2.

Kimiko, amint kiért a barlangból, átgázolt a vízen és leült a partra, a fegyvereit maga mellé letéve. Eléggé hűvös volt az éjszaka és erre, még a vizes ruha is rátett egy lapáttal, hogy fázzon. Megfogta a világító nyakláncot, mire kialudt a halványlilás fény. Összehúzta magát, és felnézett az égboltra, ahol pont egy hullócsillag szállt el. A lány elmosolyodott és kívánt magában valamit, aztán felállt, a kezében a fegyvereivel. Indulni készült, de furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha figyelnék. Benézett az erdőbe, és megakadt a szeme, egy nagy fán. Onnan érezte, aztán a dús lombra emelte tekintetét, és feszülten figyelt, de nem érzett semmit.

Felöltözött, és visszaindult a faluba, de pont az alatt a fa alatt ment el, amikor valami földet ért mögötte, de nem vette észre.

-        Hé, kislány! – hallott meg egy férfihangot Kimiko, mire 180 fokos fordulatot tett, és szembe találta magát a támadójával.

Sesshoumaru nem tudott aludni, ezért lehunyt szemekkel töprengett, amikor valami kizökkentette a gondolatmenetét. Egy sikítás ütötte meg a fülét, aminek, a gazdájának hangja ismerős volt számára. Kipattantak a szemei, felugrott, aztán futni kezdett a hang irányába. Gyorsan haladt, mégis jóval lassabban, mint szokott. Elérte a barlang száját, aztán egy szökkenéssel átugrott a vízesésen, majd a parton ért földet. A szeme elég gyorsan megszokta a fényviszonyokat, és megpillantotta Kimikot, és egy fekete hajú férfit, akinek meggörnyedt a háta.

A férfi a körmeit a lány hasába vájta, és miután kihízta a kezét, a miko elterült a földön. A fegyvereit a démon nekidobta egy fának, mire azok eltörtek. Nehezen feltápászkodott, és amikor végre két lábon állt, meginogott és a hasához szorította kezét, miután sikerült egyensúlyban maradnia, hogy ne essen el.

-        Mit akarsz tőlem? – kérdezte dühösen a lány, mire a férfi gonoszan felkacagott.

-        Te ölted meg a testvérem. – sziszegte, miután abbahagyta a nevetést, és a karmai megnőttek, amikor a lány felé mutatott.

-        Igen megöltem, mert ha nem teszem meg, még valakit elpusztított volna. – felelte dühösen, és lepillantott a hasára. Az ujjai közül vér csepegett a földre, amit az mohón magába szívott.

-        És, akkor mi van?? – kérdezte, és a miko felé lépett egyet. – Mi démonok azért vagyunk, hogy titeket, halandókat elpusztítsunk.

-        Ez nem igaz!! Atsu, mindig megvédett, ha bajba kerültem és mindig segített nekem, pedig egy démon! – kiáltott a férfira Kimiko.

-        Mert, egy bolond, hogy egy halandó nőbe szeretett bele. – mondta lenézően és elfintorodott. A lány kissé meglepődött ezen, hisz nem tudta, hogy a fiú szerelmes belé. – Kíváncsi vagyok, hogy mi tetszett neki benned.

-        Az édes kicsi öcsikéd, meg majdnem végzett vele! – mondta emelt hangon. – Ha nem adok neki az erőmből, már rég nem élne!

-        Akkor, mégis van hasznod. – jelent meg egy vigyor a fekete hajú férfi arcán és közelebb lépett a lányhoz, aki hátrált. – Egy miko, aki át tudja adni másoknak erejét, már hallottam róluk, de ritkák, mint a fehér hollók.

-        Tévedsz, csak én maradtam, mert az édesanyám meghalt. – mondta kissé szomorkásan, de ingerülten.

-        Még egy ok, hogy magammal vigyelek. – ugrott a lány elé, és elkapta a nyakát, majd felemelte.

-        Azt lesheted! – sziszegte fuldokolva, és a szeme mintha vörösen villant volna meg, de csak egy pillanatra látszott.

Kimiko egy erőteljest rúgott a fiú gyomrába, aki elengedte a lányt. A papnő keményen ért földet, és amíg a démon a fájdalmával volt elfoglalva, ő körbenézett és meglátott egy ép nyilat, néhány méterre tőle a fa tövében.

-        Te kis… - mondta dühösen, de meglepődött, ahogy a lányra pillantott, de az már nem volt ott. Megfordult és a miko állt előtte, a jobb kezében a nyíllal. – Azzal akarsz legyőzni?

-        Igen. Lehet, hogy nem élem túl, de te is jössz utánam. – felelte magabiztosan.

