Midayoi – A harc

By: Mido&Yume

20. Midoriko újra segít

Elkéstek, a tükör újra felragyogott, és amikor a fény elült, onnan egy iskolai egyenruhás, hosszú fekete hajú, szomorú szemű lány nézett vissza. A hatalmas mélybarna szemek szinte világítottak a tükörben. Mido néma csendben volt csak lehajtott fejjel állt. Hosszú előre omló haján keresztül is látszottak vörösen világító szemei. Hangja megtört és szomorú volt, ahogy újra megszólalt:

-          Mit kívánsz úrnőm?

Kis csapatunk döbbenten és remény vesztve némult el. Már nem tudtak mit mondani. Nem tudták felfogni mi lehetett az, az erő, ami kényszeríteni tudta Midot erre a lépésre. Inuyasha lassan ébredezni kezdet. Felült, kinyitotta vörös szemeit és zöld szembogarát, ide-oda futtatta a termen. Még mielőtt bárki bármit szólhatott volna a szellem Inuyasha felkelt, és Sesshoumaru elé lépkedett. Támadni akart de valami visszatartotta. Nem emlékezett semmilyen érzelemre, még is, ahogy a hideg és kegyetlennek megszokott arany szempárba nézett megrettent. Sessh szemében félelem csillogott, de nem a saját életét féltette.

-          Kagome! Inuyasha még mindig tétovázik! Csak te tudod visszahozni! – kiabálta a szerzetes.

-          Csend legyen! Inuyasha, végezz azzal a démonnal! Midayoi, öld meg a szerzetest és a szellemirtót!

-          Micsoda? – csipogta rémülten Shippou és Kagome lába mögé menekült.

A két szellem, mint a holdkórosok indultak el bevégezni feladatukat. Midayoi lassan és vontatottan lépkedett. Mikor elérte a két rémült embert akkor sem tett semmit.

- Öld meg őket!

- Nem!

- Hogy mered!

- Ők a barátaim!

- Szóval azt akarod, hogy mindenki megtudja, hogy hírtelen mitől…

- Várj! – sikított közbe a lány.

Fejét szomorúan szegte fel. Vörös haja hátra csapódott, a lángoló szempárból keserű könnyek folytak. A nagy szellem felhördült, ahogy a fájdalom ilyen hatalmas mértéke megcsapta. De nem volt ideje tovább figyelni a lányt, ugyan Inuyasha is, ha vontatottan, de támadásba lendült.

-          Kagome! Ezek megölnek minket! – sírta Shippou rémülten. 

Sesshoumaru nem mozdult, Inuyasha csapása pedig felé tartott. Sango lehunyta szemeit, Miroku magában imádkozott, Kagome pedig velőtrázó sikolyt hallatott:

-          INUYASHA! NEEEEE!

A lány nyakában az ékkő szilánkok hírtelen rózsaszín fénnyel kezdtek világítani. De ez a sikoly többek között arra is jó volt, hogy a démon reflexei megmozduljanak. Kitért Inuyasha támadása elől, de semmi mást nem tett, újra Midot akarta látni. Talán még soha életében nem érezte ilyen reménytelennek helyzetét.

Eközben Kagome akcióba lépett.

-          Shippou, a nyakamból vedd el a szilánkokat! – utasította a rókakölyköt.

-          Oké! – a kis róka ügyesen felkapaszkodott a lányra majd elvette az üvegcsét a szilánkokkal.

-          Most pedig dobd elém őket!

Shippou bólintott és Shikon darabok már szálltak is a lány felé. Aztán beleütköztek a pentagram aurájába, és szikrázni kezdtek. Kagome minden akarat erejét összeszedte és megmozdította jobb csuklóját. Az lassan engedelmeskedett és meg szűnt felette a varázslat. Kihúzta a másik kezét is, és a pentagram elé esett, de fel is kelt és már futott Inuyasha felé. A fiú vicsorogva nézett farkas szemet bátyjával.

