Halandó Istennő

By: Mido

-                Nem akarlak zavarni uram, de szeretnék beszélni veled…

Sesshoumaru olyannyira elkalandozott gondolataiban, hogy teljesen leeresztette védelmét. Észre sem vette mikor jött vissza a kavicsos utacskán az öreg szolgáló. Zavartan bólintott.

-                Seya Himéről lenne szó…

-                Gondoltam. Ülj le.

Pár perces csend lett, miközben az asszony tisztességes távolságban elhelyezkedett.

-                Kérni szeretnék tőled valamit uram – erre a youkai akarata ellenére felkapta a fejét, de nem szólalt meg – Vagy inkább nem is kérni… csak szeretném ha tudnád…

-                Mond!

-                Seyáról és az ő új erejéről lenne szó. Aggódom érte, éppen úgy, ahogy Hiroko nagyasszony is. – Kiri-san elhallgatott egy pillanatra hogy rendezze gondolatait - Uram egyenesen fogok beszélni. Seya-chan halálos veszélyben van!

Sesshoumaru ugyan olyan arckifejezéssel figyelte az asszony feldúlttá váló tekintetét, mint eddig, ám méltóságosan hallgatott, jelezvén hallani kívánja a folytatást.

-                Hiroko nagyasszony és én, öreg szolgálója bizalmas viszonyban vagyunk. Lehet elárulom őt most azzal hogy uramnak ezeket elmondom… de féltem Seyát! – határozottság költözött az eddig bizonytalan hangba – Tudom, hogy a palotában uramnak nem mondanak el mindent. És eddig nekem nem volt módom beszélni önnel Sesshoumaru-sama…

-                Térj a lényegre.

-                Hai. Seya-chan esküvőjéről és erejéről lenne szó. Ugyanis a két dolog szorosan összefügg. Mert hogy Seya-chan teste haldoklik…   

Néma csend lett, majd a férfi lassan lerakta a szakés csészét.

-                Mit mondasz? – dühös akart lenni, de szavai alig értek fel egy halk nyögéssel.

-                Mind ketten tudjuk hogy a félisteni létforma nem lehetetlen egy halandó testben, de erejének használata már koránt sem veszélytelen saját magára. A hercegnő teste nem képes hordozni azt az erőt melyet nemrég kapott meg. Sőt – az asszony mély levegőt vett – minden egyes alkalommal amikor használja képességeit, sietteti saját pusztulását. Ha jelenlegi állapotában is folytatja ezt az esztelen viselkedést, napokon belül elfogy az életereje… - az idős szolgáló hangja megremegett akarata ellenére.

-                Mért mondod ezt el nekem? – a kutyadémon lelkében furcsa érzések támadtak.

-                Mert tudom, hogy a Seyako csak is rád hallgatna nagyuram… és te elég erős vagy ahhoz hogy megvédd őt – a démon közbe akart szólni, de Kiricubo inkább gyorsan elhadarta – Tudom hogy erről inkább a hercegnő vőlegényével kéne beszélnem. Még is, úgy érzem neked is jogodban áll tudnod ezt…

-                Mit vársz tőlem? – a férfi csendesen beszélt, miközben a lehetséges válaszokon töprengett.

-                Nem várhatok semmit uram… Csupán féltem Seyát! Az esküvő nem csak az miatt fontos, hogy ebben az állapotában biztonságba kerüljön… hanem azért is hogy egyszer és mindenkorra elnyerhesse félisteni testét.

Az asszony nem beszélt egyenesen, ám úgy tűnt Sesshoumaru hamarosan megérti a szavak mögött bujkáló igazságot, s ezzel együtt szemöldökei is összeszaladtak.

-                Beszélj!

-                „Wo-ai-ni” – Kiri lesütötte szemeit – azt hittem uram többet tud egy vén ostoba asszonynál… Hiszen nagyuram is ismeri az ősi nyelvet, noha nem ismerte fel a kanji-t a hercegnő nyakán.

-                Nem azt akarom hallani mit nem tudok. Arról beszélj amiről szó van! – a youkai alig bírta türtőztetni indulatait, ahogy egyre jobban kezdte átlátni a helyzetet.

