A múlt árnya

5.-rész: Egy testvér szerelme

Bementünk a palota kapuján és

mindenki hatalmas örömujjongásba tört

ki.

Meg jöttek az örökösök! Kiáltotta egy

palotaőr a bejáratánál.

Minden szolga elkezdet futni, hogy

láthassa a másik örököst, akit még

sosem láttak. Ahogy elhaladtak a kerten

át a nagykapuig, amit megint örök

vigyáztak.

 A szolga nép összesúgót előttük, és nem

volt nehéz ki találni, hogy miről

szólhatott a beszélgetésük. Egy másik

örökös?

Ki lehet az?

Kérdezte magától Yoshiro, és végül ara

jutott jób lesz meg kérdezni erről apját,

de nem most.

 Egy fiú ált az udvar közepén fehér haja

kutya füle és piros kimonója elárulta öt.

Harcra készült a palotaőrökkel szembe.

Előrántotta kardját és meg támadta a

palotaőröket.

 Inuyasha!

Kiabált utána egy furcsa ruhába öltözött

lány.

Már későn szólt utána Kagome mert így

hívták lányt ki a kutyafülű féldémon

után kiáltott.

De Inuyasha a saját feje után ment, mint

mindig.

 A nagyúr most is méltóság teljes

nyugalomba belépet a vendégeivel az

utolsó udvarba mit még örök, vigyáztak.

Hagyják azt a fiút majd én, elintézem.

Oda ment Inuyashahoz a nagyúr, és jól

szemügyre vette.

Mi közbe Inuyasha felé tartott mindenki

alázatosan meg hajolt előtte.

 Yoshiro nagyúr ez az ostoba hanyou

betört hozzánk és valami ékkőszilánkot

keres. De mi nagyurunk erről semmit

nem tudunk.

Semmi baj Satoru.

Meg veregette hű katonája vállát és

inuyasha felé fordult.

Ki vagy kölyök?

Kérdezte erőtől duzzadt mély hangon a

hanyout.

Csak egy ostoba hanyou.

 Lépet ki a sorból Sesshoumaru és bele

nézet Yoshiro szemébe.

-Sesshoumaru te meg mit kersel itt?

- Fogd be a szád öcsikém.

- Szóval az öcséd?

-Igen az öcsém bár nem vagyunk minta

testvérek.

 Gonoszul yoshirora vigyorgott, és rá

nézet inuyashára.

- Öcsi készen állsz.

- Igen bátyuskám.

Sesshoumaru egy elegáns mozdulattal

előrántotta kardját és elkezdet futni

Inuyasha felé.

Ez a két kutya már megint egymásnak

ugrott.

Gondolta magába Heian aki csak eddig

békés szemlélője volt a

cselekményeknek. Unottan nézte a két

testvér harcát, ami egyáltalán nem volt

számára szívderítő.

Meg unva a harcoló felekbe vetet

nézelődését úgy döntőt Heian hogy

inkább be, megy a palotába.

Még nem is sejtette, hogy valaki nézte öt

az erkély ablakából.

„a lányom milyen szép nővé cseperedet.

Már túl rég nem láttam őt.

 Senki sem vette észre, hogy kelet ura az

ablakból figyeli az eseményeket.”

 Mindenki el volt foglalva, Sesshoumaru

és inuyasha párharcával.

 Meg fordultam és elindultam a palota

bejárata felé.

- Hova mész kérdezi tőlem Yoshiro a

maga sajátos hang lejtésében.

- Bemegyek a palotába.

- Miért nem szórakozol jól?

 -Ez neked szórakozás, hogy két démon

csépeli egymást?

- Te hogy szoktál szórakozni kedves

Heian. rám nézet Yoshiro és csak úgy

forrt a tekintete.

  Most Yoshiro felé fordultam és

belenézetem a szemeibe.

Üres tekintettel néztem tulajdon

bátyámat, és nem tudtam mire vélni

furcsa érdeklődését felém.

 Nem rágódtam sokáig, azon hogy mit

mondott, egyszerűen ott hagytam, ha ő

ezt élvezi, hát élvezze.

Bementem a palota kapun, és egy nagy

előtér tárult elém.

 Az előtérbe ott ált egy hatalmas

kutyadémon.

Némán álltam és csak néztem öt.

Sejtetem hogy ki, de egy szó sem tudta

elhagyni ajkamat.

Lemerevedtem attól a tudattól, hogy ez

a férfi valódi apám.

A gondolat egy szikrája sem gyúlt fel

bennem hogy valaha is találkozok vele.

Most felém fordult és rám nézet.

Hosszú térdig érő haja erős

karizmatikus tekintete volt.

 A szeretett jele olykor kiült a szemére.

 Egy vastag méreg csík volt az arcán és

kettős hold a homlokán.

