Risa no kibou - Sesshoumaru

りさのきぼう ー 殺生丸

Hentai by Mido

7. fejezet:

A vágy tüze - 望みの火

– Naze? Risa...

Az utolsó szótag lágy lehelésével egy időben megmozdult, majd váratlanul puha ujjak érintették meg az állam, és ellenállás nélkül maga felé fordította arcomat. Én csak pislogtam rá félősen-meglepetten, miközben ő olyan határozottan, mégis olyan lágyan pillantott szemeibe.

Teljesen elgyengültem, miközben a zubogás füleimben elhalt, noha szívem még mindig őrülten vágtatott. Minden olyan különössé vált, ahogy ott ültünk egymástól alig sóhajtásnyira. És az a gyengédség, amivel hozzám ért, az a kellemes hangszín, ahogy hozzám szólt. Teljesen elbódultam, és szégyenemre egyre jobban érezni véltem az ölemet eluraló édes zsibbadást.

Félmosolyra húzta száját, ahogy látta félős bizonytalanságom. Nem igazán tudtam, minek kéne következnie. Láttam, ahogy egy pillanatra letekint halványan remegő ajkaimra, majd újra visszanéz szemeibe. Éreztem, hogy a finoman államon nyugvó ujjak még közelebb húzzák az arcom sajátjához. Egy szívdobbanásnyi ideig menekülni próbáltam, de ezt a gyengéd erőszakkal megakadályozta.

Még láttam, ahogy szemeiben megcsillan az a különös, homályos fény, majd oly váratlanul döntötte balra az arcát, hogy én észre sem vettem, mikor vették ajkai birtokba az enyémeket. Puha és kellemes érzés volt, mi arra ösztökélt, hunyjam le szemeim, s bízva őbenne, adjam kezébe az irányítást.

Meg kellett tennem. Egy érzés régóta követelte már ezt. Ezt, hogy végre érezzem egy férfi gyengéd közelségét, hogy valakinek elvesszek becéző ölelésében. Ez nem volt fogható a Menoruval váltott kényszerű csókokhoz. Ettől tűzbe jött a testem, szinte éreztem, ahogy az égető bizsergés elindul tagjaim között s bejárja egész lényemet. Vágytam rá, és csak is őrá. Már az első pillanattól, mikor megláttam a déli napsütésben...

Abban a minutumban, hogy lehunytam szemeim, fölöttünk megindult a csillagokkal tarkán hímzett fekete ég, s lusta arany csóvát húzva maguk után, fényes pontok tűntek el keletnek. Egyszerre öt-hat éjjeli fénypontocska is megcsúszott a boltozatos égen, s lassú futással indultak el egy irányba.

Váratlanul, ahogy egy lélegzetvételnyi kis időre ajkai lazítottak a bilincsen mellyel rabul ejtették sajátjaim, dermedtem meg attól az édes öleléstől, ahogy karjai lassan derekam köré záródtak. Bizonyára érezhette feszültségem, mert felnyitotta gyönyörű szemeit és érdeklődve rám pillantott. Ám így is olyan közel voltunk egymáshoz, hogy egy apró biccentéssel ismét csókban forrhattunk volna össze.

Mivel a kisfiúsan kíváncsi pillantás csak nem akart eltűnni arcáról, rájöttem, még választ vár előző kérdésére.

– Én csak nem akartam, hogy azt hidd... hogy Menoru ágyasa vagyok... – suttogtam olyan halkan, hogy szinte alig szöktek ki hangok ajkaim közül.

– Tudtam, hogy nem vagy az... – súgta vissza, csak egy árnyalatnyit erősebb hangon, mint én.

Ismét olyan váratlanul csókolt meg, mint az előbb. Nem is éreztem az átmenetet. Ám most a csókkal együtt szorosan magához vont, éreztem, ahogy testünk összepréselődött, őbenne is ugyanolyan visszafojtott feszültség dúlt. A következő minutumban aztán kikerekedtek a szemeim.

Furcsa, idegen, ugyanakkor kellemes volt az érzés, ahogy nyelve utat keresett magának ajkaim között, finoman megízlelte azokat, majd vágyakozva vonta magához az enyémet. Ez az érzés csodálatos volt, és valami hihetetlenül borzongató. Fel sem fogható ahhoz képest, milyen volt, ha uram csókolt így. Annyira elmerültem csodálkozásomban, hogy észre sem vettem, mikor döntött hanyatt a harmatos fűben.

