Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

18. rész

A démon egyedül maradt a szobában, mire pár pillantással felmérte azt. Az egyik oldalsó fal tégla, míg a másikból újabb szoba nyitható. Az udvar felől papír fal, apró genkan (faborításos előtér ahol a cipőiket minden körülmények között levetik a japánok) ahol a lábbeliket lehet hagyni. Aztán tatamik (rizsszalma bélésű téglalap alakú lapok amikkel az általában döngöltföld padlót fedik), rajtuk megvetett futon. A szoba nem volt túl nagy csupán 5 tatamis, és berendezése sem volt díszes, még is tiszta kellemes érzést váltott ki a szemlélőből. A kicsiny tokonomában a baloldalon, alacsony bambusz állványon tekercs rajz feküdt kiterítve, méghozzá igazán szép. A tollrajz mellett, egy ízlésesen összeállított virágcsokor és egy miniatűr Buddha szobor pihent. Az aranyozott istenségmás mellett táncoló lángú mécses égett. A jobb oldalon bambusz mintás shoujik látszottak a homályban, majd a sarokban a falba ágyazott szekrények halvány körvonalai. A becsukott papírfal előtt kisasztal állt, rajta olajmécsessel és egy kancsóval valamint két pohárral. A szoba szokványos volt, kellemes, egyszerű, és természetesen harmonikus.

A férfi lerúgta csizmáit a fapadlóra, majd fellépett a tatamikra. A futon mellett állt meg, itt kezdett vetkőzni. Kardjait az asztalnak támasztotta, kioldotta obiját, majd a páncél csatjait s a nehéz acélt óvatosan a fal mellé fektette. Aztán a haoriját összefogó fehér övet is széthúzta, majd a mintás anyaggal együtt a futon mellé terítette. Csupán hakamát és alsóinget hagyott magán, majd a genkanon talált zoriba bújva lépett ki a folyósóra. A shoujit nem húzta be maga mögött.

Ezüst haja hosszan úszott utána a könnyed nyári szélben mely sós illatot hordozott. Léptein látszott bántja valami, hiszen nem előre nézett, nem büszke tartással ment, csupán saját lépéseit figyelte, ahogy a fényesre súrolt fapadlóról rálép a kert formás járóköveire melyek a csillagfényben fehérelve mutatták az utat a fürdőig.

Seya a konyha félig nyitott ajtajában állt teljesen elveszve örvénylő kusza gondolatainak óceánjában. Görcsösen markolta fekete yukatájának fodros nyakát, hogy valamin levezesse a lelkében felgyülemlett indulatot. Aiko nem rég vonult el lefeküdni Kiricubo utasítására, csak az idős szolgáló pakolt még egy darabig a konyhában a parázsló faszén fényénél. A hercegnő lassan nyugalmat erőltetett magára s a halk léptek neszére kipillantott a folyósóra ahol a férfi borongós alakját éppen elnyelte a sárga fényű fürdőház ajtaja. A látványtól fáradt sóhaj szakadt ki ajkai közül.

-               A sóhajtozás nem old meg semmit. – jelentette be Kiri-san miközben dobozokba rakta a maradék ételt – Rettentően felelőtlenül viselkedsz Seya-chan…

A hercegnő nem válaszolt, csendesen támaszkodott a shouji fa keretének, de azért elengedett egy unott grimaszt, ahogy a hegyi beszéd szelét megsejtette.

- Amikor visszajöttél a Szent Fától azt mondtad tudod az utad… De nekem inkább úgy tűnik mintha csak mennél amerre a lábad visz!

- Mert akkor még reménykedtem benne hogy az élet lehet egyszerű. Könnyen beszélsz Kiri-sama! Össze vagyok zavarodva és kész. Sesshoumaru itt van a házamba egy egész éjszakára és én… Azt hiszem félek… Félek a jövőtől, és mindentől aminek történnie kell velem! Mert soha semmi nem úgy történik ahogy azt én szeretném!

- Az élet már csak ilyen, és garantáltan nem is lesz könnyebb! – az asszony begyújtott egy olajmécsest – Ha elfogadsz egy bölcs tanácsot, most csak egy problémával foglalkozz… lehet az az egy megoldja a többit is! – Kiricubo elindult a szobája felé.

Seya egyedül maradt, egyértelműen tudva az asszony mire utalt. Azon meg sem lepődött hogy Kiri-san a lenti szobák felé távozott, nyilvánvaló volt az oka. Az asszony szavain gondolkodott, miközben nem értette, hogy miért is ennyire döntésképtelen most. Sóhajtva lehunyta szemeit. Kellemes és szép régi emlékek tűntek fel a szeme előtt, egészen a ma estéig. „Wo-ai-ni!” – ismételgette magában, végül hírtelen elindult. Mire a gangra ki lépett kicsit megszédült, ám pár mély levegővétel után biztos léptekkel indult el a fürdőház felé.

