Midayoi I.

Midoriko örököse

by Mido & Yume

7. Első leckék

A hajnali ébredés éppen csak elkezdődött, amikor Sesshoumarunak szemei felpattantak. A szobában kellemes félhomály uralkodott, de ő így is tökéletesen látott. Egy pillanatig nem értette, hol van, kinél is ébredt ilyen mély álomból. Aztán megcsapta az orrát a lány kellemes illata. Mélyet szippantott a levegőből, hogy tüdejébe és emlékeibe raktározza ezt az érzéki aromát, miközben nem is foglalkozott e fajta gondolatainak jelentősségével. A hajnali csendben fülelni kezdett, és észrevette Mido már nem alszik olyan mélyen, és lélegzése is szabálytalanodik, ütemtelenül felgyorsul. „Vagy álmodik, vagy lassan felébred.” – gondolta a férfi és zajtalanul felkelt.

Nagyot nyújtózkodott és ásított, hogy a csontjai is csak úgy ropogtak. „Ez hihetetlen! Gyermek kormom óta nem aludtam ilyen jót és ilyen mélyen!” – újabb nyújtózkodás – „Meg kéne mosakodnom, de itt vajon hol lehet itt víz?” – gondolta újabb ásítás közben – „Tudom már, tegnap a paraván mögött tisztán hallottam a víz csobogását. Bizonyára ott van a fürdője.” – felhúzta a szemöldökét és elindult arra.

Furcsa tárgyakat talált a paraván mögött. A kád a tükör és a szekrény jól ismert volt számára is. De a modern csappal meggyűlt a baja. Rá nem tudott jönni, hogy működik, pedig érezte belőle a víz szagát, de nem tudta hogyan csalogassa elő azt. Aztán véletlenül felhúzott egy furcsa fém csövet és azzal együtt a pirossal jelzett rész felé is lökte, mire a csapból folyni kezdett a kellemesen langyos víz.

„Szóval így… Nem is olyan bonyolult ez a világ!” – gondolta. Feltűrte jubanja ujját, és megmosta a kezeit, az arcát, aztán az előbbi mozdulatból kikövetkeztetve lenyomta a csövecskét. A mosdás után, megszokásból, kutya módra megrázta magát, a vízcseppek szanaszét szálltak a fürdőszobában. Aztán kilépett a paraván mögül.

Midayoi az ágyban ült, szemei még kicsik és dagadtak voltak, hiszen csak most ébredt. Már a pirkadat fakó fényei játszottak a kertben, ahogy az ablakon kinézett. Álomittas szemeit körbejártatva végül megpillantotta a szellemet, ahogy a fürdőjének bejáratában áll.

-                Ohayou gozaimasu! – köszönt rekedten a férfinek.

-                Ohayou – válaszolta az, és elgondolkodva kibámult az ablakon. – Öltözz, még hajnalban tartunk egy kis edzést, aztán mehetsz az öregasszonyhoz varázsigét magolni.

-                Rendben – Mido kikecmergett az ágyból, nyújtózkodott és elindult a paraván felé, elhaladt a szellem mellet, de nem bírta ki, hogy ne emelje rá a tekintetét.

Odabent aztán csendben felöltözött. Melegítő szürke, trapézos szárú, bő nadrágot, fekete sportcipőt és hosszú ujjú fekete pamutpulóvert húzott. Mire végzett is kijött már Sesshoumaru is teljes páncélzatban állt előtte. A lány elmosolyodott:

-                Még egy csésze ocha belefér indulás előtt? – kérdezte.

A szellem némán bólintott. Kisétáltak a konyhába, Mido vizet forralt és elővette a csészéket:

- Te is kérsz? – kérdezte csendesen, mert a családja még aludt.

- Iie, én ilyeneket nem iszok.

- Akkor te mit eszel, vagy mit iszol? – kérdezte meglepetten a lány.

- Hát, olyan ételeket, amiktől a halandók biztosan meghalnának. Meg igazából nem is túl gyakran szoktam enni. Amikor vándorlok, például szinte bármit meg eszek, akár emberi étkeket is  – húzta meg a démon a vállát, magát is meglepve azzal, hogy önként mesél valami részletet az életéből

- Hát jó. Nem tudod, mit hagysz ki. Ez nagyon finom gyógynövény tea. Erősíti a szervezetet. Biztosan meg sem kóstolod? – kérdezte Mido.

