3. Tsubaki felbukkanása

Álmodozásából Kosimo riasztotta fel. Úgy néz ki a cica sem tudott aludni, mert ébren üldögélt, nagy zöldes szemeivel gazdáját figyelte:

-          Mi van vén lókötő, te sem tudsz aludni? – kérdezte halkan becézgetve és simogatva a macskát.

Persze nem kapott választ, de Kosion látszott, nagyon élvezi a kényeztetést. Pár perces halk dorombolás után, aztán a cica az ajtó felé sétált, majd várakozóan pillantott gazdája felé.

-          Mit akarsz, Kosi? – kérdezte a lány és felkelt, majd halkan kilépett az ajtón.

Odakint gyönyörű holdvilágos éjszaka volt. Déli szél támadt, ami andalító meleget hozott, a tavasz első hónapja ellenére. A holdfény ezüstösen játszott a házak tetején, a fák sarjadó lombja között, minden kicsiny friss fűszál mögé bebújt, hogy árnyékot vethessen. Mido a ház előtt álló alacsony padra ereszkedett.

-          Valóban gyönyörű! – sóhajtotta.

A cica miákolva ugrott az ölébe, ahol kényelmesen elhelyezkedett és dorombolva hagyta, hogy a lány simogassa. Talán fél órát is ültek így kint az éjszakában. Aztán Mido olyant érzett, amit már sok ideje nem. Ékkőszilánkot. Méghozzá nem is egyet. Kosimo is felfigyelt gazdája nyugtalanságára. Mido felkelt, mire a cica leugrott az öléből, és pár lépést előrébb lépett, majd kérdőn Midora nézett.

- Megnézzük, nem? – nézett vissza rá a lány, mire Kosimo lángok kíséretében nagymacskává változott.

Mido pár percet gondolkodott, majd ő is felvette démoni formáját. Régen volt már így, rettentő régen. Ebben az évben még talán nem is. Ahogy koncentrált és az energiák örvényleni kezdtek a teste körül. Mámorító érzés volt, és az is, ahogy újra erőt érez magában.

-          Sessh ugyan megtiltotta, hogy bármiféle harcba bonyolódjak, de ez a szilánk itt van az orrunk előtt, nem de? – szállt fel Kosimo hátára – Bolondság lenne nem megnézni, ami nem jelenti azt, hogy belesétálok, egy esetleges csapdába.

Azzal a levegőbe emelkedtek. A nagymacska végig futott a falu felett, Mido irányítását követve, egyre közelebb értek az ékkőszilánkokhoz. Furcsa helyen találtak rá. A Goshinboku, az 1000 éves fa előtt feküdtek. A lány sokáig nem ment közelebb, csak a levegőből figyelte a Shikon szilánkokat. Tudta, hogy valami nem stimmel, de ösztönei cserbenhagyták. Nem hallott semmit, nem érzett szagokat, és nem látott senkit sem a közeli fák árnyékában. De minden idegszála megfeszült, érezte, hogy itt valami nem stimmel. Végül is a legkönnyebb megoldást választotta. Kinyújtotta a kezét, és hívni kezdte a szilánkokat, mire azok válaszoltak is és lebegve Mido felé indultak. De még mielőtt, a lány tenyerébe zárhatta volna, valami süvítve szállni kezdett a levegőben. Mido háta mögül közelített, de túl magabiztos lehetett a küldője, nem számítva bele kivel van dolga. A lány pillanatok alatt talpon volt a macska hátán és elrúgta magát róla. Világosan látta az alatta elsuhanó, a hold fényében megcsillanó pengét. Mido egy elegáns félfordulattal megpördült a levegőben, majd a föld felé kezdett zuhanni, de útközben csuklója egy kecses mozdulatával elindította a sárga nyílhegyként szálló kicsapódó karmait arra felé, ahonnan a penge jött.

Azok pontosak voltak, halk szisszenés hallatszott a bokrok takarásából. Mido talpra érkezett, és a következő másodpercben már Kosimo is ott állt mellette, morogva nézve a sötétségbe. A lány újra hívta a szilánkokat, de most nem habozott, eltette őket. Közben egy percre se fordította el a tekintetét a sötétségről, ahol támadója lapult.

-          Gyere elő. Látni akarom kit ölök meg! – szólt rá az ismeretlenre.

Pár pillanat múlva egy nő lépett ki a fák alól, így alakját megvilágította a fény. Hosszú sötét szoknyát, sötét felsőt és köpenyt viselt. Arca fiatal volt, amit hosszú fényes fehér haj keretezett. Ajkai vörösre voltak rúzsozva, és egészen szép lett volna, ha a szemében nem csillog a mérhetetlen gonoszság.

-          Szóval te nem Kagome vagy. - szólalt meg furcsa kesernyés hangviselésű hangján.

-          Gratulálok, már a kútnál rájöhettél volna. – fintorgott a lány.

-          Hogy hívnak? Még soha nem hallottam rólad, pedig egész ügyes vagy! – kérdezte a nő, miközben egy kígyó kúszott hozzá, majd a vállán helyezte kényelembe magát.