Kissé szétzilált hajkoronám szökött tincsei ében legyezőként terültek szét körülöttünk a földön. Nem szakította meg csókunkat, mitől ismét késztetés éreztem szemeim lehunyására, ám ez a békés élvezet nem tartott sokáig. Eddig mellettem nyugvó kezei elindultak testemen felfelé. Ijedten akartam felülni.

Nem volt olyan nehéz, mint uram, és nem is éreztem azt a nyomasztó zsibbadtságot súlya alatt, ám még sem volt elég erőm ahhoz, hogy lelökjem magamról. Hiába támasztottam meg kezem vállain, csókunknak még megszakadni sem volt ideje rövidke ellenállásom alatt. Könnyedén elhúzta kezeim, ujjait sajátjaim közé bújtatta, majd kézfejeim két oldalamon a földhöz nyomta. Újra belefeledkeztünk édes tevékenységünkbe.

Lassan éreztem, hogy túl kevés az orromon át, zihálva beszívott levegő. Bizonyára vele is ez történhetett, mert egyre többször váltak szét ajkaink, egyre hosszabb időközökre. Végül csókjai lecsúsztak állaimra, és halk sikolyommal egybekötve, mélyen dekoltált ruhám mellett, nyakamat vették birtokba.

Egy darabig azt hittem, kóválygó fejem láttatja szemeimmel a hullócsillagokat, de mikor már biztosan tudtam, hogy éji lámpásaink vándorolnak a hímzett égen, akkor sem tudtam ezen gyönyörűséget csodálni. Olyan dolgokat hoztak ki érintései testemből, mikről eddig fantáziálni sem mertem.

Kimonóm szétnyílt, és rácsavarodott lábaimra, mik ahogy nőtt élvezetem egyre jobban simultak Sesshoumaruéhoz. Észre sem vettem, mikortól kezdtem csípőmet minden tehetségemmel még közelebb nyomni övéhez. De azt már igen, amikor kezei bekúsztak először a felső, majd az alsó réteg ruha alá, s könnyedén lazították szét kimonóm mellső részét. Csiklandozott érintése, ahogy ujjai próbálták széthúzni kebleimről a selymet, ám sóhajaim nyögésekké fajultak, ahogy ezek a kutató ujjak rá is találtak arra, amit kerestek.

– Iie... – nyögtem fájdalmasan élvező hangon, miközben tekeregve próbáltam kibújni kezeim közül.

A különös simogató-masszírozó érzés eltűnt, ujjai felkúsztak kulcscsontomhoz, és ott kezdtek el becéző mozdulatokkal simogatni. Mosolyogva nézett kipirult arcomba, miközben kezeim széthúzott ruhám anyagát markolászták.

– Sesshoumaru... onegai... – kezdtem neki rekedten, elfúló hangon mondókámnak – Mi ezt... nekünk nem szabad ezt...

– Csss! – mutatóujja lágyan számhoz simult, majd helyét átvették ajkai.

Ahogy lassan megcsókolt, úgy csúszott lefelé szétnyitott ruhám vonalát követve ujja, majd meglazult obimnál megállt. Ekkor jöttem rá, a kemény masni mennyire nyomja a derekam. Míg én ismét elvesztem csókjában, ő szabad kezével könnyedén megemelte felsőtestem, majd a másikkal két gyors mozdulattal kibontotta az övem.

Éreztem, ahogy súlypontját lejjebb viszi, ezáltal rám is több tevődött, majd, mielőtt még megérthettem volna, mire készül, benyúlt a testünket elválasztó kicsiny résen, és altestemen is széthúzta a ruhát. Rémülten próbáltam összezárni combjaim, de ezt megakadályozta lábaim közé beékelődött bal térde. Minden erőlködésem ellenére, játszi könnyedséggel simította szét lábaim, és még mielőtt újra tiltakozni kezdtem volna, már köztük volt. Most már éreztem, eddig csak ő tartotta testsúlyát, ám most, hogy már rajtam feküdt, ugyanazt a rettegő szorongást éreztem.