Sesshoumaru újra Midot kereste szemével. A lány már elérte Sangot és Mirokut. Nagyon lassan vánszorgott, a kín tüze égett szemeiben. Tudatánál volt, de mintha valami manipulálta volna a gondolatait. Lassan elérte a szellemirtót. Kaguya elégedetten figyelte hogy a lány csapásra emeli kezét, és Sango bumerángjába vág. És még ugyan ez egymás után négyszer, ötször. De mintha szándékosan csak a csonttörőt ostromolná, a mögötte megbúvó lányt nem érik el dámadásai.

Sessh szemlélődését megzavarta, hogy öccse ismét támadni készül.

-          Ez az Inuyasha! Mutasd meg neki, hogy immár te vagy az erősebb! Hiszen mindig erre vágytál! – suttogta kéjes elégedettséggel Kaguya a tükör elől.

Abban továbbra is a két fiatal emberi arcképe tükröződött. Sesshoumaru még egy pillanatig merengve figyelte a két arcképet, két törékeny halandó képét. Aztán az utolsó pillanatban már csak elmosódott folt látszott a helyén. Pár pillanatig úgy látszott sorsára hagyja a kis csapatot. Kaguya is csak meglepetten pislogott, de lelke mélyén érezte, ez túl könnyű lett volna.

Az elmosódó alak, ami még az előbb Sessh teste volt, a pillanat töredéke alatt váltott vörösen égő aurába. Aztán Inuyasha kecses ívvel hátraesett, egyenesen Kaguyának, aki erre kissé megingott és a tükre elgurult.

Ez volt az a pillanat, amikor is a vörös hajú démonnő, aki továbbra is Sango bumerángját ostromolta tudatához tért. Teljesen ő uralta a mozdulatit, szeme elől feloszlott a karmazsin köd. Mintha hírtelen iszonyatosan sok gondolat akart volna helyet találni a fejében, egy pillanatra meg is szédült. De aztán egy kiemelkedett a többi közül: Tennem kell valamit! Abban a percben rá jött, mitől vált ennyire védtelenné. A nyakék, a Teklemirat a gerendák között a földön csillogott. Ha azt elérné…

A vergődő Inuyasha, meglepett Kaguya és újra támadó Sesshoumaru képe annyira megrémisztette az újfent kiszabadult Kagomét, hogy azt sem tudta mit kezdjen. A tomboló Inu Kaguya parancsára bátyjára támadt, aki az alaktalan örvénylő aura tengerből könnyedén hárított. Kago ereiben megfagyott a vér, ahogy elsőként megpillantotta a zöld derengést, Sesshoumaru mérget fog használni.

- Inuyasha! FEKSZIK! – kiáltotta mire a fiú elterült.

A következő pillanatban a lány már mellette volt. De hiába mikor az meglátta morogva hátrébb ugrott, ám Kagome követte.

- Inuyasha! Kérlek, ne engedd, hogy ezt tegye veled!

A válasz csak ujjropogtatás volt, a lány szemeiből már könnyek potyogtak.

- Kérlek, ne engedj a lelked sötét oldalának.

- Öld meg és hozd elém a testét! – szolt közbe Kaguya, miközben kapkodva magához hívta az elgurult tükröt, Sessh újra alakot öltött, de immár a tétován ácsorgó Midayoi mellett. A nő arcán semmi nem látszott, mintha csak elhagyta volna a lelke.

Inu eközben újra felordított, kezei megindultak, de képtelen volt befejezni a csapást. Karmai a lány karjába vájódtak, feltépve a fehér matrózblúzt és vérrel áztatva azt. Kagome összerándult a fájdalomtól, de nem menekült. Lassan lábujjhegyre állt:

-          Inuyasha én olyannak szeretlek amilyen vagy, EGY HANYOUNAK!

Ami ezután következett, még Kaguyát is ledöbbentette. Kagome megcsókolta a tomboló démont, mire az elcsendesedett. A lány könnyei végig folytak a fiú arcán, Inuyasha vörös szeme újra arany színben ragyogtak. Pár pillanatig nyitott szemmel csodálkozva bámult a világra, majd ahogy észrevette milyen szituációra ébredt, halkan a lány nevét suttogta:

-          Kagome… - és a hanyou visszacsókolt.