A youkai megrázta a fejét. Mido vállat vont és a konyha pultnak támaszkodva szürcsölgetni kezdte a forró italt. Miután kiitatta a mosogatóba rakta, és egy cetlit írt édesanyjának, hogy ne aggódjon, csak edzeni mentek. Aztán Sesshoumaruval együtt elhagyták a házat. Átvágtak a gyümölcsösön és beléptek a szentélybe. A sarokban megpillantották a vörös, fénylő plazmát. Mido a démonra nézett, Sesshoumaru előre lépett:

- Én megyek előre. Nem kéne, ha mások is észre vennék az átjárót – és félig belépett.

Mido közvetlen mögötte állt, Sesshoumaru homályosan látta maga előtt a hajnali tisztást. Nem lépett előrébb, hallgatózott majd beleszippantott a levegőbe. Nem észlelt semmi gyanúsat. Hátranyúlt, megfogta a lány csuklóját, és maga után húzta.

Kiléptek a harmatcseppes smaragdzöld fűbe, a nap ekkor kezdett kibújni a távoli, hósapkás ködösen derengő hegyek mögül, a keleti égboltozatot pirkadati pírral festve be.

-                Sesshoumaru, szerintem ez felesleges, rajtad meg rajtam kívül senki nem látja az átjárót – kezdte bizonytalanul a lány.

-                Ez igaz. De tökéletes csapdát tudnának itt állítani nekünk – válaszolt a démon, majd egy szó nélkül elrúgta magát a földtől, és felrepült a fák fölé.

Körbe kémlelt, újra beleszagolt a levegőbe és mivel újfent sem észlelt semmi gyanúsat visszaereszkedett a földre. Mido csak állt és nézett, míg a démon meg nem szólalt:

-                Vedd fel a másik alakod.

A lány engedelmeskedett és átváltozott. Az érzéstől, ami rátört még a szája is tátva maradt. Olyan dolgokat észlelt, amiket eddig még soha. Élesen hallotta az erdő minden egyes zaját, lélegzetét, zümmögését, az ébredő madarak vegyes kórusa, mintha csak fülei mellett ontanák trilláikat. A fák alatti homályban is tisztán látta az öles, szürkés barna fatörzseket és a bodor, zöld levelű cserjéket. A szél, számára olyan szagok és illatok ezreit hordozta, amiket még soha nem érzett, elméje képtelen volt bármihez is kötni. Ám egy különös, behatárolhatatlan illat a többinél is erősebb volt a közelében. Sesshoumaru némán állt és figyelte a lányt amint megmozdulnak a fülei, pupillája összeszűkül és kitágul, majd ahogy pisze orrocskáját mozgatni nem kezdi. Aztán ahogy ez a szaglálódás egyre mélyebb és gyorsabb lett, valamint a kíváncsiság felkúszott a yasha kipirult arcára, megszólalt:

- Igen, Midayoi. Ez az én szagom. – szólalt meg könnyedén, akár ha olvasna a lány gondolataiban – Most már érzed, a többi sok mással együtt. Nem ártana, ha ezt jól megjegyeznéd, mert ez után bármikor meg tudsz találni ez alapján. Épp úgy, mint én téged a sajátod alapján. És még egy, valószínűleg az ösztöneid közt ott lapuló ingerre figyelj mindig – kezdte és éles szemfogával egy nagyon vékony csíkban, felsértette a kézfején a bőrt.

Apó sötétbordó vércsepp jelent meg a szinte azonnal összezáródó seb nyomán. A lány úgy érezte, mintha a az egész tisztás beborította volna ez a jellegzetes, összetéveszthetetlen, mélyről ismerős, áthatotta a szag.

 - Ez a youkai vér szaga. Amint ez megcsapja az orrod készenlétben kell lenned, ezt jól jegyezd meg. Ha majd más vérét is érezted, lassan meg tudod majd különböztetni az enyémet, a sajátodat, a halandókét, vagy amit csak akarsz. Megállapíthatod, hogy milyen származású, erejű, hatalmú az akinek a vérét megérezted, és ez is hasznos lehet.

Mido bólintott és előre lépett egyet, lehunyta a szemét, koncentrálni kezdett, Sesshoumarura gondolt, majd mély levegőt vett. Az illat minden egyes kis részecskéjét jól elraktározta magában, kitörölhetetlenül mélyen és örökre. Aztán újra kinyitotta a szemét. A démon bólintott.

-                Jól van! Most pedig nézzük mire vagy képes – kezdte és a lányhoz lépett.