A ház alsó szintjén a kis kemence nyitott ajtajában táncoltak a vörös lángok, mik a fürdővizet melegítették. A lány lehajolt, pár apróra vágott fadarabot a tűzre dobott, majd visszament az épület bejáratához. Ahogy megállt a négyes lépcső előtt érezte, amint mind a két térde remegni kezd. Érzéseinek kusza tengeréből egyedül a félelmet tudta megragadni. De ez most másfajta félelem volt, mint amilyeneket eddig érzett.

Bosszankodva megrázta a fejét majd felnézett a bambusz függöny takarta ablakra. Bentről csábító narancs fény ömlött ki, miközben víz csobogását hallotta. Ahhoz már túl magasan volt a kis nyílás, hogy beláthasson rajta. Vékonyra húzta elfehéredett ajkait és megtette az első két lépcsőt.

„Tudom, hogy Kiri-sama elmondta neki Talán többet is mondott mint nekem. De most nem ezzel kéne foglalkoznom! De nem tudhatom mit gondol rólam… Nem akarom, hogy azt higgye, csupán azért hívtam meg… Azért hogy… Még is mit kéne mondanom? Mit kéne csinálnom, hiszen én…” – térdeinek remegései ismét visszajött – „Én annyira szeretném!!! Annyira jó lenne ismét… vele… úgy, mint akkor… De nem tehetem!” – kezei ökölbe szorultak – „Annyi minden ellene szól! Mi van ha kiderül? Mi van ha valaki rájön? Az számomra egyenlő lenne a véggel, valamint a háborúval Nyugat és Észak között. Érdemes ekkorát kockáztatnunk? Érdemes ennyi mindent kockára tennem egyetlen éjszakáért?” – elbizonytalanodva felnézett a csillagokkal sűrűn hímzett mélykék égboltra – „Igen, ha ez a tétje hát állom!” – elszántan a felül rácsos fuszamára (fa tolóajtó) pillantott - Most csak egy dologgal fogok foglalkozni! Azzal, hogy… hogy vele lehessek az utolsó szabad éjszakámon. A többit ráér reggelig.”

Csupán három lépés volt, mire ujjai a simára csiszolt mélyedésbe simultak, majd halk görgő hang kíséretében elhúzta az ajtót. Az apró genkanban ott lógtak a démon ruhái, és ott feküdtek zorijai. Egy jin-jang festmény alatt alacsony asztal állt, rajta tiszta váltás ruhákkal és köpenyekkel. Mélyen beszívta a fürdőház párás illaterhes levegőjét. Még halványan érezte saját testbalzsamjai illatát beszűrődni a genkant magától az o-furotól elválasztó bambusz függöny alól. Kibújt getájából (fa magas talpú papucs), és lehúzta tabijait. Végül egy visszafojtott sóhaj mellett letolta yukatája alól fehérneműjét. A sakura szirmos anyag fekete obiját hanyagul fűzte össze derekán. Óvatosan a falon lógó tükörre pillantott, majd hosszú percekig tanulmányozta saját alakját. Szürkésnek látott mindent ebben a gyér megvilágításban, még is valahogy bátorította, ahogy meggyőződött róla hogy az a fiatal kékszemű aranyhajú lány vele szemben milyen pirosló orcával gondol az elkövetkező órákra. Aztán rászánta magát a véglegesre, megmozdult és jobbjával félretolta a függönyt.

Tudta milyen látvány fogja fogadni. Balra előtte a kellemes, akár három személyes kádban Sesshoumaru ült. Pontosan vele illetve az ajtóval szemben, szemeit lehunyva, tarkóját a kád szélén támasztva. A bódító párában úgy nézett ki nem vette észre a nő érkezését. Egy pillanatra Seya jobbra pillantott, ahol dézsa állt, benne hideg vízzel, mellette szappanokkal. Itt kezdődött meg a fürdés csodálatos szertartása.

Aki belépett, és ruháit az előtérben hagyta, ide mehetett először. Megáll a rostélyos falapokon, melyek alá lecsurog a használt víz és magára borít egy vödör hideg vagy langyos vizet, majd alaposan leszappanozza magát. Aztán a szappant is lemossa s innen megy át a lakkozott fa kádba, az itt külön erre használatos fa papucsokban hiszen a fürdő padlóját fedik egyedül kőlapok. Aztán belemerül a forró gőzölgő vízbe, és addig áztatja magát ameddig ideje engedi. A harmadik lépés, a masszázs, ami szinte elengedhetetlen egy szertartásos fürdés után. Ennek megfelelően hosszú, téglalap alakú asztal állt közvetlen a bejárattal szemben a helység legvégén, rajta tisztára cserélt lepedő.

