Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

12. rész

Seya nyöszörögve forgolódott az ágyban, miközben takaróját lerúgta magáról. Kisebb szünet után újra felnyögött, miközben verejtékcseppek kezdtek gyöngyözni testén. A yukata rácsavarodott derekára, miközben a lány tovább forgolászott. Szemei remegtek, ajkai lassan szétnyíltak, miközben újra nyöszörögni kezdett.

A délutáni nap fénye betűzött a szobába. A nagy erkélyajtó csupán az ágy felőli oldalon volt elfüggönyözve, így a fekvőhelyre sötétség borult. A szoba díszes volt, még is ízléses, nagy ágy, a falba épített szekrények, asztal, éjjeliszekrény, fésülködő asztal. Két tükör, egy nagy álló, és egy a fésülködő asztalnál. Az ágyra a mennyezetről baldachinok függtek, ám ezek most szét voltak húzva. Az egyik sarokban íróasztal állt, rajta mécsessel. Mellett hosszú, magas faragott könyvespolc. A szobának két ajtaja is volt. Egy fa, amin a folyósóra lehetett jutni, és a szokásos elhúzható rizspapír ajtó, ami a fürdőhelységet takarta el. Ám ez az ajtó most félig nyitva volt, bentről vízcsobogás hallatszott.

Ahogy a hercegnő sóhajai felerősödtek, a csobogás hírtelen megszűnt, majd a papírfal elhúzódott. A férfi idegesen jártatta végig tekintetét a szobán, aztán megnyugodott, mikor felfedezte, csak a lány motyog álmában. Visszaült őrhelyére, ám nem tudott sokáig nyugodtan ücsörögni. A hercegnő ismét halkan felnyögött, mire férfi felkelt. Mint aki küzd magával, úgy sétált el az ágyig.

Seyako már takaró nélkül, elnyúlva feküdt az ágyon, hosszú haja kibontva kócosan terült szét mellette, vagy csavarodott rá karjaira. Arca piros volt, miközben újra halkan elgyötörten felsóhajtott. A férfi felhúzta szemöldökeit, és próbált nem arra gondolni, amire gondolt. Aztán megkönnyebbülve vette észre, hogy a nő ébredezni kezd.

Seya hírtelen ült fel. Úgy érezte egész teste verejtékben, úszik, nedves haja a tarkójához tapadt, miközben előző álmától még mindig hevesen kalapált a szíve. Szuszogva húzta fel lábait, majd körbe nézett és ekkor szemei megakadtak az őt figyelő szemeken.

Pár pillanatig zavartan pislogtak egymásra, míg nem az ezüsthajú férfi tekintete lekalandozott a lány fel és félrecsúszott ruhájára, amiből bájosan sejtetődve domborodtak ki a formás mellek, majd nem állhatta meg, végig nézett a fehér vékony lábakon. A következő pillanatban egy párnát kapott az arcába, miközben úgy érezte megsüketül:

-               Sesshoumaru! Baka hentai!!! – visított fel Seya, és a párna sorozat addig folytatódott, míg a szellem megtántorodva nem dőlt a falnak – Te perverz disznó!

A szobát elborítottál a tollak és pihék. Lassan szállingóztak lefelé, könnyedén hol jobbra, hol ballra dőlve. Aztán ahogy ismét látni lehetett a hercegnő megláthatta párnacsapásának áldozatát, amint valami komolyság félét próbál erőltetni arcára. Ám végül kibökte:

- Mit álmodtál? – szája körül lassan kaján vigyor kezdett megjelenni, nem tudva ellenállni a kísértésnek.

A lány felsikkantott, majd eltűnt a takaró alatt. Végül mikor már nem kapott levegőt, és ismét leizzadt elődugta a fejét.

- Ne is reménykedj, hogy benne voltál! – óvatosan kimászott az ágyból, úgy hogy az egyik takarót közben szorosan maga elé fogta.

Ez alatt a démon összeszedett pár épségben túlélő párnát és visszadobta az ágyra.

-               Ezt most magadnak akarod bemesélni? – kérdezte, de megbánta.

A következő pillanatban a takarót kapta az arcába, majd egy lökést érzett és elborult. Szerencséjére félig az ágyra, ám mire kigobozta magát, a lány már bezárkózott a fürdőbe. Ám még hallotta a kihallatszó fenyegetéseket:

- Ha itt talállak esküszöm megkapod a tegnap estéről elmaradt pofonod!

- Ne aggódj. Szólok Zadeinek hogy, váltson fel… - morogta vissza a férfi, majd alakot váltott és szokásos útján az erkélynek távozott. 

