Bűvöletben

Halandó Istennő

By: Mido

19. rész

„Megdöbbentem. Hírtelen valami puha és forró nyomódott hozzám. Automatikusan utána kaptam, és két vékony kis kart sikerült megmarkolom. Meglepődtem, ahogy rájöttem, egy nőt ragadtam meg, legalább is erről tanúskodtak a mellkasomhoz préselődött gömbölyű, formás mellek. Aztán ahogy a holdfény besurrant döbbenten nézetem rá, ahogy bizonyára kíméletlen szorításomból csodálkozva pislog fel rám.

Szemei olyan kékek voltak, mint telihold idején az óceán, ezüstösen csillogtak a fényben. Arca fehér, kissé rózsaszín, talán az ijedségtől. A haja hosszú volt, vizesen tapadt a hátához, ám még így is aranyszínű szikrákat vetett a fényben. Alakja karcsú és törékeny volt, pont olyan tökéletes és gyönyörű, mint most. Bőre különösen puha és vakítóan fehér. Vágytam rá hogy megérinthessem, hogy végig simíthassam.

Valamit tartott kezeiben, ám az kevés volt, ahhoz hogy alakjához képest méretes gömbölyű melleit elrejtse. És az illat ami belőle áradt szinte bódítóan erős volt. Lassan engedtem a szorításon, néztem gyönyörű csillogó szemeit, miközben isten tudja mitől vezérelve végig simítva karját a derekára tettem a kezeim. Megszeppenten nézett fel rám, s ahogy figyeltem különös dolgok fogantak meg bennem… Különösek, mint hogy kívánom ezt a lányt!”

Furcsa volt, hogy mindkettőjüknek, egyszerre, ugyan az az emlék jutott eszébe. Végül Seya lassan elmosolyodott, majd szorosan a démonhoz bújt. Jólesően érezte, hogy a két erős kar vigyázva átöleli, hogy a szellem a fejét, az ő nyakához hajtja majd mélyen beszívja a számára oly felejthetetlen illatot ami a lányból árad.

„Vadvirágok… harmatcseppes vadrózsa, fehér liliom, eső után… megőrjít!” – Sesshoumaru mélyen belecsókolt a finomvonalú nyakba.

-               Ugye tudod, hogy amit most mi csinálunk az tilos és helytelen? – Seya hangja kacér volt és halkan felnevetett, ahogy a gyengéd ajkak megszívták hófehér bőrét..

Hírtelen minden félelme elszállt, ami az este folyamán megkörnyékezte, és velük együtt elröppentek kételyei is. Minden egyszerűnek és tisztának tűnt. Szereti ezt a férfit, ezért ismét neki adja magát. „Ilyen egyszerű az élet!” A többi dolog, Aya Hime, Zadei, az esküvők, és az új erők nyomasztó súlya, minden feledésbe merült, minden más megvilágítást kapott.

-               Mindig a jó dolgokat próbálják megtiltani… - Sesshoumaru mélyen a lány szemeibe nézett, miközben kezei lesiklottak a vékony combok közé.

-               Sessh! – a nő halkan felnyögött, már nem titkolva vágyakozását – Ne itt…

A következő dolog, amit érzett, a repülés pár pillanatos csodája. Elmosódva látta ahogy testetlen alakjuk kiröppen a fürdő ablakán, majd a fénygömb beröppen az egyik nyitott shoujin, s mire ő felnézett már zárt szobában volt.

Odabent homály uralkodott, csak a papírfalon átderengő csillagfény választotta szét a sötétséget. Tudta, hogy a vendég szobába vannak, felismerte a shoujik mintáját, a kisasztalon felállítót tekercsrajzot. A szoba egyik sarkában begyújtott füstölők égtek, kellemes aromával töltve meg az egész helyiséget. Meglepődött amint lepillantott maguk mellé ahol két egymás mellé ágyazott futont látott, s attól még jobban, ahogy rájött, a férfi ölében ül. Sesshoumaru követte pillantásait, így mikor ő kissé zavartan felkapta a fejét, egyből találkozott a tekintetük. Seya akaratlanul elpirult, ahogy észrevette a szellem mennyivel magabiztosabb nála. Sesshoumaru elmosolyodott a lány zavarán, de nem mondott semmit sem.