– Könyörgöm! Könyörgöm, engedj el... – nyöszörögtem, annyi meggyőződéssel sem, hogy magam elhiggyem, amit kérek.

Válaszul végigcsókolta remegő mellkasom. Kéjt hozó érintéseitől egyre jobban gyűlt a tűz ágyékomban, ugyanakkor józan eszem azonnal be akarta szüntetni ezt az állapotot. Legszívesebben sikoltottam volna, mikor eddig fedett melleimről lecsúsztatta könnyed ruhám szárnyait, és őket borította be csókjaival. Olyan szemérmetlen volt az egész. Tiltakozni sem bírtam, lihegve, nyögdécselve tűrtem, hogy keményedő mellbimbóim körbe csókolta, majd nyelvét játszatta rajtuk. Nem bírtam elfojtani a nyögéseket, melyek nyöszörgéssel vegyesen kúsztak ki elfehéredett ajkaim közül. Soha, senki még nem csinálhatta ezt velem... és én képtelen voltam tiltakozni. Ahhoz túlságosan jó volt, amit tett velem.

Magamban örültem, hogy Menoru nem tud ennyire gyengéden megerőszakolni. Mert, azért ez is az volt. Hiszen én tényleg próbáltam tiltakozni... Csupán testem és elmém külön utakon járt.

Míg nyelve és ajkai felsőtestemen kalandoztak, addig jobbja elindult lefelé, végig simítva borsózó bőröm, majd könnyedén csúszott be fehérnemüm alá. Ha tudtam volna, biztosan erősen összeszorítom combjaim, ám ez most nem volt eszközölhető. Beszélni akartam, hogy elmondjam, nem akarom azt, amit tenni készül... képtelen voltam megszólalni, így hazugságom is megtarthattam.

Olyan finoman fedezték fel ujjai ölemet, hogy csak halvány, bizsergető csiklandozást éreztem. Testem teljesen elárult, kényeztetésétől annyira elgyengültem, hogy nem bírtam ellenkezni, mikor még mélyebbre kalandoztak ujjai lábaim között. Végigsimította combjaim, de csak visszatértek mozdulatai ágyékomhoz, vigyázva, lágyan birtokba véve azt. Csak ziháltam, és tűrtem ajkainak és ujjainak édes kínzását. Észre sem vettem, mikor történt, csak a rám törő kéjes élvezetet tudtam felfogni. Két hosszú percig éreztem magamhoz képest hideg ujjait belsőmben, ám ugyanekkor váratlanul sikerült kicsúsznom kezei közül.

Valószínűleg ő engedte meg, hogy távozzak, ha úgy látom jónak.

Vöröslő arccal, remegő kezekkel fogtam össze ruhámat, miközben karnyújtásnyira tőle felültem. Mindenféle szégyenkezés vagy szemérem nélkül nézett rám. Én pedig rettentően szégyenkezve bámultam térdeim előtt a földet. Szörnyű érzés volt, valahogy megalázó volt az egész. Pár perc alatt annyira ellágyultam a közelségétől, hogy azt tehetett velem, amit akart. Akár egy könnyen kapható cseléddel. Már a sírógörcs szélén álltam, amikor is váratlanul megmoccant. Annyira megrándultam ijedtemben, hogy végül is visszaült a földre ahelyett, hogy felém közeledett volna.

A hosszú csendben aztán rászántam magam, hogy felnézzek rá. Ő csendesen tanulmányozott engem, félre döntött fejjel lágyan méregette félig fedett bájaim. Én pedig önkéntelenül elmosolyodtam, gyengéd, becéző pillantása láttán.

– Tudtam, hogy nem adtad oda magad a nagybátyámnak... nem is értem, hogy bírtad magad eddig tartogatni. Ilyen testtel...

Ez bizonyára bók lehetett, mert én fülig pirultam. Végül feltettem, az engem érdeklő kérdést, ami feszélyezte a légkört. Idegesítő volt, hogy nem csinál semmit, csak néz.

– Miért nem... – nem találtam a megfelelő szavakat – Miért engedtél el? Hiszen akár..

– Nem akartam olyat tenni veled, amit te nem akarsz igazán... – vont vállat, kissé hanyag mozdulattal.

