12. rész

Éjféli búcsú

A sárkány fenyegetően vicsorgott. Naraku szemén átsuhant

a félelem árnya. Tudta, kivel áll szemben.

Az azúrsárkány megszólalt. Hangja ércesen csengett. Valahol

mélyen, alig hallhatóan ott volt benne a fagytündér

kristályhangja is.

-Ostoba korcs… Elloptad egy pikkelyem, megölted őrzőm…

Halhatatlan akartál lenni, de nem érted el a célod… ahhoz

kellett volna a fagytündér lelke, egy halandó emlékeinek

maradéka… egy halandó nőé, akit egykor épp abból a faluból

kergettek el, ahol te később megszülettél… bár az nem te

voltál, csak egy mocskos halandó… Tetteiddel kivívtad

magadnak a sárkányok haragját… halállal lakolsz!

-Nem tudsz megölni, már elkéstél! Az erőm már nagyobb a

tiednél, sárkány! Immár legyőzhetetlen lettem!

Az azúrsárkány felnevetett. Hátborzongató volt.

-Csakugyan azt hiszed, hogy legyőzheted a halhatatlanság

birtokosát, Kherazuát? –elhallgatott. Feje felett megjelent

egy halvány árnyék. Sarah volt az. Szárnyait kitárva,

békésen lebegett. Mintha víz ölelte volna körül, haja

kavargott körülötte. Tekintete végigsiklott a harctéren.

Kezében a véres, zöld fényben égő, indákkal körülölelt

Fagykard. Felemelte a kardot, és elhajította.

Narakunak nem maradt ideje megmozdulni. A hideg penge

szívét érte. Utolsó erejéből még így szólt:

-Most győztetek, de újjá fogok születni!

Teste porrá omlott szét, amit elhordott a szél.

A sárkány felszállt, majd kisvártatva eltűnt, a semmibe

veszett. Elvégezte feladatát, visszatért az övéihez. Csupán

Sarah kísértete lebegett felettük némám. Fehér ruhája

valahogy fakóbbnak tűnt. Alakján halványan átderengett a

mögötte álló kastély. Kagura és Kanna leszállt Miyoko

mellett. Továbbra se mozdult senki.

Sesshoumaru végül megtörte a csendet.

-Elmész? Itt hagysz engem, ugye? Legalább Rin miatt

visszatérhetnél!

A tündér nem felelt. Szemében nem látszottak érzelmek.

Kagura elkeseredetten felkiáltott:

-Hogy lehetsz ennyire hálátlan? Mi mind érted harcoltunk,

te meg elmész? Amíg itt vagy, visszatérhetnél a testedbe!

- Ha te elmész, Brighidet add vissza! Őt ne vedd el tőlem!

–Miyoko könnyes szemmel nézett fel. Az égen megjelent egy

újabb kísértet. Brighid volt az, fekete ruhában. De ő is

kísértet volt. Halkan beszélni kezdett.

- Ha akarna, se térhetne vissza közétek, ahogy én se. Hidd el,

Miyoko, én visszajönnék, ha lehetne. De mivel az ő része

vagyok, nem tehetem.

- De miért nem térhet vissza? –kérdezte halkan Sesshoumaru.

- Azért, mert elvégezte a feladatát. Már nincs keresnivalója

itt, így hát nem térhet vissza.

- De ő miért nem szól egy szót se?

- Mert nem teheti meg. Megmentett titeket. Legyen ennyi

elég, hogy most már másképp nem segíthetett.

- Rendben van hát… de te honnan tudod ezt? –kérdezte szinte

csak úgy önmagától Kagura.

- A része vagyok. Maradjatok itt éjfélig, hozzátok el

társaitokat, akkor még lesz egy lehetősége elbúcsúzni.

–mondta Brighid, majd köddé vált, Sarahval együtt. A négy

démon összenézett. Miyoko némán bólintott, ahogy Kagura és

Kanna is. Sesshoumaru elindult Rinért, Yakenért és Ahunért.

Alig fél óra alatt visszaértek. Rin tanácstalanul nézte a földön

fekvő testet. Tudta, hogy mi történt, de nem akarta

elfogadni. Sírva bújt oda Miyokohoz.

Így vártak éjfélig. Ekkor újra feltűnt a halvány tündérárny

az égen. De ezúttal más volt. Sokkal valóságosabb,

életszerűbb. Egészen a föld felett lebegett, majdnem, hogy

leért a lába.

-Kanna, Kagura! Köszönöm, hogy szembeszegültetek értem

Narakuval… Akármennyire is volt ez fájdalmas… köszönöm…

sokat köszönhetek nektek… Miyoko! Köszönöm, hogy

elmeélted azt, amit tudsz Brighidről… megpróbálom majd

rábeszélni, hogy visszatérjen. Yaken! Undok voltál, és rossz

szándékú. De megbocsátom, mert végül nem lett belőle

nagyobb baj. Azért kérlek, legyél kicsit kedvesebb! Hidd el,

neked is jobb lesz. Rin! –Sarah árnya levette a nyakláncát, és

a kislány kezébe adta.- ezt őrizd meg. Megvéd minden bajtól.

Sajnos én nem leszek ott neked, de nem eshet bajod. És kérlek,

ne sírj. Sesshoumaru! Sokat köszönhetek neked…

megmentetted az életemet, és nem ez volt az egyetlen

alkalom… Mégis mivel háláljam meg? Tudom, azt szeretnéd,

hogy visszatérjek, de nem tehetem meg…

-Elég az, amit Rinnek adtál. Az, hogy neki nem eshet baja,

nekem bőven elég. Vagy talán… még valami. Ne felejts el

minket soha, rendben?

Sarah bólintott. Halványan elmosolyodott.

-Mennem kell. Megígérem, nem felejtelek el benneteket soha,

és vigyázni fogok a sorsotokra! Ne bánkódjatok! Én itt leszek a

szívesekben.

Lágy szellő lengedezett. Sarah alakja lassan elhalványult,

majd eltűnt.

Az utazók összenéztek. Egy közeli dombon eltemették a

fagytündért, Miyoko pedig varázsereje segítségével csodás

sírkövet emelt neki.

“Itt nyugszik, Sarah, a fagytündér,

Aki a halhatatlanságot őrizte,

És aki megmentett minket a haláltól.”

Egy szó nélkül indultak útnak másnap reggel. Nem váltak el

útjaik. Együtt maradtak. Egy olyan emlék kötötte össze őket,

ami miatt nem válhattak el egymástól. Sesshoumaru, Rin,

Miyoko, Kagura, Kanna, Yaken és Ahun együtt vándoroltak.

Végül Fagyföldön, Zafír királynő birodalmában találtak

otthonra.

Folytatása következik???