Sango és Kohaku sebeiket szorongatva, kikerekedett szemmel bámulták a párost, Miroku elismerően bólogatott botjára támaszkodva. Shippou egy oszlop mögé bújt lángoló arccal, de nyakában ott himbálóztak az ékkőszilánkok. A varázslatos pillanat lassan megtört, Kagome elhajolt a fiútól:

-          Most már jobban vagy ugye? – kérdezte még mindig könnyes szemekkel.

-          Kagome! – ölelte magához Inuyasha teljes erejéből a lányt – Még egy ideig korcs maradok neked…

Az idillt Kaguya kacagása törte meg. Kis csapatunk újra harchoz készülődött. Ha sebesülten és meggyötörten is, de újra támadásra készen fordultak a tennyo felé. Inuyasha visszavette a Tetsusaigát, Kagome a fiú háta mögé bújt. Miroku kezét a Kazaana gyöngysorára fűzte, ami habár igen sokat veszítette erejéből Naraku eltűnése óta, de azért ott volt, jelezve a gyűlölt ellenség még nem halott. Sango feje felett pörgött már a bumeráng, a két macska Kosimo és Kirara is fújva lángoltak a csapat két oldalán. Kohaku nővére mellett pörgette láncos sarlóját, és még Shippou is haragosan bólogatott, ahogy a harcosokat figyelte, de csupán ennyivel jelezte elszántságát.

Csak Sesshoumaru állt tőlük távol, még mindig Midot nézte, nem is törődött túl sokat a lezajlott eseményekkel. A lány továbbra sem mozdult, üres tekintettel bámulta a padló egy pontját. Ha már támadott volna minden könnyebben menne. De ő nem kezdeményezhet, nem tudja, mi játszódik le az immár teljesen démonná változott lányban.

-          Köszönöm ezt a kis kedves és megható előadást, és örülök, hogy végre összeszedtétek magatokat. – nevetett majd a tükör megpördült a kezében – Midayoi!

A lány neve említésére megremegett, újra érezte, kisiklanak a gondolatok az elméjéből. A drágakövön megcsillant egy pillanatra a fény, elhatározta a végsőkig ellen áll. Nem így akarta de akkor tudja meg mindenki. Tudja meg mindenki azt, amiben még ő sem biztos…

- Nem. – suttogta erőtlenül.

Ez a gyenge és elhalt hang volt az, ami olyan hatást keltette a teremben, mintha bomba robbant volna. Egyszerre minden abba maradt. Nem süvítette a levegőben a csontbumeráng, nem csilingelt a láncos sarló, és a macskák sem morogtak már. Minden szem rá szegeződött.

-          Bolond lány! Én megadtam azt, amit annyira kívántál! Megadtam, hogy rangod lehessen… Ezt megkeserülöd – villant meg fenyegetően a tükör Kaguya kezében – Hallgattam volna a szánalmas kis titkodról… És te ellen szegülsz? Pedig rettegsz, rettegsz attól, akit e legjobban szeretsz..

Egy pillanatra minden szem Sesshoumaru arcát fürkészte, amire a töménytelen megdöbbenés jelei ültek ki. Nem hitt a fülének, azt hitte csak hallucinált.

-          Te ezt nem értheted… - jött az erőtlen válasz.

-          De azt értem, hogy uralmam van feletted. Azzal hogy megadtam neked a tisztavérűséget, az életed a kezembe került. Úgyhogy meghalsz vagy szolgálsz!

-          Soha!

Kaguya újra ismeretlen nyelvű szöveget kezdett kántálni, mire Mido megtántorodott. Mielőtt még a közelében álló szellem valamit is tehetett volna, térdre rogyott. Igazán úgy érezhette, hogy semmi nem mentheti meg. Itt a gyászos vég. Csak legalább nem fog könyörögni. Nem érdekli. Meghal, de büszkén…

Fájdalmas gondolatainak tengeréből egy meleg érintés zökkentette ki. A kezén érezte, mintha csak valaki megsimogatta volna. Kínjaitól könnyes szemeit óvatosan kinyitotta és nem akart hinni nekik. Közvetlen a tenyere mellett egy nyíl és egy íj feküdt. Ezer százalékig biztos volt benne, hogy azok eddig nem voltak ott. A fájdalom újabb könnyeket csalt a szemébe, ám hírtelen erős lökést érzett. Valami arra késztette, hogy felálljon, hihetetlen lendülettel. Közben akaratán kívül, de már kezében tartotta az íjat. Mindenki meglepődött, hiszen ha minden igaz Midonak kimúlnia kellett volna nem feltámadni.