Hosszú percekig néztek egymásra, míg nem a férfi lassan megmozdult. Óvatosan közelebb hajolt, majd lassan, vontatottan megcsókolta Seyát. Először csak épp hogy ajkaival megérintette a lány ajkait, majd lassacskán, ahogy a hercegnő ezüstfényű, csillogó szemei lehunyódtak, lágyan áttolta a nyelvét a remegő félig nyitott ajkak között. Csókja édes viszonzásra talált, s ahogy a lány, karjait lassú mozgással a nyaka köré fonta, kezei ismét felfedező útra indultak. Először csak hagyta ujjai had szaladjanak le a vékony derékról, végig a formás combokon, majd egyik keze felfelé indult, s a simogatás közben elhúzta az előre omló tincseket, hogy végül a lány nyakán állapodhasson meg. Egyre vadabbul, egyre szenvedélyesebben ölelték egymást.

A simogatás mindkettőjüket feltüzelte, a hercegnőnek jól estek a gyengéd becéző mozdulatok, a démont pedig egyre jobban felajzotta, ahogy büntetlenül bejárhatja a csodálatos halandó testet. Végig simította a lány hátát, követve gerincének vonalát egészen a formás izmos fenékig, majd újra vissza fel. Közben Seya kezei is kalandozni indultak, becézve, cirógatva csúsztak a férfi mellkasára, hogy vágyakozva megérinthessék a puha bőr alatt feszülő erős izmokat. A hercegnő csupán attól, hogy kezei végigsimították a youkai testét lassan zihálni kezdett, miközben bőre egyre forróbbá vált az érintések alatt. Úgy érezte szíve a torkában dobog, miközben minden gondolta azt élvezte, hogy létének ezen boldog percében büntetlenül simulhat ahhoz a férfihez akit a lelke mélyén oly rég óta rajongva szeretett, akit kívánt legtitkosabb álmaiban. Sesshoumaru furcsa elégedettségféle érzést vélt felfedezni gondolati között, ahogy apró mosollyal konstálta a lány palástolatlan vágyát.

Rég nem érzett forróság maradt kezei nyomán, a nő minden porcikája élvezettel reagált érintéseire. A szemében megvillanó lángok, halk kéj szülte sóhajai olyan élményt jelentettek, melyet fajtája bélitől nem kapott meg eddig. Az asszonyok, kikkel sajátjai közül együtt volt mind hidegek voltak, s noha élvezték az együttlétet, sosem perzselték meg a lényükből fakadó igaz élvezet lángjaival. De a hime más volt, lassan szégyen nélkül kitárulkozott, nem zavarták a bőrén kutatva futó ujjak, s a testét beborító csókok sem. Mikor a férfi felfedezett egy-egy olyan pontot, hol a kényeztetés nagyon jól esett, hálás sóhajokkal nyugtázta, s finom vékony ujjai görcsösen kapaszkodtak meg az erős vállakban. Seyako iszonyatos egyre csak feltörekvő vágyat érzett, szinte nem is tudta mit tesz, csupán követte ösztöneit. Ahogy bizsergő, lüktető szenvedéllyel hozzásimulhatott a szellemhez nőnek érezte magát. Olyan nőnek akit kívánnak, akit szeretnek, és ez az érzés a mennyekig emelte.  

Sesshoumaru néha megkereste a lány tekintetét, s ahogy a kék szemek egyre fátyolosabbak lettek, s ahogy Seya egyre jobban simult hozzá úgy vágyott ő is egyre jobban a folytatásra. Jobbja végül megcélozva a lány formás combjait, azokat simított végig, míg nem még beljebb kívánkozva eltűnt a testük közt még ott lévő aprócska üresen hagyott résen. A következő pillanatban már érezte, ahogy a lány teste megfeszül, majd fenekét kissé megemelve előre borul, s fejét a vállaira dönti. Hosszú arany haja hátán szétterülve és oldalt lelógva omlott szét, ahogy kissé feltérdelve, sóhajtva hunyta le szemeit. Orcáján erősödő rózsás pír és kiszáradt fehér kis ajkainak lágy remegése jelezte mennyire élvezi a helyzetet. A következő megnyilvánulás már a visszafojthatatlan apró, halk nyögések sorozata volt. Sesshoumaru mélyen magába szívta a hercegnő illatát. Ahogy érezte a lány élvezetét, elméjében egyre parancsolóbbá és követelőbbé vált az ösztön, hogy végre ismét magáévá tegye a lassan kéjtől remegő oly régóta kívánt nőt. Kevéske folytatás után, a gyönyörszerzés más útjára léptek.

