Átokhercegnő

4. fejezet

            A kínos csendet Alverat törte meg:
- Hogy hívják?
- Kit?
- A kísérődet?

- Rin.

A lány egy percig erősen gondolkodott, aztán döntött:
- Erre!- megrántotta a kantárt, mire a ló felkapta két lábát a földről, megugrott, azután helyből vágtára kapcsolt. Mielőtt elérték volna az erdőt, a démonló megugrott, és a levegőbe emelkedett. Tettek egy kört Sesshoumaru körül, aztán a lány lekiabált neki:
- Megyünk?- aztán válaszra sem várva elindult. A démon kelletlenül követte.  Csak azon gondolkodott el, hogy ha nem érnek oda időben, akkor megöli ezt a lányt. Nem lesz kár érte…

            Bő egy óra észvesztő sebességű repülés után Sesshoumaru megérezte Naraku szagát. Alig egy perccel később Kagura jelent meg előttük, háta mögött Kannával. Alverat mit se törődve velük, elszáguldott mellettük. Kagura éppen azzl volt elfoglalva, hogy kacér pillantásaival felkavarja Sesshoumaru gyomrát, így nem vette észre, hogy Alverat maga elé Rántotta Kannát. Az annyira megdöbbent, hogy mozdulni sem bírt. Alverat gyorsan Sesshoumaru mögé került. Persze feltűnt neki, hogy néz az a nőszemély az ő Sesshoumaru Nagyurára… Fogta Kannát, és tiszta dühből hozzávágta Kagurához; mire mindketten landoltak az alattuk lévő fán.
- Gyere!- szólt hátra Sesshoumarunak a lány, és továbbment. Háttérzajként kísérte őket néminemű zümmögés… Ami egyre erősödött, bár úgy tűnt, Naraku személyesen foglalkozik velük… Mindenekelőtt azzal a harmatgyenge kis szőkeséggel- és annak lovával. A démonpaci horpaszát ugyanis épp abban a szent pillanatban verte át egy rusnya csáp, amikor Sesshoumaru Alverat mellé ért; talán pont azért, hogy végignézhesse, ahogy a lány zuhan vagy tíz métert, aztán újra talpra szökken, hogy kivédjen egy második csapást… De a harmadikat elhibázta, és ájultan terült el a földön. Naraku egészen közel ment hozzá, hogy a gyilkosság minden percét kiélvezze. Perverz játékát egy kemény hang szakította félbe:
- Vedd le a kezed a nőmről.
Sesshoumaru alig öt méterre állt a félszellemtől, kivont karddal és nem túl hízelgő gondolatokkal. Naraku gúnyosan elvigyorodott:
- Részvétem… A legrondábbat kaptad…- azzal egy kedves csáp már meg is indult a lány felé, és átfúrta…

                                                      ***

            A puszta levegőt Alverat helyén. A lány ugyanis már egy faágon ült és elgondolkodva figyelte a két férfit, akik egyhe döbbenettel néztek rá- bár ez nem mindegyikőjükön látszott… Ez idő alatt senki sem mozdult. Alverat köré leereszkedett egy fekete felhő. Mikor már semmi sem látszott a lányból, a sötétséget áttörte valami kékes fény, és amikor eloszlott, a haldokló lány helyén egy idegen állt.

            Magas volt, fiatal, és erős. Aranybarna bőre minden mozdulatnál megfeszült meztelen hasán és vállán. Hosszú, erős, kékesfekete haja kavargott körülötte, meleg barna szeme pedig dühösen villogott. Páncélja helyén fekete inget és bő szoknyát viselt. Kezében megjelent kétélű kardja.

            Naraku amint magához tért, azonnal támadásba lendült, de Alverat állta a sarat. Sesshoumaru is nekiesett Narakunak… Már öt perce szórakoztak édes- hármasban, amikor Inuyasha nyomában befutott az egész anti- Narakus társaság. Ki tudja mért, a két tesó most békén hagyta egymást , sőt, Sesshoumaru tudomást sem vett a Tessaigával hadonászó pincsiről. Alverat közben bekapott egy csúnya vágást a karjára… Még mindig gyengébbnek bizonyultak Narakunál, mert befutott Kanna és Kagura, és a pokoldarazsak is bevetésre kerültek. Szerencsére a „jobbik fél” sorai is gazdagodtak egy Dél- i őrjárat negyven jó démonharcosával, köztük Kai- al is.

            Amikor Alverat meglátta bátyját, olyan szinten kiesett a képből, hogy ha Sesshoumaru nem lép közbe, rövid úton találkozott volna Kikio-val. Két támadás között a lány Kai nyakába ugrott, aztán hátrahúzódtak, hogy átadják a terepet a katonáknak. Amikor kiörömködték magukat, változtattak kicsit a felálláson, és elindítottak egy igazi, hamisíthatatlan össznépi támadást…