4. r�sz: Makacs kutya...

„Ak�rmerre n�zel sz�t,

Senki sincs, aki �v �s megv�d.

M�g a F�ld is eg�szen m�s,

Senki sem �rti �lmod l�nyeg�t.

K�rd�sedre v�laszt nem kapsz,

Az se seg�t, ha ezzel felhagysz;

Sorsod az, hogy harcba sz�llj...”

– Hagyd m�r abba ezt az ideges�t� f�ty�l�st! – csattant fel Jaken, Ah �s Un h�t�r�l, mik�zben sikertelen�l kapkodott k�tfej� botja ut�n, melyet Karuna zs�km�nyolt el t�le, mikor legut�bb fejen akarta k�lintani �t.

A hanyou odacsapott egyet a k�tfej� bottal, mire a kis z�ld d�mon mindj�rt morogni kezdett – de legal�bb m�r l�nyegesen halkabban. A l�ny pedig zavartalanul folytatta �tj�t a s�rk�nyl� mellett; egyetlen egy hangot sem t�vesztve a vid�m dallamocsk�b�l, amit f�ty�r�szett.

Jaken v�lem�nye kor�ntsem �rdekelte, Rin pedig n�ha m�g be is seg�tett neki n�h�ny �temet, a nagy kutyaszellem pedig nem panaszkodott egy �rva sz�t sem. Sz�val, Karuna tov�bbra is j� ked�ly�en f�ty�r�szett, �lvezve a l�gy naps�t�st �s a gyeng�d szell�csk�ket, melyek most m�r jelezt�k a t�l k�zeledt�t.

– Saruwatari! – has�tott bele a vid�m sz�lamba egy �les hang, amire a t�rsas�g h�trafordult.

Karuna el�bb megtorpant, csak ut�na tekintett h�tra a v�lla f�l�tt. Egy m�ly morg�s hagyta el ajkait, szem�be pedig bossz�s�g k�lt�z�tt. El�re fordult, behunyta szemeit �s s�hajtott egy m�lyet, hogy lenyugtassa mag�t. Majd pedig folytatta �tj�t arrafel�, amerre eredetileg is tartottak. A t�bbiek is kisv�rtatva elindultak.

Sesshoumaru mell� l�pett �s k�rd� tekintettel n�zett r�.

– Csak egy mitugr�sz valaki – felelt a ki nem mondott k�rd�sre Karuna, szemei imm�r nyitva. – Ha el�g gyorsan haladunk, hamarosan m�g a szagunkat is elveszti.

– Hmm... – gondolkozott el a kutyad�mon.

– Hmm mi?

A f�rfi egy �les pillant�st vetett fel�, mire Karuna ism�t az utat kezdte f�rk�szni.

– Fel�lem... – vont v�llat.

–Saruwatariiii!

„M�r megint. Kezd elegem lenni ebb�l!” s�hajtott gondolatban Karuna, majd felt�p�szkodott.

�ppen egy tiszt�son pihentek, eb�dj�ket fogyasztva. Jaken sikeresen visszaszerezte k�tfej� botj�t, s nem b�rta abbahagyni a vigyorg�st, mik�zben mag�hoz �lelgette im�dott �tit�rs�t. Karuna m�g egyet s�hajtott eme l�tv�nyra, s elindult a hang ir�ny�ba; eb�dj�t m�r r�g befejezte.

– Hov� m�sz? – mordult m�g�tte Sesshoumaru hangja.

– Mindj�rt j�v�k – hallatszott a fiatal n� v�lasza.

Az inuyoukai gyanakodva tekintett ut�na, szemeit �sszesz�k�tve. Gyorsan hat�rozott:

– Jaken, vigy�zz Rinre!

– Igenis, nagyuram... – felelte a kis d�mon, m�g mindig �h�tattal b�mulva k�tfej� botj�t. Sesshoumaru �ppen elt�nt az erd� s�r�j�ben, mikor mag�hoz t�rt:

– Fene, megint itt hagyott! Nagy����raaaam!

– M�r nem hallja Jaken! – sz�lt r� a kicsi Rin. – Ink�bb �lj le �s egy�l te is!

– Dehogynem hallja, ostoba l�ny! Sesshoumaru nagy�rnak kiv�telesen �les f�lei vannak!