• Mikor utoljára láttalak akkor ép
•  
• Taishout sirattad.
•  
• Miért apám miért nem vállaltál fel!
•  
• Taisho nagyúr mindent elmondót.
•  
• Elmondta, hogy a keleti nagyúr az
•  
• apám, és hogy az anyám a testvéred
•  
• volt.
•  
• Ott küszködtem a könnyeimmel,
•  
• azokkal a fájdalmas könnyekkel,
•  
• amit már hosszú ideje magamba
•  
• tartottam. 
•  
• Legszívesebben elrohantam volna
•  
• de hova mehetnék?

Tetem fel magamba a kérdést.

- igen a testvérem volt.

- Milyen volt? Kérdeztem apámat

érdeklődve.

- A te anyád egy tiszta vérű és nagyon

gyengéd asszony volt.

-összíntén mondva kisé féltem Taishou

arc kifejezésétől.

-De mért nem kerestél vagy látogattál

meg, ha már nyugaton, kellet élnem.

-Nem tudom Heian.

-El akartam mindent felejteni.

Ki akartalak törölni az életemből, de nem sikerült.

Könnyes arcom letörültem és

kirohantam a halból egyenesen az

udvara

Annyira sietem hogy még yoshiroba is

bele mentem.

Sietve elnézést kértem és tovább

mentem.

Kíváncsi voltam hogy vajon

Sesshoumaru és inuyasha párharca hol

tart.

 Mikor oda értem pont akkor verte ki

Sesshoumaru öccse kezéből a tessaigat.

Inuyasha a földre került.

A barátai segítségére sietek, volna, ha

nem fogták volna közre őket az örök.

Rá szegezte kardját a hanyoura és ezt,

mondta neki.

-Ismerd el győzelmem.

Inuyasha tétlenül feküdt a földön.

Elfordította fejét, és ezt mondta.

-Beismerem, hogy vesztetem ellened.

Oda mentem a fiukhoz és a szemeikbe

néztem.

 Mi van mi történt Heian?

Kérdezték tőlem mindketten egyszerre.

 Semmi különös és magamra erőltetem

egy pici mosolyt.

Sesshoumaru láta rajtam hogy valami

bánt de nem akart udvariatlan leni és

nem folytatta faggatásomat.

 Inkább, áj fel a földről inuyasha és térj

vissza a barátaidhoz.

Majd ha Sesshoumaru elteszi rám,

szegezet kardját, akkor majd fel álok.

Mióta akadályoz meg egy kard, abba

hogy felkelj a földről.

Még szólnom sem kelet és Sesshoumaru

visszacsúsztatta tokjába a kardot.

Meg fordult és bement a palota kapun. 

Most már fel állhatsz a földről.

Yoshiro kérlek, enged el a hanyou

barátait?

Mért engedném el, hisz hívatlanul

betörtek hozzám. Mért legyek kegyes

hozzájuk?

Mert én kérem. Enged el őket és a

hanyout is, ereszd el hagy, járják tovább

útjukat.

Jó legyen, ahogy akarod, eleresztem őket.

Yoshiro utasította az őröket, hogy

engedjék el a halandókat. inuyasha

hálás szemekkel nézet rám.

 Aztán oda jött hozam és átölelt.

-Köszönöm Heian.

-Vigyázz magadra inuyasha, s meg

ígérem, hogyha nyomára akadok

valahol a szent ékkő egy szilánkjának,

akkor majd elviszem neked.

 Suttogtam a fülébe mialatt átölelve

tartottam.

Meny itt az ideje, hogy útnak engedjelek

a barátaiddal.

Megyek. Vigyáz magadra Heian!

vigyázok, ne félts engem inuyasha.

A hanyou szép lassan távolodni kezdet

barátaival a palotától. Egy darabig

néztem őket, ahogy elütnek az út

porába. Megfordultam és bementem

volna Sesshoumaru után, de megint a

bele botoltam yoshiroba.

Heian mi mindig egymásba botlunk.

 Mondta nekem és szokásos üres

tekintettel, rá néztem. Igen úgy látszik,

mi vonzzuk egymást. Véletlenül nem

tudod, hol van Rin? Ara a kis halandó

lányra gondolsz.

-Igen.

-Elment az istállóba, a sárkánylóval

együtt.

Ott hagytam yoshirot és elindultam az

istálló irányába. Reménykedtem benne,

hogy igazat mond Yoshiro és nem, ver

át. Még mindig nem tudtam benne teljes

mértékbe megbízni. Hiába a bátyám

olyan számomra, mint egy idegen. Bár

szerintem, nem tudja, hogy én a húga

vagyok. Most már mindegy kár ezen

gondolkodni.

Végre megtaláltam az istállót. Kész

labirintus ez a palota. Bementem, és

ahova csak néztem mindenütt

sárkánylóvak voltak. Milyen sokan

vannak?

Egy pillanatra meg feledkeztem valódi

célomról és aztán teljes hangerőből,

elkezdtem kiabálni Rin nevét.

Rin itt vagy! Kérlek válaszoly. Riiin!

