Tizenkettedik fejezet

Az első lecke

"Akár egy látomás." Rina sokkal gyönyörűbb volt, mint azt Sesshoumaru álmaiban elképzelte. A lobogó gyertyafényben különösen karcsúnak és törékenynek tűnt.

- Megosztanád velem ezt az éjszakát? - kérdezte a lány.

- Rina. Az életemet is megosztanám veled - válaszolta ámulatában a démon.

- Ne ígérj olyat, amit nem lehet betartani és ne mondj semmit, ami nem igaz. Csak azt add, amit tudsz, az elég - felelt Rina komoran.

- Királynőm - kezdte Sesshoumaru, miközben érezte, hogy az első lépés, amit Rina felé tesz, életének legfontosabb pillanata. És amikor megfogta a kezét, mintha a világot tartaná az ujjai között. - Igazat beszéltem. Miért, vagy hogyan, azt nem tudom. De soha életemben nem szóltam még igazabbat.

Rina elhitte, hogy a démon itt és most ezt komolyan is gondolja.

- Sesshoumaru, az egész élet azoknak való, akik szabadon rendelkezhetnek vele.

Sessh magában megesküdött, hogy Rina is közéjük fog tartozni. Bármilyen áldozatot is kell hoznia ezért. De egyelőre nem volt itt a tervek és a csaták ideje.

- Ha nem fogadod el, akkor mondok mást. Sohasem fogok úgy ölelni senkit, mint ahogy ma éjjel téged.

- Ezt én is megígérhetem neked. Azt hittem, ez a kötelességem - simított végig finoman a démon arcán. - És először úgy gondoltam, talán csak félelemből teszem - nevetett fel halkan. - A szívem majd kiugrik a helyéről. Érzed?

Sesshoumaru Rina mellére simította a tenyerét és érezte, mennyire remeg. Érezte a szíve dobbanását.

- Nem foglak bántani.

- Nem is - érintette meg Rina is a démon mellkasát és arra gondolt, egyszer már összeforrtak. Olyan szorosan, aminél meghittebbet el sem lehet képzelni. És azóta már semmi sem volt ugyanaz. És soha nem is lesz. - Nem fogsz bántani. Melegíts fel, Sesshoumaru, ahogy egy férfi melegíti fel az asszonyát.

Sesshoumaru a karjaiba vonta a lányt. Lágyan, szelíden. Majd finoman megcsókolta.

"Ismét eljött hát a csoda" gondolta Rina. "A két, egymást érintő száj csodája", amibe Sesshoumaru nevét súgva, boldogan elmerült.

- Amikor először megcsókoltál, azt hittem, bolond vagy.

Sesshoumaru elmosolyodott.

- Komolyan?

- Félig megfagyva, vérző sebbel az oldaladon az utolsó leheletedet arra vesztegetted, hogy egy nőnek csapd a szelet. Micsoda férfi.

- Egyáltalán nem volt elvesztegetett idő - javította ki a démon. - De most azért jobban fogom csinálni - kapta a karjába egy hirtelen mozdulattal a Királynőt. - Bújjunk az ágyba, asszonyom.

Rina a démon hosszú, selymes ezüstfehér hajával játszadozott, amit magában már sokszor elképzelt.

- Meg kell tanítanod rá, hogy mit csináljak.

Sesshoumaru izmai megfeszültek és beleborzongott, amikor eszébe jutott Rina ártatlansága. Ma éjjel olyasmit fog adni neki, amit eddig senkitől nem kapott meg. A gyertyák lobogó fényében látta a Királynő arcát és azt, hogy kész félelem és szégyen nélkül odaadni neki a kincsét.

Nem, egyáltalán nem fogja bántani, éppen ellenkezőleg. Mindent megtesz, hogy boldogságot nyújtson neki.

Sesshoumaru végigfeküdt az ágyon és Rina arcához simította az arcát.

- Boldogan tanítalak.

- Már láttam, hogyan csinálják a kecskék.

