Nem várt ellenség

By:Kinuye

Másnap reggel Sesshoumaru megbízta Jakenékat, hogy maradjanak ott, mert dolga van, és lehet, hogy sokáig el fog maradni.

Az erdőben sétált, amikor megérezte, Kinuye nyomait. Alakot váltott és mostmár szellemgömb formában követte az illatot. Néhány perc múlva meglátta a lányt magányosan sétálni az erdőben. Odaszállt elé és felvette az emberibb alakját. A démonlánynak meglepődni sem volt ideje, mert a férfi ölbe kapta, és megint szellemgömb alakban suhant a fák között.

- Hova viszel? – kérdezte meglepetten a lány, de azért kapaszkodott a démonba, nehogy leessen.

- Majd megtudod. – válaszolt szokásos hangnemén, de nem nézett a lányra.

Néhány perc múlva egy nagy vízfelület tűnt fel a szemük előtt. Sesshoumaru a tó közepe felé szállt és lebegni kezdett. Elég magasan voltak, a lány még jobban a fiúhoz bújt, akinek egy gonosz mosoly ült ki az arcára, és felvette az emberi alakját.

- Mit aka.. – nem tudta befejezni, mert felsikított Kinuye. Sesshoumaru megszüntette a lebegést és belezuhantak a vízbe, de a lányt még mindig nem engedte el. Kinuye nem volt felkészülve, ezért nem sok levegője volt, nem úgy, mint a férfinak.

Nagy csobbanással érték el a vizet, és néhány métert lesüllyedtek. Próbált felúszni a felszínre, de nem engedte el a fiú, inkább a lány kezét fogta, és amikor el akart menni mindig visszarántotta. Kinuyenak egy perc múlva elfogyott a levegője, és buborékok formájában kifújta az elhasznált levegőt.

Lehajtotta a fejét, és fehér fény jött a testéből, és amire a jelenség elmúlt az egész kinézete megváltozott. Sötétkék kimonója lett, aminek csónaknyaka volt és alul bő volt a ruha, hogy tudjon benne mozogni. A kimonót fehér és fekete virágminták díszítették. A lány haja világoskék lett, amiből két kis tincset hátul feltűzte, jégből készült hajtűvel. Felnézett a férfira, aki elégedetten nézett végig a lányon.

- Erre voltál kíváncsi? – kérdezte Kinuye halkan és az óceán kék szemével a fiú arcát fürkészte. Megtalálta a választ az aranybarna szemekben, hogy ezt akarta látni a férfi, az átváltozását.

Sesshoumaru fel akart úszni, de most a lány visszahúzta és úszni kezdett lefelé a fiúval együtt, aki ellenkezni próbált. Megállt a fenék felett egy méterrel és körbenézett.

- Ha levegő kéne, jelezd. – mosolygott gonoszan a lány. Csettintett egyet, mire a talajból egy láncfajta feltekeredett a démon jobb csuklójára.

Sesshoumaru próbált szabadulni, de a lánc nem engedte, és a levegője is fogytán volt. Kinuye egy kövön ült tőle nem messze.

- Úgy látom, hogy a saját csapdádba estél. Igazam van? – kérdezte nyugodtan és megsimogatott egy halat, ami mellette úszott el. A démon gyilkos pillantást vetett felé.

- Nem engedem, hogy megfulladj. – mondta és a férfi elé úszott. – Akár még vissza is adhatom, amit elvesztettél. – nézett a férfi bal karja helyére.

- Ha, meg kérsz, rá, megtehetem. Kérsz egy kis levegőt? – kérdezte, mire a démon magához rántotta és megcsókolta a lányt, aki átadott neki egy kis oxigént. A lánc leesett a fiú csuklójáról, mert Kinuye elvesztette az uralmát a láncok felett. Ezt kihasználva magához ölelte Kinuyet. A lány megszakította a levegő átadást.

- Egy csepp a véremből és te is kapsz majd levegőt, itt, a víz alatt. – kérdezte, de közben egy légburkot húzott fel kettőjük köré, hogy a férfi is meg tudjon szólalni. – Válassz, honnan akarod, azt az egy csepp vért? Akarod ezt a képességet?

- Így könnyebb lesz megleckéztetni, úgy, hogy elfogadom. – felelte és egyik körmével kicsit megvágta a lány nyakát, és amikor kiserkent a vére, megcsókolta a helyét, de közben Kinuye vérét is megkóstolta, amire a burok összeomlott és újra a vízben voltak.

