8.(8/2)  „Csajügyek”

Az április utolsó napjai mintha csak a falu lakosainak idegesítésére, egyre lassabban teltek. Szinte már óráknak tűntek a percek. Az idő kellemesen felmelegedett, csak éjszakára kellett melegen takarózni. A nap sugaraiban immáron erő volt, pirosra sütötte a lányok arcát. Az emberek már a rizsföldeken dolgoztak, elvégre a termés nem érhet rá.

Inuyashának egyre jobban mehetnékje volt, amióta megtudta, hogy alig 10 szilán hiányzik már csak az ékkőből, de a lányok azt mondták, várjon türelemmel. Elvégre 7 szilánknak tudják a biztos helyét. A maradék 3mat szinte lehetetlen megtalálni. És ráadásul náluk is van 4 darab. Ami bizonyosan azt jelenti, hogy Naraku fel fog bukkanni. És minek fussanak utána, ha itt is megvárhatják, felkészülhetnek a harcra egy olyan helyen, ahol ők vannak otthon.

Mindenki megtalálta a maga dolgát. Shippou és Kirara a gyerekekkel játszottak és vigyáztak rájuk, hogy édesanyjaik zavartalanul tudjanak dolgozni. Miroku legjobb elfoglaltságának azt találta, hogy a faluban élő szép hajadon lányok után futkosott, de soha nem volt szerencséje. Vagy Sango kapta el vagy a lányok utasították vissza. Ez így ment egészen addig, amíg a lány már mindenhova magával rángatta a szerzetest, így nem maradt ideje a nők után futkosni. És hát Miroku nem is ellenkezett Sango társasága ellen, legalább gyönyörködhetett a lány formás domborulataiban. Aminek nagyrészt verés lett a vége, de ő nem adta fel.

A szellemirtó lány a szerzetes nevelése mellett szívesen segített bárkinek. Minden közösségi munkában részt vett, és gyakran járt át Mirokuval a közeli falvakba, ha ott szükségük volt szellemirtásra vagy egyéb hasonló feladatra. Volt olyan hogy több napra is távol maradtak, ilyenkor Mido és Kagome mosolyogva sutyorogtak egész nap. Aztán amikor a lány hazaért egyből fürdeni rángatták. Ez volt az ő titkos pletyka helyük, ahol csak 3man voltak és minden örömüket, bánatukat meg tudták osztani a másikkal. Már nem voltak titkaik egymás előtt, csak Mido maradt hű ígéretéhez. Nem beszélt a lányoknak a Sesshoumaru és közte lévő kapcsolatról, pedig annyira kikívánkozott belőle.

Kagome egész álló nap jótékonykodott, mint ahogy azt tőle meg is szokhattuk. Mindenkinek segítette, főleg Kalde anyóval töltött sok időt, hogy minél többet tudjon tanulni belőle. Segített az anyó kertjében, gyógynövényeket gyűjtött, főzeteket készített, vagy Inuyashával sétált. Szemmel láthatón fejlődött a kapcsolatuk, aminek persze a lány nagyon örült. Néha furcsa dolgok jutottak eszébe arról, hogy Mido és a hanyou milyen jól megérti egymást, de aztán ezen nem problémázott. Mindkettőjükben megbízott.

Inu is lekötötte magát. Néha akarata ellenére jótékonykodott, hiszen sokszor vették hasznát félszellem mivoltának. Harcra csak ritkán került soruk és azt is a fiú egyedül elintézte. Különben naphosszat pihent, vagy valahová elvonulva gyakorolt. Néha ilyenkor magával vitte Midot is, hogy egyikük se puhuljon el a nagy semmittevésben.

Mido pedig kitartóan Rin nyomában loholt. Egész álló nap mellette akart lenni, ami persze mindenkinek szemet szúrt, de nem mertek neki szólni. Amióta a lányt a támadás érte, Mido teljesen be volt sózva, hogy meg védje. Aztán egy szép napon, április utolsóinak egyikén Rin fájdalmasan, de felvilágosította, hogy erre igazán nincsen semmi szükség, nem fog elkalandozni, csak ne legyen kiskutya mögötte.

A lány meglepődött a kérésen, és röstellte is egy kicsit magát, de aztán már nem loholt a lány nyomában, így aztán végkép lassúnak tűntek a napok számára. Aztán eljött április 29. is.

