1. r�sz

 Kelet �rn�i

**

– Nah�t... – csod�lkozott Kayou, mikor megl�tta a kast�ly kimagasl� alakj�t.

– Tetszik? – n�zett r� Sesshoumaru.

– Mi az hogy...! Ez fantasztikus! – Kayou meggyors�totta l�pteit, hogy min�l hamarabb �rjen oda a kapukhoz. – Nem is mondtad, hogy egy kast�lyban laksz!

– Nem k�rdezted – felelte kurt�n a d�mon.

Kayout elvar�zsolta a kast�ly l�tv�nya, de azt�n sz�get �t�tt valami a fej�ben �s t�prengve megtorpant, azt�n Sesshoumaruhoz fordult:

– De hogy-hogy van egy kast�lyod?

– Sesshoumaru-sama a Nyugati Ter�letek Ura! – felelte Jyaken.

A kutyaszellem d�h�sen morogni kezdett, mire szolg�ja �ssz�bb h�zta mag�t.

– Bocs�ss meg, nagyuram... – Sesshoumaru m�r majdnem meglend�tette a l�b�t, hogy egy j�les�t r�gjon Jyakenbe �s �gy kiengedje m�rg�t, de ekkor Kayou megsz�lalt, s haragja azon nyomban elillant:

– A Nyugati... Ter�letek�...? – k�rdezett vissza t�tov�n, Sesshoumaru arc�t f�rk�szve.

– Igen – biccentett a f�rfi.

– �...

– Mi a baj, Kayou? – l�pett hozz� k�zelebb Sesshoumaru.

– Semmi gond – der�lt fel hirtelen a n� arca, de bel�l teljesen �ssze volt zavarodva. Ez a t�ny, hogy Sesshoumaru� a Nyugati Ter�letek, teljesen m�s f�nyt vet mindenre. – Elf�radtam... ink�bb menj�nk – terelte el v�g�l a sz�t.

A kutyaszellem b�lintott �s hamarosan mindannyian bel�phettek f�ny�z� kast�ly�ba.

**

M�r egy h�nap telt el az�ta, hogy meg�rkeztek. Kayou nem t�lt�tt t�l sok id�t Sesshoumaruval, akinek rengeteg teend�je akadt birtok�n, l�v�n sok�ig nem volt otthon. Rendet kellett teremtenie a k�bor d�monok k�zt, aki betolakodtak a ter�let�re �s m�g egy csom� mindent el kellett int�znie, ami a Nyugati Ter�letekkel kapcsolatos.

Kayout azonban lek�t�tt�k a saj�t gondolatai. Most is elmerengve tekintett ki ablak�n, mik�zben b�multa a kertben j�tsz� Rint, amint �pp pr�b�lja Jyakenre r�er�ltetni egyik vir�gokb�l font fejd�sz�t. B�r arra n�zett, nem is l�tta, mi folyik ott lent. Gondolatban nagyon messze j�rt.

Az�ta t�prengett, mi�ta megtudta, hogy a Nyugati Ter�letek Sesshoumaru uralma al� tartoznak. Sokkal komorabbnak t�nt minden, hab�r nem mutatta a k�lvil�g fel�. Sz�zszor �s sz�zszor lej�tszotta a jelenetet a fej�ben, mikor elmondja neki az igazs�got mag�r�l, de ak�rh�nyszor pr�b�lta a val�s�gban is ezt megtenni, valami mindig megakad�lyozta benne. Azonban legbel�l �rezte, nem titkolhatja m�r sok�ig, ki is � val�j�ban.

Kopogtak az ajt�n, majd pedig egy szolg�l�l�ny nyitott be. Egy t�lc�n �telt hozott neki. Kayounak mostan�ban nem volt t�l sok kedve lemenni az �tkez�be, �s mivel Sesshoumaru ritk�n tart�zkodott itthon, ezt �szre sem vette.

A szolg�l�l�ny cs�ppent sem kedvesen azt asztalra tette a t�lc�t, de olyan kem�nyen, hogy a tea, amit felszolg�lt mell�, kifr�ccsent.

