A múlt árnyékában

Kinuye, már másfél hete volt Keleten és minden napját végigunta, kivéve, amikor próbára tette Danjurót. Ez a reggel is ugyan úgy kezdődött, mint a többi, de nem tudta, hogy délutánra igencsak meg fog lepődni, egy váratlan vendég miatt.

Kelet úrnője, most eléggé rosszkedvű volt, de nem tudta megmondani mi miatt. Mivelhogy, már megreggelizett, felment a szobája feletti terembe, amiben Rikával beszélgettek a múltkor. A helységben volt néhány démon, akik rá vártak.

-    Nos, miről van szó? – kérdezi, kissé unottan és leült a kanapéra, a démonokkal szemben.

-    Kinuye úrnő, úgy döntöttünk, hogy egy férfi kezébe adjuk a tartomány vezetését. – szólal meg az egyik férfi.

-    Mégis miért? – kérdez vissza és ásít egyet.

-    Mert ön, egy nő, és a nők gyengébbek a férfiaknál, ezért van egy jelöltünk, aki tökéletesen megfelel, hogy az édesapja helyébe lépjen. – felelte egy másik, öregebb démon.

-    Tehát, ha jól következtettem: Maguk szerint gyenge vagyok, hogy győzelemre vezessem az Ezüstsárkányokat, ezért hozzá kell mennem egy férfihoz, aki ezáltal a kezébe venné az irányítást Kelet felett. Igazam van? – érdeklődik, és megropogtatja az ujjait.

-    Pontosan úrnőm. – válaszolta a vörös hajú férfi.

-    Hercegnő, maga nem lehet ellenfél, egy jól képzett harcossal szemben. – vette át a szót, egy fiatal démon.

-    Valóban, úgy gondolja? – kérdezett vissza kísértetesen jeges hangon, és az arcán egy sátáni mosoly ült ki, miközben a szeme vészesen megvillant. A démon kissé meglepődtek a lány arckifejezésén.

A kezében megjelent egy jégtőr, de a kék kimonója ujja eltakarta, aztán eldobta a fegyvert, egy laza csuklómozdulatból. A fekete hajú, fiatal fiú szeme elkerekedett, amikor érezte, hogy a penge, alig néhány milliméterre haladt el az arca mellett, és mögötte nem sokkal belefúródott a falba. A férfi, döbbenten pillantott maga mellé és szemével követte a fekete tincset, amíg el nem érte a padlót. Mindenki szeme elkerekedett, aztán valami felhívta a figyelmüket, mire a fegyverre tekintettek, amiből kiindulva, minden megfagyott. Olyan volt, mintha a tőrből terjedt volna szét a szobában a jég.

-    Egy: Ha annyira gyenge vagyok, akkor küzdjünk meg. Kettő: Maximum, ahhoz a férfihoz megyek feleségül, aki le tud győzni. – közölte a démonokkal, aztán kiviharzott a teremből, maga után hagyva a döbbent társaságot.

-    Kazuo, ki akarsz állni az úrnő ellen? – kérdezte egy középkorú férfi, kis idő után.

-    Igen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen erős egy ilyen gyönyörű nő. – felelte magabiztosan a fekete hajú fiú, aztán felvette a földről a levágott 20 centis tincset.

-    Kazuo, nem lesz könnyű dolgod. A gyenge külső, hatalmas erőt takar. – lépett be a helységbe az agg démon, mire minden szem rá szegeződött.

-    Raidon, akkor is, egy nő! Én vagyok azoknak a katonáknak a vezérük, akik Keletet szolgálják. Nem hiszem, hogy le tudna győzni, hisz már fél évszáda vagyok, ebben a posztban, és még senki sem tudott megfosztani ettől. – erősködött a fiú, miközben zöld szeme, szinte villogott, hogy valaki azt mondta rá, hogy egy nőt nem tud legyőzni.

-    Ez igaz, de Kinuye több mint száz évig képezte magát, hogy ki tudja szabadítani a testvérét. Most is, csak azért van itt, hogy megnyugtassa a népet, aztán ismét keresésére indul a fiatal hercegnőnek. – világosította fel a teremben ülőket, akik meglepetten próbálták ezt felfogni.

-    Azt hittem, hogy ez, csak egy mese, és Bairei üldözte el az úrnőt, amiért nem tudta megmenteni Fumie hercegnőt a haláltól. – szólalt meg egy középkorú démon.

-    Én is, azt hittem. – vallották be, a férfiak.

