Kilencedik fejezet

Miért akarsz ágyba vinni?

Rina pillantotta meg először a nyomokat. Hangtalanul léptettek a fák között és ő hálás volt a csendért. Hogy tudná elmagyarázni Sesshoumarunak, vagy kérni, hogy megértse, amikor ő sem érti saját magát? A szíve megfagyott, jégkéreggel vonta be a büszkeség és a kötelességtudat, na meg a félelem, hogy még az eddiginél is többet árt az alattvalóinak.

Az apja hazugságok közepette nemzette, majd elmenekült a kötelesség elől. Az anyja mindent megtett érte, de a szíve olyan sok darabra hasadt, hogy a gyermekének semmi sem maradt belőle.

"És miféle gyermek az, aki jobban megsiratott egy kutyát, mint a tulajdon édesanyját?"
Semmiféle érzelmet nem tudott nyújtani férfiaknak, és nem is akart tőlük semmit. Így tudta csak túlélni a mindennapokat és életben tartani a körülötte élőket.

Ismét emlékeztette magát, hogy csak az élet számít igazán. Csak a vére hajtja Sesshoumaru felé, nem az érzelmei.

De honnan tudhatta volna, milyen lesz az ölelése? Milyen lesz érezni a szíve dobbanását? Egyik könyve sem adta vissza, micsoda borzongató érzés, amikor két ember ajka összeér.

Tudta, hogy hamarosan ez is csak egy kedves emlék lesz, akárcsak a sárkánylovaglás, amire jó lesz visszagondolni a végtelen, magányos éjszakákon.

Arra gondolt, később is ráér eldönteni, jobb-e így, mint örökké ezek nélkül az emlékek nélkül élni.

Most viszont megengedte magának, hogy úgy viselkedjen, mint egy igazi nő, akit meglágyított a férfiúi ölelés. Úgy kell gondolkodnia, mint egy királynőnek, aki óvja az alattvalóit.

Még a sárkánynál is hamarabb érezte meg a szarvas szagát és felemelte a kezét.

- Innen gyalog kellene tovább mennünk - suttogta.

Sesshoumaru nem kérdezett semmit, hanem leszállt a nyeregből, majd felnyúlt és Rinát is leemelte. Majd Rina hirtelen azon kapta magát, hogy Sesshoumaru ismét a karjaiban tartja, ő pedig a démon vállán nyugtatja a kezét, és egyre közelebb hajol hozzá. Megrázta a fejét, de Sesshoumaru így is homlokon tudta csókolni.

- Rina, a szépséges - szólalt meg Sessh.

A démon illata még a szarvas szagát is elnyomta.

- Ennek most nincs itt az ideje.

Volt valami a hangjában, amitől Sesshoumaru lehiggadt és leakasztotta a nyereg mellől az íjat és a tegezt, amit még Rina csatolt fel rá az udvarban. Amikor a lány az íj után nyújtotta a kezét, kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Túl nehéz ez ahhoz, hogy meg tudd feszíteni - de amikor Rina nem mozdult, megvonta a vállát és átadta a fegyvert a lánynak.

Arra gondolt, még ezt is szívesen megengedi neki. Legfeljebb megint káposztát vacsoráznak. A gondolatra elfintorodott. "Káposzta..."

Majd azon kapta magát, hogy egyedül maradt. Rina ledobta a köpenyét és villámgyorsan, hangtalanul elosont a fák között, mint egy férfiruhába bújt szellem. Mielőtt a démon meghagyhatta volna Aunnak, hogy maradjon itt, már el is tűnt a szeme elől. Nem tehetett mást, kénytelen volt utána iramodni.

Hirtelen megtorpant, amikor újra megpillantotta a derékig érő hóban álló lányt. Rina gyakorlott mozdulattal egy nyílvesszőt helyezett az idegre, mint egy igazi harcos, és felajzotta az íját. Majd egy éles ping hallatszott, ahogy a vessző elszabadult. Ezt követően a lány leeresztette a fegyvert és lehajtotta a fejét.

- Időnként mindenkivel előfordul, hogy elhibázza a célt - indult feléje Sesshoumaru.

Rina felkapta a fejét és nyugodt arckifejezéssel a démon felé fordult.

- Nem hibáztam. Csak éppen semmi örömöt nem lelek a gyilkolásban. De hús kell az alattvalóimnak - adta oda Sesshoumarunak az íjat és a tegezt, majd nehézkesen megindult a hóban heverő szarvas felé.