Sesshoumaru olyan hangosan felnevetett, hogy szétfújta Rina haját.

- Ez azért egy kicsit más lesz. Erre a szavamat adom. Figyelj - emelte fel lassan, mosolyogva a fejét Sessh. - Most következik az első lecke.

Miközben Rina remegni kezdett Sesshoumaru ujjainak érintése nyomán, arra gondolt, hogy a Herceg türelmes és minden bizonnyal nagyon gyakorlott tanár. A szája valósággal itta az ajkait, egyre hevesebben és hevesebben csókolta, amíg végül már úgy érezte, hogy egy forró folyóba csobban. Amely először körbevette, hogy egy kicsit lebegett a felszínén, majd hirtelen alámerült.

Sesshoumaru keze a mellére tévedt, majd megfogta, mintha csak dobogó szívét akarná a markában tartani. Rina úgy érezte, még a gyomrát is görcsbe rántja a különös boldogság. Közben a démon szája lassan végigsiklott a nyakán és finoman harapdálni kezdte.

- Milyen csodálatos - suttogta Rina, miközben kissé oldalt fordult, hogy minél inkább odakínálja magát Sesshoumarunak. - Milyen ötletes, hogy a mellek nem csak tejet, de élvezetet is nyújtanak.

- Valóban - simított végig a hüvelykujjával a lány mellbimbóján a démon, amitől a Királynőnek elakadt a lélegzete. - Ez már nekem is többször az eszembe jutott - mosolygott sunyiba.

- De mit... - borult szivárvány Rina gondolatai fölé, amikor Sesshoumaru harapdáló szája is rátalált a mellére.

Rina torkát különös hang hagyta el, amely egyszerre volt kiáltás és nyögés. Sesshoumaru beleborzongott, amikor meghallotta és érezte, hogy a lány teste hirtelen megremeg és a szíve hirtelen megdobban. Ahogy megfeszültek az izmai, ujjaival belemarkolt a démon hajába és közelebb húzta magához. Sesshoumaru pedig olyan édesnek érezte a Királynő verejtékét, mint a legnemesebb szakét.

Felemelkedett és ledobta a kimonóját, de mielőtt hozzásimulhatott volna Rina testéhez, a lány felemelte a kezét és kíváncsian végigsimított a mellkasán.

- Várj - és Rina összeszedte magát, igyekezett visszanyerni a lélegzetét. Számára minden nagyon gyorsan történt, szinte összefolytak a szeme előtt az események. Egyszerre akart mindent, de úgy, hogy később minden egyes simításra, ízre, pillanatra világosan emlékezzen. - Megérintettelek már, amikor sebesülten feküdtél, de ez most más. Akkor is végignéztem a testeden, de nem úgy láttam, mint most - futtatta végig finoman az ujjait a sebhely mentén, a démon oldalán. - Nem zavar?

Sesshoumaru érezte a Rina ujjaiból beléje áramló hőhullámot.

- Nem - és arra gondolt, hogy Rina még most, még egy ilyen pillanatban is gyógyítani próbál. - Ma éjjel egyikünk sem érez majd fájdalmat - simult hozzá Rina testéhez és szájával ismét megtalálta az ajkait, miközben egyre inkább sürgette a vágy.

"Mennyi érzés" gondolta álmodozva Rina. " És mennyi tanulnivaló." Beléje áramlott Sesshoumaru testének melege, ő pedig mindent igyekezett magába szívni. Felfedezte, mekkora szabadsággal járnak a simogatások, érintések, amikor egy mozdulatnak sincs a gyönyörszerzésen kívül más célja. Ujjai alatt érezte a kemény izmokat, a sima bőrt.

Rinát felizgatta a démon ereje és kihívást is jelentett neki. Sesshoumaru alatt fekve mozdulatai egyre követelőzőbbekké váltak.

Rádöbbent, hogy ez maga a tűz. Attól a pillanattól kezdve, hogy az első, eleven lángnyelv megérintette, vakon vágyott a folytatásra.