- Nem gondoltam volna, hogy azt a helyet választod. – mondta a lány mosolyogva. Néhány másodperc múlva a vágás beforrt.

- Nekem tökéletesen megfelelt. – jött egy halvány mosoly a fiú arcára. – Neked nem tetszett a hely?

- Erre inkább nem válaszolok. – felelte a lány és elindult felfelé.

- „Tetszett neki. Ez a lány megszédít.” – mondta magában és Kinuye után indult, de amire a felszínre ért a lány már a parton feküdt, hogy megszáradjon. Lecsukta a szemét, pihenés képen. A démon is lefeküdt a fűbe, nem messze a lánytól.

- Már nem érzem rajtad Naraku bűzét. – szólalt meg kis idő után, de a férfi nevét gúnnyal ejtette ki.

- Mert már egy hónapja nem vagyok a szövetségese. – válaszolt halkan.

- Miért segítettél neki? – kíváncsiskodott tovább, bár a hangjában nem hallatszott.

- A húgomat sok éve elrabolták a sasdémonok, és őt keresem. A segítségét kértem, mire ő azt mondta, hogy belemegy, ha én is segítem őt. Így jött létre a szövetség köztünk. – mondta el dióhéjban a történetet. Hirtelen besötétedett és a lány szeme kipattant, majd hirtelen felugrott és másik alakját vette fel.

- Mi az? – ült föl Sesshoumaru.

- Menj innen, engem akar. – kiáltott a démonra Kinuye. A fiú feltápászkodott és értetlenül nézett a lányra. - Menj!!

A vízből egy kar jött, ki, ami a démon felé csapott, de az elugrott előle, és egy fán kötött ki. Onnan figyelte az eseményeket. A kar visszament, ahonnan jött. Egy fekete szellemgömb szállt le a lány elé, aki két méterrel hátrébb ugrott, a biztonság kedvéért. A gömbből fény áradt, és amire a jelenség elmúlt, egy hosszú fekete hajú férfi állt a helyén, aki fekete ruhát viselt. A fiú aranysárga szeme megcsillant, ahogy végigmérte a lányt. A démon nagyon jól nézett ki, bárhonnan is nézzük.

- Kinuye, igazán gyönyörű lettél, amikor utoljára láttalak, még csak gyermek voltál, de most érett nő lett belőled. – egy gonosz mosoly jelent meg az arcán és előrébb lépett néhányat, mire a lány hátrálni kezdett.

- Azért jöttél, hogy ezt megmond, vagy más van a dologban? – kérdezte Kinuye magabiztosan, de a hangja néha megremegett.

- Csak a jövendőbelimet látogatom meg.

- Csak szeretnéd! – kelt ki magából a lány, amire a férfi elindult felé.

- Nem csak szeretném, de meg is kapom, amit akarok. Itt a példa, hogy meghódítottam Keletet. – állt meg a démonlány előtt alig egy méterre.

- Nem hiszek neked, mivel tudod bizonyítani? – kérdezte dühösen.

- Ez megfelel? – húzott elő egy kardot, az oldaláról, amiből ezüst aura csapódott ki.

- Ez nem lehet. – rogyott térdere a lány.

- Ha jól tudom, csak akkor lehetett megfogni apád kardját, ha ő meghalt. Ez pedig az ő becses fegyvere volt. – ült ki egy gonosz mosoly az arcára. – Ha nem akarod, hogy megöljem az anyádat és a húgodat, akkor te leszel a jegyesem. Kelet hercegnője az asszonyom lesz. Jól hangzik nem? – fél térdre ereszkedett és felemelte a lány állát. – Kelet az enyém és vele együtt te is.

- Aljas vagy Ryou. – mondta halkan a lány és a szeméből könnyek csordultak ki.

- Ahogy mondod. – letörölte a lány könnyeit, de ekkor már az eső elkezdett esni. – Már uralod az erődet, hisz a természet is veled sír.

- „Kinuye Kelet hercegnője? Akkor ő egy Ezüstsárkány. Már emlékszek, ő volt, akit Bairei hozzá akart adni valakinek, hogy cserébe segítsék őt. De ő akkor már férjnél van, mert ez több mint száz éve történt.” – döbbent le Sesshoumaru az ágon állva.