Seyako gyorsan lemosdott, majd szárazra törölte magát. Végül óvatosan kikukucskált az ajtón, de a szoba üres volt. Illetve csak először hitte azt, második nézésre feltűnt neki, hogy egy árnyék vetül rá a függönyre. Vagy is egy alak állt az erkélyen.

-               Sesshoumaru megmondtam, hogy menj a fenébe… - a lány óvatosan kilépett a szobába.

Az ajtó megmozdult majd Suwatari nagyúr lépett be rajta.

Seya sikoltott volna, ha éppen nem ment volna el a hangja. Így aztán nem tette, csak rémülten figyelte, ahogy a taiyoukai végigméri majd elfordul.

-               Ő az előbb távozott. Tőle vettem ezt az új megközelítési formát…

-               Uh… - a hercegnő szorosan kapaszkodott a törölközőbe.

-               Seyako-san. Tűrhetetlen a viselkedés, amit műveltetek a vacsorán… Szívem szerint követelném, hogy kérj bocsánatot Zadei-samától…

-               Műveltünk? – kérdezett vissz a lány.

-               Hai. Te, a feleségem és Sesshoumaru…

-               Uh… - a szokásos szellemes közben szólás futott ki a lány száján ahogy a bástyán történtekre gondolt.

-               Viszont, elvárom, hogy miután lenyugodtál…

Seyako közbe vágott:

-               El fogom intézni az ügyet, tisztességes úton. Már megvannak a módszereim, úgy gondolom képes leszek erre egyedül is. Viszont ez csupán rám és Zadei nagyúrra fog tartozni!

-               Ám legyen. De ne játszd el még egyszer a bizalmam! – fényvillant, majd egy pontba összeszűkült és Suwatari-sama eltűnt a szobából.

-               Megpróbálhatom… de ha nem így lesz, már az sem érdekel… - csúsztatta le a lány a törölközőt, majd keresett valami ideiglenes ruhát, amiben visszamehet a szobájába.

A vacsora feszült csendben folyt, szó egy sem esett. Hiroko úrnő, Aya Hime, Zadei és Sesshoumaru ültek az étkezőben, ám egyikük sem szólalt meg, egészen addig, amíg az egyik shouji nagy lendülettel ki nem vágódott. Mindenki arra emelte a tekintetét, majd három elgyötört és egy meglepett sóhaj hagyta el a szobát.

- Konbanva! – az egyenruhába bújt lány édesen körbemosolygott, majd elcsípett egy álldogáló szolgát.

- A vacsorámat a szobámban szeretném elfogyasztani…

- Hime! – vágott közbe felemelkedve Kvantó ura.

Aláfestésnek azonnal hallatszott Sesshoumaru dühös morgása, mire Hiroko asszony a csészéjébe kuncogott.

-               Nem fejeztem be! – fojtotta a szavakat a férfibe Seya – De nem ezért jöttem le, hogy ezt elmondjam – tért vissza a tárgyhoz – csupán szeretnék felajánlani egy megoldást…

-               Megoldást? – kérdezte Aya félősen.

-               Azt. Kihívom Zadei nagyurat. A harc akkor és ott történhet, meg ahol ő akarja, két tanút viszünk a fegyvernemet is kiválaszthatja…

-               Seya ez ostoba… - Sesshoumaru sem jutott tovább szóhoz.

-               Nem veled beszélgetek. Most maradj ki ebből! – a kutyaszellem pislogott kettőt de csendben maradt – Ha legyőzöl, ám legyen, belenyugodok a jegyességbe… De ha nem, a saját két kezemmel doblak át a határon… - mondanivalója végeztével Seya ismét angyalian elmosolyodott.

-               Ha nem lennél ilyen gyönyörű azt mondanám egy hárpia vagy – Zadei felemelkedett majd meghajolt a lány irányába – Elfogadom a kihívást. A részleteket holnap reggelinél megtudhatod, javaslom, vegyél részt rajta…

-               Itt leszek. És mielőtt el nem felejtem, a harc zártkörű lesz. Két segéd, akik tanúskodnak és mi ketten. Aztán ha túléled, ám legyen… - Seyako légies mozdulattal hátrafordult, mire oldalán a katana és a tőr összekoccant.

-               Rendben. De nekem is van egy kikötésem…

A lány megállt, de nem nézett vissza.

- Sesshoumaru nagyúr nem lehet a segéded!

A távozni készülő hercegnő tisztán hallotta, amint még valaki feláll, majd acél suhogását.