Seya érezte, ahogy erős kezek fonódnak csípője köré, emelik feljebb s húzzák még közelebb és közelebb. Nem tiltakozott, kissé térdeire támaszkodva hagyta, hogy a férfi lassan leültesse ismét. Ágyékánál ismerősként hatott a lüktető feszültség, melyet érzett azon a vérrel áztatott teliholdas éjszakán is. Gerincén és minden idegszálában hideg remegés futott végig, ám még az utolsó pillanatban gondolatait összeszedve megkereste szerelme tekintetét. Sesshoumaru végig az ő arcát figyelte. Ahogy a lágyan fénylő, simogató pillantású arany szemekbe pillantott, hangja azonnal még jobban elgyengült.

Máshogy nézett rá a youkai, mint eddig bármikor, tekintete szelíd volt és odaadó, olyan érzésekkel melyeket eddig még soha-soha nem látott démonon. És a leghihetetlenebb hogy a nagy Sesshoumarut látja ezzel az édes kis mosollyal a szája szegletében, ezekkel az igéző, becéző, tükörként csillogó szemekkel, ahogy kissé kócosan, lihegve öleli át őt, ahogy minden érzelmét elétárva gyengéden még is erős szenvedéllyel követeli magának.  

-               Azt akarom, hogy tudd – kezdett bele mondandójába Seya, ám a lényét elöntő borzongás egy pillanatra félbeszakította – hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van az erőmre! Nem azért… hanem… hanem mert… - ujjai remegve érintették meg a férfi forró arcát – azért… azért mert ezt akarom! Azért mert veled akarok lenni, mert… - a szellem még mielőtt Seya befejezhette volna vadul megcsókolta őt.   

Utolsó szavakat elnyomta a féktelen vágyú csók, mit csak egy kissé fájdalommal telt nyögés szakított meg a lány részéről. Érezte, ahogy a férfi végleg elengedi, s reszkető térdei sem tartván súlyát teljesen egymáséi lettek. A hercegnő ajkai megremegtek, ahogy ujjai is egy apró görcsös szorításba futottak össze. Aztán teste ismét feljebb emelkedett és ismét le, mire lassan ő kezdte irányítani. Az oly lassan induló tempó gyorsulni kezdett, s észre sem véve mivel okozott ekkora örömet a démonnak, már csak elveszett annak féktelen ölelésében.

Ajkaik összesimultak szétváltak, miközben nyelvük édes keringő táncot járt. A szobát hamarosan megtöltötte a verejtékükkel keveredett füstölő illat, miközben egyre többször tört fel torkukból az élvezet hangja. A kert, a ház, s körülöttük minden békés volt, csak testük égett és tüzelt forrón, szenvedélyes szeretkezésbe egyé válva.

Seya megrázta kissé fejét, hogy a nedves arcába tapadó hajszálakat kikergesse félig lehunyt szemei elől. Fejét hátra vetve tartotta, haja fátyolként úszott mögötte minden mozdulatra. Ajkai nyitva maradtak, ahogy a csókok elváltak tőlük, s remegő izzó testét vették célba. Érezte a férfi kezeit derekán, ahogy néha húznak, néha visszanyomnak, s legjobban érezte a csodás gyönyört mely készülőben volt már körülötte. Egyre nehezebben tudott csak levegőt venni, ám ahogy közeledett a beteljesedés felé egyre jobban kívánta szerelme látását, így hát kinyitotta homályos szemeit, s megkereste velük a démon arcát.

Az arany szemek lehunyva pihentek, fölöttük a sötét szemöldök a homlokra tapadt frufru alatt meg-megrándult. Végül mintha csak megérezvén, hogy figyelik, Sesshoumaru felpillantott a lány kipirult arcára. Halványan elmosolyodott, majd még erősebben húzta magához a nőt, mire kéjes nyögés volt a válasz. Érezte, ahogy a hercegnő testét hideg borzongás járja át, figyelve hátra csukló fejet még örültebb tempóba kezdett.

Hírtelen gyönyörűséges kék fény töltötte be a szobát. Vakítva kezdtek kéklánggal égni a Seyako nyakán és bokáján az isteni jegyek, miközben képtelenné vált élvezetének hangjait tovább elfolyatni. Bőre borsózott, miközben hírtelen úgy érezte minden tagja tűzben ég, s földöntúli gyönyör árad szét bennük. Remegésén sem bírta kordában tartani, majd ahogy a fenekét megmarkoló kezeket megérezte, és a férfi még feljebb vonta magán már hangját is elengedte.