– T�r�ld fel! – mondta hidegen Kayou, b�r oda sem n�zett �s m�g mindig �gy t�nt, mintha gondolatban messze j�rna.

A szolg�l� grimaszolt egyet �s mormogott valamit, de Kayou nem ideges�tette mag�t ezen. Ez m�r rutinszer�en, naponta t�bbsz�r is megt�rt�nt, mi�ta ide�rkeztek. Ez �s egy csom� minden m�s apr�s�g – ami a szem�lyzettel volt kapcsolatos.

A l�ny hamarosan visszat�rt, felt�r�lte a te�t, s egy �jat hozott, hogy erre se legyen panasz, azt�n m�rgesen kivonult a szob�b�l.

Kayou m�lyet s�hajtott. Hab�r elm�letben � volt „az �rn�”, ez egy�ltal�n nem l�tszott a szolg�l�k viselked�s�n. Legt�bbj�k len�zte �t amiatt, hogy van benne emberi �s nem teljesen szellem, de volt olyan, akit csak szimpl�n zavart, amiatt, hogy el kell viselni�k – term�szetesen Sesshoumaru parancs�ra – Kayou utas�t�sait �s m�g Rin kedv�ben is kell j�rniuk, ha �gy alakul.

A n� lassan odas�t�lt az asztalhoz �s le�lt. Alig evett p�r falatot, nem volt �hes. Ink�bb a te�t kortyolgatta, mik�zben visszaballagott az ablakhoz. Ahogy kifel� b�mult, bor�s gondolataiba m�lyedve, egy k�zeled� alakot pillantott meg a kapu el�tt. Furcs�n ismer�snek t�nt sz�m�ra, �s mikor az idegen arc�t megvil�g�totta a lemen� Nap v�r�ses f�nye, m�r tudta, ki az.

Azonnal letette te�scs�sz�j�t �s lesietett el�. Egy hossz� folyos�n �s egy sz�les m�rv�nyl�pcs�soron haladt lefel�, azt�n �tv�gott az el�t�ren. Kil�pett a kast�lyb�l �s alig p�r m�ter ut�n szembetal�lkozott a f�rfival.

– Mit keresel itt, Sumaru? – k�rdezte meglep�d�tts�ggel a hangj�ban.

– Kayou-sama... �rted j�ttem – felelte a f�rfi, mik�zben m�lyen meghajolt el�tte.

– Mi t�rt�nt? – Kayou a legrosszabbt�l tartott.

– Mint bizony�ra tudod, a n�v�red, Arani-sama egy h�napja nyomtalanul elt�nt... – kezdett bele a k�rdezett. – A d�mon Takamaru az ut�bbi id�ben nagyon meger�s�d�tt �s sorra foglalja el a k�rnyez� ter�leteket. Mivel Arani-sama elt�nt, k�vetkez�nek a Keleti Ter�leteket szemelte ki...

Kayou megijedt egy pillanatra, de azt�n nyugalmat er�ltetett mag�ra.

– A seg�ts�gemet k�red?

– Kayou-sama, te vagy az egyetlen, aki visszatarthatja �t, most, hogy Arani-sama elt�nt...

– Huh... nagyon �gy n�z ki... – Kayou felszegte a fej�t. N�v�re kitagadta �r�ks�g�b�l, most pedig, hogy vesz�lyben a birodalma, Arani egyik h� szolg�ja j�tt hozz�, hogy a seg�ts�g�t k�rje. Milyen undor�t�... „De m�giscsak az otthonomr�l van sz�...” tette hozz� mag�ban Kayou. – Rendben van.

– Min�l hamarabb �tnak kell indulnunk – egyenesedett fel a f�rfi, Kayou szem�be n�zve; szinte parancsol�an mondta ki az utols� szavakat.

– �rtem... el�ruln�d, hogyan tal�lt�l r�m?

– K�vettem a jelet – v�laszolta a f�rfi, mire Kayou b�lintott.

– Na �s... Arani jele? – kicsit f�lve tette fel a k�rd�st.

– Arani-sama jel�t nem �rzi egyik�nk sem – r�zta meg a fej�t Sumaru.