-          Nem tartozik rád, annyi legyen elég, hogy Kikyou és Kagome barátja. Én viszont hallottam rólad Sötét Papnő. – válaszolta még mindig unottan a lány.

-          Ennek örülök. Akkor talán elkerülhetjük a felesleges küzdelmet. Kérem vissza a szilánkokat! – szólt rá Tsubaki erőteljesen.

-          Álmodozol. Ezekre már pont szükségem volt! – rejtette kimonója alá a 3 szilánkot.

-          Ne akarj meghalni. – válaszolta Tsubaki.

A lány már nem válaszolt, mert a szürke kígyó ellene támadt. Megvárta, amíg kellő közelbe ér, és a sárga fonállal több helyen szétvágta.

- Papír bűbáj? Nagyon veszélyes. De nem értem mit akarsz újra tőlünk!

- Hát nem nyílván való, bosszút!

- Rám is átkokat dobsz? Arról szerintem lekéstél.

- Hallgass! – ripakodott rá a gonosz papnő.

Jobb szeme pirosan megvillant, és a következő pillanatban egy jégből készült tigris állt a nő előtt.

-          Kosimo, nem nagy kihívás igaz? – kérdezte a macskától Mido.

Az bólintott, majd lángokat idézett maga köré, és a jégtigris ellen indult. Annak persze szemmel láthatóan nem tetszett a nagy tüzelés. A macskák egymásnak estek.

-          Akarsz még valami szórakoztató lényt küldeni, vagy most már harcolhatunk? – kérdezte Midayoi.

-          De nagynak hiszed magad démon. Egy papnő ellen akarsz harcolni?

-          Te tartod papnőnek magad? Én sokkal inkább egy sötét, becstelen elzüllött, korcs nőt látok, aki a semmit érő fiatalságért eladta a lelkét.

-          Hogy mersz velem így beszélni? – kiáltott fel Tsubaki, és kimonója alól tisztító tekercseket húzott elő.

-          Te még mindig nem érted? – sóhajtott nagyot Mido, és felemelte egyik kezét, mire a tekercsek kék fénnyel felragyogtak és elhamvadtak a levegőben.

-          Démon, mit képzelsz? Mért nem hatnak rád az én erőm? – kérdezte ledöbbenten Tsubaki, de már újabb papírt vett elő, amiből egy újabb kígyó született.

-          Nem unalmas ez egy kicsit? – sóhajtott nagyot a lány, miközben az olvadozó jégtigris és Kosimo csatáját nézte.

-          Majd meglátjuk! – válaszolta a nő, és egyik kezét maga elé emelte mire, fekete kavargó és szikrázó energia gömb jelent meg tenyerében.

-          Szóval mutatsz is valamit? Jól van. Akkor én is mutatok neked valamit. – azzal kihúzta a hátára erősített hüvelyből az ikerpengéket.

Tsubaki mintha egy pillanatra meglepődött volna a kardok láttán, de elindult a támadás. A kígyó és a fekete energia gömb is a lány felé indult. Mido keresztbe rakta maga előtt a kardokat, és várta hogy a támadások közeledjenek. A papnő nem tudta először mire vélni ezt a viselkedést, de lassan ő is meglátta mire vár a lány. Kezében a kardok vörös aurát öltöttek, a támadás és a pengék körül fehér felhőfoszlány vagy szélszerű örvénylő fények jelentek meg. Mikor a fekete energia gömb aurája és a vörös aurájú kardok ereje találkozott, a fehér örvénylő fények egy szilárd vágatszerű anyaggá álltak össze. Olyasmi volt, mint Inuyasha Szélbordája, csak teljesen más erőket mozgatott meg. Aztán a lány egymáson elcsúsztatta a kardokat, és bele vágott az energia gömbbe. Abban a pillanatban örvénylő sárga és vörös tölcsérek csaptak ki a fegyverből, semmivé foszlatva Tsubaki energia gömbjét, és a kígyót is, de a Sötét Papnő már kitért a támadás elől.

-          Nem is rossz. De ez csak bemelegítés volt. – azzal mindkét kezében fekete gömbök jelentek meg és a lányt kezdte velük sorozni.

Erre persze már Mido is kénytelen volt menekülni. Tsubaki körbe bombázta az egész környéket. Kosimo a lány hívására felhagyott a jégtigris olvasztásával. Így Mido a levegőbe menekült, de ott sem volt biztonságban. A taktikája az volt, hogy kimeríti a boszorkányt, elvégre ennyi energia gömb sok erőbe kerül. És igaza is lett.

-          Mást nem tudsz csinálni csak menekülni? – kérdezte Tsubaki lihegve.

-          Te sem tudsz egy rendes támadást összehozni, csak lövöldözöl a Holdra. – válaszolta Mido, és leereszkedett a nő elé pár méterrel.

-          Ha annyira meg akarsz halni, döntsük el egy végső csapással, részemről azzal küzdesz, amivel akarsz. – ajánlotta fel a papnő.

-          Ha azt hiszed neked az nem lest túl jó! – vont vállat Mido, és a várakozó Kosimora nézett – Menj távolabb Kosi. Nehogy bajod legyen.

