Midayoi II. – A harc

21. fejezet

 Valós szándék

By:Mido

Egy pillanatig megakadt a csata menete. A beálló meglepett csöndet Kohaku rémült sikolya törte meg. Mindenki hátrapillantott a fiúra, kinek arcán dermedt rémület ült. Végül az is megszűnt, és barna szemeiben jól ismert üresség csillogott ismét. Háta mögött lilás fekete örvénylő miazma áramlott. Kétség sem férhetett hozzá kit, rejt a gomolygó mérges gőz felhő.

Miroku fájdalmasan jobb kezéhez kapott, és kínok közt tekerte le a gyöngyfűzért a Kazaanaról. A fekete lyukból újra teljes erőből örvénylett a szél. Inuyasha morogva fordult a testetlen Naraku felé.

-               Kohaku! Ne! – suttogta Sango rekedten, ahogy öccsére nézett.

-               Gyere onnan! – húzta el barátnőjét Kagome.

Közben Kosimo az ájult Mido mellé szállt. Várakozóan a feszülten álló Sesshoumarura nézett. Az megértette, mit akar a szellem macska, és a hátára fektette az eszméletlen lányt. Valahonnan Shippou is arra tévedt és meglepetten pislogott a nagy szellemre. Az hidegen ránézett majd a fejével Kosimo és Mido felé intett:

-               Vigyázz rájuk!

A kis rókadémon szemei kikerekedtek örömében. A nagy Sesshoumaru ilyen fontos feladattal bízta meg. Boldogan bólintott és felpattant ő is Kosimo hátára.

- Kosi, menjünk távolabb! – adta ki az utasítást.

Alig tűntek el a terem egy távolabbi sarkában már is kiderült, mi is folyik itt.

-               Naraku! Te fattyú! Mit akarsz? – kérdezte dühösen Kaguya Hime.

-               Az örök fiatalságot, kedves Kaguya! – válaszolta az alaktalan tömeg és csápok tekergőztek a nő felé.

Egyszerre 10-20 darab az egész padlót eltemetve, körül ölelve a tennyot.

-               Azonnal gyertek el! Naraku abszorbálni akarja Kaguyát! – kiáltott Inuyasha Mirokunak és Sangonak, miközben ő már megragadta Kagomét.

-               Kohaku! – sikított a szellemirtó lány, de a szerzetes megragadta és Kirarának hála kiemelte a nyúlványok közül.

Abban a pillanatban robbanás rázta meg a palotát, a miazma egy meztelen felsőtestet és egy pókszerű alsót eresztett ki magából.

-               Vedd le rólam a mocskos csápjaid Naraku! – sziszegte Kaguya.

Tükrét maga elé tartotta és varázslathoz készült. A tükörből rózsaszín fény csapott ki, ami sorvasztani kezdte a közeledő Narakut. A föld remegni kezdett, a hatalmas oszlopok meginogtak, mindenki a levegőbe menekült. Miután a robaj és por elült, a korcsot már sehol sem lehetett látni, csak Kaguya futtatta vöröslő szemeit körbe a helységen.

-               Ez így nem lesz jó! Akármelyikük győz, minket meg akarnak majd ölni! – kiabálta a szerzetes az egyik keresztgerendán ácsorgó Inuyashának.

-               Ha Naraku magába olvasztja Kaguya erejét, legyőzhetetlen lesz. De ha Kaguya képes lesz megölni Narakut esélyünk, sem marad ellene! – folytatta Sango.

-               Ne legyetek ilyen ostobák! Megöljük mindkettőt és kész! – morogta a hanyou dühösen.

-               Kivételesen igazad van öcskös! – villant egy ezüst gömb a fiú mellett.

Inuyasha hátán akaratlanul is a hideg futkozott. Nem tehetett róla, de bátyja feltűnése mindig ezt váltotta ki belőle. Azért elismerően nyugtázta magában, Sesshoumaru kivételesen egy véleményen van vele.