Kayou f�rk�sz� tekintettel n�zett r�, mintha nem tudn� eld�nteni, igaz-e, amit mondott a f�rfi; v�g�l intett neki, hogy k�vesse. A jel csal�dja minden tagj�n ott volt, s Kayounak m�g emberi form�j�ban is l�tszott a h�t�n. Az �v� ez�st sz�n� volt, mint a cs�kok, mikor felveszi val�di alakj�t, de ennek az alakja hasonl�tott egy tekerg�z� k�gy��hoz. Ha nem �rzik Arani jel�t, azt jelentette, hogy a jel megs�r�lt, rosszabb esetben pedig, hogy a n�v�re meghalt. Felgyors�totta a l�pteit erre a gondolatra. Hi�ba voltak ellens�gek, az�rt m�giscsak a saj�t v�r�r�l volt sz�.

Mikor bel�ptek a kast�lyba, elkapott egy szolg�t, aki �ppen keresztezte az �tjukat �s megk�rdezte, hol van Sesshoumaru. A szolga v�rt egy pillanatot a v�lasszal, mintha csak Kayou idegeit akarn� pr�b�ra tenni, mik�zben v�gigm�rte az idegent, azt�n odavetette a n�nek:

– A dolgoz�szob�j�ban. K�rte, hogy ne zavarj�k.

– Elmehetsz!

Mik�zben tov�bbhaladtak a v�get nem �r� folyos�k sokas�g�n, Kayou le merte volna fogadni, hogy Sumaru, akinek kiv�l� t�j�koz�d�si k�pess�ge van, mindennek ellen�re m�r elt�vedne, ha lemaradna t�le.

N�h�ny percnyi n�ma gyalogl�s ut�n v�gre el�rt�k a dolgoz�szob�t �s a n� �vatosan bekopogott.

– Gyere be... – hallatszott Sesshoumaru m�ly hangja odabentr�l.

Kayou bel�pett, szorosan m�g�tte pedig Sumaru k�vette �t. Sesshoumaru felvonta egyik szem�ld�k�t, mik�zben n�zte az �rkez�ket. A kutyad�mon az asztaln�l �lt, vele szemben pedig – Kayou�knak h�ttal – egy n�, aki minden k�ts�get kiz�r�an d�mon volt. De nem fordult meg az �rkez�s�kre.

– Mi t�rt�nt, hogy megzavarsz munka k�zben?

Kayou pislogott egyet, miel�tt v�laszolt volna. Nem volt hozz�szokva, hogy a f�rfi ilyen nyersen sz�ljon hozz�.

– Otthon gondok vannak, �s s�rg�sen haza kell mennem... gondoltam, ezzel nem v�rhatok.

– �rtem – biccentett Sesshoumaru, azt�n a vele szemben �l� n�re emelte a tekintet�t:

– Rendben van – v�laszolta nemes egyszer�s�ggel.

A d�monn� fel�llt sz�k�b�l �s enyh�n meghajolt.

– K�sz�n�m, Sesshoumaru-sama – azt�n pedig megfordult �s... – Kayou?!

– Sakura?! – n�zett r� csod�lkozva a megsz�l�tott.

Egy pillanatig mindenki mozdulatlan volt a helyis�gben. Azt�n a k�t n� szinte egyszerre mozdult meg �s �t�lelt�k egym�st.

– De r�g l�ttalak! – ujjongott Sakura.

– �n is t�ged! – l�pett h�tr�bb Kayou. – Mi�rt vagy itt...? V�rjunk csak... csak nem �gy d�nt�tt�l, hogy ide, Nyugatra k�lt�z�l?

Sakura azon kevesek k�z� tartozott, akik m�g tisztelt�k a Ter�letek Urait. Fiatalkor�ban sokat utazott �desapj�val �s mikor �thaladtak vagy letelepedtek egy kis id�re egy d�mon Nagy�r ter�let�n, mindig enged�lyt k�rtek. Ez a szok�s �gy t�nt, m�g az �vek m�l�s�val sem veszett el bel�le, �s Kayou ennek most k�l�n�sen �r�lt, hiszen l�thatta v�gre r�gi bar�tj�t.