A kisl�ny v�llat vont:

– Akkor se kiab�lj... gyere, egy�l!

Jaken m�g vetett egy morcos pillant�st a helyre, ahol mestere elt�nt, de azt�n le�lt, s � is falatozni kezdett.

– �gy t�nik, ez�ttal k�ptelen vagyok levakarni t�ged... na, mondd, mit akarsz most, Jesun? – k�rdezte Karuna, szem�ld�k�t felvonva, karjait �sszefonva.

– Semmi sz�ks�g erre a modorra, Saruwatari-sama – hajolt meg el�tte egy fiatal d�mon.

– T�rj a t�rgyra, vannak fontosabb �gyeim is, minthogy r�d pazaroljam a dr�ga id�met – s�hajtott a hanyou, hogy valamivel v�gre le tudja r�zni az ideges�t� macskaszellemet.

– Vissza kell j�nn�d hozz�nk, Saruwatari �rn�.

– Ne sz�l�ts �gy, nem mondom t�bbsz�r – felelte a fiatal n�. – A v�laszom pedig ugyanaz, mint az elm�lt �vsz�zadban: nem.

– De... ez most m�s, �rn�m, felt�tlen�l...

– Ne �rn�zz m�r, az istenekre! – csattant fel Karuna, f�lbeszak�tva az alattomos macskad�mon sz��radat�t. – Nem megyek �s k�sz. Ha csak ez�rt j�tt�l, indulhatsz is vissza.

– Nem �rted, Saruwatari – r�zta meg a fej�t Jesun, komoly tekintet�t r�emelve az el�tte �ll� hanyoura. – Takero-sama k�v�n l�tni t�ged.

– Az sem �rdekel... j�t csevegt�nk, de most m�r t�nyleg mennem kell.

„Enn�l m�g Jaken t�rsas�ga is jobb...” gondolta mag�ban, s csak nehez�re esett visszatartania morg�s�t. Azzal megfordult, s elindult kifel� a tiszt�sr�l, ahol tal�lkoztak.

– Emit elrabolt�k.

Karuna azonnal megtorpant, s h�tratekintett a v�lla f�l�tt. Szemeit �sszeh�zta, mintha azt vizsg�ln�, vajon igazat mondott-e Jesun. Hazugs�gnak azonban semmi nyoma nem volt; a l�ny szemei elkerekedtek.

– Mikor? Ki...? Hogyan? – hebegte d�bbenten.

– Egy hete. Az�ta pr�b�lunk utol�rni t�ged.

– Ki volt az?! – k�rdezte �lesen Karuna, visszanyerve l�lekjelenl�t�t.

– Mag�t Narakunak nevezi – felelte a macskaszellem.

– Naraku – morogta a hanyou, �k�lbe szor�tva kezeit, majd egy csontig hatol� pillant�st k�ld�tt Jesun fel�:

– �s ti mit csin�ltatok? Mi�rt nem tudt�tok meg�ll�tani?! HM?!

– �-�-�n... m-mi... – dadogott a f�rfi�, Karuna hirtelen kirobban�s�n.

– �rtsd meg, ez�rt kell velem j�nn�d.

– Egy fr�szt.

– Takero nagy�rnak sz�ks�ge van r�d! – gy�zk�dte Jesun.

– Takero egy�ltal�n nem �rdekel. Emi az egyetlen, aki sz�m�t – d�nny�gte az orra alatt a f�lszellem. Tekintete parancsol�an villant az el�tte �ll� d�monra:

– Mondd meg Taker�nak, nem megyek vissza. Azok ut�n semmik�pp, amit a csal�dommal tettetek... ne is sz�m�tson r�!

– Na �s... mi lesz Emivel?

– Term�szetesen megoldom. De ti – itt ujj�val a macskaszellemre mutatott – nem avatkozhattok k�zbe. L�tni sem akarlak titeket, �rtve vagyok?!

– I-igenis, Saruwatari-sama...

– T�n�s! – ki�ltotta Karuna az imm�r r�m�lt Jesunnak, aki eliszkolt, ahogy csak a l�ba b�rta.