-                Rendben! – bólintott a lány igen csak buzgón.

Ám ekkor teljesen más történt, mint amire gondolt. Sesshoumaru odalépett mellé, megfogta a csuklóját és fel emelte, hogy a yasha bőujjú haorija visszacsússzon a könyökéig. Mido csak nézett zavartan, ahogy a férfi két szakértő pillantással felmérte kecses kis kezeit.

-                Szóval, ahogy gondoltam – kezdte a szellem – a karmaid igen is használhatók.

A lány a kezére nézett. Tényleg legalább egy centivel hosszabb körmei voltak, jelenleg körülbelül akkorák, mint a férfinek.

- Ez a legalapvetőbb dolog, az ilyen karmokkal simán lehet darabolni bármit. Gyere! – azzal az erdő felé indult.

Mikor elérték az első fákat Sesshoumaru kiválasztott egy közepesen nagyot, öreg szürkülő kéreggel. Meg állt előtte és a lányra nézett. Ekkor nézte csak meg először úgy igazán, ebben a formájában. „Hiszen ez nem is az a fiatal lány, aki szokott lenni. Ez egy… nő.” – nézett megdöbbenten a lány vörösfényű, sötét szemeibe. Midayoi a nézéstől lassan elvörösödött. Sesshoumaru erre megszakította a kontaktust, és a fára nézett:

-                Semmi mást nem kell tenned, mint koncentrálni arra, amit tenni akarsz. – felemelte a kezét, körmei megvillantak úgy tűnt mintha meg is nőttek volna, és a fa felé kapott egy hanyag mozdulattal. A törzsön lassú repedések futottak végig, öt helyen recsegve hasadni kezdett, végül erős robajjal kidőlt. Midayoi kikerekedett szemmel bámult a ledöntött óriásra.

-                Huh! És ezt én is megtudom? – kérdezte.

A démon egy másik fára mutatott. Mido oda lépett felemelte a kezét és koncentrált: „Tűzifává aprítom ezt a törzset!” – gondolta elszántan. Körmei aranysárgán felragyogtak és lesújtott. Öt aranyló vágás izzott a fában, aztán egy pillanat múlva hangos reccsenéssel megadta magát a csapás erejének. Ropogva eldőlt az előbbi mellé.

Sesshoumaru elismerően biccentett és a fatörzs mellé lépett. Fél kézzel felemelte és elindult vele vissza, az a rét közepe felé. Mido pedig tátott szájjal bámult utána még két hosszú pillanatig. „Hogyan képes azt a fatörzset csak így… ilyen könnyen felkapni, és elsétálni vele?” – de aztán sietve a szellem után indult.

-                Na, most ezt darabold fel! – hangzott az utasítás.

Mido odalépett felemelte a kezét, karmai újra megcsillantak és nekilátott. Pár perc után a fatörzs szép egyenletes darabokra lett vágva.

-                Jó látom, ez már megy. De csak maradjunk a karmoknál – folytatta a mentor – Valószínűleg tudsz velük távolra is támadni. Azt nem tudom hogyan, arra magadnak kell rájönnöd. Én például, erre vagyok képes… - azzal feldobta az egyik fahasábot, s amikor az elérte emelkedési magasságának csúcs pontját a youkai mutató ujjából egy zöld energia ostor csapódott ki, és kis darabokra szelte a hasábot még a levegőben, aztán a dámon visszahívta fegyverét, a fadarabok, pedig koppanva értek földet.

Midayoi szemei újfent elkerekedtek, látta már a démonnak ezt a támadását, de az nem volt ennyire megdöbbentő és látványos.

-                Értem! – motyogta a lány. – Szóval elméletileg valami ilyesmit én is tudok?

-                Igen. – bólintott a szellem – Koncentrálj!

Mido bólintott lehunyta a szemét és gondolkodott. Már percek óta így állt, amikor egy kép jelent meg a szeme előtt amint a saját ujjaiból egy sárga a férfiéhez hasonló valami jelenik meg az ujja végén. Hírtelen kinyitotta a szemét:

-                Tudom már! – mosolyodott el. „Midoriko megint segített!” – gondolta. – Sesshoumaru, dobd fel az egyiket.

A démon bólintott és a levegőbe dobta a hasábot. Mido féloldalasan állt be, egyik kezét maga elé emelte vállmagasságba. Repült a hasáb, ő suhintott egyet és a mutató ujjából előjött a sárga, kígyóként tekergőző fonál. Sokkal vékonyabb volt, mint az inuyoukai energia ostora, csak egy vékony fonál volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mido megmozgatta csuklóját és el is találta a fahasábot, de csak egyszer.