-    Kinuye húga él, csak elrabolták. Kazuo, ha nyersz, ugye tudod, hogy akár Kelet új uralkodója lehetsz, ha jóváhagyom. – közölte a fiúval. Hosszú szakállát kezdte simogatni, aztán a hadvezérre pillantott, akinek felcsillant a szeme. – De, ha veszítesz, Kinuye, miután megsértetted, meg fog ölni.

-    Ez, nem fog előfordulni. – próbálta magát megnyugtatni.

Néhány perc múlva az összes démon ment a dolgára, de a palotát még mindig jég borította mindenütt. Raidon maradt csak a teremben, aztán a tőrhöz sétált.

-    Kinuye, sosem változol. – mondta magának, egy halvány mosollyal a szája szélén, aztán kihúzta a falból a fegyvert.

A jég, abban a pillanatban eltűnt és a fegyverből, csak víz maradt. Raidon figyelte, ahogy a hideg folyadék kiszivárog az ujjai között, és koppanva földet ér. Összezárta a tenyerét, aztán elindult, hogy elintézze az előkészületeket, mire a vendégük megérkezik, minden a helyén legyen.

Kinuye sértődötten üldögélt a tetőn, ami a kedvenc helye volt, mert gyönyörű kilátás volt innen, meg szinte senki sem tudta, hogy amikor eltűnik, itt ücsörög és a gondolataiba van mélyedve.

-    Hogy, merészel gyengének hívni? – dühöngött, és ökölbe szorult a keze, ahogy visszagondolt. – Mindenki férjhez akar adni. Ha valaki még egyszer ezt mondja, megölöm.

-    Kinuye, jobb lenne, ha lenyugodnál. – szólalt meg egy fagyos hang a lány mögött.

-    Könnyű azt mondani Sesshoumaru. Te mindig higgadt vagy, velem ellentétben. – fordult meg és kicsit elkalandozott tekintete a férfin, aki ott állt előtte teljes harci öltözékben, de a démonnő talált benn a valami furcsát. – Elmész?

-    Még nem. Holnap hajnalban indulok. – felelte érzelemmentes hangon, mire a nő a szemébe tekintett.

-    Értem. – mondta kicsit szomorúan, bár hangján nem érződött.

A hátán furcsa bizsergés futott végig, mire megfordult és nem messze tőle, egy másik ház tetején, fekete hajú férfit pillantott meg, akin csukja volt. A szeme elkerekedett, ahogy felismerte, aztán pislogott egyet, de a fiú eltűnt. Értetlenül rázta meg a fejét, aztán a tető széléhez sietett, letekintett a mélybe és körbe nézett, de nem látta sehol, ezért nagyot sóhajtott. Megfordult és a démon értetlenkedő tekintetével találta szembe magát.

-    Azt hiszem, képzelődök. – felelte a fel nem tett kérdésre, és megrázta a fejét, hogy elűzze a gondolatait.

-    Mit láttál? – kérdezte a férfi kis idő múlva.

-    Nem tudom pontosan, de olyan volt, mintha Ryout lett volna. – válaszolta és összébb húzta magán a kék kimonót.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak aranybarna szemeit végigfutatta a falun, amit városnak is lehetne nevezni, hisz ötszöröse is megvan egy nagyobb településnek. Tekintete a lányon állapodott meg, aki háttal állt neki és karba tett kézzel nézett a messzeségbe. A démonnő hosszú ezüstös hajával a hideg szél játszott, és a kék kimonóba is belekapott néha. A férfi Kinuye mellé sétált és arra a pontra nézett, ahova Kelet úrnője, ahol egy hatalmas palota halvány közvonalai rajzolódtak ki.

-    Danjuro elmondta,...hogy az apám nem sokkal meghalt volna a nagy csata után, ha nem öli meg Ryou. – mondta halkan a démonnő, mire a férfi érdeklődve tekintett rá. 

-    Már régóta szenvedett. Egy démon sok évvel ezelőtt, megmérgezte, amikor megsérült egy kisebb harcban Ryou ellen. Akkoriban, még az ereje akkora volt, hogy végezni tudott volna a Feketesárkányok vezérével, de nem volt rá lehetősége. Viszont, amikor elérkezett ez a nap, túlzottan legyengült a szervezete. Annak ellenére, hogy tudta mi lesz a végkifejlet, kiállt Ryouval. – szünetet tartott aztán folytatta. - Előző nap, megbízta Danjurót és még néhány katonát, hogy hozzanak vissza Keletre. Azt hitte, hogy anyám biztonságban lesz a palotában, de tévedett. – itt elakadt, aztán egy halk sóhaj után folytatta, immár a férfira tekintve.