A taiyoukai pár pillanatig figyelte a nőt lassan körülölelő kék fényességet, majd ahogy segítette őt a csúcs felé, úgy kezdett el az ő testén is egyre elhatalmasodni a kéj. Olyan mélyen hatolt a gyönyörű testbe, amennyire csak tudott, miközben a nő hangosodó nyögése, zihálása és sóhajai mind-mind fokozták vágyát, lassan megérezve a gyönyör beteljesedésének közelgő ízét.

A szoba halványkék fényben úszott, miközben különös aura szél ölelte körbe a két alakot. Úgy tűnt a lány bőréből árad a világosság, mintha az árasztana magából különös fényt. Hajukat megemelte, ahogy lehunyt szemekkel remegve közeledtek a beteljesülés felé. A hercegnő kecses, gyönyörű alakja vonaglott meg először. Háta megfeszült, miközben szemei rebbenve felpattantak. Torkából az eddigieknél sokkal hangosabb nyögés tört fel átadva egész testét a gyönyörnek, mi még vadabb mozgásra sarkalta.

 Egy pillanatra meglepődött, ahogy meghallotta a démon férfias mély hangját, aztán szemeit lehunyva hagyta, hogy testüket egyszerre ragadja el a mámor. A youkai is még egy vad nyögés után elélvezett, szétáradó forrósággal töltve meg ágyékukat. Addigra a hercegnő már mozdulatlan volt, lihegve dőlt a férfi vállaira.

A kék fények apró világító gömbökbe sűrűsödtek össze körülöttük a szobát bevilágítva, akár egy idézet maradványa. Még mindketten kitartóan ziháltak, Seya arcát oldalra fordítva, bágyadt jóleső fáradsággal figyelt két egymás mellett lebegő gömböcskét. A férfi szorosan átölelte és hagyta, had pihenjen. Nemsokára aztán légzésük elcsitul, s az érzés köztük kezdett kellemetlenné válni. Sesshoumaru hátra dőlt a futonon, magával húzva a lányt is, de közben óvatosan elvált annak testétől. Békésen feküdtek a szoba beálló csendjében.

A hercegnő oldala még sokáig remegett s borzongott meg az elmúlt percek gondolatától, és lassan érezni kezdte, ahogy vékony folyadéksugár kezd csordogálni combja belső oldalán. Kis szégyenérzet fogta el, így egy takarót húzott magára hogy betakarja fedetlen testét. Nyakán és bokáján még mindig, igaz már halványabban égtek a stigmák. Ahogy az idő múlt, úgy kezdett különös érzés úrrá lenni minden porcikájában.

A pár perces néma fekvés után aztán ő mozdult meg elsőnek, ahogy egyre jobban elhatalmasodott rajta ez az különös minden tagját betöltő bizsergés. Akadozva felült, mire a férfi rápillantott.

- Mi baj? – kérdezte lágyan, ahogy tekintete a takarót mellkasához szorító lányt fürkészte.

- Semmi. Csak olyan furcsán érzem magam… - Seya előre nyújtotta egyik kezét, s a ahogy szétnyitotta ujjait tenyerén kis vibráló labda jelent meg.

Ahogy ujjai ismét összezárult s ezzel együtt a jelenség eltűnt.

-               Visszatért az életerőd. – Sesshoumaru is felült, majd felkelt.

A futon ő felőli része mellett gondosan összehajtogatott férfi yukata feküdt, amit gondolkodás nélkül magára öltött.

- Remélem, azért élvezted is – nézett le a lányra, majd elindult hogy résnyire nyissa a shoujit. 

Seya még pár percig döbbenten ült a futonon, s nézte a férfi hátát. Egy pillanatra igen nyomorultul érezte magát, ám erőt véve tagjain felállt, s az ő része mellé készített köntösért nyúlt. Ahogy testét ismét ruha fedte ő is csatlakozott a démonhoz a félig nyitott ajtóban.

-         Megbántottalak? – kérdezte végül a hosszas hallgatást megtörve, miközben fürkészve figyelte a férfi arcát. A semmiből nőt szúró gombóc a torkába, a sírás előjeleként.