-                Egy félig ember félig kami nő életét két periódus határozza meg. Mi emberek úgy mondjuk fogantatástól fogantatásig. Akkor kezdődik, mikor az anyja hasában megfogan s ez az első periódus. Erre az időre le szokták zárni az erejüket, pontosan azért, mert képtelenek vele élni. Ám az isteni külső első jelei megmutatkoznak, ahogy 16 és fél éves lesz a lány, és innentől már nem egy átlagos halandó. És ekkor kell elkezdődnie a második szakasznak… - az idős szolgáló erőteljesen nyomta ki a kell szót.

-                Hüm… - Sesshoumaru nem bírt megállni egy meglepett pislogást.

-                Seya valójában hanyou. Félvér. Ez a test pedig csak életének és vérének egyik fele csak. A másikba akkor léphet bele, ha áldott állapotba kerül. Ez az egyetlen esélye hosszútávon az életben maradáshoz. Értesz már, uram?

„Az nagy túlzás!” – gondolta a férfi, miközben agya lázasan dolgozta az új információkat.

-                Honnan tudod mind ezt? – kérdezte végül.

-                Hiroko nagyasszony járt minden után, az én figyelmeztetésemre. Még az esküvő bejelentése előtt. Ezért kell Seya-channak okvetlenül férjhez mennie. Nem az illat miatt, hiszen ő nem démonasszony, az erejét nem veszíti el olyan drasztikusan, de ez a csapda. Ha meg akarja védeni magát használnia kell az erejét. Ha használja a képességeit fogy a szellemi energiája, és ebbe bele is halhat. Így az egyetlen megoldás számukra ez maradt.

-                Érthető…

-                Hai uram, az. Így a hercegnőt védi a férje, s nem kell használnia az erejét, valamint ha teljesíti asszonyi kötelességét minden bizonnyal teherbe esik, és átléphet a számára kijelölt másik testbe.

Hosszú csend ereszkedett a beszélgetésbe. Mindketten gondolkodtak, ám a szellem hírtelen felkapta a fejét.

-                De mi van akkor, ha nem szereti a férjét…?

-                Igen. Könnyű szerrel megölheti, vagy faképnél hagyhatja miután mindezen túl van. De addigra már mindennél szorosabb kötelék lesz köztük.

-                Vakarimasu. – az asszony figyelmét nem kerülte el a halk sóhaj – És más út nem létezik?

-                Nem tudunk róla, hosszú távon Seya csak így maradhat életben. Ezt tudja Hiroko úrnő és Suwatari nagyúr is. Ők a legjobbat akarják neki, és te is tudod uram, hogy Zadei nagyúr megfelelő választás rangjához és politikailag sem utolsó.

-                Tudom… - morogta az inuyoukai – És ha Seya nem lesz hajlandó erre? Azt mondtad válságos az állapota. Nem tudna időt nyerni magának anélkül…

-                Anélkül hogy nem hal meg? Vagy anélkül hogy lefekszik a jövendőbeli férjével? – kérdezett vissza a szolgáló sokat mondó pillantással. Ám a hangja remegett, hiszen tudta ezzel a hangnemmel az életét kockáztatja.

A hírtelen közbe vágás után éles volt a csend. Az asszony nézése egyértelmű volt, a múltról mesélt. A démon a szúró pillantásra akaratlanul nagyot nyelt, felismervén, hogy ez az onna a legkisebb részletekig tisztában van itt mindennel. Ám úgy nézett ki hogy van még mondani valója, csupán nem biztos benne, hogy helyesen teszi-e ha elmondja.

- Hallani akarom!

- Hiroko úrnő megtiltotta… én még is úgy érzem…

Ismét csend lett, végül az asszony beadta a derekát. Feszülten körbe pislogott, majd halkabbra vett hangon folytatta.

