Huszonharmadik fejezet:

Sesshoumaru és Inuyasha egyszerre ostromolták a burkot.

Kagoménak sikerült magához térítenie Kagurát, így már ő is láthatta a becsapódást.

De most megbecsülést érzett a Pajzs iránt.

Rin, Shippou és Kirara a sarokba húzódtak.

Miroku és Sango megkövülten álltak.

Az erőtér nem szűnt meg…

Narakut ez mindennél jobban bosszantotta, mikor Shi-rudo harceszköze megindult felé.

 A Shikon szilánkok erejével lesodorta Naraku jobb karját, de az rögtön újakat növesztett.

A két ékkőszilánk ráesett a burokra, aminek hatására az megszűnt. Kagome kezébe hullottak a Shikon szilánkok.

De ezzel senki sem törődött. Mindenki a még élő Shi-rudóhoz igyekezett.

Majdnem mindenki. Naraku eltűnt.

Shi-rudo halkan nyöszörgött.

Sesshoumaru odalépett hozzá. A szellem a dereka felé nyúlt, de Shi-rudo hangja megállította.

-          Nem akarom, hogy használd a Tensaigát… Nem akarom, hogy visszahozz az életbe…

Ez volt az utolsó mondata. A végső.

De nem az utolsó gondolata.

„Ne pazarold rám a fegyvered, Sesshoumaru. Életemben először éreztem azt, hogy hasonlítok Midoriko-ra. Megtisztítottam valakinek a lelkét… a sajátomét. És gyógyíthattam is…”

Ráborult agyára a sötétség. Mikor valami nedvességet érzett az arcán.

Érzett? Hisz’ ez lehetetlen! Dobbant egyet a szíve…

És még egyet… majd beállt az ismert ritmusba…

   Megint valami nedves hullott az arcára.

Kinyitotta a szemét.

S szembe találta magát Sesshoumaruval.

- Szellemkönny – ez volt kerekre nyílt szemmel az első szava.

Két csepp…

Ennyit sikerült kikényszerítenie a nagy Sesshoumaruból.

Két cseppet… amitől már újraéledhet.

A nagy Sesshoumaru nem a Tensaigát használta.

De most érezte igazán, hogy Sesshoumaru őt nem szereti olyan mélyen.

Nem tudja miért… de megérezte… de erről neki nem lenne szabad tudnia.

-          Mondtam, hogy ne hozz vissza az életbe.

Sesshoumaru szemei újra ridegnek tűntek.

-          Nem szoktam figyelembe venni a halandók érdekeit.

Valaki megfogta a védelmező kezét.

-          Rin!

A kislány belefúrta arcát a lány mellkasába:

-          Ugye velünk maradsz Shi-rudo-sama?

-          Nem tehetsz fel egyértelmű kérdéseket, Rin – utasította rendre Sesshoumaru, majd Inuyasháékhoz fordult – Kaptatok két ékkőszilánkot. Cserébe elviszem a halandó lányt.

Inuyasha lenézett a Pajzsra:

-          Ilyen, mikor használod a szilánkokat? És most elvegyük tőled?

Shi-rudo bólintott. De ez nagy fájdalommal járt nála. Sesshoumaru is észrevette.

„Miattunk használta az ékkőszilánkokat… odaadja az elsöprő erejét Yasháéknak.”

Egy pillanatra a hűvösség is megrekedt a hangjában, majd minden helyre állt benne.

-          Yaken! Hozz nekem gyógyfüvet. Nem hordok magammal gyenge halandót. Erősítsd meg. De figyelmeztetlek, széttéplek, ha nem sikerül…

-          Igenis Sesshoumaru nagyúr! – a kis gnóm már rohant is be az erdőbe gyógyfüvet szedni.

Sesshoumaru utánanézve gondolkodott.

„Ők azt hiszik, szeretem ezt a halandót… pedig ez nem így van. Teljesen félreértették. Csak nem viselkedem egyértelműen vele. Őt nem lehet utálni… Hiszen csak a szemét szeretem, nem a halandót. Viszont nemcsak a szeme gyönyörű, hanem a halandó lány is. Az ostoba meg nem látja magán.”

Shi-rudo feltette a kérdést, ami már rég motoszkált benne:

-          Kagura hol van?

-          Elküldtem – felelte olyan nyugodt hangon Sesshoumaru, ami megcáfolta az előző elmélkedését.

   „Meg tudom szeretni ezt a halandót. De nem úgy, mint egy démont. Mert az más… Kagura elhagyott volna engem. De őt nem vehetik el tőlem… akármi történik is velem… a halandó lányt nem tudom magamról lerázni, soha… soha… soha… soha… soha…

S ha meghalna? Akkor is ott van még az oldalamon a Tensaiga…”

VÉGE

By: Zafír-san

Utolsó szó jogán:

Shi-rudót hamar meg tudta gyógyítani Yaken.

(S nem is próbálta megmérgezni.)

De még mindig elég gyenge volt. Sesshoumaru támogatta Aunig, ahová felsegítette.

-          Nem hittem volna, hogy képes ezt tenni egy halandóval – jegyezte meg Miroku.

-          Lehetetlen, hogy Sesshoumaru képes szeretni…- hitetlenkedett Sango – nem tudom elhinni.

-          Nem szereti – jegyezte meg Inu Yasha.

Mindenki feléfordult.

-          MICSODA? – kérdezték egyöntetűen.

-          Nem szereti. Halandót ő nem tud szeretni, csak próbálja. Ezért őt választotta Kagurával szemben.

-          De… de hát… megcsókolta… - bizonytalankodott Kagome – De akkor… akkor szeretnie kell…

Sesshoumarunál és Shi-rudonál ugyanez volt a téma.

-          Ne várd, hogy azt mondjam, hogy szeretlek, mikor nem igaz.

-          Nem várom.

-          Még nem szerettem halandót, nem tudom milyen az. De amit most érzek, nekem megfelel. Egyelőre ne várj többet. Csak maradj velünk egy ideig. Aztán eldöntöm, mi legyen.

Fogalmuk sem volt, hogy Inuyasha két kis kutyafülét hegyezi.

Lám, mégse olyan kőszívű a bátyja.

Persze, azért egyszer még meg fogja ölni, ha hozzáér a Tetsusaigához…

Ha valaki netalántán elolvasta ezt a néhol csöpögő, néhol nyálzó művet, s szívesen leírná a véleményét, íme az e-mail címem: zafir.san@citromail.hu

Minden kritikát szívesen fogadok, hiszen írópalántának lenni kritika nélkül egyhangú.

Kéne egy kis unaloműző, esetenként bántó megjegyzés. Persze az olyan kritikát is szívesen fogadom, hogy „Fú, de marha királyul írsz öcsém!” vagy vmi ilyesmi.

Ja, és bocs mindenkitől a japán szavak helytelen írásáért, de nekem csak japánmániás barátaim vannak, én magam nem tanulok japánul. Pedig lenne rá a lehetőségem a suliban.

(Ilyen kérdéseim lennének: Pl.: mi a hiba benne? Mi tetszik? Mit írjak át? Miért szokjak le a nyálzásról? Stb…) Addig is sayonara

Zafír-san