- Sesshoumaru, ki ne húzd azt a kardot… - hangja fenyegető volt, ám lelke mélyén rettentően megijedt - Minden esetre Zadei-sama. Te nem vagy abban a helyzetben, hogy diktálj… További jó étvágyat! – a shouji becsapódott mögötte.

Seyako szobájának ajtaja dühösen kicsapódott:

-               Csak egy valamit mondj meg, amire alapoztad ezt az eget rengető ostobaságot! – Sesshoumaru forduló lendületből be is vágta az ajtó.

-               Hn? – kukkantott ki a lány fürdőjéből.

Már ismét levetkőzött, hagyományos hosszú ujjú, térdig érő fehér yukatában mászkált. Ám a férfi szemeit nem kerülhették el a szobát elborító, szanaszét heverő oda nem illő, idegen tárgyak. Az ágyon két teljes mellvért hevert, az egyik székre három különböző méretű kardot állítottak, csizmák, vért kiegészítők, és egyéb tárgyak feküdtek szanaszét a bútorokon.

-               Elnézést a rendetlenségért, csupán ha holnap megkapom az időpontot rövid utazást kell majd tennem…

-               Utazást? – húzta el a száját a férfi.

-               Azt. Ne gondold, hogy a semmire alapoztam a döntésem.

-               Akkor megoszthatnád velem, mi az, amire alapoztad. Zadei nem közönséges démon, ezt még én is elismerem… - morogta az inuyoukai, majd tanulmányozni kezdett egy furcsa csillogó dárdát az egyik szekrény mellett.

-               Várjunk egy percet. Esetleg ha felvilágosítanál, én eddig csupán annyit tudok róla, hogy Meruseno vérszerinti fia, és legjobb esetben csupán egy nyávogó nagymacska.

-               Majdnem. A nagyanyja félelmetes nőszemély volt, ő tőle örökölte a kardjait, és ezen van a hangsúly. Valódi alakjában egy nagyra nőtt puma, de azt úgy sem fogja ellened használni. Ha meg igen, megölöm…

-               Örülök, hogy ennyire nekem szurkolsz, de megtiltom hogy bele avatkozz!

-               Felőlem megtilthatod… - vont vállat a szellem, majd felkapta a fejét, és feszülten az ajtót kezdte figyelni.

-               Mi az? – kérdezte furcsállva a csendet Seya.

-               Szerinted mekkora jelenetet fog rendezni, ha itt talál velem…?

-               Kicsoda?

-               Zadei… Ha jól érzem Suwatarival.

-               Az az ostoba, csak el ne mondja a nagyúrnak mit tervezek! A fene… - már ő is hallotta a közeledő lépteket, azok megálltak, mire a lány az ajtóhoz siklott, és halkan az utolsó pillanatban rázárta azt.

-               Csak rontasz a helyzetünkön… - összegezte Sesshoumaru, aztán nyugodt léptekkel elindult és behúzta az erkélyajtót.

-               Nem élvezed? – vigyorodott el a lány, majd fáradt sóhajjal felnyitotta egyik rejtett szekrénye ajtaját. Vagy is könnyedén elhúzta az ágy melletti falat.

-               De nagyon. Csak akkor a következő harcot én vívhatom…

-               Persze, mert majd Suwatari-sama kihív téged, kisebbik lánya becsületéért… Akkora baromság, ha azt akarnánk olyan mindegy lenne rá van zárva vagy nincs rá zárva az a flancos ajtó…

-               Nézőpont kérdése, minden esetre hallani akarom a tervedet.

-               Még nem fejezted be!

-               Nem ismerem jól Zadei képességit – gondolkodott el a férfi - Annyit tudok, hogy a nagyanyját Vihar Istennő néven emlegették, de hogy ebben mennyi az igazság… Minden esetre ha kiprovokálod, hogy használja a kardjait, könnyű szerrel meghalsz mire észre vennéd, mi történt…

-               Ennyire nem bízol bennem. Elszomorítasz – sóhajtott nagyot a lány tetetett fájdalommal – Hát akkor elmondok neked én is valamit!

Sesshoumaru kíváncsian félrebillentette a fejét.

-               Felőlem, jöhet olyan viharral és olyan kardokkal amilyenekkel csak akar. Sokkal erősebb vagyok nála.

-               Ugyan már! – hördült fel a férfi.

-               Te egy töredékét láttad eddig az én erőmnek. Már amikor Edoban találkoztunk, akkor le voltam gyengülve. Három hónapot töltöttem a sógunnál, miközben végig hanyagolnom kellett minden edzést. Utána nálad cselédkedtem egyet, s mire útra keltünk már abban sem voltam biztos, hogy elfutni eltudnék valami veszély elől.