Reggel már az egész falu be volt zsongva. Készültek a karneválra, díszítették a házakat és utcákat. A szomszédos falukból is bőven jöttek, így minden szálló és vendégház zsúfolásig megtelt. A nők már előkészítették legszebb ruháikat, és mindenki vágyott már a karneváli hangulatra. A főutca a folyócska mellett virágkoszorúba öltözött. A hídról is füzérekben lógtak az illatozó pompás virágok estére. Mido próbált higgadtan és nyugodtan tűnni, de a lelke mélyén már égette a vágytól, hogy látassa Sessht. Bőszen segítette a díszítésben, és minden munkában, csak hogy azzal is teljen az idő. Aztán eljött a délután, mire nem maradt már munka. Így aztán sétálni indult, Kosimo társaságában. A délutáni napfény cirógatta az arcát, és kicsit el is álmosította.

A lány elsétált a falu széléig, majd a Szent Fához ment. Imádott itt ücsörögni, aztán észre sem vette, hogy elnyomta az álom. Kosimo mellé feküdt és szintén elszenderedett, de csak felületesen, miközben minden érzékével a környezetét figyelt.

Mido arra a furcsa érzésre ébredt, hogy figyelik. Pislogva ült fel és nézett körbe. Nem messze tőle Inuyasha feküdt a fűben, és élvezte az utolsó napsugarakat.

-          Hát te mióta vagy itt? – nyújtózkodott nagyot a lány.

-          Már egy ideje. Kagome küldött.

-          Akkor mért nem ébresztettél fel?

-          Békésen aludtál. Gondoltam ráér. – ült fel a fiú is.

-          És mit akart tőlem?

-          Hogy menj majd vissza a faluba, mert Sangoval fürdeni akarnak.

-          Köszi. Akkor indulni kéne.

-          Nem maradsz még egy kicsit? – kérdezte a hanyou.

-          De sötétben meg egyedül nem jó fürdeni.

-          Majd Miroku elkísér! – vigyorgott a fiú.

-          De vicces vagy! – húzta el a lány a száját, felállt és visszaindult.

Inuyasha csendesen követte. Egész úton nem beszéltek.

A nap már alacsonyan járt, amikor a 3 lány a hévforrás felé indult. Törölközőkkel és hajbalzsamokkal felbakolva. A hanyout megkérték, hogy tartsa féken a szerzetest, ha esetleg szükség lenne ilyesmire.

Kagome és Sango teljesen fel voltak buzdulva, úgy készültek a holnapra mintha az esküvőjük lenne. Szemmel láthatóan mindkét lány nagy dolgokat várt a holnapi karneváltól. Mido pont ellenkezően reagálta le, csendes volt és álmodozó. A csajok mindenáron be akarták persze vonni a traccspartiba. Kagome és Sango gyorsan ledobálták a ruháikat és már gázoltak is a finom meleg vízbe. Mido lassan és elgondolkodva hámozta ki magát ruháiból egy bokor mögött. Lenézett saját testére és valahogy furcsán hatott a látvány. Mintha kilók rakódtak volna a csípőjére. Hihetetlennek tartotta, a sok futkosás, munka és edzés mellett. Először meg akarta kérdezni a lányokat, hogy nem csak hallucinál-e, de aztán elvetette az ötletet, mondván egyből kombinálnának. Erre a gondolatra ő is megrémült, és törölközőbe csavarva óvatosan ereszkedett a vízbe.

-          Mióta vagy szégyenlős? – lepődött meg Kago, amikor a nagy takargatást látta.

-          Nem tudom, ez most csak jött! – magyarázkodott a lány és nyakig süllyedt a vízben.

-          Nagyon furcsa vagy az utóbbi időben. Alig beszélsz! – fordult arra Sango is hajmosás közben.

-          Talán a várakozás tette. – von vállat Mido és ő is a tubus után nyúlt.

-          Nekem úgy tűnik, mintha valami nyomasztana! – bukott le a víz alá Kagome, majd haját hátracsapva jött fel.

-          Tényleg? Pedig tényleg semmi bajom! – heherészett kínlódva Mido, mivel a lány gyengepontjára tapintott rá.

-          Figyelj, tudod, hogy nekünk mindent elmondhatsz? Soha nem adnánk tovább! – fűzte Kago kitartóan.

-          Szerintem is titkolsz valamit, ami nyomja a lelked. Nekünk elmondhatod! – lódított rajta Sango is.

-          De lányok, nincs mit elmondanom! Tényleg semmi bajom! – vigyorgott erőltetetten Mido és mélyebbre gázolt a vízben.

