Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

16. rész

Két alak pihent némán a forró, vakítóan fehér homokban. Hajukból és kevéske ruhájukból még csöpögött a tenger sós vize, de bőrüket már bizsergetve égették a napsugarak. Mindketten a hátukon feküdtek, nem túl messze egymástól úgy, hogy kényelmesen elterülhessenek, nyújtózkodhassanak. Lábukhoz néha egy-egy erősebb hullám fel futott hideg érintésével csiklandozva őket. Nem beszélgettek, pihentek, látszott nem rég jöhettek ki a vízből tüdejük, még szokta az egyenletes levegővétel rendszerét.

A nap átfordult delelőjén perzselve figyelte a kis öblöt, és várta mikor mozdul meg a két alak. Végül a férfi unta meg először a semmit tevést, felült, majd megtapogatta száradó hakamáját. Pillantását, mint egy megszokásból végig futtatta az apró öblön, ám semmi szokatlant nem talált. Ruháik és fegyvereik pár méterrel mögöttük feküdtek a szikrázó szemcsékre fektetve. Végül tekintete a mellette fekvő nőn állapodott meg.

Az első pár pillanatban valóban nehezére esett a furcsa szituációban türtőztetnie magát, ahogy a szinte fedetlen gyönyörű testen végig tekintett. Aztán ahogy múltak a percek, ahogy oldódott a hangulat szinte már el is felejtette. A lány szemei lehunyva nyugodtak, állát megemelve süttette arcát a napsugarakkal, mitől különös kifejezést kapott egész lénye. Sesshoumarunak így büntetlen lehetősége nyílt hogy kigyönyörködje magát a törékeny alak szépségeit fürkészve, ám úgy tűnt a lány megérzett valamit, mert hamarosan ő is felült. Arcán kérdő kifejezéssel fúrta tekintetét a borostyán szemekbe.

-               Nani-mo (Semmi) – rázta meg a fejét a férfi, majd gyorsan a tengert kezdte inkább tanulmányozni.

-               Úgy látom gyorsan kipihented magad! – mosolyodott el Seya, majd felállt, és nagyjából leporolta magáról a homokot – Akkor menjünk vissza a vízbe.

A szellem rosszallva elhúzta a száját, fintorgó grimaszt vágva.

- Mit szeretsz azon az elsózott pocsolyán! – de azért ő is fel kelt.

- Elsózott pocsolya? – pislogott nagyot Seyako, majd vállat vont, és lépett egyet a szellem elé.

Előre nyúlt, elkapta a férfi kezét, majd húzni kezdte maga után őt a tenger felé. A démon nagyot sóhajtott, majd mikor már a térdig érő vízben gyalogoltak, gonosz mosollyal felkapta a lányt, majd még mielőtt Seya sikoltozhatott volna, könnyed mozdulattal előre dobta. A hercegnő csobbanva elmerült, majd pár pillanat múlva kapálózva feljött.

-               Sesshoumaru te aljas! – kapkodott levegő után, miközben próbálta arcába lógó haját másfelé tűrni – Kapjalak csak el!

És minden kezdődött elölről, kifulladásig kergették egymást a vízben. Versenyeztek azon hogy ki bír tovább a víz alatt maradni – egyértelmű ki nyert – próbáltak kagylókat felhozni a mélyebb részekről, sőt Seya még homokvárat is épített, ám azt sajnos katasztrófa érte, alig elkészülése után pár perccel. Így aztán mikor félig a vízben feküdve lehámozta magáról a férfit - aki az orvtámadás során „véletlenül” ráesett - őt is befogta az újjá építésekbe.

A nap már alacsonyan járt, mikor a vár felépült, saját kerítéssel, tornyokkal, bástyákkal, sőt még medencével is, ami viszont akár hogy próbálkoztak rövid életű lett, folyton beitta a homok akárhányszor töltötték fel. Végül, mikor a nap narancs tányérja már majdnem megközelítette a horizontot még egy utolsót úsztak, illetve Seya úszott, a démon a sekélyebb vízben üldögélve várta, majd vissza mentek a partra szárítkozni.

Nem feküdtek már le a fövenyre, hogy bőrükhöz, ruhájukhoz ne tapadjon több homokszem, állva várták hogy a feltámadó esti szél lassan leszárítsa róluk a cseppeket. Ahogy a nap egyre lejjebb csúszott, s egyre több tűnt el belőle a látóhatáron, egyre hűvösebb szél érkezett a tenger felől.