-               Akkor is csak egy nő vagy!

-               Attól még nem ellenfelem egy felfuvalkodott kvantói hercegecske. Több mint két hete vagyunk itt. Azóta minden nap gyakoroltam, és a stigmákkal együtt erősebb vagyok mint valaha. A közelembe sem fog tudni kerülni!

-               Valamit kihagytál a számításból. Nem biztos hogy azon a napon használni tudod majd az erődet!

-               Legyél megnyugodva. Az erőm teljesen rendben lesz!

-               Még mindig nem értem, honnan ez a magabiztosság!

-               Legyen annyi elég nem véletlenül lettem az Oniwabanshen vezetője. Most pedig jó éjszakát, holnap hajnalban kelek! 

Seyako felnyitotta a zárat, ám a férfi továbbra sem mozdult.

-               Nem akarsz kérdőre vonni? – kérdezte, miután már zavaróvá vált a csend.

-               Iie. Most nem. Nem akarok ezzel foglalkozni…

-               Értem – Sesshoumaru elindult, majd alakját elnyelte a folyosó.

A lány becsukta az ajtót majd ismét kulcsra zárta. Mélyet sóhajtott, majd a pakolást reggelre halasztva eldőlt a puha ágyon, de előtte még lesöpörte róla a páncélokat.

- Nem fogok veszíteni… - motyogta, majd hihetetlenül gyorsan mély álomra szenderedett.

A telihold lassan kelt a tenger felett, szinte centiről centire mászott felfelé. Ezüstösen fénylő, hatalmas gömbje lassan vette birtokba égi királyságát ahol csak ő az úr. Néhány háznál kutyák óceán felől erős szél fújt, mi megcsípte az emberek arcát, s befutott a ruhák alá.

A kert kapu halkan nyílt ki, egy pillanatra fényvillant ki mögüle a kikövezett utcára. Fekete köpenybe burkolt alak lépett ki rajta, majd égő kék szemeivel visszamosolygott az apró résen a bent maradtaknak.

- Kérlek, légy nagyon óvatos…

- Seya-san, ha valami bajod lesz… - Aiko elhallgatott.

- Csss! Semmi bajom sem lesz, nem véletlenül nem engedtem, hogy Sesshoumarut eltiltassa mellőlem!

- De az a férfi…

- Kérlek Kiri-sama… Már egyszer elmagyaráztam neked, az a múlt volt. Most mellettem, van…

- Akkor kellett volna melletted lennie…

- Dozo! – a lány hangja tiltóvá vált, majd sóhajtva felnézett a hatalmasnak tűnő teliholdra.

- Menj, és mutasd meg nekik! – Aiko előre lendült, csókot nyomott a kámzsás alak arcára, majd a kapu bezáródott.

Az alak összevonta magán éjfekete köpönyegét, majd fürge ruganyos léptekkel elindult. Útját ütemes halk fegyvercsörgés kísérte, ahogy a tőr és a katana hüvelyei összeütköztek. Újra sóhajtott, majd ballja megmozdult, mire a már csak kopogó csizmás lábai vertek zajt, ahogy felgyorsította lépteit.

„Egy órával Hold kelte után… Itt az idő!” – gondolta, majd alakja derengő, kék villanással semmivé foszlott és az utca újra néma lett, csupán a kerek képű éji király hideg fényével töltve be.

A palota egyik sarkában imbolygó lámpás villant, majd aludt ki azonnal. Két ember, egy nő és egy férfi körvonalai rajzolódtak ki, ahogy otthagyták a szürke, homályba vesző falakat, és gyors, még is nyugodt léptekkel elindultak a távolban álló fasor felé. A park gondozott smaragd füve most ezüstnek hatott lábaik alatt, miközben hallani lehetett halk beszédüket.

Pár perces gyaloglás után aztán elérték a sötét árnyként meredező fasort, majd bevették magukat belsejébe. A lombok alatt, vak sötétben tették meg a következő pár métert, majd hatalmas nyílt terep tárult szemeik elé. Ám tekintetük minden irányba korlátozva volt, előbb utóbb ismét ligetet pillantva.

Maga a tér nagy volt, a szabadság kedves illúzióját nyújtotta nekik, miközben pillantásuk végig futtatták a szinte nappali fényárban úszó terepen. Távolban kis faházak álltak, ám egyikük érdeklődését sem ez vonzotta. Valahol a tér közepén magányos alak állt, palástszerű vállszalagjait tépte a fák fölött bebukó éjszakai szél. Hosszú fonott copfja egyenesen az érkezők irányába mutatva ringatózott a hol vad, hol csupán szellőnyi légjárásban.