-    Még aznap éjjel betörtek a palotába. Véres csata vette kezdetét. Bairei megmondta néhány Ezüstsárkánynak, ha nem győznek és megtámadnák Kelet szívét, védjék meg Mizukit és a várost. A többi démon, aki a palotán kívül volt beszálltak a harcba, így mi álltunk nyerésre, ami be is következett napfelkelte előtt nem sokkal. Hatalmas károk keletkeztek, sok helyen a házak lángokban álltak, és legalább száz démon vesztette az életét aznap éjjel. A legnagyobb veszteség a fajtámnak az volt, hogy az anyámat elrabolták, és a legerősebb sárkányokat megölték. – a hangja elhalkult és közelebb lépett a férfihoz. – Bűntudatom van, hogy elhagytam Keletet, és ezzel cserben hagytam a hazám. Lehet, ha itt maradtam volna, és nem szökök el, az apám még élne meg az anyám is, itt lenne velem.

-    Ne hibáztasd magad. A múltat nem tudod megváltoztatni. – mondta a démon Kinuyenak, aki kicsit meglepődött, hogy a férfi vigasztalni akarja.

-    Igazad van. – halvány mosoly jelent meg az ajkain, ami nem kombinált a szomorú óceán kék szempárral. – De, akkor is úgy érzem, hogy elárultam Keletet.

-    Szerintem Bairei büszke lenne rád, hogy ilyen erős lettél. – mondta, és a Feketesárkányok palotájának körvonalaira pillantott. – Fájdalmat okozol neki, ha mindenért magadat hibáztatod.

-    Van rá okom, hogy ezt tegyem. – felelte szinte suttogva, aztán lehajtotta a fejét. – Tudod, hogy hány haladó vére tapad a kezemhez? Tudod, hány várost tettem a földel egyenlővé? – kérdezte halkan, aztán folytatta dühösen - Ez a test, amiben vagyok, maga a halálnak ad otthont. Sokan úgy hívtak, hogy a Halál Úrnője, mert bennem született újjá az, aki ezer éve hatalmas pusztítást végzett a világban.

-    De, megváltoztál. – mondta a férfi és tudta, hogy milyen érzése van a lánynak, hisz ő is sokat mészárolt.

-    Tévedsz! – kiáltott Sesshoumarura, és felkapta a fejét. – Ez, még mindig itt van bennem, csak elnyomom. Mostmár van is okuk, hogy a Halál Úrnőjének szólítsanak, mert olyan erőt kaptam, mint ami neki volt!

-    Ez nem jelent semmit. –mondta higgadtan, bár ez nem győzte meg a lányt, inkább még ingerültebb lett tőle.

-    Látomásaim vannak, amiket ő tett, és itt van bennem! Érzem! Arra vár, hogy elveszítsem a fejem, és átvegye felettem az uralmat, ami be fog következni. Kíváncsi voltál, hogy honnan van az új erőm? Megtudtad, úgyhogy szállj le rólam! Nem érted, hogy milyen fájdalmakat éltem át, az elmúlt hónapban! Esténként minél messzebbre mentem tőletek, hogy ne vegyétek észre, amikor szenvedek, mert egész nap magamban tartottam! – ordította a férfinak, aki kissé meglepődött a lány kitörésén.

Kinuye remegett a dühtől, meg a fájdalomtól, ami megint visszatért. Azt hitte, hogy elmúlt, de miután megérkeztek Keletre, másnap ismét érezte és sokkal rosszabb volt, mint eddig. Nem csoda, hogy ki van borulva, meg ingerlékeny, ha ezt éli át.

A démonnő fél térdre esett, és összehúzta magát miközben a fejét lehajtotta. Sesshoumaru közelebb lépett a lányhoz, de az morogni kezdett.

-    Ne, gyere közelebb!!!! – sziszegte elég ijesztő hangon.

Az inuyoukai megtorpant. Meglepődött, amikor a nő álláról könnycseppek hulltak a földre. Sesshoumaru a lányhoz ment, de az egy váratlan mozdulattal felállt és behúzott neki egyet. Az erőteljes ütés miatt csúszott néhány métert hátra.

-    Mondom, NE gyere a közelembe!!! – morogta, és a férfira tekintett.

A fiú letörölte a száján kicsorduló vért, és a lány szemébe nézett, de az nem kéken csillogott, hanem aranybarnában. Kinuye tekintetében, ugyan azt pillantotta meg, mint amilyen az övé is volt régen. Amikor a halandókra nézett, mielőtt megölte volna őket, ugyan ez csillogott benne: Szánalom és gyűlölet.

Folytatása következik…

Vége az első résznek, következik a Halál Úrnője…