A macska morgott még egy kicsit aztán távolabb húzódott. Tsubaki koncentrálni kezdett. Két tenyerét egymás felé fordította, és energia gömböt készítette. Minden bizonnyal a legnagyobbat. Közben odaszólt a várakozó lánynak.

- Válassz fegyvert!

Mido egy pillanatig gondolkodott, majd íjáért és egy nyílvesszőért nyúlt. Tsubaki csak lenézően ránevetett, majd két kezébe fogta a születő energiacsapást. Mido a vesszőt a húrra illesztette, és akadásig megfeszítette. Egyenesen állt, büszkén felszegett fejjel. Baljának mutatóujja a nyílheggyel együtt, a papnő szívére mutatott, a tollakat a végén pedig csak ujjheggyel érintette.

-          Bolond vagy démon, engem akarsz egy nyíllal megölni? De a te bajod! – nevetett fel Tsubaki és ellökte a hatalmasra nőtt energia gömböt.

-          Óriásit tévedtél. – válaszolta csak magának Midayoi, és elengedte a húrt.

A vessző egy pillanatra megállt a levegőben, hegyénél kék ellipszis rajzolódott ki majd erős kék aurával körülölelve tovább szállt. Olyan erős fénye volt, hogy amíg röppályáján süvített az egész környéket kék fénnyel vonta be. A Szent Nyílvessző megsemmisítette az energia gömböt, ami mintha szilánkokra tört volna hullott darabjaira, majd egyenesen Tsubaki szíve felé szállt.

- Lehetetlen! Ez egy tisztító vessző! Te nem vagy papnő! – sikoltott nagyot Tsubaki.

- Ezt Kikyouért kapod! – suttogta Mido.

De aztán nem várt esemény történt. Egy fehér hajú, fehér ruhás kislány jelent meg a nő előtt. Kezében tükröt tartott, fekete szemei üresek és lélektelenek voltak. Felemelte a kezében tartott tükröt, és az teljesen elnyelte a lélekvesszőt. Midonak megdöbbeni sem volt ideje. A tükör vakító fénnyel körülölelve darabokra tört, és mire újra képes volt kinyitni a szemét se a kislánynak, se Tsubakinak nyoma sem volt. A fényesség után az éjszakai sötétségben vaknak érezte magát. A beálló néma csöndben hírtelen rohanó lábak zaja szűrődött hozzá. Gondolkodás nélkül újabb nyílért nyúlt, elvégre nem tudta, hogy barát vagy ellenség. A bokrok közül a szerzetes bukkant elő, nyomában Sangoval és Kirarával. Pár pillanat múlva villogó fáklyák jelentek meg a fák között és Kalde érkezett, mögötte a fél faluval.

-          Mi történt itt? – kérdezte fáradtan.

-          Semmi különös. Csak kicsit játszottam azzal a Tsubakival. – nyújtózkodott nagyot Mido, miközben visszaváltozott emberré.

-          Lányom, ez nem játék! – sóhajtott nagyot az öreg papnő.

-          Ugyan már? A kis játék energia gömbjeivel? Akkor mi volt?

-          Energia gömbök? – kérdezte Miroku, Sango és Kalde kórusban.

-          Azok, olyan fekete kis szikrázó gömbök, amivel megpróbált eltalálni. Vicces volt.

-          Nem voltál te egy kicsit túl sokat Sesshoumaruval, lassan a stílusod is olyan, mint neki. – pusmogta Miroku Sangonak.

-          De a hallásom továbbra is tökéletes! – ripakodott rájuk Mido – És amúgy meg szereztem 3 szilánkot.

-          Hogyan? – kérdezte Kalde miközben már a falu felé sétáltak.

-          Kagomét kereste. Engem nézett Kagoménak, csak persze kicsit csalódott. Aztán persze legyőztem, de meg jelent valami kislány, tükörrel a kezében, aztán már itt sem voltak. – válaszolta még mindig lazán Mido.

-          Ez nagyon nem jó. – sóhajtott nagyot Sango.

-          Nekem sem tetszett. Az a lány Kanna volt, Kagura húga? Akiről már meséltetek? – kérdezte a papnő már a falu utcáin sétálva.

-          Pontosan. És ez azt jelenti, hogy Tsubaki ismét szövetkezett Narakuval. Midayoi, nem szabad őt fél vállról venni. A nővéremet képes volt úgy megátkozni, hogy az beteljesüljön. Kagome majdnem belehalt a találkozásukba. – csóválta a fejét Kalde anyó.

-          Engem nem érdekel se, ő se az átkai. Ha meg Naraku mellett áll meghal.

-          Mido, mi van veled? – kérdezte Sango résnyire húzott szemekkel.

-          Semmi. Csak idegesítő egy szellemlelkekkel szórakozó féldémon papnő miatt ekkora felhajtást kelteni. Még le se tudott izzasztani!

-          Mido, te nagyon rosszul látod a dolgokat. – válaszolta Miroku.

-          Amúgy sem én érdeklem.

-          Erre már nem mernék mérget venni. – sóhajtott nagyot az anyó.

Aztán mindenki újra nyugovóra tért. Az éjszakájuk további részét nem zavarta meg semmi.