2. fejezet: Az asszonyom vagy Ayame

Vészjósló, sötét csend burjánzott a lila ködben, benne egy hosszú, fekete hajú férfi ült nyugodtan, várakozva, alattomosan, gonoszan...Naraku szemei tökéletesen semlegesek voltak, a szavakat szelíden ejtette ki:

-Kagura...Itt az idő...Kezd terhessé válni számomra a farkasfiú. Hozd el a testében lévő ékkőszilánkokat és a fejét. A testét vesd oda a mezei vadaknak, hadd falják fel a saját, kiéhezett farkasai.

Kagura szemei vörösen felvillantak:

-Örömmel Naraku.

Egy vörös hajú lány sétált az erdőben. Szépséges, zöld szemei vidáman ragyogtak, miközben sejmes ujjaival újra és újra megérintette ajkait, mik még mindig bizseregtek Kouga csókjától. Ayame elmosolygott, szemeire langy köd borult, amint felidézte az éjszakát.

Kouga becsukta a szemeit. Nem akart sírni. Utána sarkon fordult, de Ayame újra megszólalt:

-Kouga.

A fiú megállt. Érezte, ahogy a lány sejmes kezei végigsimogatják felső testét, gyenegéden és szelíden. Mintha egy hangyasereg futott volna végig minden porcikáján, Kouga megborzongott valami miatt, mert több volt Ayama érintésében...Több volt mint puszta, kéjes vágy...Tiszta szeretettől voltak forrók a kezei. Kouga is megsimította a szerelmes kezet. Érezte, ahogy megborzong a lány a viszonzott érintésre.

-Kouga, tudom, hogy a szíved másé, de kérlek, teljesítsd egy kérésemet...-suttogta Ayame.

A lány boldog volt. Ayame tiszta szívből szerette Kougát. Sokszor álmodott vele, gyakran verejtékben fürödve ébredt fel a kellemes, vad vágyakból, mert képzeletében a fiú olyan őszintén és szenvedélyesen szerette, mint ő. Ayame arcára bíbor vörösség terült szét.

Hirtelen vérfagyasztó vonyítás robaja ömlött rá az álmokból felriadt lányra. Óiási szörnyeteg rontott elő a fák mögül, amelynek hatalmas szája akkorára tárult ki, mintha egy egész falkát akart volna elnyelni, pedig Ayame most egyedül volt. A pengeéles agyarak mögül a nyál elöntötte a levegőt. A lányt teljesen váratlanul érte a támadás, olyan hirtelen rontott elő a kígyó szerű bestia, hogy az ösztönei sem reagáltak. Vér melegét érezte magán. Sikoltozni készült, ám ráeszmélt, hogy nem ő vérzik. A szörny esett két darabra, őt pedig egy férfi vitte, aki szélen szállt. Ayame akaratlanul is átölelte megmentőjét, miközben arcát belefúrta a fiú farkasbundájába. Szemei megcsillantak, ám amint fejét felkapta a döbbenet nagygobb lett a csodálatnál. Nem Kouga karjaiban volt. Rövid, fekete hajú fiú mosolygott rá erős, mégis szelíd barna szemekkel. Ayame nem tudott megszólalni, csak bénultan figyelte megmentőjét. Az idegen megállt és letette a meglepődött lányt. A fiú is farkasdémon volt, érezte a szagán és persze látszott is rajta, de idősebb volt Kougánál.

-Nincs semmi bajod szépséges hölgyem?

-Nincs. Te ki vagy?

-A nevem Hara. Egy ilyen törékeny teremtésnek nem szabadna egyedül lennie az erdőben.

-Köszönöm hogy megmentettél. De nem voltam veszélyben.

-Én nem úgy láttam. Ha fél másodperccel később jövök elevenen fel falt volna az a szörnyeteg. Vigyázni kell ezekkel...Becsapják az érzékszervket és az ösztönöket. Nem lehet tudni mikor támadnak.

-Nagyon köszönöm.

-És megtudhatom hogy hívják ezt az angyalt, akinek az őrangyala lehettem?-ragyogtak Hara szemei.

-Ayame. A nevem Ayame.

-Gyönyörű neved van Ayame.-azzal megfogta a lány kezeit.

De Hara arca hirtelen a szenvedélyesből átcsapott a zavarodott kifejezésbe, amint az elpirult lány mögé tekintett:

-Nem tudtam, hogy van férfid. Jobban vigyázhatnál az asszonyodra, ha nem akarsz ilyen gyönyörűséget elveszíteni farkasok szégyene.