-               Fázol? – kérdezte az inuyoukai, mikor a lány már sokadjára borzongott meg, majd kis habozás után magához húzta és átölelte.

-               Na-na-na-na! – tiltakozott Seya, ám csak pár pillanat elteltével tolta el magától az ölelő karokat.

Ettől halvány mosoly kezdemény jelent meg a férfi arcán, mire a lány fejcsóválva összehúzta huncutul csillogó szemeit.

-               Már kezdtem rád büszke lenni, hogy milyen jól viselkedtél eddig… - hajolt előre, kis kaján mosollyal szája szélén, miközben mutató ujjával megbökte a démon mellkasát - Pedig fogadni mertem volna, hogy nem fogod kibírni egy egész délutánon át… - ujja megindult lefelé, végig siklott a férfi hasán, majd az utolsó pillanatban elszakadtak a kellemes érintésű bőrtől.

Sesshoumaru csak egy furcsálló pislogással válaszolt, majd ahogy a lány eltávolodott tőle, ő is elindult ruháiért. Felöltöztek, majd búcsúpillantást vetettek a nap utolsó fényeiben fürdő öbölre, s elindultak visszafelé. Seya mutatta az utat felfelé a meredek parton, ám még odafönt is megálltak egyszer hogy visszanézzenek.

-               Nem fogsz bajba keveredni, hogy egész napra eltűntél? – törte meg a csendet a lány, mikor már visszafelé sétáltak.

-               És te? – tért ki a válasz elől Sesshoumaru.

-               Szabadnapom van. Annyi feltétellel hogy a délelőttömet Zadei Nagyúrral kellett töltenem.  De te hogy magyarázod ki magad?

-               Sehogy – vont vállat a férfi.

-               De ha bajod lesz belőle…

-               Ugyan, talán megdorgálnak? Vagy büntetésből elhalasztják az esküvőm? – a démon kajla vigyort küldött a lány felé.

-               De viccesek vagyunk. – végül Seyako megsértődött, és felhúzta az orrát – Már aggódni sem lehet…

Ahogy haladtak, lassan kibontakozott előttük a palota, majd mögötte már látni lehetett a kikötőt, s végül a várost is. Nem kellett sokat gyalogolniuk fal állta útjukat, mire a lány elfordult, és az mellett ment tovább. Az már sokáig tartott, mire ezt megkerülték, és végre elértek a város egyik kapujához. Az utcák nem voltak üresek, de kevés ember és démon haladt csak el mellettük, sőt csodálatukra senki még csak meg sem bámulta őket. Végül Seya ismét bekanyarodott az oldalsó kis utcák egyikébe. Egy ismerős kapu előtt állt meg pár perc múlva.

-               Én ma éjjel nem a palotában alszok. Remélem nem baj ha… - a lány nem jutott a mondat végére, hírtelen árny vált el a mellettük lévő saroktól, majd egyenruhás alak jelent meg előttük.

Mindketten összerezzentek, ahogy végig tekintettek a kvantói díszegyenruhán. A démon meghajolt mindkettőjük irányába, majd Seyako felé fordult.

-               Bocsánat a zavarásért hercegnő, az uram Zadei Nagyúr küldött hogy megkérjelek, még sötétedés előtt térj vissza a palotába, mivel látni kíván…

-               Hogy mi van? – kapta fel a vizet egyből a lány ahogy a lassan felejtésbe merülő délelőtti emlékek eszébe jutottak, ám Sesshoumaru leintette, még mielőtt folytathatta volna.

-               Valóban? És mért is kívánja látni a hercegnőt az urad?

A katona meghajolt, majd kissé fájdalmas hangon folytatta.

- Kérlek, ne neheztelj rám Sesshoumaru Nagyúr, de Zadei-sama azt üzente mondjam meg neked, ha a hercegnővel vagy, hogy – nagyot nyelt, ahogy a lassan egyre hidegebbé váló tekintetet figyelte – hogy ne avatkozz bele a dolgaiba, mert Seyako Hime látja majd a kárát…

- Nyomorult! – Sesshoumaru karmai zölden felvillantak és előre lendült.

Ám Seya most gyorsabb volt, a két férfi közé lépett, visszatartva a szellemet.

-               Türtőztesd, megad. Ő nem tehet semmiről!

A katona arcára nem ült ki semmilyen érzelem, ám mindannyian tudták hogy nagyon fél. Sesshoumaru és Seyako még sokáig farkas szemet néztek, végül a férfi elfordult.

