7.rész
2007.04.22. 22:00
Yilsrana Hime - Egy félszellem papnő élete II. Midoriko reinkarnációja by Yilsrana&Kaita
7. rész. Támadás telihold éjjelén
Lea csodálkozva nézte a tábortűz mellett ülő halandó hercegnőt.
Yilsrana már koránt sem volt olyan nyugodt, mint a kislány. Idegesen tekintgetett körbe-körbe.
-Ne idegeskedj. –szólt rá Sesshoumaru.
-Gyűlölök halandóvá válni. –mondta Yilsrana. –Ráadásul még ebben sem lehetek normális.
-Hogy érted? –kérdezte Lea.
-Tudod Lea, a félszellemek nem képesek átváltozni. –mondta Yilsrana. –Én, és a fiatalabb testvéreink azért vagyunk képesek mégis átváltozni, mert édesanyánk egy halandó boszorkány, és papnő, Midoriko reinkarnációja. Ez valahogy felerősítette a szellem képességeinket. Viszont a dolog hátulütője az, hogy azokon az éjszakákon, mikor halandóvá válunk nemcsak a szellem képességeinket veszítjük el, hanem a mikor és boszorkány erőinket is. Hát ezért gyűlölök annyira halandóvá válni. Olyan kiszolgáltatott vagyok.
Sesshoumaru hirtelen felpattant.
-Ti maradjatok mögöttem. –mondta ellentmondást nem tűrően.
-Mi van? –kérdezte Yilsrana döbbenten.
-Szellemek. –mondta Sesshoumaru.
-A francba! –sziszegte Yilsrana, és ő is felállt. –Hányan?
-Rengetegen. –mondta Sesshoumaru.
-És nem tudok segíteni. –mondta Yilsrana.
-Még legalább öt óra napfelkeltéig. –mondta Sesshoumaru. –Tudod használni valamelyik kardodat?
-Nem. –rázta meg a fejét Yilsrana. –Ha halandóként próbálnám használni őket, megölnének.
-Remek. –mondta Sesshoumaru. –Akkor fogd Leát, és Kikarával menjetek innen.
-De… -kezdte Yilsrana.
-Semmi de. –mondta Sesshoumaru.
Naraku kilépett a fák közül.
-Lám, lám. –kezdte gúnyosan. –A kis korcs ma éjjel halandó.
-Semmi közöd hozzá. –sziszegte Yilsrana. –Igazán letehetnél már róla, hogy megpróbálod elszedni tőlem az ékkövet.
-Én nem próbálom. –mondta Naraku. –Én most el is fogom venni tőled az ékkövet.
-Attól hogy most ember vagyok, még nem fogom önként átadni a szent ékkövet. –mondta Yilsrana.
-Viszont így sokkal egyszerűbb lesz megölnöm téged. –mondta Naraku.
-Én nem hinném. –mondta Sesshoumaru.
Ekkor rengeteg szellem rontott ki a fák közül.
-Menjetek! –kiáltotta oda Sesshoumaru Yilsranának, aztán szemei vörösen felizzottak.
-Mit csinál? –kérdezte Lea, miközben ő és Yilsrana felültek Kikara hátára.
-Át fog változni. –mondta Yilsrana.
Kikara a levegőbe emelkedett.
-Bárcsak tudnék segíteni. –suttogta Yilsrana, és a lent zajló csatát kezdte figyelni.
Sesshoumaru hamar végzett a szellemekkel.
Már csak Naraku állt előtte.
Naraku testéből csápok törtek elő.
Sesshoumaru nekiugrott, és rövid idő alatt darabokra szaggatta.
-Ezzel vége? –kérdezte Yilsrana, miközben Kikara leszállt a földre.
-Úgy néz ki. –mondta Sesshoumaru, miután visszaöltötte emberi alakját. –Menjünk.
-Jó. –bólintott Yilsrana.
A kis csapat tovább folytatta útját.
Viszont, ha még maradnak kicsit láthatták volna, hogy Naraku néhány csápdarabja összeforr, és elkúszik a csata helyszínéről.
Vége a második résznek
|