Seyako a víz halk csobbanására megrezzent, ám úgy nézett ki a férfi továbbra sem vette észre jelenlétét. Arca most nyugodt volt, feszültsége teljesen feloldódott az aromaterhes párában. A lány kissé ámultan mosolyodott el a nyugodt s gyönyörű vonások figyelése közben. Sosem látta ennyire ellazultnak az inuyoukait mindenféle erőltetett érzelem maszkja nélkül. Pillantásai igézve elkalandoztak, aprót szájába harapott ahogy a forró vízben gyöngyöző izmokra pillantott. Ennyire még sosem találta vonzónak Sesshoumarut, mint így nyugodtan ücsörögve egy kád gőzölgő illatos vízben. Végig tekintett az erős mellkason, a víz alatt elmosódottabban látszó kockás hasfalon végül akaratlan fülig pirulva elkapta a tekintetét.  „Hűha!” – nyelt nagyot gondolatban.

A hihetetlen forróság ellenére érezte, hogy bőre megborsózik, s kellemes szinte már kéjes zsibbadtság költözik be tagjaiba. Kezei lassan obijára fűződtek és a selyem halk susogásával széthúzta a két anyagot. Az öv lecsúszott, s azt követte fájdalmas lassúsággal yukatája, miközben szíve vadul zakatolni kezdett mellkasában, ahogy lassan szabadok lettek fehér vállai, majd mellein és csípőjén végig csúszva a földre hullott a ruha. A tökéletes kelme halkan omlott a földre bokái mellett.

Enyhén reszkető térdekkel bátortalanul lépett egyet előre, egész teste borsózott, pedig egyáltalán nem volt hideg, s ő nem is fázott valójában. Ez a borzongás más volt, nagyon is más és ezerszer kellemesebb. Annyira hangosan dobogott a szíve, hogy már attól kezdett félni a démon is mindjárt meghallja azt. A kád szélénél leguggolt, majd egyik lábával bele lépett a vízbe. Hosszú haja előre omlott, ahogy ő leszegett fejjel megkereste a kád alját. Lábujjhegyen épp hogy csak elérte azt, majd másik lábát is bedugta a vízbe és teljeseng bele csusszant.

Csupán a mozgása keltette két kis hullám kellett és Sesshoumaru azonnal felpillantott. Fejét félre billentve tartva nézte, ahogy a lány előtörő szégyenlősége dacára teljesen beleereszkedik majd meg áll előtte a derékig érő vízben. Nem szólt semmit, csupán élénken figyelt. Végül a Seya leengedte eddig védelmezően maga előtt tartott karjait, és ezzel egy időben felnézett. Szemeiben zavar ült, ám fényesen csillogott bennük a bordó vászonnal takart mécses fénye. Arca fehér volt, csak orcáján látszott halvány pír. Hosszú arany haja a víz tetején úszva fodrozódott körülötte.

Egymás szemébe néztek hosszan és kölcsönös kíváncsisággal. A démon még mindig nem mozdult meg, és bármily nagy is volt a kísértés tekintete nem siklott le a lány arcáról. Egyelőre betelt az ezüstfényű szemek látványával, s még csak a félig nyitott kis rózsaszín ajkara sem tévedt pillantása. Ugyan nem mutatott semmilyen érzelmet, de érezte, ahogy a vízben felforrósodott vére hevesebben kezd áramlani ereiben. Seya óvatosan, elmosolyodott, majd vállait is lejjebb engedte, mitől tartása immáron hibátlan és ismét kecses volt.

-               Gomen! Nem akartalak megzavarni… - egy pillanatra meglepődött milyen puhán szólalt meg, pedig fel volt rá készülve, hogy hangja rekedt lesz az izgalomtól.

Sesshoumaru nem válaszolt. Lassan megmozdult, kezeit megtámasztotta a kád szélén, majd felegyenesedett. Seya figyelte ahogy az apró sárga gyöngyszín vízcseppek legurulnak a férfi bőréről. Majd ahogy a youkai felegyenesedett ismét a borostyán szemek felé nézett. Sesshoumaru valóban egy egész fejjel magasabb volt a lánynál, kinek most feljebb kellett emelnie fejét, hogy ne szakítsa meg pillantásuk összekapcsolódását. A démon lassan elindult a vízben, apró hullámokat tolva maga előtt.

