje sem lett volna.

- Pusztító tűz! – hallott meg Sesshoumaru egy női kiáltást és a hang irányába fordult.

A következő pillanatban egy olyan csapás pusztította el az előtte álló szörnyeket, amilyen régebben Kagurával is végzett, csak ebben nem voltak villámok, mint a sajátjában. Az összes démonból, alig a fele maradt életben, ennek a csapásnak köszönhetően. Kouga is abbahagyta az öldöklést és a lányra pillantott.

- Sakuya? – döbbentek meg mindannyian a démonnőn. A lány két kézzel fogta a kardját, aminek a pengéje szinte lángolt.

- Ezt te csináltad? – kérdezte a kutyafülű fiú és a lány bólintott.

- Inuyasha három ékkőszilánk van a tömegben. – mondta Kagome.

- Akkor indulás. – kiáltott fel a féldémon és mindenki nekiesett az ellenségnek.

Miroku nem használhatta az örvényt, mert beszippantotta volna az ékköveket, vagy a barátait. Sesshoumaru a bal kezével forgatta kardot, de nem tudta őket úgy pusztítani, mintha a másik kezével harcolt volna. Mindenki kivette a részét az öldöklésből, de nem akartak elfogyni. Reménytelen volt a helyzet. Inuyashát egy féregdémon súlyosan megsebezte a hasán, de folytatta az irtást fájdalmai ellenére.

- Mindenki menjen minél messzebb innen! – kiáltott oda társainak Sakuya.

- De miért? – kérdezte Sango két csapás között.

- Tegyétek azt, amit mondok, különben meghaltok. Nyomás! – kiáltott fel Sakuya és elindult a tömeg sűrűjébe. Mindenki menekült elfele. Kouga is eliszkolt.

Amikor középre ért elkezdett mormolni valamit, aztán felkiáltott és a földbe szúrta a kardját.

– Tűz oszlopok!!! – minden démon alatt feltört 2-3 lángoszlop.

Nem tudtak elmenekülni, mert hamuvá égtek, mielőtt feleszméltek volna. Két perc alatt minden elpusztult és a csapás is semmivé lett. Sakuyát kifárasztotta ez a támadás. Kihúzta kardját a földből és elindult a társai után úgy, hogy a fegyverén támaszkodott. Kiért egy tisztásra és felegyenesedett, de már menni is alig tudott. Amikor közelebb ért a többiekhez elrakta a fegyverét.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva Kagome és Sango. A lány nem válaszolt, csak még lépett egyet és elájult.

- Sakuya! – kiáltott fel a miko és barátnőjéhez szaladt. Inuyasha és Sesshoumaru is aggódott a lányért, bár az idősebb testéren nem látszott. – Inuyasha kérlek, segíts. El kell vinni Kaelde anyóhoz. – a fiú elindult, hogy felvegye a lányt a földről, de a bátyja megállította.

- Hagyd, majd én. Neked súlyosabbak a sebeid. – mondta most nem olyannyira jegesen. Felvette az alélt lányt és az öccse felé fordult.

- Kösz. – nyögte ki a meglepett fiú.

- Kirara! – szólt Sango és macskája átváltozott. A démonirtó lány és Kagome felült a hátára és visszamentek az ékkövekért. A többiek addig elindultak az anyóhoz.

Tíz perc múlva beérték őket, s mindenki felszállt a macska hátára csak a démon maradt lent. Elindultak az anyó faluja felé. Néhány óra múlva megérkeztek és Kaelde mindenkinek ellátta a sérüléseit. Sesshoumaru idehozta Rinéket. A kislány megkérte a démont, hogy maradjanak addig, amíg fel nem épül a démonnő.

Már majdnem egy hét telt el az óta, és a lány még mindig nem ébredt fel. Kagome visszament a világába a második nap. Korai délután volt és Rin ült a démonnő mellett. A kezét fogta és sírt, mert azt mondta az anyó, hogy nem sok esély van, hogy felépüljön, mert annyira kimerült a teste, hogy képtelen regenerálódni.

- Sakuya, ébredj fel.– szipogott a gyermek, és azt érezte, hogy a hanyou enyhén megszorítja a kezét. Felnézett és látta, hogy a nő szeme résnyire kinyílt. A kislány felállt és kiszaladt.

- Kaelde anyó, felébredt. – kiáltotta Rin. Mindenki bement, kivéve Kagome, mert nem volt ott. Végignézett a társaságon és megakadt a szeme az ajtónak dőlő démonon, aki őt nézte fél szemmel. Elmosolyodott és visszaaludt.

- Most mennyünk ki, hagyjuk pihenni. – mondta az idős asszony és mindenki kiment, de ő még megvizsgálta a lányt.

Másnap reggel kint beszélgettek a kunyhó előtt, amikor kilépett az ajtón a démonnő. Abbahagyták a beszélgetést és Inuyasháék rá figyeltek. Sango felállt és odament hozzá.

- Jól vagy?

- Persze, csak még nem tért vissza minden erőm. – mosolygott a lány és közelebb ment a társasághoz. – Mennyit aludtam?

