2.rész
2007.04.22. 21:46
Yilsrana Hime - Egy félszellem papnő élete II. Midoriko reinkarnációja by Yilsrana&Kaita
2. rész. A barlangban
Sesshoumaru és Yilsrana egymás oldalán léptek be a barlangba. A Yilsrana vállán ülő Kikara kíváncsian nézelődött, míg az ő fején ülő Ryunga csak magában morgott.
Sesshoumaru és Yilsrana látták, hogy valami pajzs védi a barlangot, de az őket gond nélkül átengedte.
Yilsrana és Sesshoumaru lassan haladtak, aztán végül meglátták, amiért jöttek.
Szörnyek és egyéb kővé vált szellemek gyűrűjében egy fiatal lány alakja is kivehető volt.
-Midoriko. –mondta halkan Yilsrana.
-Nem is csoda, hogy ennyivel már nem bírt. –mondta Sesshoumaru, a szellemeket szemlélve.
-Igen. –értett egyet Yilsrana.
Sesshoumaru most a kővé vált papnőt vette szemügyre.
-Tényleg hasonlítasz rá Yils. –mondta végül Sesshoumaru.
-Van egy lyuk a páncélján. –mondta hirtelen Yilsrana. –Biztos ott távozott a lelke. A szent ékkő.
Sesshoumaru átölelte kedvesét, mire Kikara a lány válláról átugrott az övére.
-Még mindig aggaszt Naraku? –kérdezte halkan.
Úgy tűnt, Yilsrana meg sem hallotta szerelme szavait. Kiismerhetetlen tekintettel szemlélte a kővé vált papnőt.
-Kedvesem. –szólította meg Sesshoumaru halkan.
Yilsrana megrázta a fejét, aztán ránézett Sesshoumarura.
-Bocsánat. –mondta. –Szóltál?
-Csak azt kérdeztem, hogy aggódsz e Naraku miatt. –mondta Sesshoumaru.
-Amíg él, addig vadászni fog az ékkőre. –mondta Yilsrana. –Ebből adódóan nekem előbb kell levadásznom.
-Nekünk, kedvesem. –mondta Sesshoumaru. –Nekünk.
Yilsrana hirtelen lehunyta kék szemeit, és beleszimatolt a levegőbe.
-Kislány, nyugodtan előjöhetsz. –mondta kedvesen. –Nem eszünk meg.
Az egyik szikla mögül, egy fiatal, tíz éves lány bújt elő. Fekete haja, és szintén fekete szemei voltak. Egy egyszerű, zöld kimonót viselt.
-Tudom. –mondta. –Hagy, menjek veletek!
Sesshoumaru megütközve meredt a kislányra, míg Yilsrana egyszerűen csak elmosolyodott.
-Mi s neved? –kérdezte Yilsrana.
-Lea. –mondta a kislány. –Te vagy Midoriko?
-Nem. –mosolyogott Yilsrana. –Attól tartok, nem. Yilsrana vagyok, Északról.
A kislány csillogó szemekkel meredt Yilsranára.
-Az egyik tartományörökös? –kérdezte izgatottan. –Zoenna sama, és Yilsrayen sama egyik lány?
Yilsrana bólintott.
-Fiatal korod ellenére igen jól tájékozott vagy. –mondta Sesshoumaru.
-Csak odafigyelek. –mondta Lea. –Veletek mehetek?
-Miért nem akarsz itthon maradni? –kérdezte Yilsrana.
-Világot akarok látni. –mondta Lea. –Nem akarok egy faluban élni. A családom meghalt. Nincs ki miatt maradjak. És ha nem visztek magatokkal, egyedül is elszököm.
Sesshoumaru először Yilsranára nézett, aztán Leára, aztán megint Yilsranára.
-Ez a kislány veszélyesen hasonlít rád viselkedésben drágám. –mondta aztán döbbenten Sesshoumaru.
Yilsrana rámosolygott szerelmére, aztán Leára nézett.
-Velünk jöhetsz. –mondta Yilsrana.
-Jujj de jó!!! –ujjongott Lea.
-Jól meggondoltad drágám? –kérdezte Sesshoumaru.
-Ha egyedül szökik el, és biztos, hogy ha nem visszük magunkkal el is szökik, igen hamar megeszi valami. –mondta Yilsrana. –De ha velünk jön, akkor legalább tudunk figyelni rá.
-Ez igaz. –mondta Sesshoumaru.
-És te ki vagy? –nézett Lea Sesshoumarura.
-Ő Sesshoumaru. –mondta Yilsrana. –A jegyesem.
-Inutaishou fia? –kérdezte Lea.
Sesshoumaru bólintott, aztán elmosolyodott.
-Te tényleg sok mindent tudsz. –mondta.
Végül a kis csapat útra kelt.
Immár hárman, vagyis, ha Ryungat és Kikarat is számoljuk, öten hagyták el a barlangot.
Midoriko végső nyughelyét.
Folytatás következik
|