9.rész
2007.01.01. 15:22
Bűvöletben
Halandó Istennő
By: Mido
9. rész
- Nem láttalak vacsoránál…
Seya összerezzent, ahogy a kellemes mély hang megszólalt mögötte. Bőre borsózott a széltől, ami eddig ruháját emelgette. Zavartan tűrte le annak fellebbenő széleit.
- A frászt hoztad rám… - pillantott hátra, habár tudta ki áll mögötte – Nem számítottam arra, hogy ma még valakivel találkozom…
- Hm… - elég egyértelmű dolog volt ez, ahogy a nő ruháján végig nézett.
Most hogy a lány feléje fordult, láthatta valóban csak éjjeli öltözetben jött ki szobájából, a ruha elől a vékony derékhoz képest nagynak ható melleknél feszült, csipkézett volt és halvány arany szálakkal átszőtt. Az előre bukó szőke tincsektől nem láthatta de, szinte sejthette, hogy a nő vállira csupán csak két majdhogynem cérna vékony szál fut fel.
- Amúgy azért nem voltam vacsorázni, mert nem volt kedvem. És fáradt is voltam. – Seya lassan leült az egyik lőrésbe, miközben haja segítségével próbált minél többet takarni testéből.
- Szolgálatban voltál ma?
- Ha csak az… Összevont gyakorlatom volt. Olyan szörnyű, izomlázam van… - nyögött fel fájdalmas a lány, ahogy bele gondolt izmainak tüzes sajgásába.
- Eh…
- Ne gonoszkodj! Te azt sem tudod mi az! – fonta össze karjait mérgesen a hercegnő.
Sesshoumaru lassan a mellvédig sétált, majd lenézett a mélybe. Még mindig nem akarta elhinni, hogy ez az édes, csábító illat egy halandó lányból árad. Pedig immáron biztos volt benne, érzékei ennyire csak nem tudják becsapni. Próbált elvonatkoztatni, és csupán egyetlen a több száz közül a fejében nyüzsgő kérdésre gondolni: Hogyan lehetséges ez?
- Föld hívja Sesshoumarut, Sesshoumaru jelentkezz! – lóbálta meg ujjait a szellem arca előtt Seya, miközben nem tudott magába fojtani egy mosolyt.
- Mi? – rezzent össze a férfi.
- Körülbelül öt perce szólongatlak, te meg csak néztél ki a fejedből, mint aki mérföldekkel arrébb jár lélekben! – a lány sértődötten elhúzódott a lőrés másik sarkaiba, arcát elfordította, mint egy durcás gyermek.
A démon értetlenül rácsodálkozott. Egy újabb fuvallat hatására megpillanthatta a lány kecses hófehér nyakát, rajta a halványan kéklő jellel. Borzongva fordította el tekintetét, miközben próbált vissza emlékezni, mire is kellene válaszolnia.
- Elgondolkodtam – vont vállat végül – Amúgy Aya üdvözöl, és azt üzeni, hogy nézz be hozzá. Az üzenet tegnap a hajnali órákban kelt… - ez volt az első dolog, ami eszébe jutott, hát kimondta, hogy legalább a beszéddel elterelje csapongó gondolatait.
- Összefutottál vele tegnap? – kérdezte a lány rosszallóan, de már tudta a választ.
- El se hinnéd, de a folyósón bóklászott. A szobám előtt.
- És persze megérezte, hogy velem voltál. A fene… - csóválta meg a fejét a nő.
- Vagy neki is ilyen érzékei vannak, vagy csak tippelt.
- Nem tudom, de ha nem tipp… Olyan idegtépő ez az egész! Eddig még senki nem kérdezett rá!
- Mire?
- Hát hogy mért is vagyok én életben? És hogy akkor már meséljem el, hogy kerültem megint össze veled, na meg azt se hagyjam ki, hogy mi mért is történt azon a 15 évvel ezelőtti éjszakán… - a lány mindezt színészkedve adta elő, de az előadást követő sóhaj mutatta cseppet sem élvezi a dolgokat.