Seyako rettentően zavarba jött, mikor ráeszmélt, mindketten teljesen meztelenek. Végül egy pillanatra félre tekintett lehunyta szemeit, s megnyugtatta magát, ez már többé úgy sem számít. Mikor felnézett, a férfi továbbra is az arcát fürkészte, immáron közvetlen közelről. A lány számára a csend kezdett kínossá válni, ahogy nem történt semmi, csupán figyelte a kíváncsian villogó arany szemeket.

-               Nem akarom, hogy azt hidd… - törte meg a hallgatást, mire ez szikrának bizonyult a puskaporban.

A férfi felemelte víztől csöpögő jobbját, majd tiltón a lány nyitott ajkaira helyezte.

- Ne gondolj semmi másra, csak arra hogy a ma éjjel a miénk!

A vízcseppek sietve csúsztak alá ujjairól s csuklójáról a nő mellkasára csöppentek, vagy gurultak tovább a kutyaszellem karján s könyökénél cseppentek vissza a gőzt lehelő kádba. Seya megborzongott ettől a közelségtől.

- De…

A hercegnő egy finom simogató rántást érzett, ám mire meglepődött volna már erős karok kulcsolódtak teste köré. Újabb vízcseppek hullottak alá, vagy csorogtak le a nő testén. Sesshoumaru egy pillanatig még a szemébe nézett majd előre hajolt és lágyan szájon csókolta Seyakót. Óvatosan, puhán értek össze ajkaik, rövid kis csókban, pont úgy ahogy Seya szerette. Karjai viszonozván az ölelést, felkúsztak a démon vállaira, majd szemeit lehunyva átadta magát a szíve mélyéről áradó érzésnek. Finoman viszonozta a csókot, míg nem lassan egyikőjük sem bírta tovább ajkaiknak apró játékát, egyre hevesebben simultak össze és percek múlva nyelveik már vad örömtáncot jártak.

Sesshoumaru szorosan ölelte a szeretett lányt, míg nem kezei vontatottan megmozdultak. Borzongatva végigsimították a nő hátát és derekát, miközben csókjuk akadozva lassan megszakadt. A hercegnő csukott szemmel élvezte, ahogy a kényeztető ajkak elhagyják a száját, majd állának elindulva nyaka felé közelednek. Sóhajtva döntötte hátra fejét, mire hosszú haja végigcsiklandozta a férfi karját. Szemhéjai ugyan folyamatosan remegtek, még sem nyitotta fel őket, mikor a démon egyre lejjebb kezdett haladni testén végig csókolva a bársonyos bőrt Seya mellkasán, végig a szegycsontot s a vágytól feszülő gömbölyded telt melleket. 

„Nem hittem hogy ez ennyire jó is lehet!” – Seyako lélegzése kihagyott, ujjait kéjes görcs rántotta össze.

-               Ez… Olyan… olyan jó! – nyögte elfúló hangon a lány.

Mindketten meglepődtek, a youkai elégedetten pillantott fel a lány saját magán megdöbbenő arcára. De ezt az érzést hamarosan a szétáradó kéj váltotta fel, ahogy a férfi nyelvét körkörösen végigfuttatta a feszülő mellbimbó körül. Tudta hogyan okozhat még nagyobb élvezetet partnerének. Elnyomott nyögés volt a válasz, miközben a lány teste újra meg újra megremegett.

-               Hnnn… - Seya ujjai befúrták magukat a szellem dús ezüst hajába.

A következő csók a nő remegő hasára jutott. A hercegnő beleharapott ajkaiba, majd ahogy lábai elgyengülte hátra dőlt és a kád falának támaszkodott. Fenekét felcsúsztatta a peremre, így félig meddig ülő pózba jutva.

A youkai kiegyenesedett, s ahogy magához ölelte a remegő lányt ismét összevizezte őt is. Miközben egyik kezével ölelte Seyát, másik elindult a lány testén lefelé, majd simítva széthúzta a lány combjait. A hercegnő megrándult, mire a vágyakozó simogatás abba maradt. Ismét egymás szemébe néztek. Végül a férfi elhúzta a nő félig nedves tincseit és belecsókolt a nyakába. Ajkai körüljárták az aprócska írásjegyet mely most éppen hogy csak látható volt a puha fehér bőrön. A nő egy pillanatig élvezte, aztán eltolta magától a démont. Majd még mielőtt az meglepetten megkereshette volna tekintetét ő csókolta szájon, úgy hogy közben teljesen magára húzta, hogy a youkainak meg kellett támaszkodnia. Őrült szenvedélyt éreztek ahogy csípőjük összesimult. A férfi is zihálni kezdett.  