- Nem is rossz! – de ezt még gyakorolnod kell.

Még egy fél órát gyakorolták a vékonyka ostor használatát. Mido rájött tekergetni is tudja a fonálkát és magához, tud vele rántani dolgokat. Aztán egyszer olyan hevesre sikerült a rántás hogy a fahasáb egyenesen a lány feje felé tartott olyan lendülettel hogy Midayoinak még csak félrelépni sem volt ideje. Sesshoumaru éppen lendítette volna a kezét, hogy kettészelje a fadarabot, ám ekkor Mido körül újra felderengett a vörös védőpajzs. Amint a hasáb neki ütközött elveszítette a lendületét és a földre hullott.

-                Ez meleg volt! – sóhajtott a lány.

Sesshoumaru leengedte a kezét.

-                Jó ezt még holnap gyakoroljuk, de eddig egész jó. Gyorsan tanulsz! – dicsérte meg a lányt. – Nekem van még egy támadásom, de… - kezdte, ám mielőtt befejezte volna a lány elé lépett.

Egy határozott mozdulattal eltűrte a haját és közel hajolt hozzá, mitől Mido földbe gyökerezette lábbal mozdulni sem mert, elképzelése sem volt mit csinál a férfi, de érezte annak perzselő közelségét, mitől a szíve kihagyott egy dobbanást, ám utána őrült kalapálásba kezdett. Sesshoumaru megfogta a kezét és felhúzta a ruhája ujját, végül megrázta a fejét majd megszólalt:

– Amint látom rajtad egy méregcsík sincsen, úgyhogy te valószínűleg erre nem vagy képes.

Felemelte a kezét és a kézfeje zölden kezdett el világítani. Belecsapott az egyik fadarabba, ami olvadni kezdett majd a démon csuklója átért a fa másik oldalába. Magyarázat képen hozzátette:

-                Képes vagyok mérget összpontosítani a karmaimban. Nincs az a páncél vagy fém, ami ellen állna ennek. Neked viszont nem tudom még mire használhatók a kezeid.

-                Aha. Értem. Gondolkodjak rajta? – kérdezte a lány

-                Ha akarsz – vont vállat a férfi és leült az egyik rönkre. – Szerintem ennyi elég volt egyszerre, majd délután folytatjuk.

-                Rendben. – válaszolt Mido, de nem mozdult el onnan ahol állt. Érezte hogy még valamire képes, de nem tudta pontosan mire is.

Álmodozva játszott a kezeivel. Hol a fonalat hívta elő, hol pedig koncentrált és sárgán világító körmeit nézte. Az egyik ilyen alkalommal teljesen véletlenszerűen megrázta a kezét. És tátva marad a szája. Öt darab aranysárga nyílhegyszerű dolog hagyta el a körmeit és repültek egyenesen az erdő felé. Ott belefúródtak az első fákba, megpörkölve azoknak törzseit.

-                Hűha! Ez egész jó! – ámuldozott a lány.

-                Na, már ezt is tudod. Most próbálj meg figyelni arra, hogy pontosan hova is fúródjanak.

-                Oké! – Mido célzott és suhintott. Az aranysárga nyílhegyek süvítettek a levegőbe és becsapódtak, mindannyian ugyanannak a fának a törzsébe.

-                Jó, látom ez is megy, de most menjünk vissza. A másik részed is edzened kell, lehet, hogy az által majd új képességekre tegyél szert.

-                Rendben. – válaszolta a Midayoi.

Elindultak az átjáró felé. Mi előtt beléptek volna a férfi automatikusan ellenőrizete a terepet. Miután mindent rendben talált, átindult a másik korba, nyomában a lánnyal. Mikor kiértek a szentélyben Mido megszólalt:

-                A fegyvereim használatára is megtanítasz? – kérdezte, miközben visszaváltott halandó alakjára.

-                Igen. – jött a kurta válasz.

Elindultak a ház felé. Mido nagyanyja a raktár épület teraszán ült, és oda szólt a két elhaladó alaknak:

-                Midayoi. Ha megreggeliztél, kérlek, gyere ide vissza.

-                Rendben nagyi! Jövök - válaszolta Mido, majd a férfivel együtt eltűnt a ház ajtajában.

Folytatás következik…