- Tőlem sem kérdezte senki. Nem mintha megtehetnék. Talán egyedül Suwatari, de neki nem érdeke abajgatni a múltat…
- De akkor mi lesz? – kérdezte Seya, hangjában mérhetetlen fáradtsággal.
- Nem tudom…
Mindketten az alattuk finoman, a sziklákat nyaldosó sötét tenger felé néztek. Sokáig, szinte óráknak tűnő percekig maradtak némaságában. Ki-ki saját gondjain töprengve.
- Mesélj valamit… - szólalt meg a nő, de nem nézett hátra.
- Mire gondolsz?
- Milyen újra Ayával lenni… Én még alig beszéltem vele… Sokat változott?
- Ugyan olyan, mint volt. Néha úgy érzed, hogy gyerekes, a másik pillanatban, meg csak kapkodod a fejed akkora a változás… És valóban csodálatos nő… - Sesshoumaru már pont meg akarta bánni hogy kimondta gondolatait, de Seya nem adott rá időt neki.
- Szerintem neked csak annyi bajod van ezzel az egésszel, hogy kötelező. Ha te választottad volna magadnak már rég a feleséged lenne… - semmi érzelem nem volt a lány hangjában, miközben szemeit a csillagos égre emelte.
- Lehet. Ha rajtam múlna, az akit választanék, már rég a feleségem volna… - egy pillanatra akaratlanul is egymásra néztek, végül egyszerre kapták el tekintetüket.
A démon magában már bánta a kijelentést.
- Látod, igazam van! – Seya felállt a lőrésben, és feltornázta magát a fal egy magasabb részére, majd úgy ült le ismét, hogy lábait a mélybe lógathassa. A műveletet a szellem végig kísérte pillantásával.
- De azért szereted egy kicsit? – furcsa volt a kérdés.
Seyako örült neki hogy sötét van, így legalább Sesshoumaru sem láthatta az ő arcát, és ő sem láthatta a férfiét. Normális fényviszonyok mellett nem lett volna képes feltenni ezt a kérdést. És most hogy így bele gondolt, azt sem tudta egyáltalán most miért tette fel…
- Persze, mintha a húgom lenne… - a válasz megdöbbentő volt.
- Uh…
- Már gondolkodtam, rajta hogy bennem van a hiba… – a nő köhintett egyet, ami akár elnyomott nevetésnek is beillet volna - Jó vele beszélgetni, főleg ha végre nincsen ott valamelyik oniwabaija. Értelmes, kedves nő…
- Sajnálom, ha most arra akartál utalni, hogy rendezzem másképp… Minden órában mellette van valaki. Addig örülj, amíg nem én gyertyatartózok ott nektek… - a lány szép fehér fogai kivillantak egy percre, ahogy elvigyorodott, de aztán összeszedte vonásait.
- Jók a kilátások – sóhajtott nagyot a démon, miközben könyökeire támaszkodva előre hajolt a várfalon.
- Suwatari-sama nekem azt mondta, már kevesebb, mint két hét, és megtartjátok az esküvőt. Remélem, addigra változnak a nézeteid… - a lány félszemmel a démont figyelte lelógó frufruja alól.
- Tudom. Hiroko és Suwatari csak az esküvőről képesek beszélni… - halk kis sóhaj - De az ért én nem reménykednék a helyedben. Ha 15 év alatt nem tudtak változni a nézetem…
- Hiszen Aya Hime gyönyörű, ideális korban van. Még megértettem hogy 15 éve húztad a szád, és halasztani próbáltál…
- Te ezt nem értheted! – mordult fel a kutya szellem, a lány akaratán kívül bele trafált a dolgok közepébe.
Csend lett, végül, azért kevésbé sértőn folytatta a youkai.
