Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

1. rész

Seya lassan tért magához. A távolból halk beszélgetés moraját hallotta, ahogy szemeit felnyitotta, maga felett a késő délutáni eget pillantotta meg. Narancssárga és rózsaszín foltok. Furcsán, meredten bámult előre, elméjébe alig jutottak el a szavak, melyek tőle nem messze hangzottak el:

-               Kagome! Sesshoumaru barátnője felébredt! – hallott egy izgatott, vékony gyerek hangot.

-               Nem a barátnőm kölyök! – bosszús férfihang válaszolt, ezt már valahogy ismerősebbnek vélte.

Sötét folt jelent meg látó terében, miközben kedves női hang szólalt meg egészen közel hozzá:

-               Ikaga desu ka? (Hogy vagy?) – kérdezte.

Seyako pislogni kezdett, kényszerítve szemeit a fokuszálásra. Fiatal, tizenéves, sötéthajú, meleg barna szemű lány hajolt fölé, éppen kicserélte a nedves ruhát a homlokán.

-               Jobban… - lehelte száraz ajkakkal.

-               A nevem Kagome. Remélem nem haragszol meg, amiért elláttam a sebeidet.

-               Iie. (Nem)

-               Látom még nagyon fáradt vagy. Ha úgy gondolod, tudok adni egy kis meleg leveset.

-               Domo arigatou… - lehelte, majd újra sötét lett.

-         Visszaaludtál, de most már enned kéne! – hallotta ismét nagyon távolról.

Ahogy felnyitotta szemeit észre kellett vennie már ült. Kagome ültette fel, úgy hogy a lánynak támaszkodjon. A különös leányzó kezében tál volt, mit lassan megemelt. Erre Seya orrát finom illat csapta meg. Hasa követelőzve megkordult.

-               Már biztos éhes vagy. Egyél! – azzal az evőpálcikák mozogni kezdtek és Seyako szájához nagy adag tészta indult útnak.

Ő mohón nyelte, majd erőtlenül megemelte ballját, mire a lány mosolyogva oda adta neki a csészét. A finom levet egy hajtásra kiitta. Érezte, ahogy Kagome feláll mögötte.

- Szerintem már elég erős, vagy ahhoz hogy felülj.

- Igen, köszönöm!

Kagome mögül egy másik lány alakja bukkant ki. A szellemirtó leült melléjük, miközben a lábadozó Seyára pillantott.

-               Jobban vagy? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

-               Hai, arigatou. – mosolygott vissza Seya is – Jaj, milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam. A nevem Seyako Yatsuha.

-               Már tudjuk. – bólintott Kagome – Ő itt Sango – mutatott barátnőjére, majd félre hajolva a kis tábortűz mellett ülő alakok felé fordult – a szerzetes ott Miroku, a rókaszellem kölyök pedig Shippou. Úgy láttam Inuyashát ismered.

-               Futólag. Nagyon hallgatag volt, mikor utoljára láttam… - a szőke lány halkan felnevetett – Éppen a Goshinbokun lógott a Fuuin no Ya fogságában.

-               Te láttad Inuyashát még a Szent Fán? – lepődött meg Kagome – Végül is ha arra laktál gyermekként…

-               Tizenhat éves voltam, amikor ott jártam…

Meglepett csend maradt szavai után.

-               Az közvetlen azelőtt volt hogy ide jöttünk volna. Ha jól sejtem 15 évet ugrottunk előre…

-               Na várjunk csak – pislogott nagyokat Kagome – Időugrás? De akkor… hány éves is vagy?

-               Szerintem már amúgy is sejtitek. A múltból jöttünk. Viszont ha bele gondolunk most 32 évesnek kéne lennem. Ha élnék…

-               Akkor jól értettük, hogy te…? – Sango félve tette fel a kérdést.

-               Igen, 15 évvel ezelőtt 17 évesen meghaltam… Még én is szokom a gondolatot.