Válasz nem jött csak visszhang és utána

a néma csend. A lovak nyugodtak

maradtak és nem váltak nyugtalanná.

Már lemondtam, arról hogy meg

találom rint, de egy nem várt pillanatba

ki jött az egyik karámból. Heian!

Kiáltotta nekem a kislány és elkezdet

felém futni. Könnyes szomorú szemei

elárulták bánatát. Átfogta lábam és

szomorkás szemeivel rám nézet.

Mi történt Rin.

Mit keresel itt az istállóba?

Nem mehetem Sesshoumaru nagyúrral,

és elküldtek. Ezért ara gondoltam el

visszem, ah és un az istállóba. Aztán itt

ragadtam itt biztos nem zavarok senkit.

Te kis buta senkit nem zavarsz. Engem

és Sesshoumarut biztos nem.

Maradj itt ahval és unal, elintézem, hogy

a palotába tölthess minden éjszakát, míg

itt leszünk.

Mi lesz azzal a másik kutya démonnal?

Yoshiro nagyúrra gondolsz?

Igen

Yoshiro nagyurat csak bízd rám.

De most már nem pityogsz

 Nem, köszönöm Heian.

Rin arcán újra mosolyt láttam.

Boldog volt ismét és ez nagy megnyugvás

volt szívemnek.

Most hogy tudtam már, hogy hol van

meg fordultam, és ott hagytam a

sárkánylóval együtt. Tudtam, hogy a

sárkányló meg fogja öt védeni, ezért

nem aggódtam érte.

Ki mentem az istállóból és elindultam a

palota felé.

A palota bejáratnál ott ált Yoshiro, és

heiant várta.

Te még mindig itt állsz, mondtam nem

ép kedves hangvételbe.

Még mindig az a rideg karizmatikus

démonő voltam. Csak azokkal voltam

kedves, akiket szívből szerettem. A

tulajdon bátyám nem tartozott ezek

személyek közé. Bementem a kapun és

ott láttam a hallba Sesshoumarut és

apámat, majd nem felkoncolták egymást

tekintetükkel.

Mi történt? Kérdeztem érthetetlenül az

apámat és Sesshoumarut.

Semmi Heian.

Válaszolta Sesshoumaru, de azért a

semminél több lehetet, mert láttam

némi dühöt elrejtve Sesshoumaru

szemén.

Egy szolga bejött félénken a halba és

meg szólitóta Hiroshi nagyurat.

Alázatosan meg hajolt földre szegezve

tekintetét.

Nagyuram a vacsora tálalva van.

Jól van Nazumi megyünk.

Yoshiro hozd a vendégeinket.

 Én előre megyek.

Hiroshi nagyúr eltűnt a paraván mögött

csak az árnyékát lehetet látni.

Elindultunk az ebédlő felé egy folyóson

végig haladva.

 Azon gondolkodtam, hogy vajon apám

is ere jöhetett e.

Sesshoumaruval összenéztünk és tudtuk

mind ketönket ugyan az a kérdés,

foglalkoztat.

 Olyan ez a folyosó, mint egy véget nem

érő út.

Yoshiro meg ált egy ajtónál és ki

nyitotta.

Vízszintesen elterülő asztalhoz, vezetet

minket és hellyel kínált.

Azt gondoltam, hogy apám is itt lesz, de

nem találtam az ebédlőbe.

A hangulatom még mindig változó volt

és ezt Sesshoumaru nem tudta mire

vélni. Minden percbe rám nézet szeme

sarkából hogy minden rendbe van. De

nem volt minden rendbe olyan érzésem

volt mintha múltam egy darabját újra

élném. Megpróbáltam néhány falatot

lenyomni a torkomon.

 Néhány falat lement az ételből, igaz elég

kínkeservesen.

Sesshoumaru is csak néhány falatot

evet.

Épp felállni készültem az asztaltól mikor

az egyik ajtó elhúzódót és belépet rajta

Hiroshi nagyúr.

Már is mész kedves lányom?

Kérdezte tőlem az apám kisé érzéketlen

hangon.

Igen megyek apám.

Befejeztem az étkezést.

 És felszegtem kicsit fejem.

De még mielőtt elmennék, intéznék

hozzád egy kérést.

Igen és mi lenne az.

Nem fogsz neki örülni.

Nem számit.

Van az istállóba egy halandó kislány,

szeretném, ha külön szobát kapna itt a

palotába, Közvetlenül az én szobám

mellet.

Hiroshi nagyúr nagyon mérges lett és

szúrós tekintettel lányára nézet.

Hogy gondolod ezt édes lányom. Itt

semmi keresni valója egy halandónak.

Jól van, ahogy gondolod akkor majd én,

kimegyek az istállóba, és vele alszok.

Nekem mindegy.

Kimentem az ebédlőből és elkezdtem

szelni a folyosót.

Makacs önfejű lány.

 Igazán szót fogadhatna nekem.