- Halandó vagy, hiába is élsz démonok között, jó pár dolog van, amit te nem érthetsz meg a mi életünkben…
- Hát például téged sosem foglak megérteni! – Seyako hangjából kihallatszott a sértődöttség.
- Az egy dolog hogy a szüleink a vérvonalakat meg a rangokat figyelve elrendezik a házasságokat. De eleve reménytelen a dolog, ha… - az inuyoukai mérgesen horkantott egyet és nem fejezte be.
- Ha?
- Hagyjuk. Neked ez az egész amúgy is mindegy!
- Persze, mindegy! – Seya leugrott a várfalról, és visszabújt papucsaiba – Üdítő volt veled beszélgetni. Menj aludni, mert ha holnap is ilyen leszel, még a végén Aya-san teszi meg neked azt a szívességet, hogy visszalép!
- Hime, továbbra sem tűröm el a tiszteletlenségeket! – állta el távozásának útját a taiyoukai.
- Baka… - dohogta a lány, majd oldalt lépett – Pedig már pont kezdtél hiányozni… - azzal eltűnt a sötétben.
Sesshoumaru még sokáig állt a kellemes langyos éjszakában. Nem értette mért sértődött meg a lány, de egy idő után képtelen volt ezen gondolkodni. Visszaindult szobájába, ám még mindig nem volt álmos. Levetkőzött, kitárta erkélyének ajtaját és a földig leérő sötétítőket elhúzta, úgy hogy csupán csak egy résben áradjon be kintről derengés. Odalentről virág és fű illat lopózott be szobájába. Meg egyszer körbe pillantott hatalmas szobájában és lefeküdt ugyan, de nem aludt el. Karjait feje alá fűzte, egyik lábát behajlítva felhúzta, miközben az ágy felett játszó fényeket figyelte. Tovább gondolkodott az aznap este történteken.
„Ez már több mint különös. Mért érzem azt Seyán, amit a menyasszonyom kéne? És egyáltalán hogyan lehetséges ez? Hiszen ő halandó, ilyen az ő fajukban nincs! Az az illat, mint egy felhívás… Képtelenség… És pont 17 éves lesz. De nem lehet benne youkai vér, azt már megéreztem volna…” – mély sóhaj – „Viszont, ha én megéreztem, előbb utóbb más is meg fogja érezni. És akkor itt elszabadul a pokol… Nem fogja tudni mi történik vele, és nem fogja tudni magát megvédeni…” – rém kép szerűen villant fel szemei előtt, amint elképzelte Seyakot egy másik férfivel. Eddig ernyedt teste megfeszült, minden izma megrándult. Meglepődött hogy ettől a gondolattól mennyire dühös lett – „Ezt senki nem teheti meg vele, mert…” – halk nyikorgást hallott a korom sötét elfüggönyözött szobában, mire azonnal feszülten figyelni kezdett.
Halvány fuvallat futott végig a helységen, majd halotta, ahogy ajtaja halkan zörögve behúzódik. Még a lélegzetét is visszafojtotta úgy fülelt, és követte a könnyed lágy lépteket, melyhez selyem susogása társult, aztán érezte, ahogy a vékony takaró felemelkedik, majd csendesen valaki bebújik alá.
Megszólalni sem tudott, selymes fürtök omlottak vállára, miközben a vékony nőies test az övéhez simult. Mély levegőt vett, miközben már képtelen volt a csodálkozás hangjait elnyomni.
- De hát… - nyögte meglepetten, miközben a nő mellette kényelmesen elhelyezkedett.
A lány a beszéd kísérletre halkan pisszegni kezdett, majd felkuncogott.
- Tudom, hogy nem vagyok normális…
- Seya, ha ide valaki bejön… - Sesshoumaru alig találta saját hangját.