Az íj megfeszült, Kaguya elégedett mosollyal nyugtázta a lány erőlködését. A vessző elszállt. Nem lett belőle tisztító nyíl, úgy nézett ki Mido elvesztette a miko erejét, azzal hogy tisztavérűvé vált. Ám a vessző nem is Kaguyát célozta. Egyenesen a Teklemirathoz szállt és halványan felderengve a kőbe ütközött. A drágakő elnyelte a nyíl gyenge spirituális erejét, majd lüktetni kezdett. Végül vörös kupola alakú fény tört ki belőle és körbevonta kis csapatunkat. Kaguya kívül maradt, de tisztán látott és hallott mindent. Várta mi sül ki ebből.

Mido az íjra támaszkodott majd végtelen fáradsággal a szemében, a némán és értetlenül szemlélő Sesshoumarura nézett. Pár lépést közeledett a démonhoz, miközben mélyvörös fürtjei előre hátra himbálóztak. Lassan megszólalt:

-          Sajnálom… Minden az én hibám. A gyenge szívem miatt van. – hangjába az elő törő sírás hüppögő nyeldesései vegyültek – Midoriko ismét segíteni akart. Ez az akadály varázslattal nem törhető át, de hamarosan megszűnik. Én viszont akkor meghalok…

Egy végtelen hosszú pillanatig csönd honolt a teremben, majd végül Sesshoumaru szólalt meg:

-          Bolond vagy. Nem fogsz meghalni. Mondtam, hogy nem engedem!

Még mondani akart valamit de az akadály vibrálni kezdett, Mido abban a percben összecsuklott. Még jó hogy ilyen közel állt a szellemhez, így az el tudta kapni. Az események mintha csak meg akarták volna hazudtolni, az előző szavakat.

-          Sajnálom, de nem tudsz megmenteni. Bolond voltam. Azt hittem talán tényleg szabad tisztavérű démonná válhatok, hogy mi… Talán el kellett volna mondanom… - Mido fájdalmasan felhördült, ahogy az akadály újra megingott – Nem halhatok meg úgy, hogy ne tudd, hogy én…

Sesshoumaru ujját a lány száraz ajkaira tette, finoman késztette, arra hogy csendben maradjon.

-          Nem akarom, hogy tisztavérű legyél. Nekem te úgy kellesz amilyen vagy. A többi nem érdekel. És most pihenj, ígérem pár perc múlva mindennek vége.

Kis csapatunk megdöbbenve, lassan könnyeivel küszködve hallgatta a nagy szellem szavait. Olyan szavak voltak ezek, amiket még halandó ember füle soha nem hallott tőle, gyengédek, féltők és bíztatók. Kaguya látta, hogy a kőből lassan kihuny az utolsó fény is, elégedetten a tükörre néz, és érzéstelen hangszínnel kimondja varázslata utolsó szavait.

-          Sessh, tudnod kell… - nyögte a démon Midayoi utolsó erejével.

Nem tudta befejezni. Forró ajkak tapadtak az övéihez, és éltető, szerető csókot kapott. Ott mindenki szeme előtt, tucatnyi halandó meglepett pillantásától kísérve. És mintha csak egy rémálom szűnt volna meg. A lány teste fehéren világítani kezdett. A szellem kezeiből kicsit magasba emelkedett. A vörös hajzuhatag újra melegen, sötétbarnán cirógatta a levegőt. A több centis arany karmok visszahúzódtak. A testét borító vért lefoszlott róla. A szemi fölül eltűntek a vörös szemhéjjak. Teste mezítelen és hófehér volt, csak a lány mellkasán bontott valami vörös sugarakat. Közben piros pernye kezdett szálingózni az égből, majd Inuyasha balján összeállt a leszakadt Tűzpatkány kimonó ujjává. A fiú meglepetten tapogatta a hűséges ruhadarabot. A világosság lassan elviselhetetlenné vált, mikor is egy rég hallott kellemesen csengő női hang megszólalt:

-          Azt hiszem, megérdemled, hogy veled maradhassanak, Nyugat Ura!