-               Hát biztos nem kellemes! – borzongott meg Kagome.

Végül ismét ő törte meg a csendet.

-               Eddig rád vártunk, nincs kedved fürdeni egyet? – kérdezte kíváncsian.

-               Remek ötlet! – csillantak fel a lány szemei.

-               Van a közelben egy hévforrás. Akkor jössz? – nyújtotta a kezét Sango.

A lányok felsegítették, majd lassan néha támogatva megindultak vele. Seya ahogy felegyenesedett megpillantotta egy másik tábortűz körül Rint, Jakent és Aunt. A tűz fénykörétől nem messze pedig Sesshoumaru állt és nézett a távolba. Seyako intett, mire a lányok megálltak, ő elméjét megfeszítve arra koncentrált, hogy finoman meglökje a neki háttal álló démont. A művelet sikerült, a szellem megingott, majd komor tekintettel hátra tekintett. Pár pillanatig nézték egymás végül a lány megszólalt:

- Megfürdök. Addig ne menj sehova. Mindent meg fogok magyarázni.

A férfi bólintott, majd ismét hátat fordított nekik. A lányok hamarosan eltűntek a távoli fák között, de még útközben felvették Kagome pukkadásig pakolt sárga hátizsákját.

Alig mentek pár métert az erdőben, hírtelen ismét elmaradtak a fák, és kavicsos partú víztükör jelent meg előttük. Sango bizalmatlanul körbe nézett, végül vállat vont.

-               Szerintem nincs itt senki.

-               Remélem is. Nincsenek túl jó élményeim az ilyen fürdőzésekről…

-               Nincsenek? Majd elmeséled, ha a vízben leszünk? – nézett rá bíztató-kíváncsi szemekkel Kagome, majd derékig elmerült hatalmas táskájában, és csak percek múlva bukkant ki belőle ismét – Mivel a fiúk nagyon közel vannak, szükségünk lesz ezekre! – mutatta fel a kezében tartott apró holmikat.

-               De Kagome, most hárman vagyunk. – világosította fel barátnőjét Sango.

-               Egyet se félj. Valamiért volt egy olyan érzésem hogy szükségünk lehet még egyre! – azzal az értetlenül bámuló Seya kezébe nyomott egy kis fehér ruhadarabot – Fürdőruha. Az én koromban a nők ilyent húznak, ha nyilvános fürdő helyre mennek.

-               Milyen praktikus a jövőnk! – mosolygott rá Seyako, majd csak ballját használva megpróbált levetkőzni.

-               Várj, segítek! – ajánlkozott a démonirtó, látva a Seya ügyetlenkedését.

Így aztán a lányok segítségével hamar sikerült kivetkőznie a páncélokból, majd ruhái is a földre kerültek. Kicsit szégyellte magát, amikor ismét a két lány segítségét kellett kérnie bikinijének használata ügyében. De Kagome és Sango mindvégig kedvesek voltak vele, így már kifejezetten boldogan ült bele a kellemes, langyos vízbe.

-               Isteni! – sóhajtott nagyot Kagome, ahogy nyakig elmerült.

-               Az! – mosolyodott el Seya is, de közben sebesült karját egy nagyobb kövön pihentette, nem akarta hogy a friss fehér kötést víz érje.

Pár pillanatos csend után a jövőből érkezett lány újra megszólalt.

-               Seyako-chan, nem akarunk tapintatlanok lenni… de van pár dolog, amit szeretnénk megérteni.

-               Elhiszem. Kérdezzetek nyugodtan, válaszolok, ha tudok. De gondolom a mai napra lennétek kíváncsiak?

-               Hai! – bólintott egyszerre a két lány.

-               Nagyon hosszú történet. Még a múltban találkoztam Sesshoumaruval. Igazán érdekes körülmények között. – ránézett a lányokra és csillogó szemüket látva beadta a derekát – Rendben, de hosszú mese lesz, nekünk pedig nincs sok időnk.