A két közeledő összenézett, majd mindketten elnyomtak egy sóhajt, s lassú léptekkel elindultak a magányos alak felé. Az megvárta, míg hallótávolságba érnek, majd fejét a Hold felé fordítva megszólalt.

- Késik.

Az érkezők megálltak, s óhatatlanul követték társuk tekintetét. Abban a percben, mintha felhőfoszlány futott volna a Hold elé, annak fénye megfakult, de ezzel egy időben erős szél söpört végig a nyitott területen, megdöntve az itt hosszúra hagyott fűszálakat.

-               Ne reménykedj!

Mindannyian a hang irányába kapták fejüket, mi ugyanakkor volt édes, ám csengésében vad érc hallatszott, mitől diszharmonikussá vált fülüknek.

Egyöntetűen meg voltak lepve, mind a démonasszony mind a két youkai. Nem vették észre mikor, és hogyan érkezett a fekete alak, kiről ilyen távolságban nem lehetett megmondani egyértelműen férfi vagy nő-e.

Ismét szél futott végig a mezőn, mire az érkező köpenye meglebbent, de csupán annyira, hogy látni engedje magas szárú, térdig érő csizmát visel, majd a fekete anyag visszaszállt. A következő pillanatban, már sokkal közelebb volt hozzájuk, s a feketeségből egy karcsú fehér kar villant ki, mi lehúzta a sötét kámzsát.

Idegen szemek nézte vissza, az ámuló démonokra. Idegen, sötétkék, még is égő szemek, melyekből nem lehetett érzelmet kiolvasni ugyanakkor elszántságról tanúskodtak, melytől hideg futott végig a szemlélők hátán.

-               Kezdhetjük? – kérdezte a lány, miközben még egyszer szorosra húzta a haját összefogó kék szalagot.

-               Hai – az asszony tért észhez legelőször, kisimított egy mézbarna tincset homlokából, miközben tekintetét végigjártatta a várakozókon – A szabályok tisztázódtak, de a biztonság kedvéért. Párbaj lesz, melyet katanával vívnak meg. A stílus és a technika szabadon választott, az ellenfelek ismertek Seyako Yatsuha oniwabai, és északi hercegnő, valamint Zadei Nagyúr, a Kvantó örököse. A párbajsegédek és egyben tanúk Sesshoumaru nagyúr, Nyugat ura, valamint Hiroko no Nobunaga Észak úrnője. A harc tétje, hogy a hercegnő legyőzetésével vagy nyerésével alakíthassa házasságát. Van kérdés?

-               Iie – érkezett a két férfi felől, a lány csupán megrázta a fejét, ám ez szemei villanásaiból látszott csak, az arcát fedő maszktól.

-               Minden esetre, azért szeretném látni az ellenfelem arcát… - Zadei két távolodó lépés után visszafordult.

-               Ne félj kedves, a pokol kapujából ez az arc fog visszamosolyogni rád!

„Seya…” – Sesshoumarut ismét a hideg rázta ki a lány hangjától.

A nő kecses mozdulattal megfordult és hátrált pár lépést, majd szemben küzdőfelével megállt. A két tanú elhátrált, helyet hagyva az összecsapáshoz.

- Kezdhetjük? – kérdezte a kvantói úr, majd az övére kötött katanához nyúlt.

- Azonnal! – válaszolt a lány, de közben nyakánál könnyedén kioldott egy csomót, és a köpeny libbenve leszállt a válláról, s ettől a férfi nézők szíve ugyan ebben a pillanatban nagyot dobbant. Az inuyoukai számára nem volt ismeretlen a nő öltözete, hosszúszárú, fekete fűzős csizma, melyen látszottak a belevarrott acéllapok, ám ez felett hosszú, hosszú centiméterekig semmi sem következett. Aztán már csak a megbotránkoztatóan rövid ruha, melynek magas nyakán a gombok ki voltak lazítva, így látni engedték a lány lassan ütemesen fel-le járó porcelánszín mellkasát. Seyako könnyedén ledobta a maszkot is majd alapállásba helyezkedett.

Jobb lába behajlítva, tolódott hátrébb, míg csípője előre dőlt. Balját a katana hüvelyén pihentette, majd halk fémes csengéssel, bal hüvelykujjával meglazította a pengét. A túloldalon Zadei is felkészült, jobbja nyugodtan pihent a markolaton, miközben a köztük alig 7 méternyi távolságot becsülgette. Majd egy könnyed villanással neki lódult. 

Folytatás következik…