Ayame hátra pillantott. Szemei elkerekedtek. Kouga úgy nézett ki, mint egy bugyuta kisköjök, akinek a torkán akadt a bemajszolt húsdarab, miközben valami olyat látott meg. Nagy nehezen lenyelte a torkán akadt gombócot, majd próbálta higgadságát és az arcát elöntő vörösséget elpalástolni, amint sértődötten és büszkén visszamordult:

-Ő nem az én asszonyom. Ismerem ezt a lányt, de nekem már van párom.

Hara ekkor visszafordult a lányhoz és megsimította a pír arcot:

-Akkor ez ugye nem is zavar téged?

-Veszed le róla a mancsaidat!-bömbölte Kouga.

A fiú pupillái elkerekedtek, majd amint hadonászó kezeit sikerült megállítania döbbentségtől kidülledt szemeit Ayaméra szegezte, majd véresen a lányt átkaroló idegenre meredt, nem véve azt észre, hogy arca vörösen izzik. Hara elmosolygott:

-Szóval nem érdekel Ayame.

-Nem is.-fordult el makacsul Kouga.

Ayaménak imponált a fiú féltékenysége, amely azt bizonyította, hogy Kouga mégsem semleges iránta. Újra Harára tekintett, ki jóképű, igen erős és vonzó férfi volt, de mégis, jobban örült volna annak, ha Kouga karjaiban lenne.

-Akkor az sem zavar téged, ha kijelentem, hogy Ayame az én asszonyom.

-És őt meg se kérdezed???!!!!-rikoltozta Kouga.

A fiú újra a lányra tekintett, s minél jobban belemélyedt a zöld szempárba annál jobban azt kívánta, bár az ő erős ujjai karolnák át Ayame sejmes vállait. Nem értette Kouga. Eddig csak tetszett neki a lány, de ténylegesen nem volt  szerelmes bele, ám egy furcsa, forró érzés most elöntötte a belsejét és lángra lobbantotta kalapáló szívét. Lehet, hogy ez is csak állati ösztön? Bírtokolni Ayamét? Lehetséges...De lehet, hogy több van Kouga arcán, mint állati féltékenység. Ahogy Ayame rápillantott a fiúra eszébe jutott egy másik, ehhez hasonló féltékenységi jelenet, amely Kouga és a fehér hajú félszellem között zajlott, ám annak tétje és a szócsata jutalma nem ő volt, hanem az a Kagome nevű lány. Ayame belemerült a gondolatokba, s észre se vette, hogy a rajta vitatkozó két férfi, Hara is felemeli a hangját és rikácsolnak eszeveszettül, mint két veszett vad, kiket a szerelem mérgezett meg. Hara nyugodtabb volt, de Kouga szinte lángra lobbant a féltékenységtől:

-Te nevezed magad férfinak? Meg sem kérdezted szegény lányt, hogy akar-e az asszonyod lenni. Nem is ismered?

(Mert te Kouga, te megkérdezted Kagomét?)

-Nem szándékozom elrabolni, és nem sietek, akkor csatlakozik hozzám, mikor akar.

-Hogy mered ölelgetni?

-Nem az asszonyod, te mondtad.

-Te bolhás ordas, te perverz kéjenc, csak azé, mert megmentetted egy nyomorult szörnyetegtől, azt hiszed, tied a világ és Ő?

-Öcskös, eltérsz a témától. Miért nem mész haza játszani a bolháiddal?

Kouga izmai megfeszültek. Készült neki ugrani Harának, hogy ne lássa ennek a nagyképű farkasnak a kezei közt Ayamét, mikor érezte, hogy valami őrületes sebességgel a földhöz taszítja. Mikor felkapta a fejét, miközben érezte, hogy a teste lángra kap a fájdalomtól, megpillantotta a földön heverő Harat, mellette Ayame terült el. A lány fájdalmasan felnyögött, miközben remegő kezeivel megérintette a hasát. Lassú vörössgé áradt szét ujjai közt. A  zöld szemek könnyel teltek meg, amint Kougára meredtek, aki meglátta saját, sápadt képét az egyik dagadó ezüst cseppben. Ayame nehezen, suttogva megszólalt:

-Kouga...

-AYAME!!!!!!-üvöltözte Hara.

A szellem a magasba szökkent és éles karmaival ketté csapta a támadó szörnyeteg fejét, majd a vérző lány fele fordult, ám nem érte el. Az életre kelt szél a földhöz vágta, mint egy rongybabát. Kouga fejét felkapta, amint megérezte a jellegzetes szagot, amitől megborzongott. Fenn az égen madártoll szállt, rajta egy alakkal.

-Kagura...