A fiatal n� vett egy m�ly leveg�t, s behunyta szemeit, hogy lenyugtassa idegeit. Egy pillanat eltelt�vel pedig elindult; az ellenkez� ir�nyba, mint ahol a t�borhely�k volt.

„Rinnek rosszul fog esni, de most minden perc sz�m�t. Nem vesztegethetem az id�met holmi b�cs�zkod�sokra. Sesshoumaru am�gy sem engedne el...”

– Sesshoumaru... – suttogta, azzal f�lreugrott a m�g�le �rkez� csap�s el�l.

Ott, ahol az im�nt �llt, �ppen a kutyad�mon energiaostora csapott le. Karuna m�rgesen pillantott r�.

– M�gis mit k�pzelsz, hov� m�sz? – k�rdezte fagyosan Sesshoumaru, amint f�ldet �rt el�tte p�r l�p�snyire.

– Semmi k�z�d hozz� – v�gta oda a n�, elfordulva t�le.

– Nem engedhetem, hogy a szolg�m megsz�kj�n.

– Azt hittem, ezt m�r megbesz�lt�k – felelte Karuna, elugorva a f�rfi m�rges karmai el�l.

Sesshoumaru bosszankodva mordult egyet, s olyan sebess�gre v�ltott, hogy a k�vetkez� t�mad�s�t a n� m�r nem tudta kiv�deni. Az inuyoukai vill�mgyorsan ott termett el�tte, lefogta kezeit �s teljes tests�ly�val r�nehezedve a f�ldre d�nt�tte. Karuna m�rgesen morgott r�, ami azonnal viszonz�sra tal�lt.

– Eressz! – sziszegte a fogai k�zt.

– Nem – v�laszolta Sesshoumaru kim�rten.

A hanyou egy id� ut�n felhagyott a kap�l�z�ssal, de a kutyad�mon ugyanolyan er�sen tartotta, mint annak el�tte.

– Mivel v�gre lenyugodt�l... voln�l sz�ves elmondani h�t, hov� is akarsz menni?

– Nem.

– Ki az az Emi? – v�ltott t�m�t hirtelen Sesshoumaru.

Karuna erre nem sz�m�tott. Szemei elkerekedtek:

– Te hallottad az eg�sz besz�lget�st...? – lehelte hitetlenkedve.

– �pp eleget hallottam... – v�laszolta a f�rfi. – Teh�t? – vonta fel egyik szem�ld�k�t. – Ki az az Emi?

– � a... a h�gom... – suttogta alig hallhat�an Karuna.

Most Sesshoumarun volt a d�bbenet sora, s egy pillanatra engedett szor�t�s�n, amit a l�ny k�m�letlen�l ki is haszn�lt; azonnal kiszabadult, s felugorva egy p�r m�terrel arr�bb �rt f�ldet. A kutyad�mon m�g ugyanabban a pillanatban felemelkedett a f�ldr�l. Egy hossz� pillanatig egyik�k sem mozdult; mindketten a m�sikat m�regett�k.

– Elrabolt�k – felelte a n�, beadva a derek�t. – Meg kell mentenem.

– J�l hallottam, hogy Naraku volt az?

– Igen... ismered tal�n?

Sesshoumaru morg�sa kifejezte v�lasz�t.

– M�r nem egyszer �sszefutottam vele.

– Milyen?

– Gy�va �s hatalom�hes – felelte szemrebben�s n�lk�l a f�rfi, azt�n szemei �sszesz�k�ltek, ahogy suttogva-m�rgesen hozz�adta:

– �s m�rhetetlen�l alattomos.

– Ja, azt a fajt�t ismerem – vonta meg a v�ll�t k�nnyed�n Karuna, azt�n f�lig elfordult t�le:

– Most elmegyek. Meg kell mentenem a h�gomat. Mond meg Rinnek, hogy hi�nyozni fog – azzal teljesen megfordult, s elindult.

– Nem m�sz sehova! – morogta Sesshoumaru, s m�g miel�tt Karuna pisloghatott volna, egy apr�, �mde er�teljes nyom�st �rzett a nyak�n, a k�vetkez� pillanatban pedig eszm�let�t vesztve esett �ssze – egyenesen a kutyad�mon karj�ba.