-        Túl gyenge vagy. – hallatott sátáni kacagást, aztán a lány felé küldött egy karomcsapást, de Kimiko két kézzel megfogta a fegyvert, és maga elé nyújtotta, mire egy lilás pajzs keletkezett körülötte, ami megsemmisítette a támadást. – Nem győzhetsz ellenem.

-        Az lehet. – mondta a lány, miközben halkan lihegett.

A férfi gonoszan elmosolyodott, aztán futva a lány felé indult, aki nem mozdult, csak lehajtotta a fejét. A démon, már majdnem elérte, amikor Kimiko megmozdult, de olyan gyorsan, hogy a fiú nem is látta, mit tesz. Elérte a papnőt, és egy jól irányzott csapással egy fának ütötte, de olyan erővel, hogy a lány felsikított, aztán eszméletlenül lecsúszott a fa tövébe.

A démon diadalittasan állt, aztán elindul az alélt miko felé, de a második lépésnél megtorpant, és elkerekedett a szeme a fájdalomtól. Lassan lepillantott, és meglátta az okát. Egy kéken fénylő nyílvessző állt ki a hasából, amit eddig észre sem vett. A háta meggörnyedt, és ki akarta húzni a fegyvert, de nem tudott hozzáérni az aura miatt, ami szinte égette a kezét.

-        Különleges vagy miko. Hinnem kellett, volna neked. – szólalt meg akadozva, és a szájából vér buggyant ki, aztán megfordult, mert démonszagot érzett.

Sesshoumaru állt mögötte, kissé megviselten és vizesen. Az inuyoukai a párducdémonból kiálló nyílvesszőre pillantott, ami még mindig kéken fénylett, aztán az alélt lányra a fa tövében. A fekete hajú fiú megtántorodott, aztán térdre rogyott. Most tudatosult benne, hogy amikor a lány megmozdult, olyan gyorsan dobta el felé a nyilat, hogy nem is érezte, amikor belefúródott a hasába. Felnézett a jeges tekintetbe, fájdalmat tükröződő szemeivel.

-        Becsüld meg őt, mert egyszer hasznodra válik. – szólalt meg erőtlenül és akadozva, aztán eldőlt, ezzel kilehelve a lelkét.

Sesshoumaru az ájult mikóhoz ment, aztán a vállára dobta és bement az erdőbe. A falusiak másnap keresték a lányt, de nem találták sehol, ezért pánik tört ki.

Kimiko szempillái megremegtek, aztán lassan kinyitotta a szemét, de homályosan látott, ezért csak azt tudta, hogy a nap fent az égen. Megmozdította a fejét, hogy körbenézzen, de fájdalom nyílalt a tarkójába, amitől felszisszent. Megfogta a homlokát, aztán nagy nehezen felült, és körbenézett, de senkit sem látott. A fején anyagot tapintott ki, ami azt jelezte, hogy be van kötözve.

-        Hol vagyok? – kérdezi magától, aztán feláll.

Amint két lábra tornázta magát, elindul egy vastag fa felé, hogy megtámaszkodjon. Néhány lépés után megszédül, és becsukja a szemét, amikor dőlni kezdett előre. Pár másodperc múlva kinyitja a szemét, mert nem érzett fájdalmat, és ekkor jön rá, hogy valaki elkapta. Felnéz és egy aranybarna szempárral találja magát szembe, ami érzelemmentesen figyeli minden mozdulatát. Halvány pír jelenik meg az arcán, aztán sikerül megállnia a lábán.

-        Köszönöm. – mondja halkan. – Te ki vagy?

-        Sesshoumaru. – feleli jegesen a férfi. – Látom, jobban vagy, akkor én elmegyek.

-        Várj, nem emlékszek semmire, és nem tudok hova menni. – szólal meg félénken, amitől a démon meglepődik, bár nem mutatja. – Segítenél?

-        Gyere. – válaszolja, aztán elindul.

A lány botladozva követi, aztán a sok fa után, hangokat hall meg. Nem sokkal utána egy kislányt és ronda gnómot pillant meg, veszekedni.

-        Sesshoumaru-nagyúr. – szalad oda a gyermek, amint meglátta, aztán a lányra néz. – Jobban vagy már?

-        Igen, de semmire sem emlékszem csak, hogy Kimikonak hívnak, és miko vagyok. – felelte elgondolkodva.

-        Kimiko, velünk tartasz? – kíváncsiskodott a gyermek.

-        Azt hiszem igen. – tekint a férfire, aki elindul.

-        Gyere, velünk jöhetsz. – fogja meg Rin a kezét, és a démon után húzza.

Jaken, morgolódott, hogy még egy halandóval bővült a csapat, de abba is hagyta, amikor Sesshoumaru belerúgott és egy bokorban landolt.