- Ne mond ki a nevem! – utasította a nő – Tudom, hogy akkor mi lesz…
Csen lett, majd a démon lassan megmozdult, és magához ölelte a lányt. Érezte hogy csupán csak ugyan az a majdhogynem áttetsző, könnyű háló ruha van rajta, amiben a várfalon volt. És még mindig érezte az édes illatot, automatikusan beszagolt a lány fénylő hajába. Alig akart hinni saját magának, úgy kellett kényszerítenie elméjét, hogy másra gondoljon. Vagy inkább hogy semmi mást ne tegyen.
- Amióta visszatértünk nem tudok rendesen aludni… Ha nem zavar túlzottan itt maradnék… - suttogta a lány, miközben arcát olyan közel hajtotta a férfi nyakához, hogy az érezte amint ajkai a szavakat formálja.
- Maradj… - hangja már higgadt és természetesen nyugodt volt.
Megvárta, amíg a nő már nem mocorog többet, s akkor már másik karjával is átölelte.
- Ne félj, hajnalban visszamegyek a szobámba… - a lány ismét kuncogott – De ha bármi rosszat próbálsz csinálni… - újra halk nevetés lett a mondat vége.
- Rosszat? – Sesshoumaru képtelen volt egy elégedett vigyort nem elereszteni – Olyan eszembe sem jutott…
Végül még sem csináltak semmit egész éjjel. Sőt mindkettőjük nagy meglepetésére elaludtak, méghozzá mélyen. Csupán Seya ébredt az első napsugarakkal, és fájó szívvel de kibujt az ölelő karok közül. Csodálkozott hogy Sesshoumaru erre nem ébredt fel, így a lánynak alkalma nyílt megcsodálni a most oly nyugodt gyönyörű arcot. Vágyakozó sóhaj szakította szét ajkait, majd légies, gyors léptekkel kilépett a szobából.
***
Sesshoumaru az erkélyén állt. Alakját a kelő, gömbölyű képű Hold ezüstös derengésbe vonta. Hosszú fényes hajából koppanva hullottak a vízcseppek a földre. Nem rég jött ki a zuhany alól, mi alá menekült a meleg valamint őrjítő gondolatai elől. Csupán vékony sötét hakamát viselt, vállón még ott pihent a nedves törölköző mivel kísérletet tett hajának szárításra. Végül feladta, a gyönyörű fákkal benőtt kertet kezdte bámulni, és immáron nyugodtan felidézve egy számára felkavaróra sikerült beszélgetést…
…Suwatari nagyúr dolgozó szobájában állt. A helység üres volt, ő türelmesen várakozott. Ám a nyíló ajtón nem a nagyúr, hanem neje jelent meg.
- Remélem megbocsátasz nekünk Sesshoumaru-sama, de az uramnak még el kell intéznie valamit. Rögvest jön! Addig kérlek, foglalj helyet! – mutatott az egyik székre a nagy íróasztallal szemben.
A démon biccentett majd leült.
- Gondolom kíváncsi vagy miért is kérettünk. Illetve bizonyára már sejted…
A kutyaszellem valóban sejtette, de most hogy gyanúja beigazolódottnak kezdte magát kényelmetlenül érezni.
- Nem akarom egyikünk idejét sem húzni… - a démonasszony zavartnak tűnt – Seyako Himéről lenne szó…
- Hai.
- Bizonyára te is észre vetted, ahogy az uram is, és többen is a palotából. Seya-chan megváltozott.
- Észre vettem, és meg is lepett – Sesshoumaru nyugodtan beszélt, arca semmit sem árult el.
Hírtelen kinyílt az ajtó és Suwatari rontott be.
- Bocsássatok meg a késésért! – gyors léptekkel az asztal mögé ment, és leült – Hiroko, hol szakítottalak félbe titeket? – kérdezte feleségétől.
- Csupán az elején. Sesshoumaru Nagyúr is megerősítette a gyanúnkat. – a nő kínosan mosolygott férjére.
Látszott rajta hogy felettébb kellemetlennek érzi az egész szituációt, és legszívesebben elmenne, de nem tehette.