-               Nem szólunk közbe! – ígérte Sango.

-               Szóval, mától számolva olyan 16 éve találkoztam vele először. – és Seya szinte mindent elmesélt különös megismerkedésükről, majd arról hogyan is indult az az utazás melynek végállomása ként ide csöppentek.

-               Ez valóban kalandos egy megismerkedés… - Kagome úgy érezte egy romantikus regény közepébe pottyant.

-               Az, főleg ha bele gondolok hányszor akartuk megölni egymást!

-               Oh… - a romantikus regény illúzió elröppent.

-               Inkább nem részletezem milyen különféle és hihetetlen dolgok történtek velünk, a végére már úgy éreztem talán barátok vagyunk.

-               Sesshoumarunak barátai… nagyon hihetetlen! – húzta el a száját Sango.

-               Valahogy úgy! – bólintott Kagome is – De említettél valamit a fürdésről…

-               Igen, igen… Valamikor akkor történt, mikor elhagytuk a palotát… - Seyako hangja elhalkult, miközben furcsa módon kissé zavarosnak találta az emléket – megmentett pár banditától, akik rám támadtak fürdés közben. Előtte összevesztünk, még is gondolkodás nélkül jött, amikor bajban voltam. Furcsa érzés volt. És ezek után sosem hagyott cserben…

-               Hihetetlen. Ha nem ismerném, azt mondanám megszeretett téged… - pislogott párat Kagome.

-               Bármi lehetséges, hiszen ott van Rin is. – vont vállat a szellemirtó.

-               A kislány, aki vele van? Aranyos. – mosolygott rájuk Seya jól tettetett vidámsággal.

-               De még is, hogy jutottatok ebbe a korba? – Sango nagyon kíváncsi volt a történet végére.

-               Észak felé tartottunk, mikor is a Sou'unga annyira felerősödött hogy illúziót bocsátott a világra. Ez azt hiszem Kagome születésekor történhetett, ekkor jelent meg a Shikon gyöngy a jövőben, ahol ő is le volt pecsételve.

-               Honnan tudod ezeket? – lepődtek meg a lányok.

-               Fogalmam sincs – vont vállat a lány - talán az lehet a magyarázat, hogy szoros kapcsolatom van az idővel…

A hallottakat emésztő csend után aztán Seyako folytatta:

- Ezek után furcsa dolgok történtek. – elmesélte a Szent Fáig tartó megpróbáltatásokat, és azt, hogy milyen is volt abban az időben Sesshoumaru mellett lenni - Vigyázott rám, mert én voltam annak a kornak a Kulcsa. Kulcs a Világhódításhoz.

- Nem hangzik kellemesen… - sóhajtott nagyot Kagome.

- Hát nem volt az!

- Még is, nem hagyta, hogy meghalljak, vagy bárki más hozzám férjen. Egyszer még a sebeimet is ellátta. Akkor pofoztam fel negyedszerre… - szőke lány lassan elmosolyodott, úgy nézett ki örömmel tölti el a régi emlék.

- És még élsz? – kérdezték társai kórusban.

- Hát erre most mit mondjak…

Sango és Kagome hamar megbánták ezt a kérdést, ahogy látták a tovafutó fájdalom jelét a mellettük ülő nő arcán.

-               Aztán a Goshinbokunál kötöttünk ki. Ott felgyorsultak az események. Az Ezeréves Időfa mesélt nekem, mire a Csontevő Kútnál megidéztem azt az idő hullámot, ami ide hozott minket. A többit láttátok – a történetnek furcsán, gyorsan ért véget.

Pár perces áztatás után aztán Seyako indulásra szánta el magát. Kimászott a vízből, de ahogy lába az első száraz partra ért, hírtelen fájdalom hasított belé. Szisszenve esett el, keményen fenekére érkezve. Automatikusan kapott a bokájához, de mire felnézett, a két lány már mellette állt.