Mintha csak megbeszélték volna egyszerre támadtak Kaguyára. A tennyo már számított rájuk. Sessh jóval megelőzte öccsét, és a fehér vakító foltból csak egy érces erőteljes hangot lehetett hallani:

-               Syouryuuha!

A kék villámok elő törtek és körbeölelték a várakozó nőt. De Inuyasha sem volt rest. Még el sem múlott bátyjának támadása, a hanyou már utána küldte a Bakeryuuhat. A terem oszlopai megremegtek, nagyon úgy nézett ki, hogy mindjárt minden összedől. Már talán abban is reménykedtek, hogy ezt az irtózatos kettős támadást nem élhette túl Kaguya, ám tévedtek. Két óriásira dagadt fekete, villámló gömb lebegett a nő feje felett.

Ekkor már a többiek is tudták, ennek nem lesz jó vége. Ha most visszaszáll a Syouryuuha és Bakeryuuha együttes támadása, hozzájuk eljön a vég. Sesshoumaru és Inuyasha is tudta, hogy valamit igen elrontottak, de egyikőjük sem mozdult meg. Villogó kardjaikat markolták és várták a fejleményeket.

Idő közben Mido is mocorogni kezdett. Nem nagyon tért magához, csak akkor, amikor Shippou félősen ébresztgetni kezdte. A lány, rettentő fáradt volt, minden tagja ólom nehezéknek tűnt. Óvatosan felült, és szorosabbra húzta magán a fehér prémet. Kosimo a magas terem plafonja alatt lebegett. Távol a csatától, de innen is tisztán látszott minden. Lassú másodpercekig tartott, amíg kimerült elméjében tudatosult, mi van készülőben a két fekete gömbben. Már csak pillanatnyi ideje maradt hogy kitaláljon valamit.

-               Kosimo, ereszkedj! – suttogta hadarva.

A nagymacska zuhanó repülésbe kezdett, egyenesen Miroku és Sango előtt ért földet. A fiatalok észre sem vették, hogy nem sokkal lábuk előtt a titokzatosan odakerült íj és nyíl fekszik. Mido ezekért indult. 

- Menj innen, mindjárt támad! – kiabálta közeledőnek Sango.

- Várj! Az íj! – ugrott le a lány Kosimoról ami, inkább csak egy fáradt botláshoz hasonlított.

Ráadásul a testét takaró prém is akadályozta a mozgásban. Miroku és Sango összenéztek, majd a lány az íjért és a vesszőért futott, a szerzetes pedig eloldotta kék köpenyét, és a lánynak nyújtotta. Először az csak megdöbbenten pislogott, és csak akkor mozdult meg mire Sango is oda ért. Addigra a gömbök már alig fértek el a teremben.

-               Vedd fel! Ebben tudsz mozogni! – bíztatta a fiú Midot.

A lány a prém alatt szélsebesen magára kanyarította a ruhadarabot, amit sikeresen rögzített a mellei felett. Futólag a gömbökre nézett.

- Menjetek! – kiáltotta.

Abban a percben megindult az első ellentámadás. Vakító fények csaptak ki a gömbökből, gazdáikra visszadobott támadássá válva röptükben. Az első hullám már egyből ledöntötte a két fivért a lábáról. Kosimo Shippouval, Kirara a szellemirtóval és szerzetessel a magasba emelkedett. De így sem úszták meg az örvénylő aurák játékszereivé váltak. Falnak és oszlopoknak csapódtak.

-               Inuyasha! – kiabálta az egyik keresztgerendáról Kagome, akit a hanyou ott rakott le.

Sangoék nagy nehezen eljutottak hozzá és ott egymásba kapaszkodva nézték az egyetlen kivehető dolgot a teremben.

Egy fiatal lány derengő alakját. Körülötte vörös védőpajzs égett, és a lány botladozva futásnak eredt, bele a támadások cikázó sűrűjébe. Pár eltalálja s belecsapódik védelmébe, mire még jobban elbizonytalanodik járása, végül megáll. Elért addig ameddig akart. Látta a távoli csillogó pontot, ami a tennyo kezében tartott tükröt jelenti.