- Tudod, hogy mióta kereslek? Hallottam, hogy apád férjhez akart adni, mert le akart győzni engem. A hugicádat másnap reggel elrabolták, és te aznap elszöktél, hogy megkeresd, ezért nem lett megtartva az esküvő. Örülök, hogy ezt tetted. – meg akarta csókolni a lányt, de az elhajolt és egy vízből jövő kézzel lecsapott rá, de a célpont elugrott előle.

- „Tehát, még hajadon. Érdekes fordulat.” – gondolta Sesshomaru.

- Hová mész? – kérdezte Ryou, mert Kinuye felállt és hátrálni kezdett, de egy fa elállta az útját, és nem tudott tovább menni. A Feketesárkány a lány előtt termett, és egyik kezét az Ezüstsárkány felé emelte, aki nem tudott megmozdulni. – Sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de nem engedhetem, hogy elfuss.

Felhúzott egy akadályt, ami kb.50 méter étmérőjű volt. Sesshoumarunak el kellett mennie, ha nem akarta, hogy a pajzs megsértse, és az eső elállt közben.

Ryou elindult a lány felé, és megállt pont előtte. Megint meg akarta csókolni Kinuyet, de az, megint elfordította a fejét, ezért a férfi eltűrte a hajszálakat és végigcsókolta a lány nyakát. A kimonó fölsőjét lehúzta Kinuye vállaiig, ami még takarta a lány domborulatait.

- Kérlek, ne… - mondta halkan a lány, de a férfi megcsókolta, ezért nem tudta befejezni.

Ryou érezte, hogy lassan a lány viszonozza a csókot, ezért a ruhát, tartó övet kikötözte és ledobta a földre, amitől a kimonó lecsúszott a lányról. A férfi megölelte Kinuyet és közben a hátát simogatta.

- Jó illatod van. – szólalt meg a fiú suttogva a lány fülébe.

Kinuye érezte, hogy megszűnt a varázslat, ami őt nem engedte megmozdulni és azt is, hogy az akadály gyengült, de azt akarta elérni, hogy megszűnjön véglegesen a pajzs és Sesshoumaru a segítségére, tudjon jönni, ezért rásegített egy kicsit, hogy ez bekövetkezzen.

A kezeit a fiú nyakába tette és lehúzta, hogy elérje a férfit. Megcsókolta Ryout, de olyan forrón, hogy még maga is megdöbbent, nem, hogy a démon. Az akadály ennek köszönhetően megszűnt és a lány érezte, hogy Sesshoumaru közeledik, ezért teljes erejéből ellökte a Feketesárkányt, aki néhány méterrel arrébb állt meg. Kérdőn nézett a meztelen lányra, akinek, most a haja eltakarta bájait, majd megtudta, miért tette ezt. Sesshoumaru ugrott ki a fák közül, egyenesen neki a férfinak és a Tokijinnel végigvágta a jobb karját, majd Kinuye előtt ért földet, védelmezőleg.

- Kutya, miért zavartál meg minket? – kérdezte dühösen Ryou.

- Sesshoumaru, mit keresel itt? – kérdezte tetetett döbbenettel, mire a fiú rá nézett, és a lányon ragadt a szeme, de értette, mit akar Kinuye. Ismét a férfira nézett.

- Sesshoumaru, Nyugat örököse, mit akarsz itt? – kérdezte gúnyosan és fogta a sebet a karján, amiből ömlött a vér.

- Az nem rád tartozik, de tűnj innen, mielőtt még levágom a karodat. – sziszegte.

- Most az egyszer elmegyek, de csak, azért mert megsérültem. Legközelebb nem úszod meg ennyivel. – mondta és szellemgömbbé változott, majd elrepült.

Sesshoumaru elrakta a kardját és megfordult. Kinuye a térdig érő vízben állt, neki háttal, de a figyelő tekintet miatt a fiúra pillantott.

- Mit csinálsz? – kérdezte zavartan a démon.

- Lemosom magamról a mocskot. – mosolyodott el a fiú arckifejezésén, majd belesétált derékig a vízbe. Még mindig érezte, hogy Sesshoumaru figyeli minden mozdulatát. – Ne nézz már így, inkább gyere te is!

A démon nem tudott mit mondani. Kinuye nyakig lebukott, aztán megfordult és jobb kezét a férfi felé nyújtotta. A lány mellől két átlátszó kar emelkedett ki és Sesshoumaru köré fonódtak, majd felemelték azt.