-                Elmondom uram, de… – sóhaj – Az egyetlen mód arra hogy egy félig kami onna felvehesse az őt megillető testet csupán úgy lehet ahogy már mondtam. De a probléma gyökere nem ez, hanem az illető életerejének fogyása. És ezt meg is lehet akadályozni azzal, ha nem harcol – a démon mérgesen fújt egyet, mire Kiri bólintott, jelezvén ő is lehetetlennek tartja ezt Seyánál – de az életerőt vissza is kapják az isteni lények, akkor ha közel kerülnek a mennyekhez… Hiszen ők nem ehhez a világhoz tartoznak…

Sesshoumaru arcára kiülő értetlenséggel nézett a nőre. Kiricubo kínosan fészkelődni kezdett, miközben hol ide, hol oda nézett. Aztán pár pillanat múlva ismét a férfire pillantott, aki csak az előbbinél is éretlenebbül meredt rá. Lassan halvány pír jelent meg orcáin, majd segítség gyanánt kibökte.

-                Ugyan uram, te is ismered ezt a módszert… Amikor egy férfi és egy nő lelke egy közös pillanatban megláthatja a mennyek gyönyörét…

Csend lett. Némán meredtek egymásra, ám az asszony egyre kínosabban érezte magát, ahogy a szellem arcáról lefoszlott az értetlenség, míg nem az aranyszín szemek hírtelen megvillantak. Aztán Sesshoumaru kivágta, amit levont tanulságnak, mitől Kiri-san minden egyes hajszála dacolva a gravitációval égnek állt.

- Szóval, ha valaki magáévá teszi Seyát, akkor az életereje visszatért?

Farkas szemet néztek, tudván mindketten mi van a kérdés mélyén. Aztán az asszony nagyot sóhajtott, és pont mikor szólásra nyitotta volna a száját, egy alak jelent meg előttük. Egész eddig lábujjhegyen osont feléjük, gonosz grimasszal, amiért fel sem figyeltek érkezésére.

-                Ti meg mit pusmogtok? – kérdezte Seyako félre húzott szája körül ördögi vigyorral.

Sesshoumaru ha nem tartotta volna szánalmasnak legszívesebben sikított volna egyet. Egyáltalán nem látta mikor közelítette meg őket a lány, és ahogy váratlanul bedugta a fejét a látóterükbe… Elfojtott lihegéssel törölt le két verejtékcseppet, miközben belegondolt mit kapna Seyától ha az utolsó félmondatát, meghallotta volna.

-                Seya-chan, ez nagyon modortalan, illetlen és főleg rémisztő volt! – Kiri-san remegve markolászta kimonóját a mellkasánál, mint aki kiugrani készülő szívét tuszkolja vissza.

A hercegnő szélesen elvigyorodott majd minden nőiesség nélkül fuldokolva nevetni kezdett, ahogy a két beszélgető rettent arckifejezését végig mérte. Fulladozva guggolt le eléjük, még a könnyei is kicsordultak. Sesshoumaru rángatózó szemöldökökkel elfordult.

„Ostoba lány! Sosem jön meg az esze, még így sem, amikor tudhatja mennyi veszítenivalója van!” – aztán ahogy visszanézett, elszállt minden dühe – „Még mindig elámulok rajta. Senkit nem ismerek, aki ilyen lehetetlen módon tudja váltogatni a hangulatait. Csak egy szó vagy egy mozdulat kell és ő már teljesen más mint az előző percben!”

Nem maradt több idejük mérgelődni vagy nevetgélni, hírtelen erős kopogás hallatszott a kertkapu felől, mire Seya is azonnal elcsendesedett. Rossz előérzettel, immár halál komoly tekintettel egyenesedett fel. Aztán még mielőtt valaki elindulhatott volna ajtót nyitni, a kapu kitárult.

-                Jó estét Hime! – hajolt meg formálisan a démon, majd miután a kaput becsukta már csak a csengők lágy csengése hallatszott az udvaron.

Mindenki talpon volt, mikorra a férfi megindult a kavicsos kerti ösvényen. Közben röviden megcsodálta a tavacskát, és szemeit a házon is végig futatta. Kiricubo lassan a shoujiig hátrált. Egy pillanatra eltűnt, majd katanával a kezében jelent meg.

-                Arra semmi szükség… - legyintett az érkező mielőtt megállt volna a pongyolába öltözött lány előtt.