„Drága kamik, ha minden férfi így gondolkodna!” – kívántam magamban.

Csendben ültünk a fűben, ő a már nyugodt és látszólag mozdulatlan eget figyelte. Én pedig újra érzékelni kezdtem a környezetem. Újra hallottam a mulatozás zsivajait, ismét éreztem a bőrömet lágyan simogató szellőt. Hosszú percekig így üldögéltünk, végül megmozdult, és közelebb csúszott hozzám.

– Megnyugodtál? – kérdezte olyan kedvesen és őszinte érdeklődéssel, hogy hirtelen úgy éreztem magam, mintha csak gyerek lennék.

Igen furcsa volt, valahogy inkább láttam magunk gyerekeknek... ahogy hozzám szólt. Az egész... De amikor felém nyúlt, magához húzott és megölelt, már nagyon is felnőttnek éreztem magam.

Senki nem ölelt még meg így, senki sem. Különös volt és borzongató. S most egy férfi ölelt meg így, egy olyan férfi, aki nem akar engem bántani. Hihetetlenül jó érzés volt elveszni karjai között, szorosan hozzábújni testéhez. Óvatosan még közelebb vont magához, végül én ott kuporogtam szorosan előtte, eltűnve ölelésében. Jó volt. Végtelenül jó és megnyugtató.

Csendesen figyeltük a tó túloldalán dorbézoló társaságot, a közeli erdőt, a fényes csillagokat. Nem beszélgettünk, semmit sem csináltunk. De annyira élveztem, hogy ott lehetek vele. Hogy forró ölelésének rabja lehetek.

Észre sem vettem, mikor szenderedtem el, de arra riadtam, hogy óvatosan belecsókol a nyakamba. Egy csapásra éber lettem, ahogy a vad bizsergés bejárta testem minden szegletét. Érdeklődve pislogtam fel rá. Ő pedig válasz helyett ismét megcsókolt.

Lassú, lágy romantikus csók volt ez. Élveztem minden pillanatát. Ahogy ajkaink könnyed mozdulatokkal összesimultak, majd szétváltak, hogy pár pillanat múlva ismét egymáséi legyenek. Nem ellenkeztem, mikor kezei ismét kutatva elmerültek a lazán rajtam pihenő ruháim alatt. Érintései nyomán lángolt a bőröm, csókjai édesen elkábítottak, miközben simogatása emelt az élvezet felé.

Váratlanul, elhajolt tőlem. Pedig én annyira kívántam közelségét:

– Risa... Elmondod miért vagy a nagybátyámmal? – kérdezte kissé komor tekintettel.

– Mert ez a kötelességem – megbántottan pillantottam félre, mire ő ismét államnál fogva hajtotta maga felé az arcom.

– Mesélj magadról!

– Nem érdemes... attól, hogy tudod, ki vagyok, vagy ismered a múltam, nem tűnik el a jelen. Nem akarok róla beszélni.

– De tudni szeretném, kinek az akarata jutatott oda, hogy Menoru – megakadt, de hát a valóság az csak valóság marad – ágyasa legyél...

Nem akartam beszélni erről. Se szabad nem lett volna, se erőm felidézni azt, ami a boldogságomból maradt. Emlékképek. Ám most a karjai között valami egészen más, megfoghatatlan boldogsággal kezdtem ismerkedni.

Nem tudom honnan vettem a bátorságot, de én csókoltam meg őt. Akaratosan, ellentmondást nem tűrően, dúló vágyaim beleadva. Hevességemnek köszönhetően le is döntöttem a fűre, mitől meglepetten pislogott rám. De én nem akartam elengedni ajkait. Nem. Nem akartam hogy beszédre használja őket... hiszen ez sokkal jobb volt, mintha beszélne.

Nem csinált semmit, feküdt alattam és viszonozta csókjaim. Dühített, hogy most nem próbálkozik. Pedig most én is akartam volna. Rettentően akartam volna! Valahonnan a szívem mélyéről tudtam, hogy ő érdemes erre. Tudtam, hogy ő talán vigyázni fog rám. És tudtam, Menoru eszét veszti a haragtól, ha másnak adom oda magam először...