- Mit akarsz? – kérdezte meglepetten.

- Ha kint maradsz, akkor csak bámulsz, ezért inkább te is jössz a vízbe. – nevetett fel a lány, majd a karok a víz felé emelték a fiút, majd két méter magason elengedték a férfit, aki néhány méterrel a lány mellett landolt a tóban. Felállt a sekély vízben, mire Kinuye felnevetett, mert Sesshoumaru olyan volt, mint egy ázott kutya.

- Nagyon vicces, de egyszerűbb lett volna, ha levetem a ruháimat, nem gondolod? – kérdezte sértődötten, amire a lány felállt, és a derekáig ért a víz, de a haja még mindig eltakarta, amit kellett.

- Akkor vedd le, legalább megszáradnak a napon, addig elfordulok. – mondta mosolyogva és hátat fordított a fiúnak. Hallotta, hogy kimegy a partra a férfi és nagy zörgéssel a páncélját, ledobta, aztán beleugrott a vízbe. – Megfordulhatok?

- Felőlem. – válaszolt és a lány megfordult, de bele is pirult, mert ott állt előtte Sesshoumaru félmeztelenül, csak a nadrágja volt rajta.

- Én is felveszek valamit. – szólalt meg, és a kezét végighúzta a tó felszínén, amitől a víz a testére tekeredett, és egy fehér pántnélküli ruhát öltött a lányon, ami a combja közepéig ért. – Milyen?

- Egész jó, de nekem ruha nélkül, jobban tetszettél. – vigyorgott a démon, mire a lány lefröcskölte.

- Most úgy viselkedsz, mint régen. Nem vagy olyan hideg, és ez jobban áll neked.

- Melletted, legalább jól szórakozok.

- Akkor gyere. – mondta Kinuye és felugrott, de ahelyett, hogy visszaesett volna, a víz felszínére érkezett, de közben átváltozott a másik alakjába.

- Nem tudok a vízen sétálni. – nézett értetlenül a lányra.

- Ennek a tónak a közepén tartanak egy varázstárgyat, de csak egy vízi tündér tudja elvenni. Amit a szentélyben tartanak, segítségedre lesz és visszakaphatod a karodat.

- És hol találok egy vízi tündért? – nézett a lányra, aki csak mosolygott. – Te akarod elvenni?

- Pontosan. Úgy, hogy gyere. – nyújtotta oda a kezét Kinuye, amit Sesshoumaru megfogott és ő is a lány mellé lépett.

A démonlány elindult és húzta maga után a fiút, majd egymás mellett mentek. Már egy órája mentek, amikor, Sesshoumaru meglátta, hogy a lábuk alatt vizidémonok úszkálnak.

- Nem volt kedvem az őrzők között megtenni az utat, mert engem nem bántanak, ha szerencsém van, de téged megennének, az, biztos. - a lány arcán halvány mosoly jelent meg.

- Akkor miért nem támadnak meg? – nézett le.

- Nem látnak minket. Ha meg akarnak védeni valakit a vizidémonok, vagyis mi, láthatatlanná tudunk válni a vízben. – nézett a fiúra, aki furcsa szemekkel pillantott rá.

- Meg akarsz védeni engem? – kérdezte érdekes hangsúlyban.

- Igen. – jött az egyszerű válasz és Kinuye megállt a tó középén. – Most le kell úsznunk.

Kinuye megszűntette a lebegést és beleestek vízbe, ahol egy hatalmas vizikígyó ment el mellettük.

- Gyere. – súgta oda a fiúnak, és lefelé kezdtek úszni, de úgy, hogy még mindig fogta a lány a démon kezét.

A tó fenekéről fehér fény áradt, mielőtt elérték volna, néhány démon majdnem nekik ment. Beléptek a fénybe, ahol egy szentély volt, kinyitották az ajtót és beléptek. A teremben levegő volt, és érdekes mód, nem ömlött be a víz az ajtón.

- Ez Teino kagylója, a tavak uráé. Halhatatlanná tesz, ha megiszod a kagyló könnyeit, de meggyógyít bármilyen sebet, ha rácsepegteted a sérülésre. – a lány odalépett az oltárhoz és leemelte a tárgyat, aminek a közepén kék folyadék volt és néha ezüstösen megcsillant a felszíne. Kinuye Sesshoumaru elé sétált és kérdőn nézett rá. – Vissza akarod kapni a karodat ugye?

