INUYASHA

-Vörösen ragyogó félhold-

1. Fejezet: Megsiratnád?

A hideg szellő kegyetlen suttogása dermesztette meg a levegőt. A száraz falevelek nyikorogtak a fagyos lehellettől. Az eget elborította egy sötét felleg, mi ében szájával készült elnyelni a napot. Sziszegő sötétség burjánzott a levegőben, a messzi határ vidékeit már elnyelte az éj. Egy nő állt egy épület virágokkal díszített kertjében. Nyirkos és ében volt az idő, nem lehetett látni az arcát, de valahonnan a sötét mélyéről felragyogott egy kegyetlen szem. A ruhája fehér volt, mint a haja, mi lassan lobogott a szél hullámaiban. Egy kisfiú ballagott elő a házból. Fejét lesütötte, hogy annya ne lássa szégyenkező szemeit, mikben halványan elfojtott könnyek derengtek. A nő hangja kimért volt és hideg:

-Szégyent hozol rám fiam...

A fiú nem szólalt meg, továbbra is fegyelmezetten nézte a földet és próbálta arcáról elrejteni a rettegést, mi vacogó lábairól kúszott fel:

-Sajnálom...

Néhány perc, fenyegető szünet következett, majd a nő szép ajkai újra elszakították egymást:

-A sajnálat nem elég. Olyan vagy, mint apád.

A fiú szemeit becsukta, majd mikor újra kinyíltak egy dagadó, sós buborék nőtt rajtuk, mit próbált elfojtani. A könnycsepp az állára csorgott, majd onnan le a földre. A levegőt megrázta a loccsanás. Nem szabadna sírnia. Nem sírhat! Nem teheti meg, mert nincs joga hozzá! A nő ragyogó szemei hunyorogni kezdtek a sötétben. Egy paraszt dolgozott a kertben. Verejtékző arcára rémült árny borult, mikor meglátta, hogy rámerednek. A nő homlokán lévő félhold felragyogott, miközben kezeit lassan és kimérten kinyújtotta. Ujjai fényleni kezdtek. A paraszt kezei lassan szedték a gyomot, majd eszméletlenül gyorsak lettek, amint a pánik görcsbe rántotta őket. A fiú nem nézett oda. Tekintetét elkapta, de fülei nem tudtak elmenekülni. Hallotta a kegyetlen fröcsögést, amint vörös cseppek záporával telik meg a levegő. A paraszt szája kitárult. Ordítozni készült, de csak habzó halálhörgés hagyta el ajkait, miközben összezsugorodott pupillájában fényes ostor tükröződött. A fiú sírni akart, de az ostor most a feje mellett suhant el, szétzúzva a dagadó könnyet, mi a derengő szemből készült előbuggyanni. A nő hangja gonoszul suttogott:

-Megsiratnád?

-Nem...

A fiú ránézett a holttestre. Nem szabad sírnia. Nincs joga hozzá! A nő sarkon fordult és bement a házba. A szél lassan suhogott tovább, fosztva a cseresznye fa virágait. Mintha havazott volna...