Nem tehettem róla, és igazán nem is tartom magam rosszlelkűnek ezek miatt a gondolatok miatt. Maguktól születtek, a három év gyötrődésből, mely egy ideje elégtételt követelt. Épp úgy, ahogy halkan, elfojtva, testem is követelte, hogy valakivel végre...

Mégsem voltak annyira kötélből az idegei, mivel, mikor ujjaim babrálva, iszonyatosan remegve becsúsztak haorija alá, már képtelen volt tétlen maradni. A következő pillanatban, már ott ültem ölébe csúszva, vad csókjainak tengerében. A könnyed romantikát hirtelen felváltotta a tömény szenvedély. Addigra tudtam, ez a helyes szó arra amit érzek, ha a közelében vagyok. Féktelen, vad, mindent elborító szenvedélyt.

Kezeim becsúsztak a haori, majd az ing alá, nyaka köré fontam karjaim, miközben ő csókjaival szabad utat kapott testemre. Élt is lehetőségével, s hamarosan már remegve kapaszkodtam meg vállaiba. Próbáltam levetkőzni minden kontrollom és gátlásom, mely kisebb-nagyobb sikerekkel össze is jött, érzéki simogatása és ujjainak kéjt hozó barangolása által.

Lassú mozdulatokkal húztam le vállairól a ruhát. Ujjaim épp, hogy csak hozzá értek bőréhez, lágyan cirógattam végig izmos hátát, mellkasát, karjait. Érintéseim nyomán borsózott a bőre. Örültem, hogy végre valamivel viszonozhatom gyengédségét. Tehetségemtől mérten másra is hajlandó lettem volna, csak nem tudtam, hogyan is állhatnék neki.

Halkan nyögve borultam vállaira, s kapaszkodtam meg nyakában mikor ujjai ismét altestem vették célba. Nem tiltakoztam, lábaim sem kíséreltem meg összezárni. Érezni akartam újra, azt a pár perce tűnt mesés élvezetet. Nyöszörgésemből hamarosan halk sikolyok lettek, arcom kipirult, tincseim a testemet elöntő forró hevültségben tarkómhoz tapadtak. Melleim fedetlen mellkasához préselődtek, mivel addigra a felsőruhát derekáig letűrtem.

Csókolta a nyakam, csókolta a vállaim, s ha néha felnyitottam szemeim, homályosan láthattam gyönyörű arany tekintetét. Az ő arca is kicsit pirosabb lett, haja kócosan keretezte finomvonású arcát. Valamit tenni akartam, valamit, ami neki is ugyanennyire jó... amit ő is úgy élvez, mint amit én most...

Hirtelen valami, a hosszú kéjes percek után, váratlanul elragadta tűzben égő testem. Azt hiszem, az lehetett az a pillanat... Nem tudom szavakba önteni. Egyszerre volt forró és jeges. Egyszerre volt kín és elvezet. Eddigi kis sikkantások és nyöszörgések fékezhetetlen kéjes torokhangokká erősödtek ajkaimon, ujjaim remegve kapaszkodtak testébe. Élvezetem a tetőpontra emelte, ahogy hallottam, halk zihálását közvetlenül a fülem mellett. Elvesztettem az uralmat testem felett. Látásom elhomályosult, minden különös narancsfényt kapott. Inkább lehunytam szemeim, s hagytam, hogy teljes súlyommal őrá dőljek...

Pár perc múlva szuszogva feküdtünk a földön. Én fejemet oldalt döntve pihentettem jobb vállán, s merengve néztem a távolba. Testemre rácsavarodott szétbontott kimonóm. Lábaimmal övéit öleltem körbe. Még ha muszáj lett volna, se tudtam volna mozdulni, azt hiszem. Annyira élénken és fedhetetlenül élt bennem az előbbi kéjes élvezet. Most már tudtam, mi az. Mi az, amiről a cselédlányok kuncogva, pirulva suttognak...

Ugyanígy ébredtem, még a pirkadat első sugarai előtt. Kissé meglepődtem, mikor kinyitva szemeim, halvány ködfátyolban úszó kis tisztást pillantottam meg. Aztán már felfigyeltem a kibomlott hajamat lágyan simogató érintésre is. Nem tudom, mit éreztem akkor. Óvatosan felkönyököltem, és Sesshoumaru szemeibe néztem.