- Vakarimasu. Akkor vágjunk a közepébe. Sesshoumaru, mióta tudsz te a stigmákról, amik Seyako Himén vannak?
- Attól a perctől kezdve, hogy az első megjelent. Majd rá pár napra a második.
- Mi történt?
Sesshoumaru nagyvonalakban elmesélte a dolgokat, csupán leírva jegyek felbukkanását, és azok kísérő tüneteit, az előtte s utána történő eseményekre nem tért ki.
- Magam részéről biztos vagyok benne, hogy ezek valami módon új erőt adtak Seya-channak… - szólalt meg a történet végén Hiroko asszony.
- Hai, én is így érzem! – bólintott a kutyaszellem, de közbe szemei előtt felrémlett, ahogy az éjszakai beszélgetések alkalmaival Seya csillogó szemekkel áradozik új képességeiről.
- Viszont, nem démoni erőket birtokol. Ami azt jelenti, hogy semmilyen módon sem lehet benne youkai vér – Suwatari lassan megfontoltan beszélt.
- Szerintem sem, azt már megéreztük volna – helyeselt az inuyoukai.
- De akkor mi ez az egész? Seya Hime teste mért viselkedik úgy, mint egy démon nő teste? Hogyan léphetett ő abba a korba? – fakadt ki Hiroko.
- Valószínűleg a stigmák játszanak közre. Az új erő amit kapott nem démoni, még is a youkai férfiakat csábítja. Lehet, hogy ez egy olyan üzenet, amiről ő nem is tud… - Suwatari beszéd közben az állát vakarta.
- Vagy is ugyan azt a célt szolgálja, mint a mi asszonyainknál? – kérdezte Sesshoumaru, de közben fél szemmel látta, hogy Hiroko Úrnő mézszín tincsei mögé rejti piruló arcát.
- Nem tudom, ő vajon elgyengül-e, de az illat, ami körül lengi, már napok óta, teljesen ugyan azt az érzést kelti… - Suwatari beszéd közben feleségét figyelte – Egyértelműen azt jelezve a fajtánk bélinek – Hiroko kissé megrándult – itt az idő…
Hosszú csend állt be a beszélgetésbe, végül Suwatari folytatta.
- Bocsáss meg Sesshoumaru, csak szükségünk volt a segítségedre. Te voltál a legtöbbet a hercegnővel, amikor a jegyeket megkapta. És benned bízok meg annyira, hogy a lányommal kapcsolatos dolgokat megbeszélhessük. Arigatou, sokat segítettél…
- Mi lesz Seyako Himével? – állt fel a kutyaszellem.
- A feleségem és én megtaláljuk a legjobb megoldást.
Sesshoumaru biccentett mindkettőjük felé majd elhagyta a szobát.
- Te is tudod, mit kellene tennünk? – Hiroko úrnő hangja remegett.
- De ő még sem youkai…
- Amióta a lányunkká fogadtuk hivatalosan hozzánk tartozik. És most az új erejével… Te magad mondtad, alig lehet ellen állni… - az asszony mélyen elpirult.
- Megfelelő férjet kell neki találnunk, aki megvédi, és vigyáz rá. Még hozzá minél előbb…
- Igen, amint lehet. Ismered Seya-chant, itt bármikor elszabadulhat a pokol, ha valami olyan történik vele…
- Igazad van drágám. Viszont te is tudod ki lenne méltó és rangjához illő férj számára –Suwatari egy pecsétnyomóval babrált.
- Tudom. Szerintem hamar megkedvelné Zadeit. Ő is belátná, Zadei nem hibás apja tetteiért… - inkább tűnt úgy Hiroko Úrnő csupán csak saját magát győzködi.
- Viszont ha elfogadja férjének egyszer és mindenkorra meg lenne oldva az örök béke.
- Te hiszel a Kvantó, Észak és Nyugat egyesítésében?
- Én abban akarok hinni, hogy létezik olyan megoldás, ami mindenkinek jó…
Folytatás következik…
<SPAN styl
|