A lány, már két hete a démonnal tartott és újra kezdte tanulni a miko erő elsajátítását. Már, a szent nyílvesszővel tud harcolni, de védekezni még nem. Utólag kiderült, hogy 2 napig volt eszméletlen, és az is, hogy a férfi, azért tűri meg maga mellett, mert a lány megmentette az életét, kétszer is. Egyszer, amikor sebesült volt, és ellátta a sérüléseit, másodszor, amikor végzett a párducdémonnal a barlangban. Kimiko sérülései nagyon gyorsan gyógyultak, ami feltűnt a démonnak, mert egy ember akkora vágással a hasán, akár egy hónapig is ellenne, de a lány sebe, már teljesen begyógyult, és még heg sem maradt utána.

Egyik szép, késő nyári délelőtt, elviselhetetlen hőség volt, amit a két halandó nehezen viselt, ezért Sesshoumaru egy patak mentén haladt tovább. Kimikonak rossz érzése támadt, gonosz aurát érzett a közelben, aztán mintha megcsapta volna a démon szaga. Lekapta a válláról az íjat, és egy nyilat helyezett rá, majd kilőtte a szent nyílvesszőt a patak másik oldalán álló fa lombjai közé. Mindez egy pillanat töredéke alatt tette, amit az inuyoukai pont látott, és meglepődött, hogy ilyen gyorsan mozog a lány, de nem tudta mire célzott.

A szélirány megfordult, és megcsapta az orrát a kellemetlen bűz, amit gyűlöl. A gazdája leugrott a földre, jobb vállában a nyílvesszővel, és gonoszan felkacagott.

-        Naraku. – sziszegte a démon.

-        Sesshoumaru-nagyúr, mostmár még egy halandóval is utazol? – kérdezte gúnyosan, és kiszedte a vállából a nyilat, majd kettétörve ledobta a földre, és lányra nézett.

-        Mit akarsz? – kérdezte a jegesen.

-        Csak hallottam, hogy egy papnővel utazol, és megnéztem, hogy igaz-e a pletyka. – néz a mikora, szúrós szemekkel.

-        Mostmár elmehetsz. – szólal meg Sesshoumaru, és emiatt a férfi ránézett, majd mérgezőgáz felhőjével, ami megjelent körülötte, elment.

-        Sesshoumaru, ki volt ez a férfi? – kíváncsiskodott a miko, amikor ismét elindultak.

-        Naraku. Egy korcs, akivel végezni fogok. – felelte, és ezzel lezárta a beszélgetést.

Délutánig mentek, aztán letáboroztak a pataktól nem messze. Rin és Kimiko szerzett egy kis élelmet a közeli faluból, aztán azt megették, majd jóllakottan ültek le egy fa tövébe. Sesshoumaru elment szétnézni a környéken, ezért a papnő úgy döntött, hogy felfrissíti magát.

-        Rin, jössz fürdeni? – állt fel.

-        Most nem, inkább játszok egy kicsit Jakennel. –mosolygott a lányra, aztán nekiesett a gnómnak, hogy ne unatkozzon.

-        Rendben, akkor nemsokára jövök. – mondta és elindult a patakhoz.

Kis idő múlva elérte, aztán körülnézett, hogy van-e valaki a környéken, de nem volt. Levetkőzött, aztán belegázolt a hűs vízbe. Lemosta magáról az út porát, meg a reggeli démon vérét, amit az inuyoukai ölt meg. Indult kifelé, de gyors léptek hangja csendült a fülében, és mielőtt feleszmélt volna egy nagy csobbanást hallott maga mellett.

Még megijedni sem volt ideje, mert befogták a száját és a derekánál valaki, magához szorította, ezzel együtt lefogva a lány karjait.

-        Maradj, nyugton. – suttogta Kimiko fülébe, egy kellemes férfihang. A miko bólintott, amit a férfi megértett.

A fák mögül, hangos és gyors lépteket lehetett hallani. Kimikonak ez nem nagyon tetszett. Néhány másodperc múlva az erdőből, kiugrott egy 2 méter magas bikadémon. Az érkezett meg is torpant, ahogy észrevette a meztelen lányt, akit hátulról lefogja az, akit követett.

Kimikonak kis idő múlva feltűnik, hogy mit néz a melák, és ő is oda tekint. Az arca vörösbe váltott a dühtől.

-        Szépek. – vallotta be a bika, ami még egy lapáttal tett a miko dühére.

A lány szeme egy pillanatra vörösen megvillant, aztán egy gyors mozdulattal kiszabadult a fogvatartó karok közül. Még abban, minutumban megragadta a fiú kezét, és nekivágta a démonnak, egy kiáltással együtt.

-        Perverz disznók!!! – rohan ki sértődötten a partra, és felkapja magára a ruháit meg földről a katanát, amit Sesshoumaru adott neki, hogy azzal is tanuljon meg harcolni, ha már vele tart.