Mido megáll, kifeszíti az íjat. Magában imádkozott, csak tudja uralni a tisztító nyilak erejét. Legnagyobb örömére, a nyíl hegyénél tojásnyi kék fénygömb jelent meg, még az előtt hogy azt útjára indította volna. Sokáig célzott, a távolság nagy volt, egyetlen egy vesszeje volt, és most nem hibázhatott. Hírtelen egy erős Örvényhullám csapódott pajzsába, ami sisteregni kezdett.

„Most vagy soha!” – gondolta a lány.

A vessző elszállt megtisztítva az útja során az összes támadást, kéklő aurát vont maga köré, majd Kaguya tükrébe csapódott. Az darabokra, fényes szilánkokra törött. A tennyo rémülten tántorodott hátra.

Mido abban a pillanatban újra eszméletét vesztette. A tisztuló térben Sessh megpillantotta az ájult nőt. Nem törődött tovább Kaguyával, a lány mellé ugrott. Karjába emelte, majd lihegő, kimerült öccsére nézett.

-               Őt már elintézem! – válaszolta Inuyasha a fel sem tett kérdésre.

A nagy szellem fehér villanással eltűnt, és legközelebb már csak Kagome mellett a nagy gerendán tűnt fel. Kosimo morogva böködte orrával a démon felé a prémet, amit még Mido a földön hagyott, de ő hősiesen magával hozott. Végül mindenki Inuyashára nézett.

A hanyou lendületet vett, felemelte az agyarrá változott Tetsusaigát, biztonságosan kitámasztotta magát, majd megpördült a tengelye körül, mi közbe örvénylő szél ölelte körül a testét.

- Kaze no Kizu! – kiáltotta.

Az aranysárga Szélbordák elszálltak, égve a levegőben, majd apró darabokra tépték a tennyot. Csak egy elhaló sikoly maradt utána. Abban a pillanatban a palota süllyedni kezdett. Recsegve, ropogva megingott az egész épület.

Mindenki kifele akart rohanni a teremből. Sango Miroku Kirara hátán, Shippou Kagoméval Kosimon, Sesshoumaru Midoval karjában, utoljára Inuyasha a lezuhanó mennyezet darabjain ugrálva.

De nem jutottak ki. Az egyetlen kijáratot betemették a gerendák. A kis csapat megtorpant, de ez nagy hiba volt. A semmiből előtermett Naraku, és egy alaktalan fekete felhőfoszlány.

-               Válj eggyé velem Kaguya! – nyújtotta csápjait.

-               Nem, nekem a fiatal lány ereje kell! - válaszolt a fekete felhő és elragadtak Kagomét Kosimo hátáról.

De Sango eldobta a csont bumerángot, ami megzavarta Kaguyát, így a lány egyenesen Naraku lábai elé esett.

-               Kagome! Bukj le! – ordította az utolsó ként érkező Inuyasha.

A lány lehasalt, a fiú pedig keresztül vágta a démont, mire az apró darabokra hullott. Visszavonulót kellett fújnia, hírtelen befelé kezdett repülni, majd eltűnt a megrepedt és túlvilági fényt árasztó tükörben. A következő pillanatban Kohaku is eltűnt abban.

A felhő megfordult, hatalmas szájat formált és Kagome felé röpült. Már majdnem elérte, amikor is Miroku leoldott kezéről a gyöngyfűzért:

- Kazaana! – kiáltotta mire az örvénylő szél magába szívta a tennyo maradékát is.

- Merre jutunk ki? – kérdezte kapkodva Inuyasha.

Még mielőtt válaszolhatott volna valaki neki, Sesshoumaru fehér szellemgömbként elsuhant mellettük, és ő is eltűnt a tükörben.

-               Kövessük Narakut és Sesshoumarut! Arra biztosan kijutunk! – javasolta a szerzetes.

Mindannyian visszafelé rohantak vagy repültek. Először Kirara tűnt el a tükörben, aztán Inuyasha hátán Kagoméval. Utolsónak Shippou és Kosimo. Mindannyian éppen kijutottak a Kastélyból, a Tükör mögül.

Folytatás következik…