Odakint a szentjánosbogarak lassan elültek a hosszúszálú sáson, és a gondozott pázsiton, vagy a virágágyások között, s megannyi zöldes-sárga lampionként világították be az udvart. A Hold már csupán vékonyka sarlóként kapaszkodott fel az égboltra, túl ragyogva a különösen erős csillagok fényétől.

-         Gomen… gomen nasai…

Halk csattanás furakodott be a tücskök muzsikájába, ahogy a papírajtó teljesen elcsúszott sínén a két ember súlyától. A férfi hátát a keretnek támasztotta, miközben szorosan magához ölelte a hercegnőt. A lány nem kérdezett semmit, boldogan veszett el a védelmező ölelésben.

-         Hime… - súgta a lány fülébe – Biztos hogy ezt akartad? Tudom a titkot… a szolgálód elmondta.

-         Kérlek, ne foglalkozz ezzel! Ígértél nekem egy éjszakát, ami csak a miénk… - a nő felemelte tekintetét, majd puha keze végig siklott a férfi arcán – Holnapra ez már csak emlék lesz, egy fellángolás hamvadó emléke… De most veled akarok lenni ezerszer vagy még többször, hogy úgy dobhassam el magamtól a boldogságot, hogy tudom mi az…

-         Hime… - a taiyoukai szájából ismét édesen hangzott a szó.

Seya játékosan elmosolyodott, majd a férfiba fojtotta a szót forró csókjaival. A démonnak sem kellett több, azonnal a hátára döntötte a lányt, ismét megkívánva annak igéző testét. A hercegnő egy csapongó gondolatával behúzta az ajtót, majd átadta magát az elmúlni nem akaró vágynak.

Hosszúra nyújtották az éjszakát, nem aludtak egy szemhunyásnyit sem. Élvezettel ölelték át egymást az éj minden percében, akár az első szerelmesek. Szeretkeztek egészen pirkadatig, s akkor sem akartak még külön válni. Testük fáradt és ernyedt volt addigra, ám lelkük vágyott az összekapcsolódásra melyet az ezernyi kéj között éltek át.

Hajnal első derengéséig együtt voltak, egymást átölelve feküdtek a futonokon. Keveset beszéltek eddig, így most halk suttogó szavakat leheltek egymás fülébe. Aztán ahogy a keleti látóhatár világosodni kezdett Seyako felkelt, felöltözött és hátra sem nézve elhagyta a szobát. Hosszú percek után tért csak vissza, immáron tiszta hakamában és haoriban, kezeiben hozva a férfi kimosott és megszárított ruháit. Arcán nem látszottak különösebb érzelmek, mozdulatain sem látszott semmi különös.

-         Gondolom, nem reggelizel, de ki jössz velem megnézni a napfelkeltét? – kérdezte, még mielőtt ismét elhagyta volna a szobát.

-         Hai.

Mire Sesshoumaru kiért, Seya már a gangon ült, kezében egy csésze gőzölgő teával. Mélyen gondolataiba merülve nézett keletnek, arca nyugodt volt a gyönyörű a párás derengésben. Haja hullámosan omlott alá hátán. Csupán szemeiben játszottak remegő érzelmek.

- Ugye nem bánod meg hogy nem kínállak meg? Neked nem hiszem, hogy jót tenne… - nézett a zöldszín italról a szellemre a lány, apró talán kissé cinkos mosollyal, majd ismét a lassan hajnalodó égbolt felé pillantott.

Egyikük sem szólt semmit hosszú-hosszú percekig A hercegnő lassan kortyolgatni kezdte reggelijét. Varázslatos még is szomorú hangulat ereszkedett a kertre, ahogy a szürkés felhők néhol útjukat állták az előtörő napsugaraknak. Elválás s búcsú hangulat lett úrrá mindkettőjükön, végül a szellem törte meg a melankolikus reggeli csendet.

-         Seya-chan – becézte a lányt, mire az hátra fordult felé.

Az inuyoukai mereven maga elé nézett, feszülten figyelte a tisztára súrolt fapadlót. Arca végtelen elszántságot tükrözött, vonásai nem változtak, csupán arany szemei csillogtak a szokásosnál gyengédebb fénnyel.

-         Seya csak egy szót mondj, kérlek! – pillantott fel a szomorkás kék szemekbe – Csak egy szót mondj és négy nap múlva mindketten Nyugaton vagyunk!

Szavai nyomán csend maradt, majd a nő minden reakció nélkül elfordult. Mikor a nap felső pereme felbukkant a horizonton, felemelkedett és a még mindig feszülten váró férfira pillantott.