Dühösen közelíteni kezdett a kiütött bikadémon felé, hogy megölje. Amikor már ott állt mellette, felemelte kardot, hogy végezzen a behemóttal, de mielőtt a penge elérte volna a célpontot, valaki lefogta a kezét. Kimiko megdöbbent, hogy a fiú, aki beugrott mellé a vízbe, hátulról fogta meg a karját, ezzel megmentve a démont.

-        Ne öld meg, ő a bátyám. – mondja a férfi kellemes hangon, mire a lány elrakja a fegyverét az övébe.

-        Nem ölöm meg, de eleresztenél? – kérdezi Kimiko, mert a srác már jó ideje fogta hátulról a kezeit, ezzel együtt át is ölelte a törékeny testet.

-        Ja, bocs. – felelte zavartan, és inkább eltávolodott a mikotól.

-        Mi a neved? – kíváncsiskodott Kimiko, és leült egy fa tövébe.

-        Akio, és a bátyám Hisoko. – válaszolta és az ájult démon felé bökött a fejével. – És, neked mi a neved?

-        Kimiko. – felelte, és eszébe jutott valami. – Mennem kéne, mert Sesshoumaru leharapja a fejemet.

-        Sesshoumaru-nagyúr? – döbben le a barna hajú fiú. – Ismered?

-        Vele utazom. Miután elvesztettem az emlékezetemet ő tanít, hogy újra használni tudjam az erőmet. – mondta, és felállt, hogy induljon.

-        Várj, mi is hozzá indultunk. Ugye bátyus? – rúgott bele a démonba, mire az megmozdult.

-        Még egy kicsit, aludni akarok, anyu. – szólalt meg, és átfordult a másik oldalára, mire a lány nevetni kezdett. A behemót erre felriadt és hirtelen felült.

-        Ez állati. – kacagott Kimiko jókedvűen.

-        Halandó, ne dühíts. – mondta a mikonak, de eléggé zavarban volt Hisoko.

-        Nem ölnél meg. Nem érzek benned gonosz démoni aurát. – felelte, és abbahagyta a nevetést. – Akkor jöttök?

-        Igen. – bólintott Akio, és a lány után indult. – Gyere már Hisoko, az a papnő a Nagyúrral utazik.

A három személy elindult a tábor felé. Rin és Jaken, ahogy meglátta az idegeneket, megijedtek. A kis gnóm, előkészítette a kétfejű botját, hogy megvédje a kislányt és magát.

-        Ne gyertek közelebb, különben megsütlek benneteket. – dadogta a kis démon.

-        Jaken, nyugi. – lépett ki mosolyogva Kimiko, Hisoko mögül. – Nem bántanak, ugye fiúk?

-        Sesshoumaru-nagyurat keressük. – felelte Akio.

-        Régen öltünk halandót, nem gondolod öcsém? – kérdezte gonosz mosollyal a szája szélén a démon, amitől Rin megijedt.

Kimiko szúrós szemekkel nézett fel a sárga szempárba, aztán felugrott a levegőbe, és fejbe vágta a bikát. Az megdörzsölte a növekvő púpot, és kérdőn tekintett a lányra.

-        Hiso, ne ijesztgesd Rint. – mondta, és a kislányhoz ment. Magához ölelte, így az megnyugodott.

-        Halandó, megöllek, ha még egy ilyet teszel. – közölte a lánnyal, aki elengedte a gyereket és dühösen a démon elé sétált.

-        Valóban? – kérdezte ingerülten. – Már rég halott lennél, ha Akio nem fog le, amiért megestél, miközben fürödtem.

Hiso zavartan nézett az öccsére, aztán a dühös lányra. Jakenék döbbenten hallgatták az eseményeket.

-        Igazat mond Kimiko. – bólintott a bátyjának, a fiú.

Éppen, ekkor lépett ki a fák közül Sesshoumaru, akit ahogy megláttak a fivérek, meghajoltak előtte.

-        Mit akartok? Bár, mindent láttam és hallottam a pataknál. – nézett unottan a testvérekre, aztán a fülét egy reccsenő fa hangja ütötte meg, mire hátrafordult.

-        Te meglestél, miközben fürödtem??? – kelt ki magából a lány, és kissé lihegve, állt a kidőlt fatörzs mellett, amit dühében tört ki.

-        Inkább, lásd el a sebedet. – felelte a férfi, és a lány kezére nézett. Kimiko ujjairól a földre csepegett a bíbor vére.

 A miko hátat fordított neki tiltakozás képen, és leült a rönkre sértődötten. A fivérek elkezdték mesélni, miért jöttek és így, ők is csatlakoztak a csapathoz.

Folytatása következik…