A vakító fényárban kirajzolódott egy törékeny élettelenek tűnő halandó test. Lágyan a padlóra hanyatlott, nyakán vörösen égette egy ékkő, keze mellett egy szem nyíl és íj feküdt. Sessh válláról a prémet a lányra terítette, és eltakarta a nő finomvonalú testét, amely már annyiszor késztette szemeit gyönyörködésre. A lány nagyon-nagyon lassan kinyitotta meleg, gesztenye barna szemeit, és körbe nézett. Hosszú szinte fekete haja kissé kócos volt, és arca falfehér a kimerültségtől, de felült. Kis mozdulatokkal emelte fel fejét és a mellette térdelő férfira nézett. Fáradt tekintetében határtalan öröm villant. Az élet le nem írható öröme. Pár pillanatig nézték egymást, majd a lány minden előjel nélkül a szellem karjaiba vetette magát, és szájon csókolta.

Sesshoumarut váratlanul érte a nő reakciója, és valahogy rettentően feszéjezte öccsének és annak társainak jelenléte. Alig észrevehetően viszonyozta a lány csókját, majd gyorsan eltolta magától. Mido még mindig mosolygott, nem tudott haragudni a férfire. Sessh felállt, és lábra segítette a lányt is, vállára felhúzta a félre csúszott prémet.

Inuyasháék mosolyogva fordultak másfelé, míg Kaguya hitetlenkedve és megdöbbenve figyelte az eseményeket.

-          Hát akkor jöjjön el mindennek a vége, idő mi kezemben gyűltél, hatalom mely téged kordában tart, sötétség a végtelen erő forrása, nyílj meg, s legyen tied föld és ég: Meikyoushiujia no Hou!

A tükörből előtört a rózsaszín pentagram és kis társaságunk felé repült. Ám még mielőtt elérte volna őket, szertefoszlott és lecsorgott egy pajzsról, amit a Teklemirat generált. Inuyasha azonnal támadásba lendült, de Kaguyát védte a Madártoll talár. Mintha csak mindenki most tért volna észhez. A Szélborda mellett a Csonttörő hasította a levegőt. Hamarfan lapok szállt a hamis tennyo felé, és mindenki egyszerre látott támadáshoz.

De minden hatástalannak bizonyult. Kaze no Kizu-t elnyelte Kaguya elterelő gömbje, a Hiraikotsut könnyedén elterelte, miközben a szent lapokat hatástalanította. Amíg a talár a vállán volt, nem lehetett megsebezni. Mido megrántotta a mellette álldogáló Sesshoumaru kezét.

-          Van egy tervem!

A férfi lehajolt, mire Mido a hegyes fülekbe suttogta elképzelését, Sesshoumaru bólintott, majd egyszerűen hátat fordított mindenkinek és kifelé indult. Mido kezeit a szíve felett lógó medálhoz tette, majd valami imaszerűt kezdett motyogni. A Semmiből a lány kezei között aranysárga fényesség jelent meg, eltakarva és körbe ragyogva az egész testet. Mido kitárta kezeit miközben köztük arany fényesség csillogott:

- Fénykereszt! – kiáltotta.

Az arany fény Kaguyára szállt, fényes dupla kereszt feszült a tennyo testére, pár pillanatig mozgásképtelenné téve. Legnagyobb meglepetésükre, Sesshoumaru indult támadásba, és kardot ragadott. De nem a Toukijint. Kezében a Tenseiga villant, és a következő pillanatban szétvágta a selymesen fénylő Madártoll talárt. Kaguya felsikoltott és hátra zuhant. De ezzel nem volt egyedül. Mido is eszméletlenül vágódott el a padlón, úgy látszott ez már soknak bizonyult neki, és ereje elfogyott. Sessh két kecses hátraszökkenéssel a lány mellett állapodott meg újra. Lenézett rá és megnyugodott, mert tisztán hallott annak ütemes szívverését.  

Folytatás következik…