– H�t, de, most ez az ideiglenes lakhelyem... tudod, m�shol mindenhol olyan... – a n� azonban nem fejezhette be, mert Sumaru megk�sz�r�lte a tork�t.

– Sumaru... – h�zta �ssze a szem�t Sakura, mikor �szrevette a f�rfit.

– Sakura – mormogta a megsz�l�tott �s biccentett egyet.

– Megtudhatn�m, mi folyik itt? – k�rdezett bele a k�t n�v eml�t�se ut�n kialakult fesz�lt cs�ndbe Sesshoumaru, mik�zben felemelkedett �l�hely�r�l.

– Sakura �s �n r�g�ta ismerj�k egym�st, Sumaru a n�v�remnek dolgozik, de mivel Arani elt�nt, �s egy d�mon fenyegeti a ter�let�nket, ez�rt... – Kayou elharapta a mondatot.

– Hogy mondtad...? – Sesshoumaru hangja fagyos volt, s a n� ezt rosszabbnak �rezte, mintha m�rges lenne.

– �n... �n... – „Nem pont �gy akartam a tudom�s�ra hozni...” Kayou csak t�togott.

– A Keleti Ter�letek Kayou�k�– seg�tette ki �vatosan Sakura, azt�n bar�tn�j�hez fordult:

– Most �pp kinek f�j a foga r�?

– A neve Takamaru – felelte Sumaru, miel�tt m�g a n� reag�lhatott volna.

– Mi?? De h�t az egy senki! Egy utols� gazember, aki... – bukott ki Sakur�b�l, miel�tt m�g visszafoghatta volna mag�t. – Mi�rt agg�dtok annyira miatta?

– Valami miatt nagyon megn�vekedett az ereje az ut�bbi id�ben... – v�laszolta Sumaru, azt�n habozva hozz�tette:

– Val�sz�n�leg k�ze van a dolognak Naraku elt�n�s�hez... a kisebb d�monok el�j�nnek, most, hogy nincs, aki akkora fenyeget�st jelentene r�juk, mint �...

– �pp el�g er�s d�mon l�tezik Narakun k�v�l is – k�zeledett fel�j�k Sesshoumaru.

Sumaru t�k�letesen �rtette a c�lz�st �s befogta a sz�j�t.

– Narakunak v�ge – tette hozz� Kayou.

– Aha...! – Sakura arca megvil�gosodott; sok minden �rtelmet nyert sz�m�ra, ami az ut�bbi egy h�napban t�rt�nt vele.

– Sesshoumaru... – Kayou k�ny�rg� tekintettel n�zett r�. – Az otthonomr�l van sz�... k�rlek, min�l hamarabb el kell indulnom...

– Elk�s�rlek – mondta n�mi t�preng�s ut�n a f�rfi.

– Tess�k? – ugrott egy apr�t ijedten Kayou. – De h�t akkor... a te ter�leteidre ki vigy�z majd?

– Bolond, aki megpr�b�lja t�lem elvenni �ket, am�g �n �letben vagyok – felelte magabiztosan Sesshoumaru, azt�n Sumaruhoz fordult:

– Vidd el a h�rt, hogy hamarosan �tra kel�nk, de �gyelj r�, hogy ez ne jusson Takamaru tudom�s�ra!

Kayou helyesl�en b�lintott, mire a fut�r enyh�n meghajolt �s azonnal elhagyta a szob�t.

– Akkor �n megyek is... – sz�lalt meg t�tov�n Sakura, mik�zben elindult az ajt� fel�. – K�sz�n�m az enged�lyt, Sesshoumaru-sama, �s Kayou, �r�l�k, hogy l�ttalak... rem�lem, m�g fogunk majd tal�lkozni...

– V�rj! – kapott ut�na Kayou.

– Kayou, besz�ln�nk kell... – hallotta a h�ta m�g�tt Sesshoumaru hangj�t.

– K�rlek v�rj meg az el�t�rben...

