17.fejezet
2007.02.05. 20:15
Tizenhetedik fejezet:
Sesshoumaru ott állt, egész közel egy halandóhoz, aki abbahagyta az energiapajzs fenntartását.
A szellem meglendítette méregcsíkokkal ellátott kezét… s végül leeresztette azt.
Egy éles sikkantással valaki belefutott Shi-rudo hasába…
Shi-rudo fél térdre ereszkedett a földön, majd viszonozta az apró kezek ölelését.
- Szervusz, Rin! – majd a lány felállt, megigazította fél válláról lelógó ingjét, s szemeit a kutyaszellemre emelte.
Félmosolyra húzta száját.
- Örülök, hogy újra látlak Sesshoumaru.
Erre mindenki hörögni kezdett, aki eddig semmit nem tudott.
- Te ismered ezt a szörnyet? – nyugtalanította a körülmény Shippout.
De Sesshoumaru nem ezzel volt elfoglalva. A lány mosolya nem volt őszinte.
Yaken kárörvendő arccal nézett rá Shi-rudóra. Rá nem volt hatással, a lány tisztasággal teli szeme.
- Csak nem dühös vagy, te hitvány halandó? Csak nem sirattad meg a szánandó faludat? Lángolva szebb volt!
- Fogd be a szád, Yaken! – parancsolta Sesshoumaru.
- De… nagyuram? – kerekedett ki Yaken természetétől fogva gülü szeme.
Rin még mindig Shi-rudót ölelte át, de most hátrált Sesshoumaru-sama felé.
- Nem vagyok dühös, Yaken - hárította el a Pajzs. Majd Sesshoumarura pillantva megjegyezte:
- Megértem, hogy a szellemeknek rombolásra van szükségük… mert más jár a fejükben… s attól megijednek.
Sesshoumaru elképedt – mint oly sokszor a lány társaságában.
„Honnan tudhatja, hogy Kagura miatt romboltam le a falut?”
- Nem akarom, hogy ilyeneket mondj Rin előtt – mindössze ennyi futott ki Sesshoumaru száján.
- Miért ne? Talán mert ez az igazság, és ő is részese volt?
Rin erre nagyon megrémült.
- Minek voltam részese, Sesshoumaru-sama?
- Ezt én sem értem – jelentette ki Sesshoumaru. – Minek volt részese Rin?
Shi-rudo Yakenre nézett. A kis gnóm arcát izzadságcseppek lepték be.
- Semminek – hazudta a Pajzs.
Yaken épp megkönnyebbült, mikor Rin odaszaladt Shi-rudóhoz, majd zokogva átkarolta az ismét fél térdre ereszkedett lány nyakát.
- Én nem akartam neked rosszat, Shi-rudo-sama! Én csak azt tettem, amit Yaken-sama mondott. Nem akartam, hogy a falud leégjen.
Shi-rudo nem bírta nézni, ahogy Rin sír.
Sesshoumaru egy alattomos pillantást vetett Yakenre, majd lassan megszólalt.
„Ez a kis gnóm… elcsalatta a faluból Shi-rudót, hogy ne legyen ott, amíg rombolok… okos húzás volt tőle…”
- Hozd ide Aunt, Yaken!
Yaken meg sem mukkant, csupán hallgatagon engedelmeskedett. Sesshoumaru Shi-rudóra nézett.
- Nem akartam neked rosszat, halandó. Csak ez volt a kötelességem.
- Ártatlan életeket tenni tönkre? – sírt fel Shi-rudo is – Te nem láttad azokat az embereket, akiknek meggyilkoltad valamelyik hozzátartozóját. Gyerekek és idősek haltak bele a nagy munkába, amit a falusiak végeztek az újjáépítéskor. Mármint az életben maradottak. Ez neked a kötelesség, Sesshoumaru? Ez mind csak sallang! Te egy hidegvérű gyilkos vagy, nem más! Azt hiszed, számít valakinek a tiszta véred? Talán az áldozatoknak számított volna…
A többiek tátott szájjal hallgatták Shi-rudo érzelemkitöréseit.
Sesshoumaru vészjóslóan közellépett a Pajzshoz.
Felemelte kezét, s a zokogó lány arcához nyúlt vele:
- Ez hát az emberi könny – sodort le egy cseppet a kisírt arcról. – Ezt éri a tiszta vér Shi-rudo. A szellemkönny gyógyító hatású. Ez a halandó könny pedig… szánalomébresztő.
Shi-rudo kivetkőzött Rin öleléséből, s hátrált pár lépést a szellem elől.
Intett Inuyashának, hogy menjenek tovább.
Mind megindultak, otthagyva az elégtételt nyert Sesshoumarut.
„Milyen érzékeny állat a halandó!”
Shi-rudo megfordult, s könnyes szemmel ránézett Sesshoumarura, Rinre, majd újra Sesshoumarura.
A háttérben Yaken küzdött a magát megmakacsoló Aun ellen.
Shi-rudo szólásra nyitotta száját.
- Az igazságot nem zúzhatod szét a méregkarmaiddal Sesshoumaru.
„Most csak ennyit mondok. De többé nem hiszek neki. Menjen vissza a kis Kagurájához. Rinnek is már hiányozhat.”
S tovább lépdelt Inuyasháékkal.
|