Átokhercegnő

2. fejezet

Alacsony volt, sápadt, és csontsovány. Szőke, egyenesszálú haja fénytelenül lógott a vállára. Talán csak kék szemében látszott valamennyi egészséges- kegyetlen és hideg- fény. Ugyan kihúzta magát, de így is csak Sesshoumaru derekáig ért. Vonásain semmiféle érzelem nem tükröződött... - Ő lenne az?- kérdezte a démon. A lány is démon volt, erősnek erős, de mégis... - Ha nem tetszik, keress mást- vonta meg a vállát a boszorkány. - Mért pont ő?- kérdezte Sesshoumaru. - Elég erős, hogy megvédje magát, ha te eltűnnél. - Ebben nem vagyok biztos...- morogta a démon. Sesshoumaru kisétált a barlangból. Milla magáhozhívta Alveratot. - Mért pont ő?- krdezte a lány is. - Ő fogja megtörni az átkot... Újra erős leszel...- Mért pont ő? - Elég erős ahoz, hogy akkor is megvédjen, ha teljesen elgyengülsz...- Pazar... A lány elindult a saját vacka felé, ami közvetlenül a boszorkányéból nyílt. - Alverat!- a lány összerezzent a hirtelen hangra- Ma éjjel! - Ne!- suttogta a szőkeség, és elmenekült a színről. ***

Már éjfélre járt az idő. Sesshoumaru átvágott Milla ládái közt és belépett Alverat barlangjába. A lány a túlsó nyílásnál ült, ami egy szakadékra nyílt, és a haját fésülte. - Gyere!- mondta a démon. Hangja teljesen szenvtelen volt. Sesshoumaru nem tartózkodott negyed óránál többet a barlangban. Alverat még akkor is a plafonra meredt, amikor a démon elhagyta a termet. Másnap reggel Sesshoumaru meglátogatta Rinéket a közeli tónál. Mivel mindent rendben talált, meghagyta Jakennek, hogy vigyázzon Rinre, és visszaindult a hegyre. Millánál nem éppen rózsás hangulat fogadta. A boszorkány a tűzhelynél tett- vett, és igencsak dühös pillantással köszöntötte a démont. Alverat meg sem szólalt, térdét átölelve ült az egyik hátsó sarokban, és icipicire összehúzta magát- valljuk be, nem kellet nagyon erölködnie. - Mi van banya?- kérdezte némileg idegesen Sesshoumaru.- Fogy az idő... - Nem rajtam múlt- morogta a démon. - Dehogynem!- ellenkezett Milla- Ajánlom, hogy kapd össze magadat, és ne bántsd a lányom! Több szó nem esett a témáról. Milla elment gyógyfüveket gyűjteni, Alverat pedig eltűnt egy kosár szennyessel. Sesshoumaru csak üldögélt az árnyékban, és elgondolkodott valamin... Dél körül Milla visszatért. Ebéddel kínálta a démont, de az ("nem eszem emberi étkeket") elutasította. Már négy óra is elmúlt, de Alverat még mindig nem jött meg. Sesshoumaru érezte a lány nyugtalanságát... Elindult megkeresni a lányt. Lesétált a folyóhoz. Alverat egy kövön üldögélt a vízben, és elmélyülten rágcsált valamit. A ruhák a parton száradtak a fák között. A lány hirtelen a vízbe csapott, és amikor újra felemelte a kezét, egy közepes méretű hal vergődött a karmai között. Villámgyorsan letépte a fejét. Aztán persze új szerzeményét is komótosan eltüntette. Sesshoumaru enyhe döbbenettel figyelte a jelenetet. Miután Alverat végzett az uzsonnájával, összeszedte az immár száraz ruhákat, és visszaindult a barlangba. -Jössz?- kérdezte Sesshoumarutól, mikor elhaladt mellette. A démon követte. Már egészen beesteledett, mire visszaértek. Milla átvette a mosott ruhát, aztán hátramentek Alverathoz, és komoly beszélgetésbe kezdtek a lány jövőét illetően. Sesshoumaru az erdőben sétált.