- Kérlek, ne haragudj! – hajolt meg a lány a futár felé – És most én szeretném megkérdezni, mért is akar látni engem az urad, és hogy hol?

- Azt kérte sötétedés előtt érjél még a szobájába. A többire sajnálom, de nem tudok válaszolni, hercegnő…

- Vakarimasu – bólintott a lány, majd kis töprengés után újra megszólalt – Hát mond meg az uradnak, hogy ma éjszaka nem óhajtok visszatérni a palotába, ám holnap délelőtt fel fogom keresni. Jó éjszakát!

- Hai! – a katona meghajolt, majd elindult.

A taiyoukai és a lány megvárták, míg teljesen hallótávolságon kívül nem ér, csak utána szólaltak meg újból.

- Még egy ilyen pofátlan férget. Van képe nyíltan megüzenni, hogy vár rád a szobájában! – füstölgött a férfi alig leplezett dühvel.

- Ugyan. Szerinted, megteszi nekem azt a szívességet, hogy bármi olyant csinál, amiért Suwatari feloldja a jegyességünk?

- Te képes lennél rá ezért? – a szellem mérgesen meredt a hercegnőre.

- Teljesen mindegy, ha feleségül vesz, utána már kötelességem lesz odaadni magam neki. Ha megtagadom és szepukut követelek, úgy sem fogja megengedni… Szóval…

- Hihetetlen vagy…

Újra csend lett, majd Seya lassan elindult és kinyitotta a kaput. Csengettyű szólalt meg abban a pillanatban, jelezve a látogató érkezését.

-               Hagyjuk. Remélem megbocsátod ha nem megyek vissza veled a palotába.

-               Meg. Jó éjt! – Sesshoumaru elfordult, látszott rajta, hogy még mindig mérges, majd elindult.

A palotával ellentétes irányba. Seya hosszú pillanatig figyelte, majd haragosan elfordította a tekintetét. Aztán előre lépett egyet és a távolodó alak után kiáltott.

- Várj!

- Hn? – a férfi érdeklődve vissza tekintett.

- Mért arra mész? Hiszen…

- Nincs kedvem visszamenni a palotába.

- De?

- Ne aggódj, el leszek! - azzal tovább akart indulni.

- Ha akarsz… - Sesshoumaru ismét megtorpant – Ha akarod… itt maradhatsz… - végül Seya halkan hozzá tette – éjszakára.

Csend lett, amin a lány meglepődött, hiszen teljesen biztos volt benn hogy a démon kapni fog a félre érthető alkalmon. Ám úgy nézett ki a youkai elgondolkodik az ajánlaton.

-               Miért? – kérdezte végül, mire Seyako megütközötten rámeredt.

-               Nem tudom mire gondolsz. Felőlem azt csinálsz amit akarsz! – a nő megfordult és belépett az udvarra, ám ügyelt rá, hogy ne csukja be maga mögött rendesen a kaput.

Pár lépést haladt csak előre, mikor a csengettyű újra megszólalt mögötte. A gangon várta be a férfit, ahol már Aiko várta őket.

-               Konbanva Nagyuram! – hajolt meg a lány, miközben cinkos pillantást váltott Seyával.

A hercegnő nagy nehezen legyűrte előtörni készülő mosolyát. Kiricubo asszony jelent meg az egyik nyitott papírajtóban, tálcán teát hozott magával.

- Nem tudtam mikorra várjalak, így a vacsorát már megfőztem, de újra kell melegíteni. Addig egy kis teát, ha elfogadsz? – Kiri-san csupán akkor nézett fel mikor lerakta a tálcát – Elnézést! – hajolt meg kissé meglepetten Sesshoumaru felé – Mért nem szóltál, hogy vendéget is hozol? – feddőn csóválta meg a fejét Seya irányába.

- Ne haragudj, de én sem tudtam, hogy vendéget hozok! – mosolygott a lány az asszonyra, mire az újra csak megcsóválta a fejét.

- Sosem tudod hol a határ, igaz? – kérdezte, mire Aiko és Sesshoumaru meglepetten pislogtak egyet. Ám úgy tűnt Seyako érti mire akart utalni házvezetője.

- Dozo. Most inkább fürdőt szeretnénk. A tengernél voltunk, úgyhogy minél előbb jól esne egy kis édesvíz! – úgy tűnt Seya nem mérges, sőt jól szórakozik a mellette ülő démon zavarán, amit az elejtett félmondatok okoztak.

- A tengernél? – az asszony sóhajtva elindult, majd eltűnt a fürdőház ajtajában.