Aztán lebukott és ameddig csak levegővel bírta lent maradt. Nyitott szemmel úszkált és lebegett, figyelte nap aranyos sugarait, ahogy a fák koronáját megvilágítja. Aztán saját magát nézte a kékes vízben, amit tündéri fénnyel ölelt körbe a megtört napsugarak vakítása. Leült az apró tavacska fenekére, már amennyire a felhajtóerő engedte. Végignézett hófehér vékony lábain. Bokái vékonyak voltak, vádlija formás, térdei kecsesek, combjai pedig sokkal izmosabbak, mint egy évvel ezelőtt. Aztán a hasára nézett, ami a bokor mögött az esti fényben felkeltette a figyelmét. Dereka még mindig vékony volt, és a csípője is ugyanolyannak látszott, csak ő érezte, hogy valami megváltozott. Hasára tette a kezét és egy pillanatra úgy érezte kis pocakot eresztett, de még mielőtt tényleg megrémült volna prüszkölve levegőért kapott.

-          Na végre. Úgy néz ki a halak érdekesebb társaságnak bizonyultak. – duzzogott Kago.

-          Már kezdtünk aggódni. Mit csináltál ennyi ideig? – kérdezte Sango.

-          Semmit. Csak lazítottam. Adnátok a haj sampon vagy balzsam vagy, mi a fenéből? – kérdezte az üvegcsék felé mutogatva.

-          Persze tessék! – dobta a kezébe a szellemirtó lány.

-          Köszi!

Mido némán kezdte dörzsöli hosszú hajára az olaj szerű valamit. Közben gondolatai visszatértek ”kis pocak”–jához, és amikor a lányok nem figyeltek lopva megtapogatta, de legnagyobb meglepetésére nem érezte. „Kezdek megbolondulni?” – húzta össze szemöldökeit. Időközben Kagoméék végeztek a mosdással és már csak szórakozva pancsoltak a vízben. Pár perc múlva ő is csatlakozott hozzájuk és csendesen hallgatta miről beszélgetnek. Nem figyelt rájuk, éppen csak nyomon követte a témát, hogyha kérdeznek tőle valamit ne keljen kukán visszakérdeznie. A holnapon töprengett. Már annyiszor elképzelte maga előtt, de most hogy ilyen közelinek érezte, még sem tudta hogyan fog alakulni. Gondolataiból Sango zökkentette ki.

-          Mido, mire gondolsz? – kérdezte kíváncsian, és nagyon örült, hogy ilyen elterelő módon meg tudta fogalmaznia a kérdést.

-          Rá. – jött a tömör válasz.

-          Már, mint ő rá? – kérdezte a szellemirtó lány, biztos, ami biztos alapon.

-          Igen, Sesshoumarura. – sóhajtotta Mido megadóan.

-          Mond, mért nem mesélsz nekünk azokról az időkről, amikor külön utaztunk? – tette fel a nagy kérdést Kagome.

-          De hiszen meséltem! – pislogott nagyokat Midayoi.

-          Ugyan már! Annyit hogy mi történt Kikyouval, meg hogy megsebesültél, meg Itshiri Haranoról és a polgárháborúról. De semmit rólatok! – csóválta a fejét Kago.

-          Pontosan, amint Sesshoumaru témába jön egyből terelni kezdesz! És ez nem tetszik nekünk! Ugye minden rendben? – kérdezte Sango.

-          Persze hogy minden rendben, de nem is igazán tudnék mit mesélni. – védekezett hevesen Mido.

-          Szereted nem? – tért a lényegre Kagome.

-          Hát… igen… - nyögte ki fájdalmasan a lány.

-          Ő is szeret téged, igaz? – kérdezte Sango.

-          Hogy jön ez ide?

-          Úgy hogy ez nyílván való. És te azt próbálod bemesélni nekünk, hogy lassan fél év alatt semmi érdemleges nem történt? Csak vagytok, mint a jóllakott óvódások és kész? – háborodott fel Kagome.

-          Pontosan! – vigyorodott el Mido, látva a lányok kíváncsi arckifejezését.

-          Most elárultad magad! Mit nem mondtál el nekünk? A barátnőid vagyunk, minden tudsz rólunk! 

-          Ő kért meg rá hogy ne beszéljek ezekről. És nem miattatok, hanem értetek! Nem akarjuk, hogy esetleg a mi ellenségeink rajtatok keressék a gyengepontjainkat! Ugye megértitek? – nézett nagy, csillogó cica szemekkel rájuk Mido.

-          Oh! Köszönjük! De mi ilyentől nem félünk! – mosolyodtak el meghatottan a lányok.

Pár másodpercig várakozva nézték a lányt, aki csak ide-oda pislogott kettőjük közül. Aztán már csak zavarodottan széttárta a kezeit:

-          Most mi van?

-          Elárultad magad! Úgyhogy mesélj! Ne aggódj a te nagy Sesshoumarud semmit, sem tud meg! – kacsintott nagyot Kagome.