– Aurgh – iszonyatosan f�jt a feje, �gy kez�t a homlok�ra tette, h�tha enyh�teni tudta ezzel a kellemetlens�get. T�bb�-kev�sb� siker�lt is neki.

„Ezt m�g nagyon meg fogja b�nni Sesshoumaru, esk�sz�m!” mormogott mag�ban Karuna, m�gnem meg nem hallotta Rin hangj�t:

– H�t �bren vagy? De j�, akkor ak�r j�hetsz is j�tszani velem!

R�n�zett a mosolyg� kisl�nyra:

– Rin, mi t�rt�nt...? – persze pontosan tudta a v�laszt erre a k�rd�sre, de k�v�ncsi volt, a kutyaszellem mit mondott a kisl�nynak.

– H�t, Sesshoumaru nagy�r hozott vissza t�ged. Aludt�l – felelte Rin.

– Mondta, hogy mi�rt?

A kisl�ny megr�zta a fej�t. Karuna m�lyet s�hajtott, s ekkor �szrevette, hogy Sesshoumaru nincs a k�zelben.

– �s hol van most?

– A nagy�r? – n�zett k�rbe Rin. – Az el�bb m�g itt volt... – felelte bizonytalanul, azt�n ism�t a n� fel� fordult:

– Biztos megint s�t�l. Szokott ilyet csin�lni; csak �gy itt hagy... de mindig visszaj�n! – fejezte be egy nagy, h�l�s mosollyal az arc�n.

– Remek – morogta Karuna, s egy pillanatnyi pihen�s ut�n a feltorn�zta mag�t a f�ldr�l.

– Na, akkor j�ssz j�tszani? – r�ngatta meg kicsit a ruhaujj�t Rin.

– Sajn�lom Rin, de most el kell mennem – guggolt le hozz� a n�.

– Mi�rt...? Tal�n nem szeretsz? Vagy Sesshoumaru-sam�t nem szereted? Vagy Jake...

– Az�rt kell elmennem, mert seg�tenem kell valakin... aki fontos nekem – szak�totta f�lbe a kicsi Rin szomor� sz��radat�t.

– �s mi nem vagyunk fontosak neked...? – k�rdezte k�ny�rg� tekintettel.

– Dehogynem – mosolyodott el a k�rdezett biztat�an. – De ti nem szorultok seg�ts�gre... a h�gom viszont igen.

– Neked van egy h�god...?

– Igen; �s... elt�nt. Meg kell keresnem – felelte �vatosan, nehogy megr�missze Rint.

– Elt�nt?

Karuna b�lintott.

– Ink�bb elrabolt�k, nem? – k�rdezte egy h�v�s, nyugodt hang a n� h�ta m�g�l. A kisl�ny szemei elkerekedtek.

– De ki?

– Naraku – hallatszott m�g�le a v�lasz; imm�r k�zelebbr�l.

– �? � egyszer engem is elrabolt! – mondta Rin izgatottan, hogy v�gre hozz� tud sz�lni a t�m�hoz.

– T�nyleg? – n�zett r� komoly tekintettel Karuna.

– Igen – biccentett a kisl�ny. – De azt�n Sesshoumaru-sama j�tt �s megmentett engem!

– Val�ban? – a n�nek nehez�re esett elhinnie, amit hall, fel is vonta egyik szem�ld�k�t, de nem �rzett hazugs�got a l�nyka szavaiban.

Megint s�hajtott.

– Sesshoumaru nagy�r �gyis Narakut keresi, mi�rt ne kereshetn�nk egy�tt �s akkor megmenthetn�nk a h�godat �s akkor j�tszhatn�k vele egy csom�t, �s akko...

– Nem biztos, hogy ez olyan j� �tlet, Rin – szak�totta f�lbe a n� ism�t.

– R�szemr�l rendben – odapillantott Sesshoumarura, aki egy f�nak t�maszkodva figyelte a besz�lget�st.

– Jujj, de j�! – ujjongott Rin, k�rbe-k�rbe rohang�lva a kutyaszellem �s Karuna k�r�l.

– Nagyon – mormogta a n�, azonban a kisl�nyra tekintve k�nytelen-kelletlen is egy apr� mosoly jelent meg a sz�ja sark�ban.

Folytat�sa k�vetkezik...