Seyako kezei vágyakozva simították végig a démon vállait majd tértek le hátára. Ahogy ujjai a puha bőr alatt feszülő kemény izmokat érintették ismeretlen elégedett érzés áradt szét testében. Közben érezni vélte amint a szellem ujjai lejjebb ereszkednek testén, s lágy simogatás kíséretében kissé széthúzzák remegő combjait. Őrült bizsergés járta be minden porcikáját, miközben odakintről hűvös fuvallat lopta be magát a fürdőbe.

-               Onegai… (kérlek) - lehelte puhán a nő, mire Sesshoumaru kíváncsi csillogó szemekkel ránézett.

Újabb nyárillatú szellő szökött be a bambusz függönyök alatt, egy pillanatra tova fújva őket, s látni engedve a csillagokkal tarkított éjjeli eget. Mindkettőjüknek hírtelen déja vue érzése lett, ahogy legelső ilyesféle emlékük bukkant fel fantáziájukban. S azzal együtt, ahogy az o-furot körbe suhanó szellő elfújta a mécsest, vált kísértetszerűen hasonlóvá minden…

„Elzártam a vizet. Kilépettem a zuhany alól és belebújtam a papucsaimba. Leemeltem a fali akasztóról az egyik törölközött és megdörzsöltem vele vizes tincseim majd magamhoz szorítottam és előrébb lépetem az illatos gomolygó, párás homályba.

Rettentően megrémültem, amikor megéreztem szinte közvetlen magam előtt egy olyan aura jelenlétét, amihez foghatót még nem érzékeltem soha. Egyszeriben egész testemet kirázta a hideg. Semmit nem látottam, így hát erőt véve magamon bizonytalanul előre léptem, miközben bizonyára remegve megszólaltam:

-               Ki van ott…? – abban a pillanatban belé ütköztem.

A szél akkor is játékosan besiklott a fülledt helységbe, felkapta a bambuszfüggönyöket, és félre is dobta őket, hogy a hold keskeny sarlója betekinthessen a félhomályba. Így aztán ezüstös derengés öntötte el a fürdőt.

Két erős kezet érzetem meg, ahogy kíméletlenül megszorítják a karom. Ahogy a hírtelen fényben újra láttam, egy férfit pillantott meg. Már akkor is ilyen csodálatos… ilyen csodálatos és gyönyörű volt! Olyan szorosan tartott, ahogy még azelőtt egyetlen férfi sem! Csodálatos volt. Ahogy bizsergette bőrömet erős aurája… Ahogy elvesztem hűvös arany tekintetében! Képtelen voltam megmozdulni, vagy akár egy szót is szólni, miközben érzések ezrei kavarogtak bennem, ahogy szinte megbabonázottan pislogtam fel rá. A szél felkapta hosszú ezüst haját, összeborzolta frufruját, miközben ki-kivillant a holdsarló alakú jegy. Aztán a szorítás gyengülni kezdett és lassan a kellemes öleléssé vált…”

„Megdöbbentem. Hírtelen valami puha és forró nyomódott hozzám. Automatikusan utána kaptam, és két vékony kis kart sikerült megmarkolom. Meglepődtem, ahogy rájöttem, egy nőt ragadtam meg, legalább is erről tanúskodtak a mellkasomhoz préselődött gömbölyű, formás mellek. Aztán ahogy a holdfény besurrant döbbenten nézetem rá, ahogy bizonyára kíméletlen szorításomból csodálkozva pislog fel rám.

Szemei olyan kékek voltak, mint telihold idején az óceán, ezüstösen csillogtak a fényben. Arca fehér, kissé rózsaszín, talán az ijedségtől. A haja hosszú volt, vizesen tapadt a hátához, ám még így is aranyszínű szikrákat vetett a fényben. Alakja karcsú és törékeny volt, pont olyan tökéletes és gyönyörű, mint most. Bőre különösen puha és vakítóan fehér. Vágytam rá hogy megérinthessem, hogy végig simíthassam.

Valamit tartott kezeiben, ám az kevés volt, ahhoz hogy alakjához képest méretes gömbölyű melleit elrejtse. És az illat ami belőle áradt szinte bódítóan erős volt. Lassan engedtem a szorításon, néztem gyönyörű csillogó szemeit, miközben isten tudja mitől vezérelve végig simítva karját a derekára tettem a kezeim. Megszeppenten nézett fel rám, s ahogy figyeltem különös dolgok fogantak meg bennem… Különösek, mint hogy kívánom ezt a lányt!”

Folytatás következik…