Negyedik fejezet:

A lány szomorúan rázta a fejét, a kámzsás illetőnek.

-          Nem segíthetek rajta, sajnálom. – felelte együtt érzően a lány.

De ez nem hatotta meg a kámzsás urat.

-          Azt parancsolom, hogy gyógyítsd meg! Mint ahogy a részeges urat is szárnyaid alá vetted!

A lány még mindig a fejét rázta. A választ azonban Hatamai mondta ki.

-          Amíg én itt vagyok ebben a szobában, addig nem lesz gyógyítás a házamban! – kiáltozott a kijózanodó ház ura.

Sesshoumaru elmosolyodott. A lány megrettent. A mosolyban semmi őszinte nem volt.

-          Yaken! – szólította meg szolgáját fagyott hangon a csuklyás.

-          Igen, uram? – lány csodálkozott, hogy nem rettent meg az apróság a hideg utasítástól. De ezt teszi vele a szakmai gyakorlat.

-          Kísérd ki az urat, és adj neki inni!

-          Igenis Sesshoumaru nagyúr! – pattant fel Yaken, s Hatamai ruhájába kapaszkodva terelni kezdte a részeges embert. Óvatosabban nyúlt hozzá, biztos nem akarta megkockáztatni, hogy a jól táplált halandó ismét ráessen.

Yaken tehát kivezette Hatamai-samát a kunyhójából.

-          Mostmár segíthetsz nekem, halandó – fordult közönyös arccal a lány felé.

A lányt azonban tejesen más érdekelte.

-          Meg fogja ölni az a kis… zöldség?

Sesshoumaru – nem látható szemöldöke – összefutott.

„Hihetetlen, hogy aggódik érte, annak ellenére, hogy megütötte.”

-          Miért?

A lány továbbra is kereste Sresshoumaru szemeit.

-          Nekem ő a gazdám. A családom… De nem akarok panaszkodni. Fektesd uram ide a lányt.

S Sesshoumaru életében először engedelmeskedett egy halandónak.

Lefektették a csontig átfagyott Rint egy rongyos lepedőre. A lány eddig nem beszélt, most mégis megfogta Sesshoumaru kezét, aki nem szerette, ha hozzá érnek, de most elnézte a betegnek.

-          Me… ggggfogok… alni SSSesshoumaurou –ssamma? – dadogta vacogva.

Shi – rudo szeme könnybe lábadt a beteg lány láttán. „A kislány nem tudhatja meg, hogy milyen beteg. A szemei… azok a világra rácsodálkozó gyermekszemek! Élnie kell még velük. Összesűrítette minden bánatát a szemeiben. Az élete pártfogója a csuklyás idegen. Már csak ő maradt meg neki.”

-          Ne aggódj! – lépett oda Shi-rudo a lány arcához, s végighúzta ujjait az arcán. A kisgyermek ijedtében elengedte Sesshoumaru kezét.

-          Kiiivaggy? – vacogta oda neki.

-          A nevem Shi-rudo. Nem kell félned…

Várakozva nézett az idegenre.

-          Rin – hökkent meg Sesshoumaru.

-          Nem kell félned, Rin. Megpróbállak meggyógyítani. Nem akarok hazudni neked, Rin. Nagyon keserű lesz a főzet, amit megiszol. De te erős nagylány vagy, s így ki fogod bírni. – majd Sesshoumaruhoz fordult – kérlek, szólj, majd ha visszajön a szolgád, hogy hozzon nekem méregűző gyógyfüvet. Talán ő jártas az ilyesmiben.

Rin összerándult, de az orrvérzése már elállt.

-          Mmmiérrt nemm Yaaken gyógyíitt?

-          Halandó kéz gyógyít halandót – jegyezte meg Sesshoumaru.

-          Aludj egyet, Rin. - tanácsolta Shi-rudo.

Pár perc múlva Rin mély álomba merült. Egy véres prémmel takarva, rongyos lepedőn, rotyogó víz mellett.