- Nem vagyok törékeny - és valóban, hirtelen eltöltötte az erő és magával ragadta a tomboló éhség. - Mutass még többet! Mutass meg mindent!

Sesshoumarut hajszolta a vére, mégis óvatosan bánt Rinával. De még így is teljesíteni tudta a lány kérését. Kezével végigsimított a testén, egészen a combjáig. És mintha Rina tudta volna, mire  vágynak mindketten, szétnyitotta a lábát a démon előtt. A levegő rövid, szapora nyögésekkel hagyta el a száját. Miközben Sesshoumaru alatt vonaglott, körmeit a démon hátába vájta.

Sesshoumaru felemelte a fejét, úgy figyelte, hogyan repül át a lány a kéj első hegycsúcsa felett.

Forróság. Rina nem érzett mást, csak forróságot. Eddig nem is sejtette, hogy a gyógyító mágián kívül más is ennyire felhevítheti a testét. De ezt valahogy még a varázslatnál is mélyebbnek, szerteágazóbbnak találta. A teste maga volt az eleven, vadul perzselő tűz. Felkiáltott és önmagát is meglepte saját fékezhetetlen hangja. Elveszítettet az önuralmát, belemarkolt Sesshoumaru csípőjébe és hangosan nyögte a nevét.

Amikor Sesshoumaru beléhatolt, Rina úgy érezte, mintha egy ragyogóan fényes villám csapott volna a testébe. Fájdalmas mégis csodálatos. Viharos gyorsasággal követték egymást az ismeretlen érzések. Szorosan átfogta a démon testét, a nyakához szorította az arcát és miközben az elragadó hőség valósággal emésztette, egyre csak ismételte a nevét.

- Drágaságom - nyögte Sesshoumaru, amikor képes volt ismét megszólalni, miközben fejét lustán nyugtatta Rina mellei között. - Te vagy a legügyesebb tanítvány a világon.

Rina értékesnek, gyönyörűnek, mi több, életében először inkább nőnek érezte magát, mint Királynőnek. Egy éjszakára, egyetlen csodálatos éjszakára végre nő lehetett belőle.

- Biztosra veszem, Hercegem, hogy még jobb leszek, ha veszek néhány leckét - pirult el mélyen Rina.

- Azt hiszem, igazad van - csókolta végig a nyakát Sessh, majd rátalált a szájára, mielőtt úgy helyezkedett volna, hogy Rina melléje simuljon.

- Olyan nagy forróságot érzek - árulta el a lány. - Eddig még csak nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Áruld el, Sesshoumaru, milyen érzés, amikor az ember arcába ragyog a nap?

- Akár meg is égethet.

- Igazán?

- Igazán - kezdett játszani Rina mézszínű hajával a démon. - Az emberek bőre kivörösödik vagy megbarnul tőle. A démonoké nem feltétlenül - húzta végig egyik ujját a Királynő tejfehér, selyempuha karján. - És káprázni kezd a szeme - pillantott le a kedvesére. - Mint ahogy az enyém is, amikor rád nézek.

- Gyermekkoromban élt itt egy öreg, aki sok mindenre tanított. A világon mindenfelé megfordult. Hatalmas síremlékekről mesélt egy sivatagban, ahol a napsugarak dühödten égetik az ember bőrét, zöld hegyekről, ahol meleg az eső és hatalmas virágok nyílnak. Széles óceánokról, melyben olyan óriási halak úszkálnak, hogy le tudnak nyelni egyben egy csónakot, és ezüstszárnyon repülő sárkányokról. Bámulatos dolgokra tanított, de sohasem említette azt a csodát, amit te mutattál meg ma éjjel.

- Sohasem ismertem hozzád fogható nőt.

És mert Rina látta Sesshoumaru szemében, hogy igazat beszél, közelebb vonta magához.

- Mutass még többet!

Miközben szeretkeztek, a jégoszlop belsejében a magányos zöld bimbó gyenge levéllé bomlott. És egy második is megjelent a megfeketedett ágon.