Csend maradt utána, mire Aiko is tovább indult a dolgára:

-               Megnézem a vacsorát, és segítek Kiri-samának. Engedelmetekkel…

Ismét kettesben maradtak, egy-egy pohár finom gőzölgő zöldteával. Mindketten elkalandoztak gondolataikkal, Seya álmodozva babrált katanájának hüvelyével. Figyelték az alkonyodó kis kertet, a suhogó cseresznyefákat, és a csillogó tavat. A szellő tengeri levegőt sodort feléjük, míg felettük lassan megjelentek az első csillagok. Az idilli némaságot csak a fürdő felől érkező tűzropogás törte meg. Végül Aiko feje jelent meg az egyik elhúzott shouji mögül.

-               Seya-san kint ennél vagy bent terítsek?

-               Hozd csak ki. És Aiko – kiáltott az eltűnő félben lévő lány után – Hozzál szakét is. A vendégünk nincs annyira oda a teáért!

Sessouhmaru nem reagált, némán bámulta az előtte a padlón pihenő fehér, rózsaszín szirom mintás porcelánt. Egészen addig nem nézett fel, amíg Kiricubo meg nem érkezett a lány vacsorájával, és egy korsó langyosra melegített szakéval. Az asszony a tálca alatt kis négylábú asztalt hozott, azt a lány mellé állította, majd a szakés korsót emelte fel hogy töltsön. A férfi automatikusan tolta előre ivócsészéjét, ám meglepetten vette észre, Seya kiveszi az asszony kezéből az egyszerű, mázolt égetett kerámiát.

-               Köszönjük Kiri-san! – mosolygott az asszonyra, ám annak szemében még ott ült a tehetetlen meglepetés.

-               Na de Seya-chan… - Kiricubo, immáron elhátrálva nézte végig, ahogy a lány szertartásosan letérdel, majd tökéletesen kecses mozdulatokkal akár egy első osztályú maiko, szakét tölt a csészébe.

Sesshoumaru arcán is fel lehetett fedezni a meglepetést a kedves, sőt félre érthető gesztust követően. Nem volt divat, hogy a ház férjezetlen úrnője saját kezűleg kínáljon férfi vendéget, sőt nagyobb körökben, ez akár egyenesen becsületsértésként hatna a lányra. Seya teljesen gondtalan mosollyal nézett fel a férfire, mire az leküzdötte csodálkozását és a nő felé biccentve ki itta a szakét.

A shouji mögöttük suhogva, finoman behúzódott, s csak az asszony távolodó hangja ért el hozzájuk.

- Aiko-chan, menj a fürdőházhoz. De a hátsó szobáknak…

Abban a pillanatban, ahogy ketten maradtak a lány teljesen váratlanul bedobott egy mókás arcot, utalva Kiri-san kikerekedett szemeire, majd nevetését elfojtva vizsgálni kezdte a szójaszószos onigiri gombócokat.

-               Te biztos nem vagy normális! – fogta meg szabad kezével homlokát a youkai.

Seyako nem válaszolt, halkan evéshez látott, és hosszú percekig csak szakadatlanul tömte magába legkedvesebb ételeit. Hashi-jai (evőpálcikák) fürgén csattogtak, úgy tűnt rég nem evett ilyen jót. Sesshoumaru először a habzsolás látványán fennakadva felejtett a nőn tekintetét, ám mire észbe kapott már a lány arcára kiülő boldogságot, a csillogó szemeket figyelte. Észre sem vette Seya mikro végzett, csupán hírtelen furcsává vált, hogy a hercegnő is a szemébe néz.

-               Mit nézel? – a lány zavartan pislogott kettőt, majd félre érthetetlen rózsaszín pírrel arcán elfordult, és a kerti fákat kezdte tanulmányozni.

-               Rajtad gondolkodtam – a démon követte a lány pillantását.

A kertben lassan szentjánosbogarak kezdtek világítani, a kis tó fölött tükröződő kicsiny lámpások ként. A cseresznyék ezüstös levelei táncoltak a csillagok fényében, miközben a levegőben édes aromák kezdtek terjengeni, ahogy a szél a virágágyások felől feléjük legyintett.

- Sajnálom, ha ostobán viselkedek… Csak tudod ez az utolsó szabad éjszakám… - a hercegnő dallamos hangja beleolvadt a ciripelve ébredő tücskök koncertjébe.