-               Mi történt? – kérdezte Kagome rémülten.

-               Nem tudom! – Seya csillagokat látott, és ahogy elemelte kezét, ujjai véresen csillogtak.

-               Mi ez? – hőkölt hátra Sango ahogy a lány ball boka csontja alatt az apró kéken égő jelre nézett, miből csöpögött a pirosló vére.

-               A második stigma. Már nagyon unom! – Seya szédült, de azért érezte, ahogy Kagome letérdel mellé, majd orvosi dobozát használva fertőtleníteni kezdi a sebet. 

Még csak fel sem csavarta a kötést teljesen, hírtelen megzörrent a bokor mögöttük, majd Sesshoumaru bukkant ki belőle. A lányok csak meglepetten pislogtak fel rá, egyedül Seyako volt észnél. Arcára düh futott fel, szemeit mérgesen összehúzta, ahogy az aggódó démonra nézett, fel sem fogta milyen különös jelenséget lát.

Bumm.

Az ágak recsegtek, ahogy valaki dühösen próbált fel állni. Sesshoumarunak már nyoma sem volt azon a helyen, amin az előbb állt.

-               Baka hentai! Megmondtam, hogy fürdeni megyek, ha már leskelődésre adod a fejed, igazán csinálhatnád jobban is! – kiabálta a bokrok felé a lány mérgesen, de ugyanakkor jót szórakozott a dolgokon.

-               Ki kíváncsi rád? Éreztem a véred szagát, azért jöttem. Amilyen egy szerencsétlen vagy még a végén megölnek mielőtt visszaérünk… - a hang már távolabbról jött, de haragosnak és sértődöttnek hangzott.

„Aggódott értem!” – csillantak fel a nő szemei – „De akkor is, tudta nagyon jól hogy fürödni mentünk!” – mire észbe kapott Sesshoumaru már visszatért a távoli tisztásra.

-               Édes kamik! – bújt elő abból a bokorból Kagome melyet legközelebbinek ítélt.

Mellette lassan megjelent a félig felöltözött szellemirtó lány is. Nem is csak a férfi tekintete elől menekültek el, biztosra vették, hogy itt véres harc fog kibontakozni. Elvégre hogy beszélhetne egy halandó így a nagy Sesshoumaruval.

-               Előjöhettek, nem jön vissza – Seya is felkelt, majd ismét esetlenül öltözködni kezdett.

Alig bújt bele haorijába, ismét zörrent a bokor, és egy piros haori, majd egy pár kutya fül tűnt fel. A közeledő széthúzta az ágakat:

-               Mi történt itt? Sesshoumaru az előbb lelépett, most pedig az idegen lány vérsza… - nem fejezhette be.

-               Inuyasha! Fekszik!!! – kiáltotta ingerülten Kagome matrózblúzába kapaszkodva, mire a fiú elvágódott a földön.

-               Eh… le sem tagadhatnák hogy testvérek… - összegezte Seyako, miközben már megküzdött hakamatjának felhúzásával is.

-               Hallom ám! – nyögte a földről a hanyou, egy adag földet köpve félre.

Az öltözködés gyorsan zajlott, csupán Seyának kellett segíteni többször is. Sebesült karja miatta nem tudta magára ölteni a páncélzatot, csizmáit sem tudta felvenni. Még kardját is úgy kellett az övébe fűzni.

-               Köszönök mindent. Igen rossz hogy a jobb kezem nem működik… - hálálkodott a lány, immár a visszafelé úton.

Lassan sétáltak vissza a táborokhoz, csak Inuyasha baktatott felhúzott orral a sor végén.

-               Nincs mit, ennyivel tartoztunk! Ha ti nem jöttök bizonyára mind ott veszünk! – mosolygott rá Sango.

-               Ki van zárva, egyedül is elintéztem volna! – morgott bele a beszélgetésbe a fél démon.