-          Pontosan. Sírig hallgatunk! Nem is értem hogy bírtad idáig? Én például már biztosan felrobbantam volna, amiatt a perverz szerzetes miatt, ha nem beszélhetek veletek! – sóhajtott nagyot Sango.

-          De igazából nem is tudom, mit kellene elmondanom?

-          Hát mondjuk, kezd az elejéről!

-          Hát azt hallottátok már, hogyan találkoztunk… 

-          Arra gondolok, hogyan jöttetek össze! – mosolygott a szellemirtó lány.

-          Hiszen mondtam már. A hévforrásnál, itt feljebb. Azon az éjszakán, amikor Kagome és Inuyasha… Öhömm… - vigyorgott nagyokat Mido.

-          Most nem erről beszélünk! Én már mindenről beszámoltam.

-          Azt ne is várjátok, hogy olyan ”részletekig” belemenően tárgyaljak ezekről! – lett paradicsom vörös a lány – És különben is, olyant nem tudnék mesélni!

-          Ugyan Mido, ezt meg kinek akarod beadni?

-          Nektek.

-          Na látod!

-          Nem látom!

-          Emlékszel, amikor mondtam, hogy láttunk titeket? Ami után a Párduc Törzzsel végeztünk? Ahogy a karjában aludtál, gyengén és betegen…

-          Ugyan, az mit jelent? Annyit hogy szeret…

-          Gondolkodj logikusan! 500 éve te vagy az első, akit tényleg szeret, aki fontos neki, és ráadásul nagyon szép… - sóhajtott Sango.

-          Látom ragadt rád valami Mirokutól! – mászott ki Mido, hogy megszökjön a további kérdések elől.

-          De Mido! Ez övön aluli volt! – hortyant fel a lány.

-          Bocsi, nem úgy szántam. Csak hát igazán észrevehetnétek, hogy zavarban vagyok! – csúszott vissza szégyenkezve a vízbe Mido.

-          Jó, de ne nézz már ilyen sírós ábrázattal! Hallod? – lepődtek meg a lányok.

-          Jó. Már tényleg annyiszor akartam veletek beszélni! Csak hát megígértem, meg minden… Olyan piszokérzés volt, hogy senkivel sem tudtam beszélgetni…

-          Szóval jól sejtettem, hogy valami nem stimmel veled… - fogta meg a lány kezét a víz alatt Kagome.

-          Te nem voltál itt, de Sangoék mindent kitaláltak. Akkor, amikor elfutottam, majd eltűntem egész éjjelre. Amikor Rint megátkozta Tsubaki.

-          Akkor igen komoly dolgokról beszéltünk… Akkor az azt jelenti, hogy ti még is…? – lepődött meg Sango.

-          Mint például? – kérdezte Kagome.

-          A lényege az volt, hogy én és Sessh soha nem lehetünk együtt, mivel ő immár a Nyugat Ura. És szóval én nem vagyok elég tisztavérű… - hajtotta le a fejét a lány.

-          Értem. Már, mint ahhoz, hogy… - hagyta nyitva a mondatot Kago.

-          Igen… Pedig akár már megtörténhetett volna – bámulta Mido mereven a remegő víztükröt.

A két lány nem tudott mit mondani. Először csak ugratni akarták Midayoit, de most, a szomorú hang hallatán nem tudtak mit mondani. A pár perces néma csendet aztán Kagome törte meg.

- Ne keseredj el! Ha tényleg szeret, kitaláltok valamit!

- Ő is ezt mondta… - dünnyögte a lány.

- Azóta találkoztál vele? – lepődtek meg a csajok.

- Még azon az éjjelen. Kosimo elvitt valahova, egy kastélyba. És ott találkoztunk…

- És nála maradtál egész éjszaka. Most már értem, mért mondta Inuyasha, hogy hagyjuk, hogy Rin után loholj… Lelkiismeret furdalásod volt?

- Aha… - nézte még mindig a fodrozódó vizet Mido.

- Legalább megérte maradnod? – kérdezte Kagome újra.

Midayoi hatalmas csillogó szemeivel rájuk nézett. Arca piros volt, mint egy érett alma, aztán szavak helyett csak bólintott egyet. Kagome és Sango is belepirult ebbe a sokat mondó nézésbe. Talán többet értettek belőle, mintha szavakat hallottak volna.

-          És amikor nálad volt, januárban? Akkor sem mondta, hogy mi is ő valójában?

-          Nem igazán. Fáradt volt meg éhes… Nem is beszéltünk… Csak evett egy csomót, utána meg elaludt… Aztán éjfél előtt felébredt…

-          Tiszta férfi… Ne is mond! – sóhajtott mélyet és fellengzőset Kagome.

-