Sesshoumaru látta, hogy gyorsan, könyörületesen, egyetlen lövéssel terítette le az állatot.

- Rina - káltott a lány után. - Nem tetted fel még magadnak a kérdést, hogy miért jönnek ide a vadak, amikor itt nem találnak élelmet maguknak?

Rina rendíthetetlenül folytatta az útját a szarvas felé.

- Az anyám mindent megtett, amit csak tudott. Ő hívte ide őket, de én nem rendelkezem az ő képességeivel.

- Valóban, neked sokkal több adatott - felelt Sesshoumaru. - Hozom Aunt.

Amikor a szarvast felkötözték Aun hátára, Sesshoumaru hágcsót formált a kezéből, hogy felsegítse Rinát a nyeregbe.

- Lépj a jobb lábaddal a tenyerembe, a balt pedik lendítsd át a nyereg fölött.

- Ketten már nem férünk el a sárkányod hátán. Ülj fel, én majd gyalogolok.

- Nem, én fogok gyalogolni.

- Túlságosan messze a Kastély. Még nem gyógyultál meg teljesen. Ülj fel! - próbált elosonni Rina a háta mögött, de a démon elállta az útját. Rina erre kihúzta magát. - Azt mondtam, ülj fel! Én Királynő vagyok, te viszont csak Herceg. Engedelmeskedned kell a parancsomnak.

- Én férfi vagyok, te viszont csak nő - és Rinának egyszerűen elakadt a szava, amikor Sesshoumaru derékon ragadta és feldobta a nyeregbe. - Engedelmeskedned kell a parancsomnak.

Bármilyen közvetlen viszonyban volt velük, Rina parancsával eddig egyetlen alattvalója sem merészelt szembeszegülni. És férfi sem akadt, aki a kezével hozzá nyúlt volna.

- Hogy... merészeled!

- Nem vagyok az alattvalód - fogta össze Sesshoumaru a kantárszárat és elkezdte kivezetni Aunt az erdőből. - Bármi is legyen a rangod, éppen úgy királyi házból származom, mint te. Habár ez pillanatnyilag semmit sem jelent. Nehéz királynőként gondolni rád, hiszen férfi módra öltözködsz és a saját szememmel láttam, hogy megfeszíted azt az íjat. Nehéz királynőként gondolni rád, Rina - tette hozzá, miközben hátrapillantott a lány dühös arcára -, amikor a karomban tartalak.

- Akkor jobb, ha az eszedbe vésed, mert még egyszer nem fog megtörténni.

Sesshoumaru megállt, visszafordult és egyik kezével határozottan végigsimított Rina lábán. Amikor a nő feléje rúgott, elkapta a lábát és gúnyosan elmosolyodott.

- Ezek szerint mégiscsak lakik benned némi indulat. Nagyszerű. Szeretem ágyba vinni a tüzes nőket.

Rina villámgyorsan, mint egy kígyó, előkapta a tőrt, amit eddig az övében rejtegetett, és a fegyver hegyét egyenesen a démon torkának szegezte.

- Vedd el a kezed!

Sesshoumaru meg sem rezzent, de hirtelen rádöbbent, hogy Rinát nem csak egyszerűen a magáévá akarja tenni. Hanem akár szeretni is tudná. Talán.

- Azon gondolkodom, vajon megtennéd-e? Szerintem igen, amíg tart benned az indulat, de utána hamar megbánnád - csúsztatta fel lassan a kezét, majd megragadta Rina csuklóját. - Mindketten megbánnánk. Azt mondtam, ágyba akarlak vinni. Így igaz. Vagy szívesebben hallgatnál hazugságokat?

- Lefeküdhetsz Kimiével, ha ugyan hajlandó rá.

- Nem Kimiét akarom, akár hajlandó lenne rá, akár nem - vette ki Sesshoumaru a kést Rina kezéből, majd megcsókolta a tenyerét. - Téged akarlak, Rina. És azt, hogy te is akard - adta vissza a lány tőrét. - A kardot is ilyen remekül forgatod?

- Igen.

- Csodálatos asszony vagy, szépséges Rina - indult tovább a démon. - Azt még megértem, hogy megtanultál bánni az íjjal. De mi szükséged lehet a kardra vagy a tőrre?

- Csak a lusták és a meggondolatlanok feledkeznek meg az önvédelemről. A gyakorlás pedig egyszerre tesz jót a testnek és a szellemnek. És ha az alattvalóim elvárják tőlem, hogy tudjak bánni a pengével, nem okozhatok nekik csalódást.