Majd, hogy nem ugyanolyan ártatlan voltam, mint előző reggel. Nem tett velem semmi olyat... Szomorú is, csalódott is és megkönnyebbült is lettem ettől. Mikor másodszorra újrakezdtük az éjjel feltüzelő kis játékunk, én eldöntöttem magamban, még ezen az éjszakán neki adom az ártatlanságom. Nem kérte...

Nem igazán értem, miért nem. Szavakkal nem, csupán tettekkel kommunikáltunk. De ő mégsem vette el. Valószínűleg ezért is szerettem belé. Beleszerettem a gyönyörű szemeibe, finom vonalú szemöldökeibe, helyes arcába, édes ajkaiba. Szerettem egy férfit teljes szívemből. Eddig még nem tudtam, milyen érzés lehet, szerelemmel szeretni...

– Risa... – kissé előre dőlve súgta fülembe nevem.

Ha nem is akart semmit kifejezni vele, olyan csengőn, olyan kawaiin tudta ejteni, hogy bele borzongtam. Lehajtottam fejem és szorosan nyakához bújtam. Átölelt. Annyira álomszerű volt az egész. Inkább illett volna tündérmesébe. Pár perc múlva ismét a fülembe suttogott.

– Menjünk vissza... Nem akarom, hogy bajod legyen!

Pirulva emeltem fel a fejem. Ez már tényleg túl sok volt. Még aggódik is értem?

– Jó... – suttogtam vissza.

Felültünk, majd óvatosan letolt magáról. Én még ültömben megpróbáltam rendbe hozni öltözetem. Aztán mikor felálltam, kezemben gyűrött selyem obimmal ő már készen volt. Igaz ruházata ugyanolyan megviselt volt, mint az enyém. Ahogy egymásra, majd magunkra tekintettünk, elnevettük magunk. Ekkor hallottam először nevetni. Sajnos, azóta sem sokszor...

Kérnem sem kellett, kivette kezemből övem, s egy pillanatra átölelve áthúzta felettem, majd - ha nem is olyan mesterien mint komornám, de - szép masnit kötött belőle a hátamon.

–        Arigatou gozaimasu... – suttogtam.

Még mindig zavarban voltam. Pár pillanatig még álltunk a harmatos fűben, elbújva a szaggatott tejfehér ködfoltok között. Aztán előrehajolt, megfogta a kezem és vezetni kezdett lefelé a dombon. Mire leértünk az erdőhöz, már egymás derekát átölelve sétáltunk.

Kezdtem úgy érezni, ez a szerelmes dolog igen jó! Arra a pár csodás percre mindent elfelejtettem. Nem gondoltam Menorura, az életemre, a kötelességeimre... Csak magamra és őrá.

Úgy osontunk vissza a palotába. Hamarosan az adrenalintól a torkomban dobogott a szívem, de szerencsére minden folyosó kihalt és üres volt. Még a szolgák is aludtak, hiszen a tegnapi mulatozás mindenkit megviselt. Egészen a szobámig kísért. Az ajtóban még kiszedett pár kósza fűszálat a hajamból, mitől halkan kuncogni kezdtem.

Romantikus búcsúnk megszakították a közeledő léptek hangjai. Mindketten felkaptuk a fejünk, de azonnal tudtuk, csak két korán kelő cselédlány az. Ám nekünk biztosra kellett mennünk. Éreztem, ahogy elhúzódik tőlem...

Váratlanul utána kaptam, megragadtam haoriját és visszarántottam. Búcsúzóul minden hálámat beleadva megcsókoltam. Mosolyogtak a szemei, mikor elváltunk. Még egyszer megérintette az arcom, közel hajolt és a fülembe súgta:

– Ugye holnap este is láthatlak?

Gyorsan bólintottam. Ő pedig eltűnt a szemeim elől. Nem értem rá töprengeni, elhúztam fusumám majd újra szobámban voltam. Sóhajtva dobáltam le magamról a ruhákat, majd lezuhanyoztam kicsiny fürdőmben. Végül, az első fénysugarakkal egy időben ágyba kerültem, s gyorsan és váratlanul aludtam el, egy álomszerű éjszaka emlékével...

Folytatás következik...