- Egy hetet. Azt hittük, hogy fel sem fogsz ébredni.

- Inuyasha, látod, már felébredtem. – körbenézett és nem látta Sesshoumarut és Rint, de Jaken ott ült a fa tövében messze Inuyasháéktól. – Rin hol van?

- Shippouval játszik. – válaszolt Miroku.

- Mikor indulunk? – érdeklődött a fekete hajú lány, és hegyes füle mögé betűrt egy előre lógó hullámos tincset.

- Majd ha Kagome visszaér. – mondta Inuyasha.

- Hogy csináltad, azt a támadást? – érdeklődött Shippou.

- Apám tűzdémon volt és anyám miko. Én is papnő vagyok. Az édesanyámra hasonlítok, mert a szeleket tudom uralni, de ha kell a másik erőmet is, elő tudom hozni. A húgom inkább apámra ütött, mert harcias volt, de velem ellentétben ő a tüzeket uralta. – megállt és folytatta. – Mint mondtam tűzdémon, vagyok és a fajtámnak ez az egyik legerősebb támadása.

- Mostmár értjük. Hány éves vagy? – kérdezte Miroku elgondolkodva.

- Kinézetre 17 és fél, de 156 éves vagyok kb.

- Ahhoz képest elég erős vagy. Akár Narakut is le tudnád győzni.

- Tévedsz Sango! Naraku nálam is erősebb. Már próbáltam megölni, de nem sikerült. Általában súlyosan megsérül, de amikor végezni akarok vele, elmenekül. – sóhajtott egy nagyot Sakuya.

Miroku közelebb lépett hozzá. A lány, kérdőn nézett a fiúra, de amikor megérezte a kezét a fenekén, még egyet sóhajtott, azután adott neki egy nem annyira erős pofont, de a fiú így is a földön kötött ki. A többiek nem látták a szerzetes közeledését és csak nézték a jelenetet. Sesshoumaru néhány perce érkezett meg, csak nem mutatta meg magát. Mindent látott és hallott az egészből.

- Aú! Ezt miért kaptam? – simogatta a vörös arcát a fiú és felállt.

- Mintha nem tudnád? Szerencséd, hogy még nem tért vissza az erőm, mert lehet, hogy legközelebb a fal adja a másikat. – mondta unottan a démonnő. Sango odament és lekevert a fiúnak egyet.

- Legalább most hagyd békén. Nemrég kelt fel és te meg már fogdosod. – szidta le a démonirtó a szerzetest.

- Sango eljönnél velem fürdeni? – kérdezte kedvesen Sakuya.

- Persze. – elindultak a falu melletti tavacskához. A két lány felcsatolta a haját, és amikor meggyőződtek, hogy nincs ott senki, levetkőztek belementek volna a vízbe, de az nagyon hideg volt.

- Menj hátrább Sango. – mondta a hanyou és egy tűzgolyót dobott a vízbe, amitől kellemesen meleg lett a hőmérséklet. A démonnő belebújt nyakig a vízbe. – Jössz?

- Igen. – a démonirtó is csatlakozott hozzá. Tíz perc után megunta és kiment. Felöltözött és a gondolkodó démonlányhoz fordult. – Maradsz még egy kicsit?

- Igen, ha nem baj. – válaszolt kicsit szégyenlősen a lány.

- Persze, hogy nem baj, akkor én megyek. – megfordult és visszament a faluba. A lány is visszament kis idő után.

Este volt, amikor Sakuya elment sétálni az erdőbe. Felnézett az égre és megpillantott néhány lélekrablót.

- Lélekrablók? – kérdezte magától, majd elindult a lényeket követve.

Mehetett kb. 20 perce, amikor a lény átment egy pajzson. A lány megállt és körülnézett, majd felvett egy követ és a falnak dobta. A kavics lepattant róla és több méterrel arrébb ért földet.

- Valaki nagyon nem akarja, hogy megzavarják. – mosolyodott el Sakuya.

Háta mögött lépteket hallott és meglátta a közeledő Inuyashát, aki szintén egy lélekrablót követett. Gyorsan felugrott egy fára és úgy irányította a szeleket, hogy ne a fiú felé fújja az illatát. Inuyasha megállt a pajzs előtt, majd belépett és eltűnt a fák között. A démonnő leugrott, és a védőpajzs előtt megállt fél méterre.

- Tehát Inuyashát várja az a valaki. Nem baj, azért én is benézek. – mondta magának jókedvűen.

Két kezét a pajzsra tette, becsukta a szemét, majd mormolni kezdett valamit. A fal néhány másodperc után hullámozni kezdett a lány előtt. Két méter átmérőjű lyuk keletkezett és Sakuya belépett rajta, majd utána újra bezárult. Elindult Inuyasha után, mert érezte az illatát, meg egy másik személynek is. Néhány másodperc múlva megpillantotta a féldémont egy papnővel beszélgetni és közben a lányba lelkek szálltak bele. Felugrott egy fára, ahonnan mindent lehetett látni.

