Kagome és Sesshoumaru Pajzsa

      Első fejezet:

     A korai sötétség megborzongatta még a legkitartóbbak szívét is.

Egy pöttöm gnómszerű lény szedte apró lábait, miközben zihált a megerőltetéstől. A haladásban akadályozta még a kezében himbálózó, félig a földön húzott köpönyeg. Hiába adta bele minden erejét, mégsem sikerült utolérnie gazdáját, aki hatalmas sárkányfajzatán ülve vágtázott át a messzi kéklő égbolton.

Elméletileg a szolga is vele utazott, amíg le nem pottyant az ingatag járműről már az első kanyarban.

Ura ezt egy gonosz mosollyal nyugtázta.

„Persze” - gondolta a kis gnóm epésen-„egy egyszerű halandó csak annyit mond, hogy fázik, erre a nagyúr felpattan és rohan be az első útbaeső faluba, hogy megkérjen egy gyógyítót, hogy kúrálja ki a mocskos halandót… Ráadásul még a nagyuram a prémjét is ráterítette a lányra… biztos úgy kell belőle kiszedegetnem a tetveket, miután az a lány hozzáért. És az orrából folyó vért sem lehet egykönnyen kitisztítani. De persze ez is az én dolgom lesz… folyton ez van… Yaken, csináld ezt, Yaken, csináld azt…Yaken így, Yaken úgy!

-          Yaken! – zengett le egy mogorva hang a magasból.

-          Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezett vissza félősen a szolga. „Vajon Sesshoumaru nagyúr meghallott volna valamit? Kétségtelenül jó füle van, hiszen kutyaszellem, de fennhangon is kimondtam volna a véleményemet?”

-          Azonnal leszállunk, Yaken. Előbb te menj be a legelső házba, amit meglátsz, én is mindjárt megyek, csak felébreztem Rint.

-          Máris Sesshoumaru nagyúr! – gyöngyözött a veríték Yaken arcán, miközben minden maradék s eddig tartalékolt energiáját beleadva futni kezdett. Jó tíz métert tehetett meg, mikor egy fagyos hang ott, a helyében ledermesztette:

-          Yaken! A köpönyeget hagyd itt!

A szolga kelletlenül visszakullogott, s hajlongva visszaadta a köpenyt. Sesshoumaru fölöltötte azt. Csak a szája látszott ki a kámzsája mögül, de az rezzenéstelen volt. Karjába vette az alélt harmadik tagot, majd óvatosan, hogy több szenvedést ne okozzon a lánynak, megindult a falu felé.

Az első világító lámpájú háznál megálltak. Yaken, botjával hármat koppantott a tolható ajtóra. Senki nem nyitotta ki. Yaken újból kopogott. Még mindig elutasító csönd fogadta őket. Pedig bent kétségtelenül égtek a mécsesek.

Sesshoumaru -ölében a kislánnyal- hátrált három lépést, majd teljes erejéből az ajtónak rontott.

Yaken önkéntelenül félreugrott… pedig most nem is ő volt a célpont.

Az ajtó halk reccsenéssel kettétört, s így az éjjel együtt utazó csapat befáradhatott.

A földön fekve egy részeges öregembert találtak, aki a közeledők felé emelte fejét, majd miután elégedetten konstatálta, hogy nem szellemek-igaz, az a kis zöld folt elmosódott a padlón, de hát az Shi-rudo* (shi-rudo japán szó, jelentése: pajzs)hibája lehet. Nem törölte fel rendesen…

A részeg úr feje visszahullott a földre. Erre a nagy koppanásra egy jó megjelenésű lány lépett elő az egyik ajtó mögül. Nem volt gyönyörű. Nem is volt bájos… de valami mégis odavonzotta rá az emberek tekintetét. Valami megmagyarázhatatlan ok.

-          Hatamai-sama! Nem esett bajod, uram? – felsegítette a hányingerrel küzdő férfit, s a látogatók elé állította.

-          Üdv néktek, cimborák! – kezdte üdvözlő beszédét az úr – Én Hatamai-sama vagyok, a falu főparancsnoka, és a démonok réme. A puszta szorításommal öltem meg az itteni tó szellemét, és ifjabb koromban elintéztem egy csapással egy farkasdémon-falkát.

Yaken türelmetlen volt.

-          Azt hiszed elhisszük ezt neked, öreg?

-          Kérem, bocsássanak meg Hatamai-samának, nincs magánál. – mondta a lány, aki épp az öreget próbálta egyensúlyban tartani.

Kevés eredménnyel. A lány motyogva elnézést kért, s kirohant. Ennek hatására a navigáló ember eldőlt, mint egy zsák. Mintegy nagyon nehéz krumpliszsák. Azonban erről Yaken tudna mesélni, hiszen ő tapasztalta meg az idős ember testtömegét.

A lány hamar visszatért, hiszen csak a kertbe ment néhány növényért. Egy kancsóból vizet töltött egy tálba, amibe a leszedett növényeket szórta. Sesshoumaru nézte, hogyan dolgozik a lány. Alaposan megszemlélte kézügyességét, és azt, hogy milyen türelemmel kevergeti a főzetet. A kész elegyet Hatamai orra alá dugta, s mikor az két – három kortyot ivott le a gyógyitalból, hirtelen magához tért.

Hatamai megigazította félre csúszott kalapját, végigmérte a lányt, majd pillantását az előtte levő tálra vetette. S ezek után egy laza mozdulattal pofonvágta a lányt.

Az meg sem lepődött ezen, s ebből alátogatók is kitalálhatták, hogy a férfi nem most ütötte meg először.

-          Bolond, ostoba lány! Meg is mérgezhettél volna! Mit tudsz te a gyógyfüvekről, te istencsapása? Miért nem adtalak oda ma este a falu vezetőjének?!

A hangorkánt egy földre hulló vércsepp zavarta meg.

-          Shi-rudo! Mit művelsz, te? Már mondtam, hogy nem értesz te ehhez.

De a lány nem hallgatott a férfi szavára, egy halk „oh”-val Rin felé nyúlt, akit csak most vett észre.

A lány megpróbálta keresni Sesshoumaru tekintetét, de azt elrejtette előle a kámzsa. Így leszegett fejjel kérdezte meg:

-          Mennyi ideje van ilyen állapotban?

Mikor Hatamai feltápászkodott Yakenről, ő válaszolt a lánynak.

-          Néhány napja.

-          Elég rosszul fest – diagnosztizálta Shi-rudo.

Rin szeme félig nyitva volt, félig csukva, száján néha elállt, néha megeredt a vér. Egész testében remegett.

Shi-rudo megérintette kezével a beteg homlokát, majd leszegett fejjel Sesshoumarura nézett.

Hallgatagon, majdnem sírva megrázta a fejét.

* Shi-rudo jelentése: pajzs