-         Sesshoumaru, Nyugat hercege… - a nő édes mosollyal előre lépett, hozzásimult a férfihez – Köszönöm neked ezt az éjszakát, sosem fogom elfelejteni! De a válaszom nem, mint ahogy te sem gondoltad komolyan előző kijelentésed. A mi éjszakánknak vége, új nap virradt. Köszönök mindent… - a lány előre hajolt, és búcsúzóul megcsókolta a démont.

Gyenge, kis futó csók volt, s hamar véget ért. 

-         Két percet adj és indulhatunk, csak köszönetet mondok Aikonak és Kiricubonak!

A hercegnő végig sétált a hosszú nyitott folyósón, és belépett a konyhába. Sesshoumaru egy darabig követte, majd kint a gangon megállt. Kicsit elgondolkozott, mire ideges emelt hangok riasztották fel. Hegyezni kezdte füleit és, már tisztán hallotta Kiri-san és Seyako hangját. Pár perc múltán már megértette miről beszélnek. Aiko-chan rejtélyes módon eltűnt az éjszaka. A démon kifinomult érzékeivel azonnal felmérte, a lány nincs sem a házban, sem az udvaron. Feszülten figyelt egy darabig, és rá is akadt a szolgálólány illatára emlékei között, s lassan érezni is vélte. Ám a kertkapunál különös módon azonnal végszakadt. Mélyet szívott a reggeli levegőből, és egy pillanatra úgy érezte érzett valami oda nem illőt, valami furcsát, ám az ahogy jött úgy el is múlt. Sóhajtva lépett be a konyhába.

- A lány nincs se a házban se a környékén. Felesleges keresnetek.

A két nő ránézett, majd Seya pár pillanatos vizslató fürkészés után felnyögött.

- Elvitték!

Mindketten értetlenül néztek rá. 

-         Azonnal mond el te mit érzel! – kelt ki a következő pillanatban magából a hercegnő, amin a démon kellő képen elcsodálkozott.

-         A kapunál eltűnt a szaga. Többet nem tudok! – Sesshoumaru rosszallva elfordult.

-         Az a nyomorult… - suttogta a lány, és kirohant.

Mindketten követték. Mire az udvarra értek, ő már kifelé száguldott szobájából katanájával kezében.

-         Induljunk! – nézett a szellemre, ellentmondást nem tűrő szemekkel.

-         Iie! Szedd össze magad! Ha valóban az történt amire gondolunk… amire gondolsz, akkor végzetes hiba lenne így utána eredned… erednünk.

-         Szerinted is az a gazember volt? – Seya mintha meg sem hallotta volna az előző mondatot.

-         Nem tudom. Minden esetre ha lenyugodtál haladéktalanul induljunk a palotába! 

Az út feszült némaságban és gyorsan telt el. A hercegnő arcára volt írva minden félelme és aggodalma, aminek a taiyoukai egyáltalán nem örült. Ám elégedetten tapasztalta, ahogy elérik a várnegyedet, a lány vonásai megkeményednek, és görcsös feszültsége csak abban mutatkozik meg, hogy remegve, elfehéredett ujjakkal szorongatja kardja markolatát.

A palota park ködös derengésbe burkoltan ébredezett, már az esős évszak közeledtét mutatva a két határozottan előre tartó alaknak. A lány nem habozott, benyomta a bejárati ajtót, majd a szobák irányába indult. Meglepetten vette észre, hírtelen zárt ajtó állja útját. A démon és Seya összenéztek, majd az előcsarnokból másik, lépcsős útvonallal próbálkoztak. Sikertelenül, egy idő után ott sem tudtak tovább haladni. A további két próbálkozást a lány egyedül tette meg, a férfi az előcsarnokban várt rá.

- Egyértelmű, merre kell mennünk. Készülj fel a fogadó bizottságra! – bökött a hatalmas terem vége felé, ahol újabb csukottnak tűnő ajtó állt, mögötte az étkezővel.

- Sessh… nem kell velem jönnöd. Menj inkább vissza a szobádba az erkélyen át… - Seya csak közvetlen a nagy ajtó mellett torpant meg.

- Felejtsd el! – mordult rá a démon, immáron újra régi érzéketlen stílusával, és egy könnyed lökéssel betaszította a hatalmas tölgyből faragott kétszárnyú ajtót. 

Folytatás következik…