A férfi bólintott, mire a démonlány a kagylóból a folyadékot a fiú bal karja helyére öntötte, ami fehéren kezdett világítani. Kis idő után a végtag kezdett visszanőni, és miután a jelenség elmúlt, Sesshoumaru bal karja a helyén volt. Döbbenten nézett a lányra, aki a szent tárgyat visszarakta a helyére.

- Remélem, megfelel, de mennünk kell. Mostmár az őrzők elengednek minket. – szólt hátra a lány és elkezdett úszni felfelé, majd a férfi is követte.

A démonok tényleg elengedték őket és mostmár a víz alatt indultak vissza a szárazpartra. Néhány perc múlva már el is érték azt, és kiültek a partra. Kinuye visszaváltozott másik alakjába, de a fehér vízből készült ruhát, inkább magán tartotta, a biztonság kedvéért. Lefeküdt a smaragdzöld fűre és lehunyta a szemét. Sesshoumaru nekidőlt egy fának és figyelte a démonlányt, aki kis idő után elaludt. A férfi arról jött rá, hogy a lány egyenletesen szuszogott.

Kinuye nyújtózott egyet és felült, majd közbenézett, meglátta a fiút a mögötte álló fának dőlve, majd rámosolygott. Felállt, a ruháihoz sétált és a kezébe vette őket, majd hátat fordított a kíváncsi tekintetnek. Jobb kezét a víz felé mutatta, és a fehér ruha beleszállt a tóba, majd újra cseppfolyós lett. Kinuye belebújt a kimonójába, majd a férfi felé fordult és az övét is felkötötte, majd belebújt a kis fehér papucsába.

- Te nem öltözöl? – kérdezte a lány és felvette a földről az inget, ami száraz volt. Sesshoumarunak dobta, aki a levegőben elkapta.

- Hova sietsz? – állt fel és felvette a fölsőjét.

- Rin és Jaken már várnak rád. – adta kézbe a többi ruhát, majd a fiú felöltözött.

- Rin hálás neked, hogy megmentetted az életét. Ezért, te is jössz! – adta ki a parancsot Sesshoumaru és ölbe kapta a lányt, majd szellemgömbként indult vissza a társaihoz.

- Kötelező mennem? – kérdezte és belekapaszkodott a démon nyakába.

- Igen. – a lány sóhajtott egyet.

Kb. negyed óra múlva a férfi megállt a kis gnóm előtt és visszaváltozott emberibb alakjába.

- Sesshoumaru-nagyúr, végre visszajöttél. – mondta a kislány boldogan, aztán szemet szúrt neki a férfi karjaiban a lány.

- Nagyuram, ki ez a lány? – kérdezte Jaken, furcsa tekintettel.

- Sesshoumaru leraknál, vagy egész nap a karjaidban kell lennem? – nézett a férfira, aki lerakta a földre.

- Na szóval, a nevem Kinuye. – mutatkozott be a sárkánydémon és leguggolt a kislány elé.

- Rin, örülök, hogy újra látlak. Elmondtad?

- Nem. – felelte.

- Mit nem mondtál el Rin? – kíváncsiskodott a gnóm.

- Semmi olyat nem mondott el nektek, ami rátok tartozna. – válaszolt és a démonra nézett. – Mennem kell. – mondta és beugrott volna a fák közé, ha nem fogta volna meg a férfi a csuklóját.

- Nem mész sehova! – mondta semmilyen érzelmet nem tükröző hangon.

- Nem tudsz megakadályozni. – rántotta ki a karját és újra el akart futni, ami félig sikerült is, de most Sesshoumaru elkapta a derekánál, és a vállára dobta.

- Eressz el, te Nyugati kutya!!! – sértegette a férfit és közben az öklével verte a fiú páncélját.

- Indulunk. – szólt hátra a ledöbbent társainak, majd elindult. Rin rögtön követte, de Jaken csak később ébredt fel, ezért bukdácsolva követte gazdáját.

- Hallod? Tegyél le, különben lefagyasztalak! – kelt ki magából és a kezében megjelent egy jégtőr.

- Nem tennéd meg. – felelte higgadtan, mire a lány nekidobta a mellettük álló fának, ami rögtön jéggé változott. A férfi odanézett, majd halvány mosoly jelent meg a szája szélén, de Rinék meglepődtek.

-