Csendben ültek, észre sem véve, hogy a lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

-               Nem akarok neked több gondot okozni, úgy gondolom elérkezett az idő, hogy mindketten bele törődjünk a karmánkba… nekem a múltban az volt a karmám hogy meghaljak… most az a karmám hogy férjhez menjek…

-               Még is mindezt úgy mondod, mintha lázadni akarnál a sorsod ellen… – Sesshoumaru különös, kedves hangon szólalt meg, mitől a nő összerezzent.

Újra csend lett köztük, még is élvezték a csendet. Mindketten az álomszerű kertet figyelték, a rájuk terülő éjszaka édesen ölelte körbe testüket. A hercegnő mélyen beszívta a terjengő kellemes virágillatot, majd folytatta.

-               Azt hiszem, tudom mit éreztél akkor, 15 évvel ezelőtt a barlangban… Én sem akarok elfutni a sorsom elől, ahogy te sem tetted, még is… várok még valamit az élettől…

Seyako lopva oldalra tekintett, és csak ekkor ébredt rá, hogy már nagyon közel ülnek egymáshoz. Sesshoumaru továbbra is a folyosó egy oszlopának támasztott háttal, törökülésben ül, ő pedig már szinte teljesen a férfi térdei mellé került. Nem bírta ki szabadon lelógó haja alól továbbra is a démon arcát figyelte, ki még mindig a tó felett játszó szentjánosbogarakat nézte.

-               Sosem értettem a múlandóságukat. – törte meg a démon kellemes zengő hangja az este csendjét - Sosem értettem egy éjszaka még is mért tudnak ilyen önfeledten táncolni a levegőben. Mindig a halandókat jutatták eszembe, idejük rövidsége miatt. A halandókat, akik tudnak a perc örömeinek élni. Soha nem tartottam őket sokra, a szememben olyanok voltak akár csak a szentjánosbogarak – Seya észre sem vette, de lassan felemelte a fejét, úgy figyelte a férfit, ahogy lassan megfontoltan a szavakat ejti - Ám valamit egészen idáig nem vettem észre. Milyen gyönyörű a fényük…

A hercegnő ismét elpirult ahogy a youkai elszakítva tekintetét a kis sárga bogárlámpásoktól rátekintett. Hírtelen úgy érezte már nem a rövidéletű világító bogárkákról van szó.

- És azt hiszem ezt a szépséget egészen eddig nem voltam képes észre venni az emberek között sem… - hírtelen került nagyon közel az arcuk, mire a lány szemei elkerekedtek.

Karján érezte, ahogy a démon megragadja, még is inkább borzongatta ez a szorítás, sem mint megrémítette. Levegőt venni sem mert, hírtelen nagyon száraznak érezte ajkait.

-               Gyönyörű vagy… - Seya a hírtelen rántástól elvesztette egyensúlyát – Wo-ai-ni…

A hercegnő nem értette az utolsó szót, számára idegen nyelven volt. Még is teljesen tisztában volt a jelentésével. A jelentéssel melyet rajtuk kívül nem tudhatott senki. Félig lehunyta szemeit felkészülve arra, hogy a férfi megcsókolja. Ám a következő pillanatban kicsapódott a mellettük lévő shouji.

- Seya-chan a fürdő készen… - Kiri-samának elakadt a lélegzete, ahogy a gangon ülő, összefonódott alakokra nézett. Érkezésére a lány leszegett fejjel eltávolodott a démontól, de legnagyobb csodálkozására Sesshoumaru is elfordította tekintetét.

„Mind ketten tudják, hogy amit tesznek rossz, amit éreznek helytelen… És még is! Idejönnek éjszakára, mikor tudják, képtelenek lesznek ellenállni a kísértésnek. Drága kamik! Vigyázzatok ma a házunkra!”

-               Gomen nasai, nem akartam zavarni. – az asszony leküzdötte zavarát – Ha valóban úgy látjátok jónak, ez a ház ma éjjelre csak a tiétek. Senki nem fogja megtudni, mi történt… sötétek a szobák Holdtalan éjszakákon…

Kiricubo megfordult, majd félig behúzta maga mögött a papírajtót.

-               Én… sajnálom… - Seya felkelt, majd eltűnt az ajtó mögött.

Sesshoumaru nem láthatta honnan jött ki, csupán karcsú alakját vélte eltűnni az o-furoban (fürdő), majd sziluettjét figyelhette a bambuszgyékényes ablakon át. Később látta Kiri-sant is bemenni a fürdőbe, igaz addigra elég sok idő eltelt. Aiko visszavitte a lány tányérjait és engedelmesen újabb melegített szakét hozott.

Folytatás következik…