- Ezzel egyetértek.

Amikor Sesshoumaru másodjára állt meg, Rina figyelmeztetően összevonta a szemöldökét.

- Rövidebbre veszem a kengyelt, hogy kényelmesebben 'lovagolhass' Aunon. A lovaitokkal mi történt?

- Akik az első években elhagytak bennünket, mindet magukkal vitték - simogatta meg Aun nyakát Rina. - Voltak marháink és juhaink is. Ezeket vagy megettük, vagy megfagytak. Az emberek a farmokról menedéket és élelmet keresve a kastélyba vándoroltak. Vagy azért, mert remélték, hogy ott meglelik a tavaszt. A kunyhóikat mára már belepte a hó és a jég. Miért akarsz ágyba vinni?

- Mert gyönyörű vagy.

Rina haragos tekintetet vetett Sesshoumarura.

- A férfiak valóban ennyire egyszerűek lennének?

Sessh elmosolyodott, megcsóválta a fejét, Rina pedig hirtelen úgy érezte, sokkal szívesebben simogatná a démon ezüst haját, mint a sárkányt.

- Egyes dolgokban igen. De még nem végeztem a válasszal. A szépséged ahhoz elég, hogy megkívánjalak egy éjszakára - veregette meg barátságosan Rina lábát, majd visszaállt Aun elé. - Az erőd, a bátorságod viszont nagyban megváltoztatja a helyzetet. Vonzanak. Éles az eszed. Kihívást jelentesz nekem. Elbűvölő teremtmény az az asszony, aki krumplit ültet, mint egy farmer felesége, de ha a helyzet úgy kívánja, olyan ügyesen ránt tőrt, mint egy harcos.

- Eddig azt hittem, hogy ha egy férfi el akar csábítani egy nőt, akkor szép szavakkal és versekkel kedveskedik neki, miközben fájdalommal és vágyódással teli tekintettel figyel.

"Micsoda nő" gondolta Sesshoumaru. Még sohasem találkozott Rinához foghatóval.

- Ezt szeretnéd?

Rina átgondolta és úgy találta, sokkal egyszerűbb, ha továbbra is egyenesen beszélnek.

- Nem is tudom.

- Úgysem hinnéd el.

Rina egy pillanatra nem tudott uralkodni magán és elmosolyodott.

- Valóban nem. Sok nőt vittél már ágyba?

Sesshoumaru megköszörülte a torkát és kissé gyorsabban kezdett lépkedni.

- Kedvesem, erre a kérdésre nem tudok megnyugtató választ adni.

- Miért nem?

- Mert ez... Ez kényes téma - jelentette ki határozottan a démon. Nem tartotta jó ötletnek bejelenteni, hogy egy csomó ágyasa van odahaza.

- Sokkal szívesebben mesélnél, arról milyen sok embert és démont öltél meg?

- Nem szoktam szórakozásból vagy játékból ölni - "legalábbis most már nem" vált jegessé Sesshoumaru hangja, akár az őket körülvevő levegő.

- Gondoltam. Nem akartalak megbántani.

- Akár az útjukra is engedhettem volna őket - mondta a démon, de olyan halkan, hogy Rinának előre kellett hajolnia, hogy megértse a szavait.

- Kikről beszélsz?

- Arról a hat démonról, akik a győztes csata után megtámadtak. Amikor már hazafelé tartottam. Hagyhattam volna, hogy békével távozzanak. Mi célja volt a további vérontásnak? Már amúgy is megnyertük a csatát.

Rina már tudta az igazat. Azóta tudta, hogy a démon lelkébe pillantott. Nem gyűlöletből öl és nem is valami sötét láz hajtotta. Csak életben akart maradni és kész.

- Ők viszont nem hagyták volna, hogy békével távozz.

- Fáradtak voltak, és egy sebesült is akadt köztük. Ha a kíséretem is velem tart, megadják magukat. Végül is a saját félelmük és az én nemtörődömségem vezetett a halálukhoz.

"Többről van itt szó", döbbent rá Rina, "mint hat elvesztegetett életről".

- Sesshoumaru - sóhajtott fel.

Ekkor ejtette ki a száján először a nevét. Majd előrehajolt és ujjaival végigsimított a démon arcán, mint ahogy a szerelmesek teszik.

- Jó Király lesz belőled.