– J�l van – b�lintott Sakura, azzal kiment a szob�b�l �s becsukta maga m�g�tt az ajt�t.

Sesshoumaru �s Kayou kettesben maradtak. Fesz�lt cs�nd k�vetkezett, amit azt�n Sesshoumaru t�rt meg:

– Teh�t ez�rt viselkedsz ilyen furcs�n az ut�bbi id�ben...

– Tess�k...? – Kayou nem hitt a f�l�nek. „H�t m�gis �szrevette volna?”

– Ami�ta megtudtad, hogy �n vagyok Nyugat Ura, fur�n viselkedsz – fejtette ki Sesshoumaru. – Az�rt volt, mert a Keleti Ter�letek hozz�tok tartoznak?

B�r ez ink�bb kijelent�s volt, mintsem k�rd�s, Kayou engedelmesen b�lintott.

– Nem gondoltam volna, hogy �szreveszed... – tette hozz� csendesen. – Annyi dolgod volt mostan�ban...

– De, figyeltelek... �s a szolg�l�k is besz�moltak r�la.

– Huh... a szolg�l�k – nevetett fel keser�en Kayou, miel�tt m�g meg�lljt parancsolhatott volna szavainak.

– Mi b�nt? – l�pett hozz� k�zelebb Sesshoumaru, s karjaiba z�rta �t.

Kayou r�hajtotta a fej�t mellkas�ra, �gy v�laszolt:

– Tudod... – viszont hi�ba volt m�r a nyelve hegy�n a felelet, egyszer�en csak nem akart kij�nni. – Mindegy! Felejtsd el! – r�zta meg a fej�t Kayou.

– Nem; szeretn�m tudni – sz�lalt meg ellentmond�st nem t�r� hangon Sesshoumaru. – Ha b�rmi gond van vel�k...

– Nem is tudom... – kezdte t�tov�n a n�. – Lehet, hogy csak �n k�pzelem be magamnak, vagy t�l sokat v�rok el t�l�k, de... �gy �rzem, �gy kezelnek, mintha rangban j�val alattuk �lln�k... hi�ba teljes�tik a k�r�seimet.

– Majd besz�lek vel�k...

– Ne, k�rlek ne... – visszakozott Kayou �s kibontotta mag�t Sesshoumaru �lel�s�b�l. – Az nem seg�tene... att�l m�g nem tiszteln�nek jobban, csak t�led f�ln�nek... jobban.

– �gy mit sz�nd�kozol tenni? – �rdekl�d�tt a f�rfi.

– �n... nem tudom.

– Figyelj, Kayou – kezdte Sesshoumaru �s �vatosan maga fel� ford�totta a n� �ll�t, hogy a szem�be n�zhessen –, Te vagy az asszonyom �s �n nem t�r�m el senkit�l, hogy len�zzen t�ged, f�leg nem a szolg�inkt�l! Neked kij�r a tisztelet... ha nem akarod, hogy k�zbeavatkozzak, �gy egy�rtelm�en jelezd nekik, hogy Te vagy az �rn� itt... �s senki m�s.

Kayou elmosolyodott a b�tor�t� szavakra. M�r csak egy k�rd�s kavargott a fej�ben, miut�n tiszt�zt�k, h�rom nap m�lva indulnak.

– Nagyon r�gen tal�lkoztam m�r Sakur�val... itt maradhatna a kast�lyban ma �jszak�ra, hogy besz�lgethess�nk vele...? – n�zett a f�rfira k�ny�rg� tekintettel, mik�zben a haj�t babr�lta. – Rengeteg minden van, amit...

– J� – s�hajtott Sesshoumaru, l�tva, hogy minden meggy�z�k�pess�gedet latba veted c�lod �rdek�ben.

– K�sz�n�m! – Kayou elmosolyodott, �tkarolta a nyak�t �s l�gyan megcs�kolta �t, azt�n kiviharzott a szob�b�l.

Sesshoumaru m�g egy teljes percig n�zett ut�na, azt�n megcs�v�lta a fej�t �s visszat�rt a munk�j�hoz.

Folytat�sa k�vetkezik...