- Inuyasha örülök, hogy eljöttél. – mondta Kikyou.

- Miért hívtál?

- Nem is örülsz, hogy látsz? – kérdezte a papnő ironikusan.

- Örülök, de kérlek, válaszolj. –kérlelte a fiú.

- Gyere velem a pokolba. – lépett közelebb Inuyashához.

- Szeretlek, de nem szeretnék meghalni. A barátaimat nem akarom itt hagyni.

- Talán beleszerettél a reinkarnációmba? – húzta fel a szemöldökét a lány.

- Nem, téged szeretlek. – a fiú hirtelen megcsókolta a mikot. Az próbált menekülni, de nem tudott, ezért visszacsókolt. A nő megszakította és eltolta magától a fiút.

- Most menj és emlékezz arra, hogy velem fogsz jönni a halálba.

- Akkor, viszlát Kikyou. – a fiú megfordult és visszafutott a faluba. A lány elővett egy nyilat és megcélozta Sakuyát, majd lőtt. Ez mind alig egy másodperc alatt történt. A démonnő elugrott előle és a miko előtt ért földet, de így is súrolta a karját, de nem volt nagy a seb.

- Meg akarsz halni? – kérdezte gúnyosan a papnő és egy újabb nyilat vett elő.

- Kikyou, te vagy? – kérdezte hitetlenkedve a lány.

- Igen és te ki vagy? – a lány átváltozott emberré és elővette a nyakláncát.

- Mostmár megismersz? – Kikyou nem hitt a szemének, amikor meglátta az ékszert.

- Sakuya? – kérdezte meglepetten, bár nem látszott rajta.

- Igen. – bólintott a lány és közelebb lépett a papnőhöz, majd megölelte a mikot. Kis idő után elengedte. - Azt hittem, hogy meghaltál.

- Meg is haltam, de látod, hogy élek. Én meg úgy tudtam, hogy kipusztult a fajtád, és senki nem élte túl. – a papnő elrakta a fegyverét és barátságos hangnemben beszéltek tovább.

- Naraku mindenkit megölt, engem is, csak valahogy túléltem.

- Naraku? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Igen. – bólintott szomorúan.

- Nem mindenkit. – szólalt meg keserű hangnemben.

- Ezt, hogy érted? – kapta fel a fejét a démonnő.

- Naraku oldalán láttam a múltkor, egy tűzdémont. – felelte Kikyou.

- Valóban? – kérdezte izgatottan a hanyou.

- Igen. Egy férfit, de többet nem láttam.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Most mennem kell. Még találkozunk Kikyou. – köszönt el a lány és eltűnt a fák között. A papnőt felkapták a lélekrablók és elszálltak.

Sakuya könnyen el tudott menni, mert Kikyou megsemmisítette a pajzsot. A lány lassan sétált vissza. Bele volt merülve a gondolataiba. Annyira, hogy csak akkor tért magához, amikor nekiment valakinek. Felnézett és Sesshoumaru állt előtte.

- Miért nem nézel a lábad elé? – kérdezte goromba lenéző hangon a démon.

- Sajnálom, csak elgondolkodtam. – mondta szégyellősen. A férfit meglepte a viselkedése. – Találkoztál Inuyashával?

- Nem, miért? – húzta fel a szemöldökét és úgy nézett le a lányra.

- Csak kérdeztem. – ment volna tovább, de a démon megfogta a karját.

- Miért érzem rajtad annak a papnőnek a szagát és az öcsémét? – kérdezte kicsit dühösen.

- Nem mindegy?- kérdezte felháborodva a hanyou.

- Válaszolj! – szólalt meg parancsoló hangon és megszorította a lány kezét. Vörösen megvillant a szeme.

- Eressz el! – kiáltott rá és próbált kiszabadulni, de nem ment. Csak azt érte el, hogy a karját megvágta a férfi körme.

- Válaszolj, különben megöllek. – Sesshoumaru szeme teljesen vörössé vált. Sakuya annyira megrémült, hogy sikerült kitépnie magát a karok közül. Hátrált néhány lépést.

- Ez nem te vagy. A vérem vette át feletted az uralmat. – a fiú lenyalta a bíbor folyadékot az ujjairól és gonoszan elmosolyodott.

- Finom a véred. – mondta és úgy nézett Sakuyára, mintha egy vad lenne, akire vadászik. A lány elkezdett rohanni az erdő felé. Sesshoumaru utána eredt. A démonnő nem változott vissza démonná, mert Kikyou nyilától nem tudott. Szaladhatott néhány perce, amikor a férfi előtte termett. Sakuya nekiment és Sesshoumaru megragadta a csuklóinál, majd felemelte vele egy magasságba. A lány most akkora volt, mint a démon.

- Mit akarsz tőlem? – kérdezte kétségbeesetten.

- Amiért finom a véred, még nem öllek meg. – felelte és gonoszan elmosolyodott.

- Akkor mit akarsz? – nézett félelemtől csillogó szemekkel a férfira.

- Szórakozni. – felelte kurtán, amitől a hanyou szeme elkerekedett.

Folytatása következik…