-               Inuyasha…- emelte fel veszélyesen a hangját Kagome.

-               Akkor is… - duzzogott tovább a fiú, igaz többet már nem szólt közbe.

Megérkeztek a tábortüzekhez, itt külön váltak útjaik. A két lány és a fiú Mirokuék felé indultak, Seyako pedig a távolban álldogáló inuyoukai felé. Előtte még jó éjt kívántak egymásnak, és Kagome oda ajándékozta a különös fürdőruhát Seyakonak.

A lány csendes, lassú léptekkel közelítette meg a nagy szellemet. Már közel járt hozzá, de Sesshoumaru jelét sem adta hogy érzékeli érkezését. „Haragszik” – gondolta a nő, majd megállt a férfi mögött. Hiába várt, a démon nem mozdult meg, felé sem pillantott. Neki kellett megtennie az első lépést.

- Sessh… - tette ép karját a férfi baljára.

- Mit akarsz? – morogta oda neki a férfi, rá sem nézve.

- Ne haragudj!  - hajtotta fejét a szellem karjához a lány, miközben nagy doromboló cica szemekkel felnézett rá.

A youkai lepillantott rá, majd néma másodpercek után megadta magát. Sóhajtva elindult, nem is törődve a balján csüngő lánnyal.

- Hova megyünk? – kérdezte Seya.

- Kicsit messzebb. Van elég megbeszélni valónk.

- Igaz.

Egészen az egykori hegyig sétáltak, ami most mély kráterként sötétlett előttük. A nap már lement, az éjszaka meghódította a tájat. A csillagok fényesen ragyogtak, de a Hold még nem kelt fel, így sötétebb volt a megszokottnál. A kráter szélén álltak csak meg, a lány oldalra tekintett a mellette álló férfira.

-               Akkor most…

-               Igen.

-               Jó. Üljünk le. Ez hosszú történet lesz. Igaz már ismered.

-               Nem tudom, mit ismerek és mit nem.

-               Ezek az emlékek ugyan úgy ott vannak a te fejedben is, csupán rendezned kell őket.

-               Hallgatlak.

Mindketten letelepedtek a szakadék szélén, lábukat a mélybe lógatták. A lány sokáig hallgatott, a távoli fényes csillagokat figyelte. A férfi nem szólította meg, érezte, még a nőnek is tisztáznia kell egyet s mást magában.

Végül Seya ránézett, furcsa, fájó szemekkel aztán bele kezdett…

-               Van egy rész, a Yokosenónál töltött nap, ami még tiszta emlék. Hát kezdjük az elején. Onnantól kell külön választanod, hogy megálltunk a Csontok kútja előtt. Mindig úgy fogod érezni, hogy onnan hiányzik valami, de ez természetes. Felejtsd el, ami most történt. Csontok kútja, és a hiányzó emlékkép a kezdet. Ez után már könnyebb lesz. A múltban, amikor is nem jöttünk át a kúton, ugyanis a Sou'unga nem hívott minket, mert hogy abban az idő síkban nem tudta áttörni a korok közti különbséget, mi egy démon miatt kerültünk oda. – szünetet tarott, miközben azon töprengett vajon nem fogalmaz-e túl zavarosan.

-               Hai. – bólintott a férfi, lassan kezdett a tejfehér köd felszállni emlékeiről.

-               Sokáig üldöztük azt a youkait, én nem is tudom már miért. De ez nem lényeges. Onnan elindultunk ismét az Északi palota felé. Nem volt túl hosszú út, de még a felénél levelet fogtunk. Ryohmaru írt neked, azt csak te tudod, hogy mit.

„Valami nincs rendjén. A szamurájok nyomai folytatódtak északon, de nem álltak meg itt. A Kvantó határán vesztettük el őket. Az Északi Nagyúr is ideges. Itt valami készül. Azt üzeni, minél hamarabb meg kell erősíteni a szövetségeteket. Te is tudod ez mit jelent…